Hogyan formálják a nemzeti és neoliberális diskurzusok a mai politikát?

A globális jobboldali ideológiák legfontosabb kortárs vitái az Egyesült Államokban zajlanak, ahol a két domináns irányvonal versengése és kölcsönhatása figyelhető meg. Bannon a nemzeti radikalizmus, vagyis a protekcionista politika képviselője, melyet Donald Trump kampánybeszédei és elnöksége alatt is gyakran hallhattunk. Trump, akit Slavoj Žižek a „közterületen végzett ürítésként” jellemez, egyértelműen megjelenítette a populista nacionalizmus eszméit, a vulgaritásával, a nyílt szexizmussal és rasszizmussal. Ez a diskurzus különösen vonzó volt azok számára az Egyesült Államokban, akik elidegenedtek a mainstream politikai narratíváktól. Trump, habár gyakran a nacionalista jobboldalt képviseli, valójában egy lábával a neoliberális, globalista táborba is tartozik, amely évtizedek óta meghatározza a globalizált politikát, és melyet olyan elnökök, mint Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama szimbolizáltak. Hillary Clinton, ha 2016-ban elnyerte volna az elnöki posztot, valószínűleg továbbra is ezen a neoliberális globalista vonalon haladt volna, ami Žižek szerint még rosszabb következményekkel járt volna a nemzetközi kapcsolatokra nézve, mint Trump győzelme.

Fontos, hogy alaposan megvizsgáljuk az „alt-right” és az újkori nacionalizmus fogalmát ebben az új kontextusban. Michael Barkun már 2016-2017-ben felismerte, hogy a politikai mozgalom nem a megszokott módon zajlik. A 2016-os választás különlegessége nem csupán az volt, hogy új jelenségek jelentek meg, hanem az, hogy a Trump-kampány és az azt követő adminisztráció jelentős szerepet biztosított a peremvidéken lévő eszméknek és egyéneknek. A „perem” fogalmát itt olyan ideák, hiedelmek és szervezetek jelentik, amelyek évtizedeken át figyelmen kívül voltak hagyva, vagy maguk vonultak el a domináns társadalomtól. A Trump-kampány és az azt követő adminisztráció lehetővé tette ezeknek a szélhámos eszméknek a mainstreambe való beemelését, amelynek következményei még nem teljesen tisztázottak, de az erőszakos tendenciák esélye megnövekedett.

Trump győzelme éles kérdéseket vetett fel a fehér munkásosztály és a faji kérdések vonatkozásában. Fontos megérteni, hogy a fehér munkásosztály a Rust Belt térségéből nem csupán Trump egyik választói bázisa volt, hanem sok más társadalmi csoport is támogatta őt, beleértve az egyetemi diplomával rendelkező fehér nőket is. Bár az afro-amerikai választók aránytalanul tartózkodtak a szavazástól, ugyanúgy nem volt tömeges részvétel a választásokban. A „fehérség” ideája folyamatosan megerősíti magát, mint a normális vagy elfogadható módját annak, ahogyan a világot megértjük, míg a „feketeség” inkább a problémák forrásaként jelenik meg. Trump politikája a sérelem politikája volt, nem a megoldások keresésére összpontosítva.

Trump, mint a fehér dolgozó osztály válasza Barack Obama elnökségére, egy olyan relációs, erősen megkülönböztetett fehérség politikáját hozott létre, amely a különbözőséget saját határain belül próbálja elnyelni. A fekete elnök eltávolításával, úgy tűnik, egyfajta faji irracionalitás lett felszabadítva, amely a fehérség megerősítését célozza. Ezzel egyidejűleg a politikai diskurzusban egyesek kritikát fogalmaztak meg a Black Lives Matter mozgalommal kapcsolatban, tévesen értelmezve a céljait, figyelmen kívül hagyva a rendőri erőszak áldozatává vált fekete férfiak igazságos megemlékezését.

A média és a kultúra helyettesítése: A valóság, a reprezentáció és a szimulákrum gyors és folyamatos áramlása

A média napjainkban egy rendkívüli gyorsasággal helyettesíti a valós eseményeket, történelmet, eszméket és ideákat. Baudrillard ezen folyamatot „helyettesítésnek” nevezte, amelyben a különböző történések, mint a náci korszak, a koncentrációs táborok vagy éppen Hiroshima, egy új dimenzióba kerülnek átértelmezve. A kérdés, hogy ezek az események valóban megtörténtek-e, talán elviselhetetlen, de Baudrillard számára nem a tényszerűség a lényeg, hanem a logikai lehetőség, hogy bármi, amit a média közvetít, valóságként jelenik meg a közönség előtt. Ez az a mechanizmus, amely lehetővé teszi a holokauszttagadás vagy más történelmi események relativizálását.

