A víz szuperkritikus állapotának vizsgálata alapvető fontosságú a biomassza gázosításának és más energetikai átalakítási eljárások hatékonyságának javítása érdekében. A víz, amely szobahőmérsékleten stabil vegyi szerkezetű, a hőmérséklet és a nyomás növekedésével átalakulhat, így módosulnak a fizikai és kémiai tulajdonságai. Szobahőmérsékleten a víz nagy dielektromos állandósággal rendelkezik, körülbelül 80 értékkel, amit a hidrogénkötések erőssége magyaráz. Azonban, ahogy a hőmérséklet és a nyomás emelkednek, ez az érték csökken, és szuperkritikus körülmények között 20-30 között ingadozhat. Ez a változás jelentős hatással van a víz oldhatósági tulajdonságaira. A szuperkritikus víz (SCW) képes olyan nem poláris szerves anyagok oldószereként működni, amelyek nem oldódnának a normál vízben, míg a rendkívül poláris szervetlen vegyületek oldhatósága drámaian csökken. Az SCW tehát egy olyan oldószerré válik, amely új lehetőségeket kínál a különböző szerves vegyületek hatékonyabb extrakciójára és átalakítására.

A víz viszkozitása a hőmérséklet növekedésével jelentősen csökken. A kritikus pont környékén a víz viszkozitása hasonlóvá válik a gőz viszkozitásához, így jelentős mértékben javul a diffúziós együtthatója, amely kedvező feltételeket teremt a gyors reakciók számára. Az SCW gázosítási folyamatok, különösen biomassza gázosítása esetén, előnyösek, mivel magas hatékonyságot és jelentős hidrogén arányt biztosítanak. A víz ezen tulajdonságai különösen fontosak a magas víztartalmú biomassza feldolgozása során, mivel a víz előnyös tulajdonságai csökkenthetik a szárítási szükségességet, ami más biomassza konverziós eljárások esetében jelentős energiaigényt jelent.

Az SCW gázosítás egyik legnagyobb előnye, hogy a biomassza nedvességtartalmát nem szükséges eltávolítani a folyamat során. A víz szuperkritikus körülmények közötti állapota kedvezőbbá teszi az energiakonverziót, csökkentve a szárítási lépés szükségességét. Ez a folyamat különösen fontos, mivel nemcsak a hidrogéntartalmú gázok termelése, hanem a szénmonoxid és a kátrány képződésének minimalizálása is eredményül származik, amely más biomassza átalakítási módszerekkel nehezebben érhető el.

Azonban a szuperkritikus víz gázosításának számos kihívással kell szembenéznie. Az egyik legnagyobb problémát a szükséges magas hőmérséklet és nyomás adja, ami a rendszer hatékonyságát és gazdaságosságát jelentősen befolyásolja. A gázosítás során a termékek eloszlása erősen függ a működési feltételektől. Kutatások szerint a magas hidrogénhozamok csak 600 °C feletti hőmérsékletek esetén érhetők el, míg 450 °C alatti hőmérsékleten a metán dominál. Ahogy a víz sűrűsége nő, a metánhozam nő, de a hidrogénhozam csökken. Ennek eredményeként a gazdaságos működtetéshez gyakran szükséges további energia, mivel a szuperkritikus víz nem képes fenntartani a kívánt hőmérsékletet önállóan.

A szuperkritikus víz gázosítással kapcsolatos technikai és gazdasági kihívások mérséklésére egy lehetséges megoldás a megfelelő hidrotermikus katalizátorok alkalmazása. A hidrotermikus katalizátorok segíthetnek az aktiválási energia csökkentésében, ami alapvetően hozzájárulhat a folyamat hatékonyságának növeléséhez. A hidrotermikus környezetekben működő katalizátorok kutatása kiemelt fontosságú a technológia fejlődése szempontjából, mivel lehetővé teszik a reakciók irányítását, javítva a kívánt termékek, például hidrogén, hozamát.

