A szervezett megfosztás előrehaladása nem csupán gazdasági vagy társadalmi kérdés, hanem vizuális, retorikai és politikai fegyver is. A nyomor képei és elbeszélései az északi féltekén időről időre katalizálták a legjelentősebb társadalmi beavatkozásokat. Friedrich Engels manchesteri nyomornegyedeiről írott sorai nem csupán a lakhatási reformokat ösztönözték, hanem a szocializmus eszméjének elterjedéséhez is hozzájárultak. Jacob Riis alsó-keleti városrészről készített képei közvetlenül kapcsolódtak a progresszív korszak kezdetéhez és a lakhatási szabványok bevezetéséhez. A Triangle Shirtwaist gyár tragédiája pedig munkajogi törvényekhez és – némely vélemény szerint – a New Deal kialakulásához vezetett. A Cuyahoga-folyó lángolása az 1970-es évek elején az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének megalapítását sürgette.

Az ilyen események mindig is kihívást jelentettek a konzervatív ideológia számára. A konzervatív gondolkodók épp ezért részletes elbeszéléseket dolgoztak ki, hogy miként lehet ezeket az ábrázolásokat ártalmatlanná tenni. Detroit, mint városi romhalmaz, e narratíva egyik legfontosabb szimbólumává vált. A konzervatív diskurzus nem azt kérdezi, hogyan lehetne segíteni a várost, hanem azt, hogyan lehetne igazolni a be nem avatkozást. A domináns érvelés szerint maga az állami segítség idézte elő Detroit hanyatlását: a jóléti állam túlburjánzása, az állami túlszabályozás és a fiskális felelőtlenség a valódi bűnösök.

Ez a revizionizmus azonban nem új. Ahogy Albert Hirschman kimutatta, a konzervatív retorika három alapvető érvrendszert használ a társadalmi haladás ellen: a perverzitási, a hiábavalósági és a veszélyeztetési tézist. A perverzitási tétel szerint minden szándékos társadalmi javítási kísérlet csak súlyosbítja a problémát – a jóléti politika például állítólag függőséget hoz létre, amely tovább mélyíti a nyomort. A hiábavalósági tétel szerint az efféle beavatkozások eleve kudarcra vannak ítélve, mivel az alapvető társadalmi struktúrák erősebbek bármely reformnál. A veszélyeztetési tétel pedig azt állítja, hogy minden új társadalmi kezdeményezés veszélyezteti a már elért szabadságokat, vagyis a redisztribúciós politika épp a szabadságra jelent fenyegetést.

Detroit történetének konzervatív újraírása e három tézis alapján épül fel, kiegészülve két közgazdasági paradigmával: a közösségi választás (public choice) elméletével és az emberi tőke iskolájával. A közösségi választás elmélete a helyi döntéseket alárendeli a piaci logikának, ahol minden, ami nem illeszkedik a piac “természetes” rendjéhez, büntetést érdemel. Az emberi tőke-elmélet pedig az egyént és a kisvállalkozást tekinti az értékteremtés egyedüli legitim forrásának, szemben a kollektív intézményekkel – mint az állam vagy a szakszervezetek –, melyeket a fejlődés akadályának tekintenek.

A konzervatív narratíva szerint Detroit három okból omlott össze: az állami pazarlás miatt, a gazdasági merevség következtében, valamint a fekete lakosság vélt ellenségessége miatt a fehér lakosokkal szemben. E három elem közül az első, a fiskális felelőtlenség, a legerősebb toposz. A város népessége az 1950-es évek óta több mint 60%-kal csökkent, amit a konzervatív értelmezés az állam túlköltekezésének és a túlzott szabályozásnak tulajdonít, miközben figyelmen kívül hagyja a szerkezeti elvándorlást, a piaci erők szelektív rombolását és a rasszizmus gazdasági következményeit.

A Detroitra irányuló konzervatív figyelem aránytalanul nagy – gondoljunk csak arra, hogy a legjelentősebb jobboldali agytrösztök milyen gyakorisággal említik a várost más nagyvárosokhoz képest. Ez a megszállott fókusz nem a város tényleges gazdasági vagy demográfiai súlyát tükrözi, hanem inkább a példává emelés szándékát: Detroit, mint elrettentő példa, a jóléti állam bukásának szimbóluma.

