Mi az Uus-Narvában vagyunk. Egy olyan lakásban töltjük az éjszakát, amelyet az interneten keresztül béreltünk ki. A gazda oroszul beszél akcentus jelei nélkül. Hallottam, hogy Narvában inkább oroszul beszélnek. Az ablakon kívül példátlan csend honol. A ház háromemeletes, három lépcsőházzal. Most a környezetet beborította a sötétség, és olyan érzésünk van, mintha erdő közepén lennénk, mert körülöttünk semmi sem történik, nem mozdul, nem ad hangot.

Az Észtországba tett utazásunk hűvös időszakra esett. Anyám azt javasolta, hogy inkább mondjunk le róla, mert attól tartott, megfagyunk. Ijesztgetett húszfokos hideggel. Meggyőztem, hogy persze hogy nem fagyunk meg. Hiszen kocsiban leszünk. Tallinnig az utat két részre bontottuk. Sötétben, munka után eljutni Narváig – ez volt a leginkább, amit vállaltunk.

Miután letértünk a körgyűrűről, sötétségbe kerültünk. Semmit sem látni. Az út korántsem olyan széles, mint ahogy szerettük volna. A navigátor zsákutcákkal vezetett. Az autó fáztatott. Először tapasztaltam, hogy az olaj hőmérséklete az átlagosnál alacsonyabb. A mutató mintha zavart volna, hogy felvegye a szokásos pozícióját. Rosszul látszott az út. Jó, ha valaki mutatja az irányt. Ráadásul az ablakok könyörtelenül befagytak. Az oldalsó üvegek, minden erőfeszítés ellenére, homályként adtak vissza mindent. A sötétség miatt nehéz volt megítélni, átengednek-e bármilyen hasznos információt. A benzinszintmérő más irányba kezdett működni: az üzemanyag mennyisége a rendszerben növekedni látszott. A mutató mintha odafagyott volna a tankhoz. Először 600 km-t mutatott, aztán 700-at. A megszokott ütemes erőforrás-csökkenés helyett aggódva láttam a teljes változatlanságot. Mintha a rendszer lefagyott volna. Sőt, néha még készleteink növekedtek. Mintha az autó gyomra a hidegtől szélesedett volna, mint éhségtől.

Amikor beléptünk Ivangorod-ba, egy egész sor benzinkút váltotta egymást. A rengeteg állomásról csak később tudtunk meg, ezért az elsőnél kanyarodtunk le. Mégis megérte hazai üzemanyagot tankolni, hogy ne költsük a valutát. Amíg az autó tankolódott, az üvegek felolvadtak, és az olaj hőmérséklete is rendbejött. Tehát sebességnél a hűtés legyőzi a fűtést. És mindez mindössze mínusz 10 fokban. A határnál, ahogy várható volt, autók sora várakozott világított fényszóróval. Kérdezés nélkül megtaláltuk a sor végét, és helyet foglaltunk. A sor a kis utcán jobbra nyúlt. Eleinte nem mozdult. Aztán előrelöktek egy kicsit, majd újra megállt. A határátkelőnél minden tisztázódott. Az autók adagokban töltik a szabad útvonalakat a határállomásnál, majd az utasok kiszállnak a járművekből és iratokat vizsgálnak. Eközben az autók állnak. Aztán az ellenőrzés után a járművet belső tartalmával együtt is bemutatják, azaz kinyitják az ajtókat és a csomagtartót. Folyamatos haladás nincs, habár öt sáv is van az áthaladásra. A mi határőreink nem sugároztak barátságosságot, de rosszindulat sem volt bennük. Az egyik rám szólt, hogy veszteglés közben vártam az útitársaimra, miközben senki sem haladhatott.