Az SCW gázosítás mellett más biológiai alapú olajgyártási eljárások is fontos szerepet játszanak az alternatív energiaforrások fejlesztésében. A hidrotermikus folyadékolvasztás (HTL) egy másik olyan eljárás, amely biomassza átalakítására szolgál, és nagy potenciállal bír. Az HTL során a biomasszát forró, összenyomott vízben 300-350 °C közötti hőmérsékleten és 5-20 MPa közötti nyomáson kezelik, amely során biokrátert, gázt, olajat és víz fázisokat hoznak létre. Az olajban gazdag biokráter előállítása mellett az HTL képes a biomassza más összetevőit is hasznosítani, mint például a proteineket, szénhidrátokat és lipideket. Az HTL egy előnyös folyamat, mivel nem igényel előzetes szárítást, és képes energiát takarítani. Az HTL folyamat során a lipidek, fehérjék és szénhidrátok különböző kémiai reakciókon mennek keresztül, amelyek végén különféle biológiai alapú olajokat és vegyületeket kapunk.

Fontos, hogy a biológiai alapú olajok előállítása során az alapanyagok típusának megfelelően történő reakciók optimalizálása alapvető szerepet kapjon. A lipidben gazdag biomassza például glicerint és zsírsavakat termel, míg a fehérjék főként nitrogén vegyületek előállítását segítik elő. Ezen kívül a szénhidrátok részleges hidrolízise és más kémiai folyamatok révén további fontos vegyületek is keletkeznek, amelyek később további átalakításokkal hasznosíthatók. A lignocellulózok esetében a cellulóz és hemicellulóz glükózra, pentózokra és hexózokra bomlik, amelyek aztán aldehidekké és ketonokká alakulnak, tovább bővítve a biokráter előállításának lehetőségeit.

Hogyan befolyásolja a szuperkritikus vízben történő gázosítás a biogáz termelést és a fenolok hatását?

A fosszilis tüzelőanyagok túlzott használata és azok környezetkárosító hatásai miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza, mint alternatív energiaforrás. A biomassza alapú üzemanyagok előállítása különböző fizikai és kémiai módszerekkel történhet, amelyek közül az egyik ígéretes megoldás a szuperkritikus vízben történő gázosítás, amely hatékony módja az organikus anyagok, például a lignin és cellulóz, illetve egyéb szerves vegyületek lebontásának és átalakításának.

A szuperkritikus víz (SCW) gázosításának folyamata során a víz a kritikus pont felett működik, tehát olyan hőmérsékletre és nyomásra kerül, hogy az a folyadék és gáz közötti határállapotot lépi át. Ebben az állapotban a víz egy sor szokatlan tulajdonsággal rendelkezik, például rendkívül oldószer képessé válik, amely lehetővé teszi a biomassza hatékonyabb átalakítását különböző bioüzemanyagokká, például metánná vagy hidrogénné.

A fenolok, amelyek gyakran megtalálhatók a biomassza, például fával kapcsolatos vegyületekben, komoly kihívást jelentenek a biogázosítás során. Szuperkritikus vízben a fenolok gázosítását katalizátorok segíthetik elő, mint például a nikkel alapú katalizátorok, amelyek javítják a reakció sebességét és hatékonyságát. Az ilyen típusú gázosítás számos előnnyel jár, mivel gyorsan és hatékonyan képes hidrogénben gazdag szintézis gázt előállítani, miközben minimalizálja a káros melléktermékek keletkezését. A különböző szerves anyagok, például a guajakol, fenol és lignin gázosításának vizsgálata során, a kutatók figyelmét a reakciók kinetikája és a katalizátorok stabilitása kapta.

Egy másik kiemelkedő aspektusa a szuperkritikus vízben történő gázosításnak a szén-dioxid (CO2) megkötése és hasznosítása. A hidrogéntermelés ezen módja csökkentheti a szén-dioxid kibocsátást, mivel a biomassza átalakítása közben a keletkező gázok hasznosíthatók. Az így előállított gázok, például metán és hidrogén, egyaránt felhasználhatók elektromos áram és hő előállítására, valamint hidrogén üzemanyagcellákban, amelyek a jövő fenntartható energiaforrásainak kulcsfontosságú elemei lehetnek.

Fontos megérteni, hogy a szuperkritikus víz gázosítási folyamatok hatékonysága nemcsak a megfelelő katalizátorok kiválasztásától, hanem az operációs paraméterek finomhangolásától is függ. A hőmérséklet, a nyomás, a reakcióidő és a katalizátor típusa mind befolyásolják a reakciók végbemenetelét. A megfelelő körülmények biztosítása kulcsfontosságú a maximális energiahatékonyság és a fenolok hatékony gázosításának eléréséhez.

