A WWE történetének egyik legkülönösebb és leginkább polarizáló narratívája Donald Trump fiktív tulajdonosi szereplése volt a Raw című műsorban 2009-ben. A történet szerint Trump megvásárolta a Raw-t, eltörölte a reklámokat, és ingyenessé tette a belépést a nézőknek, ami – legalábbis a sztori logikája szerint – közvetlenül csődbe vitte Vince McMahon vállalatát. Az üzleti racionalitást teljesen figyelmen kívül hagyó narratíva szerint McMahonnak vissza kellett vásárolnia a műsort – ráadásul kétszeres áron. Trump, aki a történet szerint ekkor már „tulajdonosként” szerepelt, nem volt hajlandó alacsonyabb ajánlatot elfogadni. Az alku során Trump hivatkozott saját, sokat idézett könyvére, The Art of the Deal-re, amely szerint ő az, aki diktálja a feltételeket.

A megállapodás megtörtént, de a történet nem zárult le békésen: McMahon a kézfogás után azonnal fenyegetőzött, mondván, ha még egyszer látja Trumpot vagy bármilyen logóját, „seggre üti a milliárdost”. A „You're fired!” mondat – amely mindkettőjükhöz kötődik más médiumokból – újra elhangzott, ezúttal McMahon szájából. Trump erre válaszul megpofozta McMahont, ezzel befejezve a jelenetet. Ez már a harmadik fizikai támadás volt Trump részéről McMahon ellen, mindenféle megtorlás nélkül. A kommentátorok zárómondatként csak ennyit mondtak: „Most láttuk az alku művészetét!” A műsor elképesztő nézettséget produkált: 4,53-as Nielsen ratinget és 6,8 millió nézőt az első órában, ami a legjobb eredmény volt 2004 márciusa óta.

Mégis, a siker ellenére, Trump történetszála már a második epizód előtt lezárult. McMahon elégedetlen volt a fogadtatással, annak ellenére, hogy az eredeti tervek szerint a történet akár hat hónapig is kitartott volna, akár a WrestleMania XXVI-ig. Az akkori háttér-információk szerint a kreatív stáb egyik tagja így nyilatkozott: „Nem lehet kétszer megismételni ugyanazt a varázslatot. Legutóbb, amikor Trumppal dolgoztunk, épp Rosie-val folyt a nyilvános háborúja. Most viszont teljesen hideg.”

Bár a történet idő előtt véget ért, a WWE kereste a módját Trump visszaintegrálásának. Ez csak 2013-ban történt meg, amikor bekerült a Hírességek Csarnokába, mint kiemelt celeb. Addig is, a hirtelen befejezett szál következményei azonnali hatással voltak: a Great American Bash nevű PPV eseményt nem reklámozták megfelelően, és az utóbbi évek harmadik leggyengébb eladását produkálta.

Trump távozása után is szüksége volt a WWE-nek a celeb jelenlétre – az ő ötlete alapján vendégműsorvezetők sorát állították fel: Jimmy Fallon, Ashton Kutcher, Rachel Ray és Danny DeVito is feltűntek a ring körül. Trump két hetes szerepléséért alapítványa további 1 millió dollárt kapott. Későbbi vizsgálatok szerint a WWE összesen 5 millió dollárt utalt Trump alapítványának – többet, mint Trump maga 20 év alatt összesen adományozott.

A történet azonban nem ért véget a kamerákon kívül sem. 2009 októberében a McMahon család 4,1 millió dollárért vásárolt egy luxus penthouse-t a Trump Parc Towers-ben, Stamfordban – körülbelül egymillióval a piaci ár fölött. A vásárlás figyelemfelkeltő és nyilvános volt, mivel a hat penthouse lakásból ekkor még csak kettőt adtak el. A McMahonéké lett a legnagyobb egység, annak ellenére, hogy Greenwichben éltek, és nem terveztek Stamfordba költözni. Egy ingatlanügynök szerint McMahon ezzel a vásárlással „valójában a városba vásárolta be magát, mivel Trump a környék újjáépítésének megtestesítője”.

  1. szeptember 16-án Linda McMahon bejelentette, hogy lemond a WWE vezérigazgatói posztjáról, mivel indul a szenátusi választásokon. Az utóbbi évben már fokozatosan kivonta magát az operatív vezetésből, politikai ambíciókat dédelgetve. Vince McMahon átvette a vezérigazgatói szerepet is, megőrizve elnöki pozícióját. Linda hangsúlyozta: „Soha nem csinálok semmit fél szívvel. Teljes szívvel vetem bele magam.”

