Mi a cirrózis utáni ascites kezelésének klinikai jelentősége?

Az ascites a folyadék felhalmozódása a hasüregben, amely gyakran a cirrózis klinikai dekompenzációjának első eseménye. Az ascites kialakulása szoros összefüggésben áll a túlélési arányok csökkenésével, mivel az ascites a cirrózis előrehaladását jelzi, és gyakran a betegség súlyosbodásának jele. Azonban nem csak a cirrózis vezethet asciteshez, hanem más rendszerszintű betegségek is, például szívelégtelenség, peritoneális karcinóma, alkoholos hepatitis és fulmináns májelégtelenség. Fontos, hogy a diagnózis felállítása során figyelembe vegyük az ascites okát, mivel a kezelés és a prognózis is különbözik attól függően, hogy mi áll a folyadékfelhalmozódás hátterében.

Az ascites diagnózisát a peritoneális folyadék jelenléte határozza meg, amelyet ultrahangos vizsgálattal, valamint hasüregi paracentézissel is igazolhatunk. A paracentézis során a peritoneális folyadék elemzése, különösen az albumin- és fehérjetartalom, segíthet meghatározni az ascites okát. Amennyiben fertőzés gyanúja merül fel, a folyadék bakteriológiai vizsgálata is elengedhetetlen, hogy kizárjuk a spontán bakteriális peritonitiszt (SBP).

A diagnosztikai eredmények értékelése során kulcsfontosságú a peritoneális folyadék albuminszintjének meghatározása, mivel az albumin-ascites gradient (SAAG) segíthet a különböző okok elkülönítésében. A SAAG értéke fontos információt ad a portal hypertensio jelenlétéről: ha az érték meghaladja az 1,1 g/dL-t, az portális hipertenzióra utal, míg az ennél alacsonyabb értékek más etiológiai tényezőkre, például szívelégtelenségre vagy peritoneális karcinómára.

Fontos megérteni, hogy a magas fehérjetartalmú ascites (2,5 g/dL felett) inkább szív eredetű ascitesszel társul, míg alacsony fehérjetartalom a cirrózisra jellemző. A rendszeres visszatérő ascitesek kezelésénél szükség lehet a folyadék elemzésére, különösen, ha a spontán bakteriális peritonitisz (SBP) megelőzése vagy a másodlagos bakteriális peritonitisz gyanúja merül fel. A fehérvérsejtek száma és típusa, különösen a polymorfonukleáris leukociták száma, alapvető fontosságú az infekciós állapotok felismerésében.

A SAAG eredményének értékelése a következőképpen történik: a SAAG kiszámításához a szérum albuminszintet összehasonlítják az ascites albuminszintjével. A magas SAAG (>1,1 g/dL) portális hipertenziót, míg az alacsonyabb gradientek más okokat jeleznek, például peritoneális karcinómát vagy tuberkulózist. A SAAG megbízhatósága az ascites okának meghatározásában kiemelkedő, és segíthet az orvosoknak a megfelelő kezelési terv kialakításában.

A folyadékelemzés során a glükóz- és laktát-dehidrogenáz-szintek is hasznosak lehetnek, különösen akkor, ha másodlagos bakteriális peritonitisz gyanúja merül fel. A citológiai vizsgálat, valamint a hasnyálmirigy-eredetű és daganatos etiológia esetén amilázmérés is szükséges lehet.

Milyen szerepe van a különböző gyógyszereknek az irritábilis bél szindróma (IBS) kezelésében?

A linaklotid, amely egy hatékony kezelési lehetőség az IBS-C (constipációval járó irritábilis bél szindróma) kezelésében, egy jól tolerálható gyógyszer, amely kedvező biztonsági profillal rendelkezik. A 3. fázisú klinikai vizsgálatokban plekanatid hatékonyságát is megerősítették. Mindkét gyógyszer, bár gyakran okozhat hasmenést, a plekanatid alkalmazása esetén a mellékhatások előfordulása ritkább lehet. A linaklotid három különböző adagban (72, 145 és 290 mcg) érhető el, ami lehetővé teszi az egyéni szükségletekhez igazított adagolást.

A lubiproston egy másik gyógyszer, amely kloridcsatorna-aktivátorként működik, fokozva a bél szekrécióit és gyorsítva a bél tranzitját. A helyi hatása révén, amely az epitéliumsejteken történik, alacsony rendszerszintű biohasznosulással rendelkezik. Az IBS-C kezelésére alkalmazott lubiproston napi kétszeri, 8 mcg-os adagolással ajánlott, de krónikus székrekedés esetén 24 mcg-os adag is elérhető. Az FDA jóváhagyta a gyógyszert nőknél IBS-C kezelésére, míg krónikus székrekedés esetén férfiaknál és nőknél egyaránt alkalmazható.

A 5-HT4 receptor agonisták szerepe az IBS kezelésében szintén kiemelkedő. A 5-HT4 receptorok stimulálása serkenti a bélmozgást, amely hasznos lehet az IBS-C kezelésében. A tegaszerod egy olyan 5-HT4 agonista, amely jelentős javulást hozott mind az IBS tüneteiben, mind a kapcsolódó panaszokban, mint például a hasi fájdalom, a széklet konzisztenciája és a puffadás. Bár 2007-ben visszavonták a gyógyszert az Egyesült Államok piacáról, 2019-ben újra jóváhagyták, kizárólag 65 év alatti nők számára, akiknél nincsenek kardiovaszkuláris kockázati tényezők. A prukaloprid egy másik, magas affinitású 5-HT4 agonista, amelyet az FDA 2018-ban hagyott jóvá krónikus idiopátiás székrekedés kezelésére. Klinikailag igazolták, hogy javítja a székrekedéses tüneteket és a szív-érrendszeri életminőséget is.