Aztán tovább indultunk. Egy észt csapatra számítottam. Majdnem üdvözöltem egy fénylő ruhában lévő lányt idegen nyelven. De csak mosolyogtam neki, ahogy Európában szokás, amire északi ferde, hideg tekintetet kaptam. Ő már harmadszor kérte el az útleveleket az este folyamán. De ez még mindig a mi oldalunk volt. Az észt oldalon a folyónál egy még komorabb figura várt minket. Még az is eszembe jutott, hogy a mi szolgálatunk inkább szeretetteljesebb volt. Az észt határőrrel folytatott kommunikációban kerestem a szokásos külföldi „legyszelégségeskedjünk” viszonyt. De nem jött össze. Ezt a határőrt jól megjegyeztem. Kiváló lett volna karikatúraszerűen SS-tisztként szerepelni a háborús filmünkben. Végül ez a barát még az autóm hátulját is megrúgta, jelezve ezzel, hogy tévedek, és hogy kerüljem meg a sorompót, ne várjak rá, míg kinyílik.

A bemutatkozás és az elbúcsúzás között beszélgettünk még egy határőr-kisasszonnyal is. Nála sem ment minden zökkenőmentesen. Ujjamat egy különleges detektorhoz kellett helyeznem, de az ujjamat nem ismerte fel. Ötször próbálkoztam ismételten. Bevallottam, hogy gitározom, és az ujjaim ettől kissé elkoptak lehetnek. Eközben Tanja rántott a kabátom ujján, sugallva, hogy az ilyen részleteket nem kellene elmesélni.

Narvában nem időztünk, azonnal indultunk Uus‑Narva felé. Tőle 16 kilométer választott el. A határfolyó mentén vezető út teljesen kihalt volt. Azonnal megérkeztünk a nyugalomhoz. Teljesen más életritmus. Megérkeztünk a házhoz. Az ott álló emberek nem a mi gazdánk voltak. Az emberek, látva próbálkozásunkat, hogy megtaláljuk a ház számát, minket szólítottak és segítettek, hol mi van. Oroszul beszéltek. Kiderült, rossz helyre jöttünk, és a nő a szomszédban várt minket. Már igyekezett a segítségünkre. „Uraimnak” szólított minket. Aztán minden a legkedvesebb módon történt. Bepillantottunk a lakásba. A ház egyszerű, de rendezett.

Február 23-a
Reggel megettünk egy tortát Liza egészségére, aki azon a reggelen született. Megkértem Lizát, hogy fantáziáljon, és képzelje el, milyen lehetne számára az ideális nyár. Sajnos az ábrázolt vázlatokban nem tudtam észrevenni semmiféle utalást arra, amivel az elmúlt években igyekeztem lelkesíteni a kislányt. Liza arról álmodott, hogy az első turnusban táborban legyen. Aztán Londonba utazni. Mire, gondolnád? Hogy elmenjen a Harry Potter múzeumba, és metélőn üljön fel a seprűre – ráadásul ezt a seprűt az ülővel együtt zöld háttér előtt lehet felvenni videóban, amelyben a háttér később lecserélhető. Lina is mondta, hogy ő is szeretne Londonba menni. A kulcsot a gazda azt mondta, hogy dobjuk be a postaládába. Senki nem ellenőrzött minket. Amikor lejöttünk, találkoztunk a lépcsőn egy idős nővel. Ő is oroszul beszélt velünk. Segítséget kért, hogy felhozzuk az ágyneműkupacot, amit éppen a udvaron most vert ki a porból. Panaszkodott az egészségére, hogy egyedül él, és hogy a szociális munkás nem segít neki porszívózni és kiporólni a kilimokat.

Nagyon kedves kisváros. Néhány kisebb háromemeletes társasház váltakozik egyemeletes magáningatlanokkal. Láttam az udvarban egy kutyát a kutyaházában. A kéményből füst szállt. Megérkezett a postás biciklivel. Jöttek a takarítók nagyon világos és tiszta munkaruhában. Mi pedig pár kilométert még az öböl mentén autóztunk, és megérkeztünk programunk következő állomásához. Az öböl itt hasonlít ahhoz, amit mi ismerünk.

