Az endoszkópos retrográd cholangiopancreatográfia (ERCP) egy komplex orvosi eljárás, amely a biliáris rendszer vizsgálatára és kezelésére szolgál. A beavatkozás során az orvosok különböző minőségi mutatókat alkalmaznak annak érdekében, hogy biztosítsák a megfelelő eredményeket és csökkentsék a komplikációk előfordulását. Az ERCP minőségi mutatói középpontjában azok a prioritásnak tekintett mutatók állnak, amelyek alapvetően befolyásolják a kezelés sikerességét.

Ezek közé tartozik a 90%-nál magasabb sikerarány a természetes papilla katéterezésében, amely a legfontosabb az anatomiailag nem módosított betegek esetében. Ugyancsak kulcsfontosságú a 90%-os sikerarány a közös epevezeték kövek eltávolításában, amelyek kisebbek 1 cm-nél, valamint az epeúti elzáródás stentelése a bifurkáció alatt. Az egyetlen post-procedurális prioritási mutató az ERCP utáni hasnyálmirigy-gyulladás gyakoriságának nyomon követése és dokumentálása.

Az ERCP-s beavatkozások bonyolultságának különböző szintjei is meghatározottak. Az Amerikai Gasztroenterológiai Endoszkópos Társaság egy osztályozási rendszert dolgozott ki, amely az ERCP eljárások komplexitását négy szintre bontja. Az 1-es szintű eljárások közé tartoznak azok a feladatok, mint a vezetékek mély katéterezése, az epeúti stentek cseréje vagy a citológiai mintavétel. A 2-es szint már bonyolultabb feladatokat foglal magában, mint a 10 mm-nél kisebb epekövek eltávolítása vagy a daganatok miatti epeúti stentelés. A 3-as szintű beavatkozások az ennél nagyobb kövek eltávolítását, a belsőleg elmozdult epeúti stentek eltávolítását és a hasnyálmirigy-vezeték szűkületeinek kezelését jelentik. A legbonyolultabb, 4-es szintű beavatkozások közé tartozik a hasnyálmirigy-vezeték kövek eltávolítása, az intraduktális terápia, valamint az olyan anatómiákban történő ERCP, mint a Whipple-műtét vagy a bariátriai sebészet utáni állapotok.

A cholangioszkópia szerepe az epeúti kövek kezelésében egyre növekvő jelentőséggel bír. A leggyakoribb alkalmazása a nehezen kezelhető epekövek kezelése, amelynél a cholangioszkópia-vezérelt litotripszia 93%-os sikerességi arányt mutatott a 1 cm-nél nagyobb kövek esetén. Ezen túlmenően a cholangioszkópia előnyös lehet az indeterminált szűkületek mintavételezésében, mivel a közvetlen vizualizáció révén a diagnosztikai pontosság jelentősen javul a hagyományos szövettani mintavételi technikákhoz képest.

A pankreatoszkópia hasonlóan nagy potenciállal bír diagnosztikai és terápiás célokra egyaránt. Ez az eljárás segíthet a hasnyálmirigy intraduktális papilláris mucinosus neoplazmák (IPMN) helyének és kiterjedésének meghatározásában. A pankreatoszkópia alkalmazható a hasnyálmirigy-vezeték kövek eltávolításában is, 90%-os sikerességgel, valamint a szűkületek lézeres kezelésére, amikor a szokásos kezelési módszerek nem vezetnek eredményre.

A funkcionális Oddi-sphincter diszfunkció (SOD) kezelése az ERCP alkalmazásával egyre inkább kétségessé válik, miután a Róma IV kritériumok pontosabban meghatározták a betegség leírását. A kutatások azt mutatják, hogy azok a betegek, akik nem felelnek meg a Róma IV kritériumoknak, nem tapasztalnak jelentős fájdalomcsökkenést az ERCP-vel és sphincterotomiával végzett kezelést követően. Így ezek a kezelések nem javasoltak olyan betegeknél, akik nem mutatják az objektív adatokat, mint például a biliáris kövek vagy egyéb strukturális rendellenességek hiánya.

A Roux-en-Y gyomor bypass műtéten átesett betegek esetében az ERCP elvégzése bár kihívást jelent, nem lehetetlen. Az enteroszkópiával segített ERCP, valamint a laparoszkópiás technika alkalmazása lehetővé teszi a kívülről elzárt gyomorhoz való hozzáférést, és ezek a módszerek megfelelő sikerarányokat mutattak a különböző tanulmányokban. Az endoszkópos ultrahanggal irányított transzgasztrikus ERCP eljárás egy új lehetőséget kínál, amely magas sikerességi arányt biztosít az érintett betegek számára.

A pankreatikus vezeték szűkületeinek kezelése terén az ERCP a választott eljárás, különösen, ha a szűkület a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás következménye. Az európai irányelvek egy 10 Fr-es stent alkalmazását javasolják, de bizonyos esetekben a tandem stentek alkalmazása szükséges a dilatált szakaszok kezelése során.