A tenapanor egy másik ígéretes gyógyszer az IBS-C kezelésében. A tenapanor a nátrium/hidrogén cserefehérje 3-as izoformájának gátlása révén hat, amely csökkenti a nátrium és a foszfát felszívódását, ezáltal víz szekrécióját indukálva a bélben. Klinikailag igazolták, hogy javítja mind a hasi fájdalmat, mind a bélmozgások gyakoriságát, bár mellékhatásként hasmenést okozhat. Az FDA 2019-ben hagyta jóvá IBS-C kezelésére, és a jelenlegi irányelvek szerint alkalmazható az IBS-C-ben szenvedő betegek kezelésére.

Az IBS különböző altípusait a széklet típusának dominanciája alapján határozzák meg. Az IBS-C, vagyis a székrekedéses típus esetén a széklet kemény vagy darabos, míg az IBS-D esetén a széklet laza vagy vizes. A kevert típusban mindkét székletformát megtaláljuk, míg az IBS-U esetén a széklet típusa nem felel meg egyik másik altípus kritériumainak sem. A betegek gyakran váltogatják az altípusokat, különösen az IBS-C és az IBS-M között. Egyes kutatások szerint az IBS-ben szenvedők 35%-a IBS-C típusú, 40%-a IBS-D típusú, és 23%-a IBS-M típusú.

Az IBS kezelésében fontos figyelembe venni a különböző gyógyszeres lehetőségeket és azok hatékonyságát, valamint a betegek egyéni szükségleteit. A megfelelő kezelési mód kiválasztása nem csupán a tünetek enyhítését, hanem a beteg életminőségének javítását is célozza. A gyógyszerek mellett az életmódbeli változtatások, a stresszkezelési technikák, valamint a diétás megközelítések is alapvető szerepet játszanak a sikeres kezelésben.

Milyen hatásai vannak a bél-hormonoknak a súlycsökkentő műtétek után, és hogyan segítik elő a fogyást?

Az egyik legfontosabb hormon, amely szerepet játszik a bariátriai műtétek után bekövetkező súlycsökkenésben, a glukagon-szerű peptidek-1 (GLP-1). Ez a hormon rendkívül fontos szerepet játszik az inzulin szekréció szabályozásában, az étvágy csökkentésében, a glukagon szekréció gátlásában, valamint a gyomor kiürülésének lassításában. A GLP-1 szintje a bariátriai műtétek után megemelkedik, és hozzájárulhat a gyorsabb vércukorszint normalizálódáshoz. A GLP-1 tehát kulcsszereplővé válik a súlycsökkentő hatások elérésében.

Ezzel szemben a ghrelin, amelyet a gyomor fundusa termel, a test egyik legfontosabb éhségérzést kiváltó hormonja. Bariátriai műtétet követően a ghrelin szintje csökken, ami csökkenti az étvágyat és az éhségérzetet. Ez a hormonális változás segít abban, hogy a betegek kevesebb ételt fogyasszanak, és így hozzájárul a súlycsökkentéshez.

További fontos hormonok, amelyek befolyásolják a súlycsökkentési folyamatokat, a cholecystokinin (CCK) és az adiponektin. A CCK a bélben található, és az étkezés utáni telítettséget elősegítő hormonként ismert. Ez serkenti az epehólyag összehúzódását, valamint a hasnyálmirigy emésztőenzimjeinek felszabadulását, hozzájárulva ezzel a jobb tápanyagfelszívódáshoz. Az adiponektin szintén elősegíti az inzulin érzékenység növelését és a gyulladásos folyamatok csökkentését, bár hatása a különböző szöveteken eltérő lehet.

A bariátriai műtéteket követően a hormonális változások nemcsak az étvágyra, hanem a test anyagcseréjére is hatással vannak, és az új hormonális egyensúly hozzájárul a beteg súlycsökkenéséhez. Az ilyen műtétek utáni gyors és tartós fogyás szoros kapcsolatban áll a gyomor-bél rendszeren belüli hormonális válaszokkal.

A gyógyszeres kezelés, amelyet a bariátriai műtét előtt vagy után alkalmazhatnak, szintén fontos szerepet játszhat a súlycsökkentési folyamatban. Az FDA által jóváhagyott GLP-1 agonisták, mint a semaglutid (Wegovy) és liraglutid (Saxenda), jelentős javulást eredményezhetnek a glikémiai kontrollban, miközben csökkenthetik az étvágyat és lassíthatják a gyomor kiürülését. Ezen gyógyszerek alkalmazása, különösen a betegek számára, akiknek a BMI-je meghaladja a 27-t, és akik súlyos betegségekkel küzdenek, lehetőséget biztosít a súlycsökkentésre anélkül, hogy szükség lenne műtéti beavatkozásra.

A bariátriai műtéteken átesett betegek számára emellett fontos az étrend és az életmód állandó nyomon követése. Az elhízás és a metabolikus szindróma kezelése komplex folyamat, amely nemcsak a műtéti beavatkozásokat, hanem az utókezelést, a hormonális egyensúly fenntartását, valamint a rendszeres orvosi felügyeletet is magában foglalja. Az orvosi csapat együttműködése és a megfelelő életmódbeli változások kulcsfontosságúak a tartós fogyás és az egészséges testtömeg fenntartásában.