A globális felmelegedés tudományos vitája: A politikai agendák és a valóság

A klímaváltozásról folytatott diskurzusban a tudományos közösség és a közvélemény között éles ellentétek alakultak ki. Az aktivisták és a tudósok közötti, gyakran éles politikai és tudományos viták nem csupán a globális felmelegedés tudományos kérdéseit ölelik fel, hanem annak hatásait is, amelyek túlmutatnak a tisztán tudományos megközelítésen. A klimatikus változásokkal kapcsolatos hivatalos diskurzust gyakran politikai narratívák és közvélemény manipulálása formálja, ahol a tudományos bizonyítékok és az objektív tények háttérbe szorulnak.

A tudományos közösség számos tagja, többek között Lindzen is, hangsúlyozza, hogy a klíma mindig is változott, és bár a tudósok egyetértenek abban, hogy az emberi tevékenység hatással van a környezetre, nem bizonyított, hogy a jelenlegi felmelegedés kizárólag emberi eredetű lenne. A Legfelsőbb Meteorológiai és Klímatudományi Testület (IPCC) és a Nemzeti Tudományos Akadémia jelentései is ambivalens képet festenek, mivel bár mindkettő említi az emberi beavatkozás szerepét, a legtöbb esetben nem tekinti az emberi hatásokat az egyedüli oknak.

A klimatikus változásokkal kapcsolatos diskurzust gyakran érzelmi manipulációk és politikai szándékok formálják. Al Gore filmje, a An Inconvenient Truth, például egy „bolygókatastrofához” vezető katasztrófa eszkalálódását jósolja, amelyet sürgősen meg kell akadályozni, különben elérhetetlen következményekkel kell szembenéznünk. Az ilyen drámai, szinte apokaliptikus üzenetek többek között azt sugallják, hogy az egyedüli megoldás a globális életmód radikális átalakítása. Ezzel párhuzamosan Lindzen és más klímaszkeptikusok kritikusan szemlélik ezt a "vészhelyzetet", mint amelyet kizárólag politikai érdekek és nem tudományos megfontolások irányítanak.

A Bali Klímakonferencián történt események világosan mutatják ezt a feszültséget. A konferenciát a média és a politikai elit – köztük Al Gore és az IPCC – figyelme középpontjába helyezte, miközben a klímaszkeptikusok egy kis csoportja, mint Vincent Gray is, a konferencia margóján próbált elérni figyelmet. Míg a klímapolitikai diskurzust a globális felmelegedés elleni küzdelem szentesítésére használják, addig a kritikus hangok, mint Lindzen és Gray, arra figyelmeztetnek, hogy nem minden tudományos állítás állja meg a helyét, és hogy a klímaváltozás okainak pontos megértése még mindig nem egyértelmű.

A klímaváltozás elleni küzdelem tehát nem csupán tudományos, hanem politikai, gazdasági és társadalmi kérdés is, ahol az érdekek ütköznek. Az objektív tudományos tények és a politikai agendák közötti különbségek tisztázása alapvető fontosságú a globális válaszok kialakításában. A tudományos közösség számára is fontos, hogy ne hagyják figyelmen kívül azokat a tényeket és bizonyítékokat, amelyek az általuk képviselt elméletek mellett vagy ellen szólnak, miközben a közvélemény számára világossá váljon, hogy a klímaváltozás kérdései nem csupán globális kihívást jelentenek, hanem számos tudományos és etikai dilemmát is felvetnek.

Miért tűnt el a klímaváltozás kérdése a politikai diskurzusból?

A „nem választott, nem elszámoltatható” bürokrácia képe a konzervatívok egyik klasszikus jellemzése a nagy állam és a kormányzati alkalmazottak szerepének, akik arról döntenek, hogyan érvényesítik a törvényt a szabályozásokon keresztül, miközben azt úgy érzékeljük, mintha diktálnák, hogyan élnek az emberek. A történetben megjelenő változásvonal arra utal, hogy az Egyesült Államokban élő, munkájukat becsülettel végző állampolgárok most megkapják a nekik járó figyelmet, amire az Obama-adminisztráció alatt nem volt lehetőségük. Driessen őszintén kifejezi szkepticizmusát a klímaváltozással kapcsolatban, és optimizmusát a Trump-elnökséggel kapcsolatban, amikor így fogalmaz: „A párizsi klímamegállapodást el fogják utasítani, és a ’veszélyes ember okozta klímaváltozásról’ szóló tévhitek és állítások nem fogják többé diktálni az energiánk, gazdaságunk és nemzetvédelmünk döntéseit. Amerika újra termelni és használni fogja azokat a fosszilis tüzelőanyagokat, amelyek milliárdokat emeltek ki a szegénységből, betegségekből és korai halálból, és teremtettek munkahelyeket, jólétet, egészséget, életminőséget és élettartamot, amit még egy évszázaddal ezelőtt el sem tudtunk képzelni.” Ezzel a kijelentéssel a történet egyszerre utasítja el a klímaváltozást és romantizálja a fosszilis tüzelőanyagokat mint a szegénység megoldóját; bár elveszett, újra visszanyerhető — egyhangú perspektíva, amely nem említi a fosszilis tüzelőanyagok egészségügyi veszélyeit.