Először találkoztam az újként számomra ismert jelenséggel: a „spa-hotellel”. Ennek kettős mivoltából minket a spa-összetevő érdekelt. Magam így jellemezném: olyan vízérzések múzeuma, ahol a kiállítási tárgyakat magunkon próbálhatjuk ki. Azonban be kell vallani, hogy sokak számára ez csak egy fürdőkomplexum. Ismét megemlítem, hogy a bejáratnál szolgálatot teljesítő lányok nem csak megértették a beszédünket, de egymás közt is oroszul beszéltek. Megerősítést nyert, amit hallottam: Narvában az orosz nyelv az uralkodó. Az öltözőben várt az első feladat. Olyan óraszerű karkötőt adtak, számlap nélkül, de nem tudtam, miként zárjam le vele a ruhatárat. Ilyen zárral még nem találkoztam. Csak gomb kívül. A szenvedésemet észrevette egy közelben lévő fiatalember. Felajánlotta segítségét, bár nem kértem. Bevallotta, hogy éppen most ismerkedett meg a rendszerrel. Kiderült, a gombot a karkötővel kell megnyomni. Először a gomb bezáródik, „megjegyzi” a tulajdonost, majd felismeri őt és kinyitja az ajtót.

Egy másik személy is megmaradt az öltözőből. A hely intézmény dolgozója hozzám fordult és nagyon udvariasan figyelmeztetett, hogy most itt takarítás lesz. Rákérdeztem, mit tegyek emiatt. El kell mennem? Ő ismét ugyanolyan finomsággal jelezte, hogy nem kell elmenni. És megmutatta, hogy az egész dolog másról szól. Szóval be tudok takarni magam, ha akarom. És ekkor rájöttem. Hamarosan előfordulhat, hogy egy takarítónő váratlanul megjelenik, és kényelmetlenül érezhetem magam, ha nem öltöztem fel. Számos intézményt látogattam már, ahol takarítónők váratlanul tűnnek fel, de intézkedés előzetes figyelmeztetés nélkül csak itt, Észtországban történt. Jaj de jó kis ország.

De térjünk vissza a víz-érzések múzeumához. Kitartok a megfogalmazásnál. A vitrinek helyett itt különféle űrtartalmú tartályok állnak folyékony vízzel, és helyiségek vízgőz állapotban. Mindenhol kötelező hőmérséklet-táblák. Az a feltétel, hogy a próbázó sorban merüljön alá különféle vízi kölcsönhatásokban, egyik kóstolóról a másikra haladva. Egyes tartályokban a víz mozog. Vízesés is van. Állni lehet különféle intenzitású sugárzások alatt. Néhány sugár fentről zúdul, mások a víz alól. Angelinának nagyon tetszett a folyó, az igazi áramlás, amely körbe visz úgy, hogy nehéz onnan kijutni. Kijönni lehet és úszni a hidegben. Meleg fürdőben is lehet ülni, miközben a fal teljes falán át üvegen kinézve a havas öböl, síelők, tél látható. És itt bent nyár van és ruhátlan emberek. És még sok kis szoba szaunákkal. A szaunák mind különbözőek. Különböző páratartalommal és hőfokkal. Találhatók zenével és illatokkal is. A szervezetem még sosem tapasztalt ilyen nagy változatosságú hatásokat. Az átlagember mindennapi életében korlátozott számú érzéssel találkozik. És azok is fokozatosan változnak. Szóval számomra a múzeum igazi eseménynek bizonyult. Sétáltunk még a part mentén is. Tisztított járda volt a partvonal mentén. Sífutó nyomok. Jégtorlaszok. Tallinnig 200 km. Útban eltelt idő 2 óra 40 perc. Az út egyáltalán nem fárasztó. Kevés autó, az út egyenes és kátyúk nélkül.