A bioüzemanyagok előállítása az egyik legígéretesebb alternatíva lehet a fosszilis üzemanyagok helyettesítésére, de fontos szem előtt tartani, hogy a biomassza nemcsak gazdasági szempontból, hanem környezeti hatásai miatt is egyre nagyobb szerepet kap. Az olyan módszerek, mint a szuperkritikus vízben történő gázosítás, nemcsak hogy csökkenthetik a károsanyag-kibocsátást, hanem hozzájárulhatnak a fenntartható energiatermeléshez, amely mind a globális felmelegedés elleni küzdelemben, mind az energiafüggetlenség biztosításában jelentős szerepet játszhat.

A gázosítási folyamatok alkalmazása, különösen a szuperkritikus vízben végzett gázosítás, lehetőséget ad arra, hogy fenntartható módon állítsunk elő bioüzemanyagokat. A folyamat során keletkező gázok különféle hasznos formákban, például hidrogénben, metánban vagy szintetikus gázokban, továbbra is hatékonyan használhatók az energiaellátás különböző szektorában. Az ilyen rendszerek további fejlesztése és optimalizálása elengedhetetlen a tiszta és megújuló energiatermelés jövőbeni fejlődése szempontjából.

Mi befolyásolja a biomassza hidrotermikus cseppfolyósítását és biokrúd olajának minőségét?

A biomassza hidrotermikus cseppfolyósítása (HTL) során a reakciók, hőmérséklet, nyomás, valamint az alkalmazott katalizátorok kulcsfontosságú szerepet játszanak a biokrúd olaj hozamának és minőségének javításában. A különböző kísérleti beállítások, mint például a reakció időtartama, a hőmérséklet, a mikroalgák adagolása és a nyomásviszonyok befolyásolják az elérhető végterméket. Az HTL során a biomassza nemcsak kémiai reakciókon megy keresztül, hanem a megfelelő reakciókörülmények megtalálása is alapvető az ipari alkalmazásokhoz szükséges gazdaságosság elérésében.

A HTL eljárás általában folyékony vízben zajlik magas hőmérsékleten. Ez azt jelenti, hogy a reakció nyomása meghaladja a víz telítési nyomását a megfelelő hőmérsékleten. A kísérletek során legtöbbször a hőmérséklet hatását vizsgálják, mivel a reakció hőmérséklete és nyomása szoros összefüggésben állnak egymással. Fontos megjegyezni, hogy az alkalmazott gázok típusa és nyomása hatással van az HTL konverziós folyamatára. A leggyakrabban alkalmazott gázok a nitrogén és a hidrogén. A nitrogén nyomásának nincs jelentős hatása a biomassza hidrotermikus konverziójára, mivel a termék eloszlása lényegében ugyanaz marad különböző nyomásviszonyok mellett. Ezzel szemben a biokrúd olaj hozama a hidrogén nyomásának kezdeti növelésével nő, ám ha a hidrogén nyomása tovább emelkedik, a hozam csökken. Ez valószínűleg a hidrogén deoxigénációjának vagy a biokrúd olajban lévő egyes anyagok kisebb molekulákra történő hasadása miatt következik be.

A hidrogén jelentős szerepet játszik a biokrúd olaj összetételének és hozamának javításában. A hidrogén a reakció során aktív hidrogént biztosít, amely elősegíti a nyersanyagok lebomlását és részt vesz a reakciókban. A metanolban vagy etanolban lévő hidrogénkötések képesek hidrogénradikálokat képezni, amelyek megelőzik a nem stabil közbenső termékek kialakulását, amelyek nehezen lebomló vegyületekhez vezethetnek. A reakcióban részt vevő oldószerek többsége alkohol, mivel az alkoholok és az eszterifikációs reakciók segíthetnek a biokrúd olaj hozamának növelésében.

Az oldószerek szinergikus hatása szintén elősegíti az HTL folyamatot. Az alkoholok például képesek fokozni a hidrogén tartalmat, és így javítani a biokrúd olaj minőségét és hozamát. A különböző oldószerek együtt használata lehetővé teszi, hogy több anyag oldódjon a rendszerbe, ami elősegíti a reakciókat és növeli a biokrúd olaj hidrogéntartalmát. Ezen kívül a szerves oldószerek növelhetik a mikroalgák térfogatát, ami javítja a belső felületet és gyengíti a makromolekulák közötti összekapcsolódásokat. Ez a hatás elősegíti a nagy molekulák hasadását vagy a fragmentumok újraegyesülését.