A konzervatív beszédmód célja tehát kettős: egyrészt megfosztani a várost a társadalmi együttérzéstől, másrészt megerősíteni a neoliberális közpolitikai irányvonalat, amely a piaci racionalitást mindenek fölé helyezi. Ez a diskurzus úgy tűnik, sikerrel jár: egy jelentős társadalmi réteg az Egyesült Államokban – ahol egyébként az OECD-országok között az egyik legalacsonyabb az adóterhelés és szabályozási szint – elhitte, hogy épp a túlzott állami jelenlét az oka a válságoknak. Ez a meggyőződés teszi lehetővé a további forráskivonást az oktatásból, az infrastruktúrából és a szociális ellátórendszerekből.

A Detroit köré épülő konzervatív mítosz ezért nem pusztán egy városról szól – ez egy ideológiai eszköz, amely a neoliberális társadalomszervezés igazolását szolgálja. Egyben

Hogyan történik a rendszerszintű változás a városi hanyatlás kontextusában?

A konzervatív mozgalom politikai sikerének és tartósságának elemzése fontos következtetéseket von le a rendszerszintű változások lehetséges mechanizmusairól. A konzervatív mozgalom ma már szinte hegemón helyzetben van, de ezt tudatos, megtervezett politikai szervezéssel érte el. Ezt a rendszerszintű változást nemcsak a Keynesi-féle menedzserializmus elleni küzdelem jellemezte, hanem egy olyan politikai keret kialakításával is, amely mind a hanyatló, mind a fejlődő városok számára irányt mutatott. De hogyan is történt mindez?

Blyth a rendszerszintű változás valószínűségét három fontos feltételhez köti: válság, kellően kifejlett alternatíva és egy intézményi keret, amely lehetővé teszi a korábbi rend jogi és ideológiai megváltoztatását. A válság talán az egyik legegyszerűbben alkalmazható feltétel, ha a városi hanyatlásról beszélünk. Könnyen elmondható, hogy például Detroitot már egy lassú válságként lehet szemlélni, de a pontos magyarázat ennél bonyolultabb. Az ilyen helyzetek kezelésének egy része egyszerűen abban rejlik, hogy hajlandóak vagyunk foglalkozni velük, de sokkal nehezebb feladat a valódi megoldásokat megtalálni. A válságok történeti bemutatása, mint Matthew Desmond „Evicted” című munkájában, segíthet abban, hogy szélesebb közönséghez jusson el a lemaradó rétegek szenvedése. Ez azonban önmagában nem elég a politikai paradigma megváltoztatásához, de szükséges lépés a változás elindításához. Milwaukee, Detroit és Cleveland szegény, nem fehér lakóinak válsága már zajlik. Az üzenetnek van közönsége, a kihívás pedig abban rejlik, hogy ezt az üzenetet sikeresen és szimpatikusan eljuttassuk a nyilvánossághoz.

A második alapvető feltétel a kellően kifejlett alternatíva megléte. Blyth arra mutat rá, hogy a 1920-as években, Svédországban a viszonylag ismeretlen közgazdászok szélesebb körű kormányzati szerepvállalást sürgettek az emberek gazdasági életében, de az ő javaslataikat akkoriban még figyelmen kívül hagyták. A 1930-as évek válságai azonban lehetőséget adtak arra, hogy a válságot érzékelő politikai személyek az előzőleg elfeledett gondolatokat megfelelő politikai keretbe illeszkedve életre keltsék. Svédország ma a világ egyik legrobosztusabb szociális gazdaságával büszkélkedhet. Az amerikai jobboldali gondolkodás példáján is tanulságos elgondolkodni. Amikor Friedman és Hayek gondolatai a '60-as években a mainstream közgazdászok és a Republikánusok számára még nem voltak fontosak, egyes liberális filozófusok őket már szélhámosként kezelték. Friedman saját magyarázata szerint a lényeg nem az, hogy az alternatívák azonnal politikai megoldásokká váljanak, hanem hogy a válság időpontjában ezek az alternatívák megnövekedett értéket kapnak, és akkor válhatnak valódi politikai megoldásokká.