Múltja a WWE-vel azonban nem volt könnyen elfelejthető. A média párhuzamot vont Jesse Ventura korábbi kormányzói sikereivel, de Ventura gyorsan elhatárolódott: sosem támogatja a hagyományos pártok jelöltjeit, és óva intette Lindát a rejtett csapdáktól. Linda igyekezett leválasztani WWE-s tapasztalatait politikai törekvéseiről: „A WWE nem készít fel a Kongresszusra – ahogy a Terminátor sem készítette fel Schwarzeneggert Kalifornia kormányzására.”

Linda McMahon a kampányai során (2010 és 2012) összesen mintegy 100 millió dollárt költött, főként saját vagyonából. Bár támogatott demokratákat is, elsősorban republikánus célpontokra irányultak az adományai: 30.400 dollár a Republikánus Szenátusi Bizottságnak, 25.000 a Boehner for Speaker kampánynak, és folyamatos hozzájárulások a Connecticut-i Republikánus Bizottságnak.

Fontos megérteni, hogy a valóság és a fikció határa a WWE-ben mindig is szándékosan elmosódott. A Trump-McMahon szál, bármennyire látványos volt, valójában egy sokkal mélyebb üzleti kapcsolat reprezentációja volt, amely évek alatt több szinten is kibontakozott – pénzügyi, politikai és kulturális értelemben. A felszínen zajló show-műsor csak egy szelete volt annak az összefonódásnak, amely üzleti érdekeket, közönségfigyelmet és hatalmi pozíciókat egyszerre mozgósított. A McMahon család – különösen Linda – politikai ambícióinak hátterében nem csupán a WWE múltja állt, hanem egy tudatos, hosszú távra tervezett kapcsolatépítés az amerikai elit egy másik pólusával: a Trump-világgal.

Linda McMahon: A Political Campaign in the Shadow of WWE

Linda McMahon kampányát 2010-ben indította, és bár nem kötődött nagy adományozókhoz vagy más befolyásos személyekhez, hiszen saját pénzéből finanszírozta a választási költségeit, mégis sokat beszéltek róla a politikai életben. Az üzleti háttér, amit a WWE (World Wrestling Entertainment) nyilvános társasággá alakítása során szerzett, meghatározó szerepet kapott kampányában. "Tudja, mi az, hogy szűk költségvetéssel élni és alkalmazottakat fizetni" – mondta akkor, egy olyan üzleti szakértelmet hangsúlyozva, amely sokak számára vonzó lehetett a politikai életben. Azonban 2012-re a fókusz már nem a WWE volt, hanem inkább a "külsős" tapasztalatok, amelyek egy politikai pályafutáshoz szükségesek.

McMahon kampányának egyik legnagyobb kritikusai Mike Lupica volt, aki "a legbutább és legostobább időszaknak" nevezte azt a politikai helyzetet, amikor egy profi pankrátor szereplő politikai pályára lépett. Ugyanakkor, bár a WWE-val való kapcsolatát próbálta háttérbe szorítani, sokak számára épp az alapvető értékek és képességek jelentették a politikai belépőt. Hulk Hogan, a másik híres pankrátor, viszont a legnagyobb támogatást fejezte ki McMahon iránt, akit rendkívül intelligensnek és közösségépítő szándékú politikai szereplőnek tartott.

McMahon kampányának finanszírozása is különleges figyelmet kapott. A saját pénzéből indított választási versenyek során rekordösszegű összeget költött, és míg Donald Trump később 66,1 millió dollárt költött el elnöki kampányára, McMahon összesen többet költött, mint Trump a saját kampányai során. A költségvetési túlköltekezés miatt sok kritika érte, különösen a republikánus politikai elemzők részéről, akik megkérdőjelezték a kampány hitelességét és etikai alapját.

A kampány idején egy másik fontos kérdés a WWE és annak etikai aspektusai köré csoportosult. A politikai ellenfelek, mint Richard Blumenthal, a szenátorjelölt, megpróbálták kihasználni a pankrációban elhunyt WWE-harcosok tragédiáját, hogy kérdéseket tegyenek fel McMahon szerepéről a cége vezetésében. A McMahon házaspár, Vince és Linda, válaszul elindították a "Stand Up for WWE" kampányt, amelyben a pankráció szurkolói és a WWE-rajongók védelmébe vették a céget és annak vezetőit.

A politikai ellenfelek rámutattak arra is, hogy Linda McMahon kampányának legnagyobb problémája nemcsak a WWE botrányos jelenetei, hanem az egész "kívülálló" és nem hagyományos politikai pályafutás volt. A republikánusok számára nehezen eladható volt a "pankrációs" jelölt, mivel az általános közönség számára az egyes színpadi elemek, mint a női kutyaként való viselkedésre kényszerített szereplők vagy az erőszakos jelenetek, etikailag megkérdőjelezhetők voltak. A demokraták ezen aspektusokat próbálták kihasználni, hogy negatívan befolyásolják McMahon választási esélyeit, és arra figyelmeztették a közönséget, hogy ilyen jellegű televíziós "szórakoztatás" ne legyen alapja egy politikai karriernek.