A redukáló légkör, amely hidrogén vagy más redukáló anyagok hozzáadását jelenti, szintén befolyásolja az konverziós és extrakciós folyamatokat. A hidrogénezés például elősegíti a zsírsavak dekarboxilációját, gátolja az amidok képződését, vagy hidrogénezéssel szénhidrogénekké alakítja őket. Ebben a folyamatban a zsírsavak és zsírsav amidok csökkennek, miközben a lipidben lévő lineáris és elágazó szénhidrogének növekednek. A co-oldószerek szintén hidrogén donoroként hatnak a HTL folyamatra, jelentősen növelve a biokrúd olaj hidrogéntartalmát és javítva annak hozamát.

A nyersanyag szerkezete is alapvető hatással van az HTL folyamatra. Azonos körülmények között például a napraforgóolaj biokrúd hozama alacsonyabb, mint az oleinsavé, és a reakció időtartama is különbözik az eltérő anyagszerkezetek miatt. A lipidek, amelyek a mikroalgák fő összetevői, különösen fontos szerepet játszanak a biokrúd olaj képződésében. A lipidek tartalma közvetlen hatással van a biokrúd olaj hozamára, mivel a magasabb lipid tartalmú algák jobb hozamokat eredményeznek, mint a kisebb lipid tartalmú algák. A triacil-gliceridek, amelyek a lipidek alapvető összetevői, gyorsan hidrolizálódnak szubkritikus vízben, mivel rendkívül alacsony dielektromos állandóval rendelkeznek, és teljesen keverednek a magas hőmérsékletű vízzel.

A lipid hidrolízisének hatására magasabb zsírsavak keletkeznek, amelyek decarboxilációval hosszú szénláncú szénhidrogénekké alakulnak, majd hidrogénezéssel alkánokká. A zsírsavak egy része deoxigénálódik, majd alkoholokká alakul, és eszterifikációval zsírsav-észtereket képez. Az alkoholok, amik a biokrúd olajban is megtalálhatók, alkalmassá válnak további reakciók elindítására, amelyek elősegítik a biokrúd olaj minőségi fejlődését. A glycerol, amely szintén jelentős melléktermék, vízoldékony vegyületekké, például metanollá, etanollá vagy propion-aldehiddé alakulhat, miközben gázfázisú anyagok, például szén-monoxid, szén-dioxid és hidrogén keletkeznek.

A hőmérséklet növelésével a lipidek reakcióképessége is növekszik, ami különböző vegyületek, például amidok keletkezését eredményezheti. A megfelelő hőmérséklet és nyomásváltozások tehát alapvetően meghatározzák, hogy a biokrúd olaj milyen összetevőkből áll, és hogyan alakul a végtermék minősége.

A megfelelő reakciókörülmények és anyagválasztás biztosítják, hogy a biomassza hidrotermikus cseppfolyósítása hatékony és gazdaságos módon alakítsa a jövő biológiai üzemanyag-iparát.

Miért fontos a katalizátorok kiválasztása a mikroalga bio-olajok deoxigénezési folyamatai során?

A mikroalga bio-olajok deoxigénezése, különösen a hidrotermális hidrogén-deoxigénezés (HDO) alkalmazásával, egyre nagyobb figyelmet kap a bioenergia előállításában és a fenntartható vegyipari alkalmazásokban. Az ezen a területen végzett kutatások különböző kémiai reakciókat és katalizátorokat vizsgálnak annak érdekében, hogy javítsák az alga bio-olajok minőségét és csökkentsék azok oxigéntartalmát. A hidrotermális környezetek és a különböző katalizátorok hatékonyságának alapos megértése kulcsfontosságú a jövőbeli fejlesztések szempontjából. A hidrotermális hidrogén-deoxigénezés folyamata számos paramétertől függ, beleértve a reakció hőmérsékletét, időtartamát és a használt oldószereket, amelyek közvetlen hatással vannak a reakció hatékonyságára és a végtermékek összetételére.

