Hogyan hat a modern oktatás és társadalmi közöny a demokratikus részvételre?

Diane Ravitch szavaival élve, az oktatás és a politika között szoros kölcsönhatás van, ahol az oktatás minősége és tartalma alakítja a társadalom és politika jellegét, miközben a politikai és társadalmi viszonyok befolyásolják az oktatáspolitikát. Az elmúlt évtizedekben azonban a történelem és állampolgári ismeretek tanításának ideje fokozatosan csökkent az iskolai tantervben, miközben más tantárgyak igényei növekedtek. Ennél is aggasztóbb, hogy a mai fiatalok jelentős része – ha nem a többsége – egyre kevésbé érdeklődik a politika és a történelem iránt. Ebben a rohanó, képernyőkre fókuszáló világban sokak számára lényegtelen, hogyan működik a társadalom, a gazdaság, vagy a demokratikus döntéshozatal.

Mark Bauerlein, az Emory Egyetem professzora a jelenlegi fiatal generációt „A legbutább generációnak” nevezi, elsősorban a kulturális és technológiai hatások, különösen a közösségi média káros befolyására hivatkozva. Szerinte a fiatalok többsége hiányos állampolgári ismeretekkel rendelkezik, és nem sajátítják el azokat a készségeket, amelyek az információközpontú társadalomban való eligazodáshoz szükségesek. Szabadidejükben dominál az antintellektuális hozzáállás, amely ellehetetleníti a mélyebb tanulást és a kritikus gondolkodás kibontakozását. Ahelyett, hogy tudatos és érdeklődő állampolgárokká válnának, inkább fiatal fogyasztóként viselkednek, elzárkózva a felnőtt valóságoktól.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek a tendenciák nem általános érvényűek: jelentős számú fiatal érdeklődik a közélet iránt, és a közösségi szolgálatokban való részvétel is nőtt, részben az iskolai programok, részben a diákok saját kezdeményezése miatt. Egyes felmérések szerint a 18–24 éves korosztály 58 százaléka pozitívan viszonyul a szocializmushoz, míg a kapitalizmust 56 százalék támogatja. Ez összefügg Bernie Sanders demokratikus szocialista politikus népszerűségével az ifjúság körében. Másfelől aggasztó, hogy egyes kutatások szerint a fiatalok egyre inkább elveszítik hitüket magában a demokráciában is: az 1995 és az azt követő másfél évtized alatt az a fiatalok aránya, akik a demokráciát „rossz rendszernek” tartják, 16-ról 24 százalékra nőtt. Edward Luce brit szerző szerint az elit körök és a felső jövedelmű rétegek körében nő az elégedetlenség a demokráciával szemben, de a fiatalabb választók között is szembeötlő ez a jelenség. Az idősebb generációk, különösen a második világháború előtt születettek, tízes skálán tízesre értékelték a demokráciában való élet fontosságát, míg a fiatalabb millenniumi generáció kevesebb mint egyharmada adott rá maximális pontszámot.

Az 1960-as évektől kezdve a közoktatásban az állampolgári ismeretek háttérbe szorultak a matematikai és természettudományos tárgyakkal szemben, főként a Szovjetunió által az űrversenyben jelentett kihívás nyomán. Az 1980-as évektől az elszámoltathatóságra és mérhető teljesítményekre helyezett hangsúly tovább gyengítette a történelem és állampolgári oktatást. A modern oktatásból hiányzik az a szilárd tudás és az a kritikai gondolkodás, amely egy működő demokráciához nélkülözhetetlen, így a diákok nem kapják meg azt a képzést, amely segítene megérteni az állam működését, az alapvető jogokat, és az állampolgári felelősségeket.

Ezzel párhuzamosan a televízió, a tinédzser kultúra és a közösségi média olyan erős figyelemelterelő tényezőkké váltak, amelyek sokkal vonzóbbak a fiatalok számára, mint a politikai vagy történelmi tanulmányok. Ez a környezet hozzájárul a fiatalok közéleti passzivitásához és alacsony politikai tájékozottságához. Az amerikai fiatalok szavazási aktivitása például 1964 és 2012 között 51 százalékról 38 százalékra csökkent az 25 év alattiak körében. 2016-ban csupán 16 százalékuk bízott a kormányzatban és politikai intézményekben, és csak 18 százalékuk a főbb hírforrásokban.