A történet második felében egy cikk szerepel, amely már 2018-ban megjelent, címe: „Vége. Most már a demokraták is feladták a ’klímaváltozást’” James Delingpole tollából. A cikk szerint a klímaváltozás már nem téma. Senki nem beszél róla többé. Trump elnök az első, állami SOTU-beszédében egy szót sem ejtett a kérdésről. Ami még fontosabb: egyetlen demokrata sem említette a válaszaikban sem. Bernie Sanders, Vermont független szenátora volt az egyetlen, aki továbbra is a klímaváltozás kérdését próbálta napirenden tartani. Az évek elteltével, amikor Obama még folyamatosan figyelmeztetett a klímaváltozás veszélyeire, most egy csend borult a téma körül.

A klímaszkeptikusok számára a SOTU-beszéd körüli csend igazi győzelmet jelentett. A történet előrehaladott szakaszában az ellentmondásos „#winning” kifejezés is hangsúlyosan megjelenik, és Trump politikai stratégiáját tükrözi. A klímaváltozással kapcsolatos csend nem csupán annak hiányát jelzi, hanem egy szándékos elutasítást is, amely politikailag erőteljes üzenetet hordoz. Az, hogy Trump nem említette a klímaváltozást, valójában mindent elmondott, amit a szkeptikusok üzenni akartak: az egész kérdés elvesztette relevanciáját.

A történet egyik kulcseleme, hogy a szkeptikusok próbálnak legitimálni egy politikai álláspontot, amely a fosszilis tüzelőanyagok iránti támogatást és a szabályozások csökkentését helyezi előtérbe. A cím is fontos: „Vége, most már a demokraták is feladták a ’klímaváltozást’”. Fontos megérteni, hogy ez nem feltétlenül tükrözi a valóságot, hanem inkább egy retorikai fogás, amely arra szolgál, hogy a szkeptikusok álláspontját megerősítse, és egy új ideológiai keretet alkosson.

A történet folytatása a klímaszkepticizmus politikai vonalának erősödését, valamint a narratíva fokozódó polarizálódását mutatja be, amely összekapcsolja a klímát és az egyéb politikai vitákat. Ezt alátámasztják az online hozzászólások is, amelyek nem csupán a klímát, hanem az egész politikai és társadalmi diskurzust érintik.

Hogyan alakul ki a klímaváltozást tagadó ideológiai narratíva?

A metanarratíva fogalmát egy kicsit mélyebben vizsgálva, egy olyan példát találhatunk, ahol a klímaváltozással kapcsolatos tudományos állásfoglalások ellenállása nem csupán a tudományos bizonyítékok elutasítását jelenti, hanem egy sokkal komplexebb ideológiai rendszert. Ezt a rendszert a szkeptikus diskurzusok egy-egy eleme alkotja, amely rendszerint az egyes társadalmi és politikai kérdéseket közös szálon futtatja. Egy-egy klímával kapcsolatos bejegyzés nemcsak a globális felmelegedés tagadását hirdeti, hanem az állami beavatkozások, a társadalmi újraelosztás, vagy akár az egyéni szabadságjogok korlátozása ellen is tiltakozik.

Egy adott konzervatív hírportálról származó kommentek sorozatában találhatunk ilyen szkeptikus állásfoglalásokat, amelyek a klímaváltozás kérdését a társadalmi rendszer egészének fenyegetettségeként ábrázolják. Az alábbiakban olvashatunk néhány ilyen véleményt: "A globális felmelegedés előrejelzései pusztán számítógépes modellekre építenek, amelyek manipulálhatók, hogy a kívánt eredményeket hozzák." Az ilyen kijelentések nemcsak a klímaváltozást tagadják, hanem a tudományos közösség hitelességét is kétségbe vonják, miközben egy szélesebb politikai célkitűzést hirdetnek, amely szerint a baloldali politikai erők célja az egyéni szabadságjogok megszorítása és az állami kontroll növelése. A kérdés tehát nem csupán a tudományos vita, hanem egy olyan mélyebb ideológiai csata része, amelyben az állami beavatkozások és a globális politika szerepe kerül előtérbe.

A klímaváltozással kapcsolatos szkepticizmus tehát nem egy egyszerű tudományos kérdés, hanem egy összetett ideológiai narratíva része, amely több társadalmi és politikai kérdést is összefon. A narratíva azon alapvető meggyőződésen alapul, hogy az állami kontroll és a globális politikai intézkedések veszélyeztetik az egyéni szabadságot, a gazdaságot, sőt az egész társadalmi rendet. Az ilyen narratívákban a "fenyegetés" nemcsak a klímaváltozásból, hanem a politikai döntéshozatalból, az állami beavatkozásokból és a "szabadságunk" elvesztéséből ered.