A különböző kémiai reakciók során a víz, mint reakciópartner, kiemelkedő szerepet játszik a deoxigénezési folyamatokban. A magas hőmérsékletű és nyomású víz nemcsak oldószerként működik, hanem protonokat is biztosít, ezáltal csökkenti a C–O kötések felbontásához szükséges aktiválási energiát. A reakciók hatékonyságát befolyásolja a hőmérséklet és a reakcióidő, amelyek meghatározzák az oxigéntartalom csökkentésének mértékét. Az olyan katalizátorok, mint a fémalapú katalizátorok, különösen a nikkel alapúak, hatékonyak a különféle nitrogén-tartalmú heterociklusok, például az indol, piridin és triptofán deoxigénezésében. Azonban az ilyen típusú katalizátorok költségei és a stabilitásuk hidrotermális környezetekben gyakran korlátozzák alkalmazásukat.

A másodlagos fémtartalmú katalizátorok alkalmazása javíthatja a deoxigénezési reakciók szelektivitását, mivel elősegíthetik a C=O kötések szelektív adszorpcióját. Azonban a hidrotermális környezetekben in situ képződő fém-oxidok elfedhetik a fémek aktív helyeit, ami csökkenti a katalizátor hatékonyságát. Emellett fontos figyelembe venni, hogy a hidrotermális vízben keletkező hidrogén versenyezhet az oxigéntartalmú anyagokkal az aktív helyekért, ami szintén befolyásolja a reakció kimenetelét.

A hidrotermális deoxigénezési folyamatokban a savas helyek típusa és intenzitása is jelentős szerepet játszik. A magasabb Lewis-savasság és a csökkent víz sűrűség a szuperkritikus víz környezetekben elősegítheti az alkoholok átalakulását és növelheti az alkének szelektivitását. Ezen kívül a szilárd savas katalizátorok esetében az ilyen környezetek befolyásolják az aktivitásukat, ami különböző reakciókhoz vezethet.

A bio-olajok deoxigénezési folyamatainak továbbfejlesztése érdekében fontos, hogy megfelelő katalizátorokat válasszunk, amelyek megfelelnek három alapvető kritériumnak: deoxigénezési aktivitás, hidrotermális stabilitás és gazdaságosság. A megfelelő katalizátor kiválasztása nemcsak a termelés hatékonyságát javítja, hanem a költségeket is csökkenti, ami kulcsfontosságú a komercializálás szempontjából. Ezen kívül, mivel a hidrotermális technológia nemcsak a bio-olajok deoxigénezésére, hanem anyagok szintézisére is alkalmazható, az in situ katalizátorok kutatása ígéretes irányt jelent a jövőben.

A jövőbeli kutatások számára kiemelten fontos a deoxigénezési mechanizmusok pontosabb megértése. Az in situ karakterizációs technikák alkalmazása lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsük a katalitikus deoxigénezési reakciók struktúra-aktivitás összefüggéseit, ami elősegítheti a hatékonyabb katalizátorok fejlesztését. A multiskálás szimulációk, a számítógépes áramlástani modellezés és a DFT-számítások kulcsszerepet játszanak a bonyolult hidrotermális deoxigénezési folyamatok, hő- és anyagátvitel, diffúzió és kompetitív adszorpció részletesebb vizsgálatában. Továbbá, a gépi tanulás alkalmazása lehetőséget ad arra, hogy kvantitatívan azonosítsuk a hidrotermális deoxigénezés kulcsfontosságú jellemzőit, így segítve a jövőbeli kísérleti tervezést és optimalizálást.

Hogyan alakulnak át a PAH vegyületek szuperkritikus vízben: A reakciók és a katalizátorok szerepe

A PAH vegyületek, mint az antracén, naftalin és fenantrén, szuperkritikus vízben (SCW) történő átalakulása bonyolult reakciók sorozatát indítja el, amelyek az aromás gyűrűk felnyitásához, fragmentálódásához és hidrogénezéséhez vezetnek. Az SCW alkalmazása az organikus vegyületek átalakításában az egyik legújabb kutatási terület, mivel lehetőséget biztosít az ilyen anyagok energiaigényes feldolgozásának hatékonyabb módjaira, például hidrogén előállításra. A PAH vegyületek reakciói során a gyűrűk feltörnek, és a C–C kötések hasadása révén kisebb molekulák keletkeznek. A hidroxil- (OH−) és hidrogén- (H−) gyökök kulcsszerepet játszanak a bondok lebontásában, valamint az új vegyületek kialakításában.