Fontos továbbá tudatosítani, hogy a demokratikus társadalmak fenntartásához nem elegendő pusztán az alapvető tudás átadása. Elengedhetetlen a kritikai gondolkodás fejlesztése, a tények és érvek mérlegelésének képessége, valamint a különböző nézőpontok tiszteletben tartása. Az érzelmi alapú igazságkeresés helyett a racionális megközelítés erősítése elengedhetetlen a közösségi döntéshozatal és a politikai felelősségvállalás egészséges működéséhez. Ezen túl a társadalmi közöny leküzdéséhez fontos, hogy a fiatalok megérezzék a közösségi részvétel és az aktív polgári élet értelmét, ami nem csupán egyéni, hanem kollektív felelősségvállalást is jelent.

Hogyan formálta a történelem a modern társadalom és a demokrácia problémáit?

Az Egyesült Államokban, évtizedek során egyre inkább elterjedtek a mesék, álmok, fantáziák, hazugságok, mítoszok és túlzások. Az emberek korábban kevesebb kétellyel fogadták el ezeket, de az a hajlam, hogy hamis állításokat és az empirikus tényekkel közvetlenül ellentétes dolgokat is elfogadjanak, nem csökkent mára sem. A mesmerizmus, a frenológia, a szélhámosok, a „Lost Cause” hívei, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a Ku Klux Klan, a mccarthyizmus, az ufó megfigyelések, a holokauszttagadás és a szcientológia mind-mind az illúziók iránti vágyat jelzik, amely az emberi természet része, és amit nem lehet teljesen kiírtani. Az emberi természet, a pszichológia, a szociológia és a történelem megértése előre jelezte volna mindezt.

A demokrácia nem egy fix cél volt, hanem egy olyan folyamat, amely az idők során fejlődött. A tizenkilencedik század a folyamatos változás, fejlődés és a fluiditás szellemében telt. Darwin elméletei, a társadalmi darwinizmus és a pragmatizmus mind erősítették azt az eszmét, hogy a világ nem statikus, hanem folyamatosan változó. Ez a gondolkodásmód nyitottságot, változásra való hajlandóságot, és a végleges igazságok elutasítását hozta magával, nemcsak az egyén szintjén, hanem a társadalmi és politikai rendszerekben is.

A pragmatizmus az amerikai filozófia egyik legfontosabb irányzatává vált. A pragmatikus gondolkodás szerint a koncepciók jelentése abból származik, hogy milyen gyakorlati hatásaik vannak. A gondolkodás célja, hogy irányítja az emberek cselekedeteit, és a legjobb módja annak, hogy egy állítást igaznak tekintsünk, az, hogy megvizsgáljuk, mi következik belőle. A pragmatizmus hatása érezhető volt az amerikai szociológiában, gazdaságtanban, jogban, pszichológiában, történelemben és oktatásban is. Mindezek a területek a folyamatos változásra építettek, és a „fix” igazságok elvetésére.

A pragmatizmus hatása a politikában is jelentkezett, különösen a 20. század elején, amikor a progresszív mozgalom teret nyert. Az amerikai városok polgármesterei, állami és nemzeti vezetők, mint Joseph Folk, Hazen Pingree és Theodore Roosevelt, mind aktívan támogatták a kormányzati beavatkozást az amerikai élet különböző területein. Azonban a kormányzati beavatkozás hatásai vitatottak lettek, és a kritikusok számára ez a pont vált fontos mérföldkővé abban, hogy a politikai intézmények nem megfelelő irányba haladtak.