Harmadik fontos elem a rendszerszintű változás megvalósításában az intézmények és intézményi utak szerepe, amelyek lehetővé teszik az alternatív politikai elképzelések életre kelését és fenntartását. Az intézmények ideológiai alkotó gépezetei, mint például a kutatóintézetek és a médiaplatformok, alapvető fontosságúak, de legalább olyan lényegesek a jogi hatáskörök, amelyek az elképzeléseket politikai intézkedésekké formálják. Ez az elem a legnehezebb és legmeghatározóbb minden lehetséges társadalmi átalakulás esetén. Nem elég csupán a hegemonikus elképzelések kritikáját megfogalmazni, és alternatívákat felvetni; sokkal nagyobb kihívást jelent olyan intézményeket építeni, amelyek képesek hatékonyan ellentartani a konzervatív megoldásoknak. Ehhez hatalmas idő- és erőforrás-befektetés szükséges, de fontos emlékezni arra, hogy a jobboldal sem volt mindig ilyen politikai erőteljes. Az 1970-es években, amikor Powell emlékeztetőjét írták, a jobboldali gondolkodóintézetek még viszonylag ismeretlenek voltak, míg ma már központi szereplők a politikai döntéshozatalban. A baloldalon is létezik egy ilyen intézményhálózat, például az International Union of Service Employees, az Economic Policy Institute vagy a Joint Center for Political and Economic Studies, de az erőforrásaik és az általuk elérhető befolyás messze elmaradnak a jobboldali intézményekétől.

Végül, amit Polanyi nagyon keveset említ, de legalább annyira fontos, mint bármely más elem: a rasszizmus. Bármilyen átalakulásnak figyelembe kell vennie a társadalmi különbségtételt, különösen, de nem kizárólagosan, a faji kérdéseket. A városi hanyatlás kérdései nagyrészt a munkaerőpiac köré épülnek: ha visszahoztuk a munkahelyeket, a jólét is következik. De ez egyértelműen elégtelen a Rozsdásövezet városi válságaiban. Elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük a társadalmi megosztottság más formáit, amelyek hatással vannak az emberek és a tőke áramlására. A nem fehér emberek az Egyesült Államokban gyakorlatilag kiszorultak a Keynesi-féle társadalmi demokrácia átalakulásából az 1930-as években. Bár a polgári jogi mozgalom egy részleges átalakulást hozott, annak hatása rendkívül korlátozott maradt, és öt évtizednyi dühös konzervatív reakció követte. A fehér reakció annyira szoros kapcsolatban áll a városi hanyatlással, mint a deindustrializáció. A rasszista előítéletek elkerülhetetlenül részei a hanyatlás bármilyen fenntartható elméletének. A progresszív gondolkodás fejlődése nem maradhat vak a rasszizmus örökségére és folytatódó hatásaira.

A konzervatív mozgalom története egy sor taktikai tanulságot is kínál, amelyek alkalmazhatóak a progresszív alternatívák számára. Az egyik legfontosabb taktikai eszközeik közé tartozik a mítoszok építése, miközben egy alternatíva építhet a mítoszok lebontására. Ahhoz, hogy valódi alternatívát kínáljunk a hanyatló városok számára, először meg kell kérdőjelezni azokat a feltételezéseket, amelyek az organizált elnyomást megalapozzák. Az Egyesült Államok nem túlzottan megadóztatott vagy túlszabályozott társadalom. Az első fekete polgármesterek nem szocialista trójai falovok voltak. Az uralkodó csoportok cselekedetei nem szükségesek ahhoz, hogy káros hatást gyakoroljanak egy másik csoport negatív szabadságára. A fehér középosztály elvándorlása káros hatással van a fekete közösségek vagyonára, iskoláira és városaira – ez ugyanolyan valóságos, mint bármely törvény.

Hogyan kezeljük a múlt titkait és a jelen bonyodalmait egy új élet kezdetén?
Milyen párhuzamok fedezhetők fel Caligula és Donald Trump uralkodásában?
Hogyan csökkentsük kiadásaikat és javítsuk anyagi helyzetünket?
Hogyan érhető el maximális teljesítmény áramkör impedanciájának összehangolásával?