A klímaváltozással kapcsolatos szkeptikus narratívák tehát egy szoros ideológiai keretbe illeszkednek, amely az állami beavatkozások és a globális politikai intézkedések ellen irányul, miközben a társadalmi és politikai diskurzust egy olyan mélyebb, univerzális narratíva szerint alakítják, amely összefonódik más társadalmi kérdésekkel. A tudományos konszenzus és a globális klímaváltozással kapcsolatos intézkedések sokkal inkább a politikai ideológiák és az értékrendek mentén választható meg, mintsem kizárólag a tudományos eredmények és adatok fényében.

Ezeket az ideológiai narratívákat nemcsak a klímaváltozással kapcsolatban, hanem más társadalmi problémák kapcsán is felismerhetjük. A szkeptikus állásfoglalások mögött egy mélyebb, alapvető narratíva húzódik, amely az egyéni szabadság és a politikai autonómia védelmét helyezi a középpontba, miközben elutasítja a globális politikai intézkedéseket és a társadalmi változásokat.

A klímaszkepticizmus hatékony narratívái és ideológiai aspektusai

A klímaszkepticizmus hatékony retorikai stratégiákat alkalmaz a klímatudomány dekonstruálásában. Mi nyerhető abból, ha belemerülünk a narratívába, tanulmányozzuk annak tulajdonságait, majd megvizsgáljuk, hogyan alakult az idő múlásával? A politikai tényezőket szándékosan félretesszük, hogy kizárólag a narratívára koncentráljunk. Ez lehetőséget ad arra, hogy megértsük, mi az, ami ebben a különleges narratívában megnyerő, és miért tudott megszólítani olyan sokakat, miközben a tudományos narratíva ellenállásba ütközött.

A narratívák és azok spin doktoraik folyamatosan változnak, és sok közülük nem képes megragadni a közönség képzeletét. A legtöbbük elvész, de néhány kivételes példát felismernek az emberek, mint olyan történeteket, amelyek emlékezetesek, meggyőzőek és rezonálóak. De mi teszi jónak ezeket a narratívákat? Miért vonzóak az egyes történetek, míg mások nem? Miért vált ez a narratíva hatékonyan és jelentős ellenállást képes támasztani a tudományos narratívával szemben?

A könyv célja, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogyan fejlődött a klímaszkeptikus narratíva, miként vált egyre polarizáltabbá, és hogyan alakult át ideológiává. Ennek a narratívának egy fontos vonzereje az, hogy mélyen gyökerező érzelmekhez kapcsolódik, és valójában egy még alapvetőbb metanarratíván alapul, amely még magát a klíma kérdést sem érinti, hanem sokkal alapvetőbb társadalmi problémákat. Ezen narratívák vonzerejét az adja, hogy az emberek számára gyakran már nem csupán klímaváltozási kérdésekről van szó, hanem egy szorosabb világkép és társadalmi rend fenntartásáról.

A tudományos és technológiai tanulmányok területén dolgozó kutatók számára a narratívák szerepe a közéletben egyre inkább felértékelődik. A tudomány társadalmi konstruáltságának kérdése nem új keletű: már Kuhn, Latour és Woolgar munkásságában is megjelent az a gondolat, hogy a tudományos tények ugyanúgy társadalmi megállapodások eredményei, mint bármely más társadalmi konvenció. A klímaszkepticizmus narratíváiban valamilyen módon megjelenik ennek a társadalmi konstrukciónak a fogalma. A kérdés, hogy a narratíva és annak elmondói hogyan képesek ezt a "trükköt" végrehajtani.

A klímaszkeptikus narratíva fejlődése nem csupán az Egyesült Államokban, hanem világszerte figyelemmel kísérhető. A narratívák elemzése segít abban, hogy megértsük, hogyan váltak egyes társadalmi mozgalmak részévé, hogyan fejlődtek és hogyan tudták különböző országokban, mint például az Egyesült Királyságban, Kínában, Ausztráliában vagy Svédországban, eltérően érvényesíteni azokat. Az Egyesült Államokban a klímaszkeptikus mozgalom és a narratíva összefonódása olyan mintázatokat hozott létre, amelyek évtizedek alatt elmélyültek a közbeszédben.

A narratívák önálló közösségeket hoznak létre, és a társadalmi mozgások szerveződése és struktúrája gyakran ezen történetek köré épül. Az ideológiai elemzés egyik alapvető jellemzője, hogy a történet folyamatosan zárttá és önállóvá válik, elősegítve az elzárkózást más nézőpontoktól. Ezen a ponton a narratíva sokszor univerzális, szinte mitikus történetté alakul, ami már nem is engedi meg a párbeszédet a másik oldalról.

A narratívák tehát nemcsak egyszerű történetek, hanem olyan társadalmi eszközök, amelyek képesek formálni az emberek hiedelmeit, és erősíteni a közösségek, valamint a különböző ideológiai csoportok közötti szakadékokat. Ahogy a narratívák egyre erősebben áthatják a közbeszédet, úgy válik egyre világosabbá, hogy a klímaszkepticizmus és annak ideológiája szoros kapcsolatban áll a társadalmi és politikai erőkkel, amelyek segítenek fenntartani és terjeszteni ezt a történetet.