A demokrácia és az azt körülvevő eszmék folyamatosan alakulnak, és nem egy fix állapotot képviselnek. A fejlődés, a változásra való hajlandóság és a pragmatizmus mind hozzájárultak a társadalmi és politikai rendszerek átalakulásához, és ezek az eszmék a mai napig alakítják a világ politikai és társadalmi táját. A történelmünk figyelembevételével a jövőben is folytatni kell ezt az irányvonalat, amely lehetőséget ad arra, hogy újra és újra felülvizsgáljuk, hogyan kell működnie egy igazságos és egyenlő társadalomnak.

Milyen politikai erők alakították az Egyesült Államok elnöki hatalmának fejlődését?

Az Egyesült Államok alkotmányának első két cikke világosan elkülönítik a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, előbbi részletesebb hatáskörökkel, míg az elnöki jogkörök meglehetősen általánosak és tömör kifejtést kaptak. Az alkotó atyák túlnyomó többsége azzal a feltételezéssel engedélyezte a végrehajtó hatalom viszonylagos széles mozgásterét, hogy az első elnök, George Washington személyében egy mérsékelt és megfontolt vezető kerül majd a Fehér Házba. Az elnöki hivatal kezdetben többnyire ceremoniális szerepet töltött be; kivételek csak néhány erős vezető, mint Jefferson, Jackson vagy Lincoln voltak, akik átmenetileg vagy tartósan kibővítették az elnöki szerep határait.

A XIX. század végére az Egyesült Államok külpolitikai ambíciói és belpolitikai változásai alapvetően átformálták az elnöki hivatal természetét. Az 1898-as spanyol–amerikai háború és az azt követő gyarmati terjeszkedés, valamint az Egyesült Államok növekvő nemzetközi befolyása következtében a végrehajtó hatalom gyakorlása egyre központibbá vált. Ez a fejlődés megteremtette az alapját annak, hogy a XX. században az elnöki hatalom egyre erőteljesebb és láthatóbb legyen, különösen a világégések és a gazdasági válságok idején.

A huszadik század során az elnöki hivatal folyamatosan erősödött, a szociális állam, az adórendszer, a vállalati szabályozás és a külpolitikai szerepvállalás bővülésével párhuzamosan. A közvélemény megosztott volt az elnöki hatalom erősödését illetően: amikor a saját párt került hatalomra, a választók általában támogatták a határozott vezetést, míg az ellenzékben lévők gyakran gyanakvással vagy ellenérzéssel viszonyultak hozzá. Ez a kettősség a huszadik század végéig meghatározó attitűd maradt.

A politikai elmélet gyökerei az ókori görögökhöz nyúlnak vissza, akik a zsarnokságot tartották a legrosszabb kormányzati formának, és a demokráciát is inkább csak átmeneti állapotként, a zsarnokság felé vezető útként értékelték. Az amerikai alkotók ennek megfelelően elvetették a közvetlen demokráciát, helyette a köztársasági rendszer mellett döntöttek, amely egyensúlyt igyekezett teremteni a hatalmi ágak között. Az amerikai történelemben az elnöki hatalom legnagyobb paradoxonja Abraham Lincoln személye: ő volt az, aki a polgárháború alatt gyakorlatilag egyeduralmi pozíciót vett fel, ugyanakkor a demokrácia megőrzése érdekében cselekedett, ezért vált az egyik legnagyobb nemzeti hőssé.

Franklin D. Roosevelt is megőrizte az alkotmányos kereteket a második világháború alatt, mégis megsértette bizonyos polgári jogokat, leginkább az amerikai japán származásúak internálásával. A hidegháború kitörése, a nukleáris fegyverkezés titokzatossága, a katonai-ipari komplexum megerősödése, valamint a McCarthy-éra és számos katonai beavatkozás mind az elnöki hatalom további koncentrációját eredményezték. Nixon és Trump elnöksége alatt pedig az igazán fontos döntések egyre inkább a Fehér Házban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban születtek, kiszorítva a Külügyminisztériumot.