Szálloda. Udvariasan fogadtak minket. Felküldtek a 9. emeletre. Megtanították, hogy hogyan használjuk a liftet. Háromszobás szobát kaptunk két WC-vel. Azonnal vacsorát rendeztünk a magunkkal hozott ételekből. Volt vízforralónk, így a meleg püré és tea hamar elkészült.

Tallinn. Február 24.

A szálloda éttermében, ahol a reggelinket készültünk elfogyasztani, útközben megjelent egy női recepciós. „Tere”-t mondott nekünk. Én visszaszól­tam: „Tere”. Az észt „tere” azt jelenti, hogy jó napot. Büszke voltam, hogy megtanultam valamit a helyi nyelvből. Úgy tűnt, annyira meggyőző voltam, hogy a nő jó pár gyors mondatot eresztett el felém fordítás nélkül, így a büszkeségem azonnal semmivé foszlott.

Elindultunk a régi város felfedezésére. Autóval mentünk. Az úton mindenki szabálykövetően halad, sebességet nem túllépve, noha a beépített területeken Észtországban csak 5 km/óra a sebességhatár. Már a parkolóhely előtt, az Óvárosnál kiderült, hogy az út lezárva az ünnep miatt – az önállósodás százéves évfordulója miatt. Észtország 1918-ban nyerte el függetlenségét. Sok ember. Mindnél zászlók. Később találkoztam egy kisfiúval, aki az őt többszörösen meghaladó méretű zászlót tartott. És újra kedves srácok voltak a közelben. Egy fiatalokból álló csoport kért meg minket a fotózásra. Először halkan kérdezik: Oroszul beszélsz? És nekik kampányuk volt – készíteni egy fényképet az önállósodás napja tiszteletére. Így mindenféle kompozíciókat csináltak zászlókkal.

Egy kávézóban, a szomszédos asztalnál ült egy fickó. Evés után a hatalmas táskája miatt meglökte a széket, amely csörömpölve dőlt a padlóra. A férfi megfordult. Valami feszültség tükröződött az arcán. De a pillanatnyi megtorpanás után folytatta az útját és hamar elhagyta a helyiséget. Ugyanakkor a szomszédos asztalnál felállt egy lány és visszatette a széket, ahogy előtte állt. Aligha szidta barátunkat, csak a széket kellett visszaállítani. Nem fekve kell állni, hanem állva.

Az Ó-Tallinn minden várakozásomat felülmúlta. Az utcáin barangoltunk, amíg csak erőnk kitartott. Angelinát alaposan megfagyasztotta. Könnyei jégcsapokká váltak. Tallinn megtekintése ajánlott, mert hihetetlenül önálló. Egy teljes város megállított idővel. Pontosan a teljessége — nem különálló múzeumi tárgy. Az utcahálózat mintázata nélkül kényszeres rendnek. Vegyes házak sokfélék, bájukkal elkápráztatnak. Katedrálisok, amelyekbe be lehet menni és váratlanul zenét hallani és nem turistákat látni, hanem helyi lakosokat. A vár…

Mi a ConcurrentHashMap és hogyan működik?
Hogyan alakítják át az árnyékelitek a demokrácia intézményeit?
Hogyan működik az idegrendszer? Az idegsejtek, glia sejtek és azok szerepe
Hogyan oldjuk meg az (RIOVMSTbH) problémát: Tétel és algoritmus
Milyen szerepe van a porózus szén nanomateriáloknak a gyógyszerhordozásban és célzott gyógyszeradagolásban?
Állami költségvetési köznevelési intézmény 498. számú gimnázium a Szentpétervári Nevszkij kerületben
Az ingatlantulajdonos e-mail-címe, mint a kérelmezővel való gyors kapcsolatfelvétel módja
Volgográdi Roszreészter Nyilvántartásba Vett 23 Társasházat
A hődiffúzió kutatása ritkított háromkomponensű gázrendszerekben különböző koncentrációk és hőmérsékletek mellett
Információs-oktatási környezet mint az információs kompetencia kialakulásának tényezője