Az antracén SCWG-jével végzett kutatások alapján a legfontosabb folyamatok között említhetjük a gyűrűk oxigén általi támadását, amelyben az oxigén behatol a gyűrűk szerkezetébe. Az ilyen reakciók eredményeként a naftalin öt fő közbenső terméke keletkezik, mint például 1,4-naftokinon, 1-naftol, ftálsavanhidrid, kumarin és kromon. Ezek a vegyületek egy-gyűrűs hasadáson mennek keresztül, aminek következményeként salicilaldehid, dibenzofuran, fluorenon és xanton keletkeznek. A további bomlási folyamatok végén savak, víz és szén-dioxid szabadulnak fel. Az egyes reakciók hatékonyságát katalizátorok alkalmazása is javíthatja: például a rhódium (Rh) és molibdén-nikkel (Mo-Ni) katalizátorok elősegítik a hidrogénezési reakciókat, míg a HY zeolitok és Mo-Ni katalizátorok hozzájárulnak a gyűrűnyitási és izomerizációs reakciókhoz.

A fenantrén és az antracén közötti kémiai hasonlóságok és eltérések is érdekesek. A fenantrén SCWG-je során a fő termékek közé tartozik a dihidrofenantrén, amely a hidrogénezési reakció eredményeként keletkezik, valamint a benzofenon és a xantin, amelyek oxidációs termékek. A reakciók során a fenantrén középső gyűrűje először hidrogéneződik, majd kontrakciós folyamatokon megy keresztül, amelyek fluorént és egyéb gyűrűnyitási termékeket eredményeznek.

A PAH vegyületek átalakulásának részletes megértése alapvető a szuperkritikus víz alkalmazásával történő hatékony reakciók optimalizálásában. A PAH vegyületek degradációja során az elsődleges lépések közé tartozik a hidrogénezés, gyűrűösszehúzódás, gyűrűnyitás és dealkiláció, amely az összetett polikiklikus szerkezetek monociklikus vagy akár szénláncos struktúrává történő átalakulásához vezet. A kutatások során megfigyelték, hogy a katalizátorok, mint a K2CO3, NiMo, és vas-oxid, jelentősen növelhetik a gázosodási hatékonyságot, miközben csökkenthetik az intermedierek, például fenolos vegyületek jelenlétét.

A PAH vegyületek lebontása az SCW-ben nemcsak az ipari alkalmazások, hanem a környezetvédelmi szempontok szempontjából is kulcsfontosságú. A biomassza feldolgozása szuperkritikus vízben különösen ígéretes, mivel lehetőséget biztosít a magas víztartalmú nyersanyagok közvetlen átalakítására, anélkül hogy energiát igénylő szárításra lenne szükség. A biomassza, amely cellulózokból, hemicellulózokból, ligninekből és fehérjékből áll, komplex makromolekulákat tartalmaz, amelyek különböző kémiai reakciókon mennek keresztül. A cellulózok hidrolízise és további átalakulása SCW-ben alapvető fontosságú a reakciók hatékonyságának javításában és az energiahatékonyabb feldolgozás lehetőségeinek feltárásában. A cellulóz hidrolízise során a glükóz, majd annak izomerizációja révén fruktóz keletkezhet, amit különféle polimerizációs és kondenzációs reakciók követhetnek, amelyek különböző alacsony molekulatömegű vegyületeket, például savakat, aldehideket és alkoholokat eredményeznek.

A PAH vegyületek átalakulása szuperkritikus vízben tehát számos kémiai lépést tartalmaz, amelyek különböző típusú katalizátorokkal és reakciókörülményekkel irányíthatók. A katalizátorok alkalmazása, mint a NiMo és K2CO3, nemcsak a reakció sebességét gyorsítja, hanem segíti a kívánt termékek, például hidrogén és kisebb molekulák előállítását, miközben minimalizálja a nem kívánt melléktermékek képződését. A különféle PAH vegyületek reakcióinak és átalakulásának teljes megértése elősegíti a szuperkritikus vízben végbemenő reakciók jobb kontrollálhatóságát és alkalmazását, különösen az energia- és környezetvédelmi szempontok figyelembevételével.

Hogyan legitimálja a meritokrácia az egyenlőtlenséget és a társadalmi struktúrákat?
Milyen hatásai vannak a sérüléseknek és környezeti hatásoknak?
Milyen szerepet játszik a közösségi média a választási kampányokban?
Mi az a folyékony fém akkumulátor és milyen kihívásokkal néz szembe?