Fontos megérteni, hogy az elnöki hatalom fejlődése nem csupán politikai vagy jogi kérdés, hanem mély társadalmi és történelmi összefüggések eredménye. A demokratikus intézmények és az egyéni szabadságjogok közötti feszültség folyamatos újraértelmezést és kompromisszumokat követel meg a mindenkori politikai helyzet és társadalmi igények függvényében. Az állami beavatkozás mértéke és az elnöki hatalom legitimitása mindig a történelmi környezet és az adott korszak kihívásainak függvényében alakult, és ez a dinamikus folyamat ma is zajlik, így a demokrácia működésének megértése szempontjából elengedhetetlen ezen összefüggések mélyebb vizsgálata.

Hogyan érintik a demokráciát a politikai kihívások és a társadalmi változások?

Ugyanakkor nem mindenki ért egyet ezekkel az elvekkel. Vannak, akik inkább egy "rejtett kézre" építenek, amely a saját érdekek követésére alapozva hoz létre kedvező eredményeket. Az ilyen nézetek a demokrácia kutatóinak folyamatos vitáinak tárgyát képezik. A demokratikus rendszerek előtt ma már nemcsak az amerikai demokrácia, hanem világszerte egyre inkább olyan kihívások sorakoznak, mint a gazdasági egyenlőtlenség növekedése, a deindustrializáció, a munkahelyek bizonytalansága, valamint a regionális stagnálás. A kultúra uralmát a szórakoztatás és elterelés jellemzi, ami infantilizálja a társadalmat, ugyanakkor hasonló következményekkel jár a polgárok számára is.

A médiának és a közvéleménynek az a hajlama, hogy a politikusokat inkább szórakoztató előadókként, mintsem irányítóként értékelje, tovább rontja a demokratikus rendszer működését. A technológiai változások, mint az internet, a megfigyelés, a kormányzati titkolózás és a közösségi média, mind hatással vannak a választások és a kormányzati tevékenységek dinamikájára. A populista típusú protestálás globális növekedése, az autoriter rendszerek térnyerése és a külföldi beavatkozások a választásokba tovább bonyolítják a demokratikus hagyományokat.

A politikai polarizáció, a társadalom éles megosztottsága, és a vezetők közötti ellenségeskedés nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte is jelentős kihívások elé állítják a demokráciát. A politikai diskurzus az egyre inkább elharapódzó "fajta politikai elzárkózásba" süllyed, amely mindkét politikai táborban ugyanúgy jelen van. Az ideológiai heveskedés és a pragmatikus realizmus háttérbe szorítása egyre inkább korlátozza a kormányzati hatékonyságot.

David Brooks, a New York Times újságírója egy olyan elmúlt korszakot idéz, amelyben az amerikai társadalom olyan polgári intézményeket hozott létre, amelyek a nemzet problémáira válaszoltak. A közintézmények, mint a Hatóságok, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, vagy a Munkahelyi Reform Mozgalom mind hozzájárultak a társadalmi stabilitás fenntartásához. Azonban Brooks felveti, hogy ma már nincs olyan elkötelezettség a civil intézmények építése iránt, és a társadalom egyfajta reménytelenséggel és szakértelem hiányával küzd.

A politikai és kulturális elfordulás, a szlogenekre építő kampányok, és az intellektuális párbeszédek elhanyagolása az egész társadalomra kihatással van. Az ilyen típusú "szimbolikus" politikai diskurzus eredményeként a választópolgárok gyakran csalódnak, amikor a politikai vezetők nem tudják elérni a választási ígéreteket. Az ideológiai eszmék túlsúlya az értelmes politikai viták rovására megy, ami súlyosan károsítja a demokratikus működést.

Fontos, hogy a társadalom ne hagyja figyelmen kívül a közvetlen politikai problémákat és a változások hatásait. A közvélemény és a politikai diskurzus ne váljon kizárólag szórakoztatóipari termékké, hanem maradjon olyan terület, ahol az alapvető demokratikus értékek és a társadalmi igazságosság folyamatosan napirenden van. A demokrácia jövője csak úgy biztosítható, ha mind a vezetők, mind az állampolgárok aktívan részt vesznek annak védelmében és fejlesztésében.