A disposable duodenoscopok alkalmazása az egyik legfontosabb fejlesztés az ERCP terén, különösen a carbapenem-rezisztens Enterobacteriaceae fertőzések megelőzése érdekében. A teljesen eldobható duodenoscopok használatának előnyei mellett az ilyen eszközök költséghatékonyságát és környezeti hatásait továbbra is figyelembe kell venni.

A fentiekben leírtak mind olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyek az ERCP eljárásainak sikerességét, biztonságát és hatékonyságát meghatározzák. Az orvosoknak minden egyes beavatkozás előtt alaposan mérlegelniük kell a beteg állapotát és a megfelelő kezelési technikát.

Mikor alkalmazzuk a G-POEM-et gastroparesis kezelésében?

A gastroparesis kezelésére alkalmazott egyik legújabb módszer, a gasztroperoszális endoszkópos myotomia (G-POEM), számos előnnyel bír, és több multicentrikus klinikai vizsgálat is bizonyította hatékonyságát. A G-POEM lehetőséget kínál azok számára, akik a gastroparesis különböző fázisaiban szenvednek, különösen akkor, ha a betegség nem reagál a hagyományos kezelési módszerekre. A gastroparesis, amely a gyomormozgás jelentős lelassulásával jár, gyakran előfordul diabéteszes vagy idiopátiás állapotokban. A kezelés célja nemcsak a tünetek enyhítése, hanem a gyomortartalom kiürülési idejének javítása is.

A G-POEM beavatkozás az obstructív pylorikus fiziológia kezelésére különösen ígéretes, és az eljárást kizárólag olyan harmadfokú motilitás központokban szabad végezni, ahol tapasztalt endoszkópos szakemberek dolgoznak. Bár a kezelés nem minden esetben ajánlott, a kiválasztott, refrakter gastroparesises betegek esetében, akiknek pyloricus diszfunkciója van, ez a módszer jelentős javulást hozhat a gyomor ürülési idejében és a tünetek enyhítésében.

A G-POEM egyik előnye, hogy a beavatkozás minimálisan invazív, és gyors felépülést biztosít. Az endoszkópos eszközzel végzett myotomia segíthet a pylorus izomzatának lazításában, lehetővé téve a gyomor gyorsabb kiürülését. Az eljárás eredményessége a megfelelő betegeknél kiemelkedő lehet, azonban a kockázatok, mint például a gyomor perforáció, miatt csak szigorú kiválasztási kritériumok alapján javasolt.

A G-POEM alkalmazása mellett más terápiák, mint például a gyomor elektromos stimuláció (GES), szintén fontos szerepet játszhatnak a gastroparesis kezelésében. A GES, amely alacsony energiájú, magas frekvenciájú impulzusokat alkalmaz, szintén a hányinger és hányás kezelésére szolgál. Bár a GES nem javítja a gyomor kiürülési idejét, bizonyos esetekben javíthatja a beteg életminőségét, és enyhítheti a refrakter hányingert. Fontos azonban, hogy ez a módszer nem alkalmas fájdalmas gastroparesis kezelésére, és opioid használat mellett nem javasolt a telepítése.

A GES működésének pontos mechanizmusa még nem teljesen tisztázott, de valószínű, hogy hatását az intersticiális sejtek (ICC) aktivitásának módosításán keresztül fejti ki, valamint fokozza a vagális aktivitást, ami elősegíti a gyomor ellazulását és az étkezések utáni érzékenyebb válaszokat.

Az új terápiás lehetőségek között szerepelnek a különböző farmakológiai szerek is, amelyek a gyomor motilitásának javítását célozzák. A 5-HT4 receptor agonisták, mint a prucalopride és a tegaserod, ígéretes eredményeket mutattak a gyomor ürülési idejének csökkentésében. Az újabb gyógyszerek, mint például a motilin receptor agonista erythromycin, segíthetnek a pylorus kontrakcióinak javításában, és gyorsíthatják a gyomor kiürülését. Az egyes gyógyszerek hatékonysága a betegség típusától és a specifikus patofiziológiai mechanizmusoktól függően változhat, így minden esetben egyéni kezelési tervre van szükség.

A gastroparesis kezelése során kiemelten fontos a megfelelő étrendi ajánlások betartása is. A betegek számára kisebb, gyakori étkezések javasoltak, amelyek könnyen emészthetők és alacsony zsírtartalmúak. A szilárd étkezések mellett a folyékony tápanyagkiegészítők is hasznosak lehetnek a megfelelő táplálkozás biztosításában.

A kezelés során egyénre szabott megközelítés szükséges, amely figyelembe veszi a beteg állapotának súlyosságát és az egyes terápiás lehetőségek hatékonyságát. A gastroparesis progressziója esetén az orvosoknak folyamatosan értékelniük kell a kezelési stratégiákat, és az újabb terápiás lehetőségeket is be kell vonniuk a kezelésbe. Az optimális eredmény érdekében a beteg állapotának és válaszainak folyamatos monitorozása alapvető fontosságú.