Milyen szerepe van a digitális médiának a társadalom és az egyéni valóságformálásban?

A katolikus vallás tanítása szerint a tisztítótűzben eltöltött idő a bűnök megvallása és a feloldozás után következik. Ez az elképzelés jól illusztrálja, hogy a digitális tér – amelyet sokan ma a "digitális autópályaként" emlegetnek – szintén egy olyan közeg, ahol az emberek, miközben keresnek egyfajta megváltást vagy reményt, valójában a digitális világ “tükrében” próbálják újraértelmezni a saját társadalmi valóságukat. A közösségi média és az új technológiák nemcsak információkat közvetítenek a felhasználóknak, hanem lehetővé teszik, hogy azok ne csupán passzív befogadói legyenek az üzeneteknek, hanem egyúttal aktívan alakítsák, küldjék és fogadják el a médiát, amely az ő személyes élményeiken keresztül formálja a világot. Az emberek ma már nemcsak információkat kapnak, hanem egyben saját képet alkotnak és terjesztenek az őket körülvevő világról.

A digitális technológiák, különösen az okostelefonok és a közösségi média, olyan új lehetőségeket kínálnak, amelyek megváltoztatják a társadalmi interakciókat és a személyes kapcsolódásokat. A médiáról alkotott hagyományos felfogás, miszerint az információ egy irányban áramlik, egyetlen hatalom vagy forrás közvetítésével, teljesen átalakul. A közönség már nem csupán passzív információfogyasztó, hanem egyben aktív alakítója is a társadalmi diskurzusoknak. Az emberek nemcsak információkat keresnek, hanem a digitális térben való aktív jelenlétük révén formálják a világot is, amelyben élnek.

A médiában bekövetkezett változások leginkább azonnali információátadással, vizualizációval, szórakoztató jelleggel és érzelmi vonzerővel kapcsolatosak. A hagyományos médiától eltérően, amely inkább racionalitásra és tényekre épített, a digitális média inkább az érzelmekre és az egyéni élményekre összpontosít. Az információk gyors terjedése és a személyes részvétel lehetősége átalakítja a közvéleményt, és ezzel együtt a társadalmi viszonyokat is. Az, hogy milyen szűrőkön keresztül tekintjük a világot, és hogyan formáljuk meg saját valóságunkat, már nemcsak egyéni döntés kérdése, hanem a globális digitális kommunikációs rendszerek hatása is.

A "digitális társadalom" egyik legfontosabb jellemzője, hogy az egyéni valóságok a médiában és az új információs technológiák által közvetített képek és narratívák által formálódnak. A közösségi média és a digitális eszközök lehetővé teszik, hogy az emberek saját képeket alkossanak a világról, miközben interakcióba lépnek másokkal, és részt vesznek az információk terjesztésében. A politikai diskurzus, a társadalmi interakciók és az egyéni identitásépítés mind a digitális médiától függően változnak.

Ez a "médiatizálódás" már a legegyszerűbb társadalmi folyamatokat is új fényben tünteti fel. Az egyszerű családi étkezések, a baráti beszélgetések vagy akár a személyes problémák is egyre inkább a közvetített világban, a digitális térben zajlanak. A hagyományos közösségi interakciók, mint például a szülői problémák vagy az oktatási kérdések, már nem csupán a családok vagy helyi közösségek szintjén zajlanak, hanem egy globális digitális térben, ahol mindenki véleményt alkothat és azt széles közönséggel megoszthatja.

Az új információs technológiák nemcsak a politikai diskurzust és a társadalmi interakciókat alakítják, hanem azok értelmezését is megváltoztatják. Az emberek egyre inkább a digitális platformokon találkoznak egymással, és ezen keresztül alkotják meg saját, személyes valóságukat. A "digitális világ" nem csupán egy külső környezet, hanem aktívan befolyásolja az egyéni döntéseket, a politikai és társadalmi viszonyokat, és a világ megértését is.

Miért lett a háborús politika a terrorizmus elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszköze?

A történelem során, különösen a vietnami háború, a Grenadai invázió, a Panama elleni támadás és a két öbölháború során, a háborúval kapcsolatos médiafelfogás és közvélemény általában két szakaszra oszlott. Először a háború szükségességét és érdemességét próbálták meg eladni a közönségnek, ezt követően, a háborúkat követően, egyre inkább azt a kérdést vetették fel, hogy vajon szükségesek voltak-e a konfliktusok, és hogy az áruk valóban megérte-e őket. Ez az úgynevezett "Háborús Programozás" modellje, amely minden egyes konfliktust követően újra és újra visszatért ugyanarra a ciklusra: a háború médiában való bemutatása, a jövőbeni háború előkészítése, majd az utólagos kritikus elemzés.

Ez a politikai váltás különösen fontos szempontot jelentett, amikor Trump és a republikánus média megkezdte saját politikai kampányát a terrorizmus és a politikai ellenfelek démonizálására. A 2000-es évek végére, különösen az Obama-kampány idején, a republikánus média, mint például Rush Limbaugh, egyre inkább elkezdte célba venni a demokratákat, köztük Obamát, akit terroristákkal való kapcsolatokkal vádoltak. A támadások folytatódtak, és egyre inkább a nacionalista és félelemkeltő retorika vette át a hatalmat a politikai diskurzusban.

Trump politikai pályafutása ennek az atmoszférának az eredménye volt. Ő maga is szoros kapcsolatban állt a szélsőjobboldali médiával, és a terrorizmus, valamint a politikai ellenfelei iránti gyűlölet egyre inkább eluralta kampányát. Trump nemcsak hogy folytatta, hanem egyre inkább fokozta azt a gyűlöletkeltő nyelvezetet, amelyet a republikánus média korábban elindított. A "Lock her up!" (Zárjuk be őt!) kifejezés, amely Hillary Clintonnal szemben irányult, nem csupán Trump kampányának kulcsfontosságú szlogenjévé vált, hanem a politikai gyűlölet egyik legszembetűnőbb jeleként is szolgált.

A média, különösen a jobboldali rádiók és televíziók, egyre inkább agresszív politikai eszközként működtek, és ennek következményeként a politikai diskurzus, különösen a terrorizmus és háborúval kapcsolatos viták, egyre inkább polarizálódtak. A gyűlöletkeltés és a félelem eszközként való használata nemcsak politikai haszonszerzés céljából történik, hanem egy szoros összefüggésben áll a globális terrorizmus problémájával. Az ilyen típusú retorika, amelyet Trump és a republikánus média használt, azt a célt szolgálja, hogy manipulálja a közvéleményt, és a terrorizmus elleni küzdelem ne csupán katonai akciók sorozataként jelenjen meg, hanem mint egy mindent átható politikai ideológia, amely minden politikai konfliktusra kiterjed.

A háborús politika és a terrorizmus elleni küzdelem tehát nem csupán egy katonai vagy diplomáciai stratégia, hanem a társadalmi és politikai diskurzus központi kérdésévé vált. A médiában való megjelenésük és azok a narratívák, amelyek köréjük épülnek, nagy hatással vannak a közvélemény formálására és a jövőbeni politikai döntésekre. Ahogy a történelem során számos esetben láthattuk, a háborús narratívák nemcsak a katonai erő demonstrálásáról szólnak, hanem a társadalom és a politikai közbeszéd irányításáról is.