A média tehát folyamatosan újraértelmezi és új helyekre teszi azokat az eseményeket és eszméket, amelyek valaha tényszerűek voltak. Az információk folyamatosan áramlanak, és a szimulákrumok gyorsan követik egymást, anélkül hogy valódi kapcsolatban állnának a valósággal. Donald Trump elnöki időszaka kiváló példa erre a gyors mozgásra, ahol a valóság, a reprezentáció és a szimulákrumok egymást követve, szinte valós időben formálják a politikai diskurzust. Az elnöki posztot egyfajta szappanoperaként ábrázolják, miközben a közösségi média platformjain keresztül folyamatosan újraértelmezik, amit valóságosnak tekintünk.

Ez a folyamat azonban nem csupán politikai szinten érvényesül, hanem az élet szinte minden aspektusában. A modern kultúrában, ahol az elvárások a tiszta, rendezett, automatizált munkakörnyezetek, az őszinte kapcsolatok és a bőséges, ízletes étkezések körül forognak, a valóság elmarad a várakozások mögött. Az ilyen elmaradt reményekkel szemben az emberek gyakran a környezetükben keresnek bűnbakot. Ezt a jelenséget a szociálpszichológia különböző formáiban találhatjuk meg: a társadalmi problémák okait más rasszokban, vallásokban vagy generációkban keresik, miközben elfelejtik a valódi gazdasági, politikai és társadalmi háttértényezőket.

A média, mint a helyettesítés mechanizmusának központi szereplője, új dimenziót ad a politikai diskurzusnak, különösen akkor, amikor az emberek nem találják helyüket a társadalomban. Ebben az összefüggésben a médiát nem csupán információforrásnak kell tekinteni, hanem olyan eszköznek, amely folyamatosan alakítja és manipulálja a valóságot, így az emberek képzeletében és mindennapi életében új jelentéssel ruházza fel azokat az eseményeket, amelyek a valóságot és a történelmet alkotják.

Ebben az értelemben a média nemcsak egy egyszerű közvetítő, hanem aktív alakítója a társadalmi diskurzusnak, egyfajta kulturális és intellektuális helyettesítő mechanizmus, amely lehetővé teszi számunkra, hogy újraértelmezzük a múltat, a jelent és a jövőt. Ahogy Baudrillard is hangsúlyozza, a média által közvetített kép nemcsak másolat, hanem új értelmet nyer, amely nem feltétlenül tükrözi a valóságot. A különböző események, ideák és történelmi pillanatok egyre inkább egyenértékűek lesznek, miközben a médiában a valódiság és a fikció határvonala elmosódik.

A modern intellektuális kultúra egyre inkább távolodik attól az elgondolástól, hogy a tudományos, filozófiai vagy politikai diskurzusokban az igazság és az igazságosság kérdései az alapvetőek. A közönség, amely a médiában formálódik, egy olyan világban él, ahol az egyszerű válaszok, a gyors döntések és a könnyen emészthető szlogenek kerülnek előtérbe. Ebben a kontextusban az intellektuális munkának nemcsak az a szerepe, hogy valóságos, hiteles válaszokat adjon, hanem hogy képes legyen kritikus gondolkodásra és a különböző vélemények, eszmék és igazságok közötti komplex kapcsolatok feltárására.

Fontos, hogy a média hatásait és az azt követő szimulákrumok gyors áramlását ne csupán passzívan szemléljük. Az embereknek tudatában kell lenniük annak, hogy az információk, amelyeket nap mint nap fogyasztunk, nem csupán egyszerű közvetítők, hanem aktív formálói annak, amit valóságnak tekintünk. A tudományos, intellektuális és társadalmi diskurzusoknak mindig is az volt a szerepük, hogy kritikusak maradjanak, és ne hagyják, hogy a média által képviselt egyszerű válaszok vagy manipulált igazságok uralkodjanak.

A történelem, a társadalom és az egyes emberek életének újraértelmezése a média által nem csupán egy elméleti kérdés. Ez egy praktikus problémává vált a mindennapi életben. A jövő intellektuális munkájának tehát nemcsak az a célja, hogy újra felfedezze a valóságot, hanem hogy figyelmesen és kritikusan kezelje azokat a médiális szimulákrumokat, amelyek folyamatosan újradefiniálják, mi számít igaznak, valódinak és fontosnak.