Miért ment Sztěpan Rázin a Szolovecki kolostorba? – Vaszilij Suhsin és a hős végzete

1966 tavaszán Vaszilij Suksin benyújtja a „Raziny vége” forgatókönyv kérelmét.
MIÉRT MENT STEPAN RAZIN A SZOLIVKI SZIGETEKRE?
Vaszilij Suksin: „Razinyról sokat írtak már. Azonban minden, amit sikerült elolvasnom róla az irodalomban, szerintem gyenge. Túl könnyedén és megszokottan halad végig a könyvek lapjain: bátor harcos, a szabadság lelke, a szegények védelmezője és vezetője, a bojárok, vezérek és nemesség réme. Mindez igaz. Csakhogy valószínűleg nem ilyen egyszerű minden...
Higgy abban, hogy minden nem hiábavaló: dalaink, meséink, óriási nehézségekkel elért győzelmeink, szenvedéseink — ne add el mindezt egy szippantás dohányért... Tudtunk élni. Emlékezz erre. Légy ember.
Vaszilij Suksin. Szavai 39 nappal a halála előtt. 1974.08.21.

ZOSZIMA SZOLLOVECSKIJ ÉS STEPAN RAZIN
Sztyepp... A csendet és a világ melegét ezüst húrként átszövik az ég madárdalai. Nyugalom. És ő, Stepan, még szakálltalan, fiatal kozák, a Szolovki kolostorba utazik, hogy imádkozzon Szent Zoszimához.
— Messze van még, kozák? — kérdezte egy idős paraszt.
— A Szolovkikba. Hogy imádkozzak Szent Zoszimához, atya.
— Jó dolog ez, fiam. Gyújts egy gyertyát az én nevemben is. — A paraszt elővett egy rongyot a bőrdzseki alól, kibontotta, előhúzott egy érmét, és átadta a kozaknak.
— Van nekem is, atya. Meggyújtom.
— Nem szabad, fiam. Te gyújtod, ez pedig tőlem van. Add ide. Te gyújts a Zoszimának, tőlem pedig Szent Miklósnak, ő a miénk.
Stepan elfogadta az érmét.
— Mit kérjek?
— Amit magadnak, azt nekem is. A szemek tudják, mire van szükségünk.
— Tudják, de én nem tudom — nevetett Stepan.
A paraszt is nevetett:
— Tudod! Hogy ne tudnád. Mi is tudjuk, és ők is tudják.
Az öreg eltűnt, minden összekeveredett és fájdalmasan összeszorult a fejében. Egyetlen kínzó vágy maradt: minél előbb eljutni valami folyóhoz, és jóízűen inni... De ez a vágy is eltűnt, csak a fájdalom maradt. Istenem, fájdalom!.. A lélek gyászol.
De fájdalmon át eszébe jutott, vagy csak úgy tűnt: Stepan megérkezett a Szolovki kolostorba. És belépett a templomba.
— Milyen Zoszima? — kérdezte egy szerzetestől.
— Ott! Miért jössz imádkozni, és nem tudod, kinek? Kozák vagy?
— Kozák vagyok.
— Ott van Zoszima.
Stepan térdre ereszkedett a szent ikona előtt. Megkeresztelkedett... És egyszer csak a szent hangosan megszólalt a falról:
— Tolvaj, áruló, keresztmegtörő, lélekgyilkos!.. Elfelejtetted a szent egyházi egyetemes templomot és az ortodox keresztény hitet!..
Fájdalom! A szíve szakadt — ellenállt a borzalmas ítéletnek, nem akarta elfogadni azt. Az ítélet rémületet keltett, rémületet és zsibbadást. Jobb a halál, jobb nem lenni, és kész. (Vaszilij Suksin „Szabadságot hoztam nektek”. Regény. M.: Szovremennik, 1982. 383 old.)

Vaszilij Suksin

Stepánka Razin

A nevét Vaszekának hívták. Vaszeka huszonnégy éves volt, egy méter nyolcvanöt magas, nagy kacsaorrú... és lehetetlen jellemű. Nagyon furcsa fiú volt — Vaszeka.

Milyen munkát csak nem végzett a katonaság után! Pásztor, ács, vontató, kályhás a téglagyárban. Egy időben turistákat kísért a közeli hegyekben. Sehol sem tetszett neki. Egy-két hónapig dolgozott az új helyen, aztán bement az irodába, és kért fizetését.

— Te mégis egy különös ember vagy, Vaszeka. Miért élsz így? — érdeklődtek az irodában.

Vaszeka, az irodai emberek fölé nézve, röviden válaszolt:

— Mert tehetséges vagyok.

Az irodaiak udvariasan elfordultak, elrejtve mosolyukat. Vaszeka pedig hanyagul betolta a pénzt a zsebébe (megvetette a pénzt), és ment tovább. Magabiztosan lépkedett az utcán.

— Megint? — kérdezték tőle.

— Mi az, hogy „megint”?

— Felmondtál?

— Pontosan! — Vaszeka katonásan köszönt — Kérdés van még?

— Babákat fogsz készíteni? Hé hé...

A babákról Vaszeka nem beszélt senkivel.

Ot