A McMahon kampány másik jelentős eleme az volt, hogy a közönség számára egyfajta "támogató" közeg alakult ki a WWE rajongói és a választók között. A WWE hivatalos videókat készített, amelyekben a pankrátorok és más alkalmazottak kifejezték, miért is fontos számukra Linda McMahon politikai szerepvállalása, és miért tartják őt megfelelő vezetőnek. A kampány tehát nemcsak egy politikai megmérettetés volt, hanem egy új típusú választói közösség építésére tett kísérlet is.

Az ilyen típusú politikai kampányok másik tanulsága, hogy a modern választási küzdelmek nemcsak politikai érveken alapulnak, hanem a közvélemény formálásában a média, a szórakoztatóipar és a szimbolikus értékek is központi szerepet játszanak. Linda McMahon pályafutása és kampánya rávilágít arra, hogy a hagyományos politikai struktúrák és a szórakoztatóipari világ határvonalai egyre inkább elmosódnak, és hogy a választókhoz való eljutás nem csupán politikai tapasztalatokat, hanem szórakoztató és provokatív elemeket is igényelhet.

A WWE-hez való kötődés és annak botrányos jelenetei, mint például a necrophilia vagy a női kutyaként való szerepeltetés, mind olyan tényezők, amelyek a kampányt különleges és egyedülálló helyzetbe hozták. McMahon maga is elismerte, hogy a cég nem mentes a hibáktól, de próbált új irányba lépni, hogy a WWE-t és annak szereplőit a politikai diskurzusba is beemelje. Az efféle provokatív tartalmak ugyanakkor képesek polarizálni a közvéleményt, és kérdéseket vetnek fel a szórakoztatás határait és erkölcsi alapjait illetően.

A kampány során végül Linda McMahon nem tudott sikeresen megverni Richard Blumenthalt, de minden esetben a WWE kultúrája és a politika közötti kapcsolat szoros figyelmet kapott. A republikánus tábor számára ez egy érdekes, ám végül nem teljesen eredményes kísérlet volt, míg a demokraták számára egy erős érvet adtak a "kívülálló" politikai szereplőkkel szembeni ellenállásra.

Linda McMahon és a politikai karrierje: Hogyan alakította a WWE és Donald Trump kapcsolata a politikai hírnevét?

Linda McMahon politikai pályafutása gyakran nemcsak saját neve, hanem a háttérben meghúzódó üzleti kapcsolatok és a média szoros összefonódása miatt is érdekes. Az ő esetében a kampányok, a médiaszereplések és a politikai adományok egyfajta különleges keveréke voltak, melyek nemcsak a választók, hanem a politikai elemzők figyelmét is felkeltették. McMahon kampányainak egyik legnagyobb problémája a saját magánvagyonának túlzott mértékű felhasználása volt, ami a Hartford Courant 2015 májusi számában a "McMahon törvénye" néven vált ismertté. E törvény értelmében a saját pénz felhasználása akkor válik problémássá, amikor az emberek ellenszenvet éreznek a politikai jelölt iránt, aki túlzottan sokat költ saját magára. Bár a saját tőkéjének felhasználása valóban elmozdította őt a WWE-hez kapcsolódó árnyékból, sokan úgy érezték, hogy a politikai márkája nem tudott elvonatkoztatni a múltjától.

A WWE-hez fűződő kapcsolata nem csupán a népszerűségét befolyásolta, hanem a politikai imázsát is meghatározta. Az emberek emlékeztek a WWE múltjára, különösen azokra az időszakokra, amikor a cég provokatív és sokszor ellentmondásos történeteket használt a nézők figyelmének felkeltésére. A Trish Stratus-féle, kutyaként való viselkedés emléke, valamint a WWE Attitude Era-időszak szexista és sokszor vulgáris tartalmai még ma is élénken éltek a választók emlékezetében, és ez beárnyékolta McMahon politikai próbálkozásait.

Bár Linda McMahon a kampányai során folyamatosan hangsúlyozta, hogy a vállalkozások számára fontos munkahelyeket teremtett, a korábbi WWE-s szereplései nem voltak előnyére. A választók csupán 40%-a gondolta úgy, hogy McMahon etikai normái magasak. McMahon próbálkozásai a politikai diskurzusba való belépéssel sem bizonyultak végül minden esetben sikeresnek. A 2012-es elnökválasztásról tett megjegyzései, például, amikor elítélte Mitt Romney azon kijelentését, miszerint az amerikaiak egy jelentős része áldozatnak tekinti magát és függ a kormányzati segítségtől, nem hoztak számára politikai hasznot. Ezzel szemben McMahon személyes adományai, például az 5 millió dolláros adomány a Sacred Heart University számára, amelynek részeként új diák közösségi épületet is felépítettek, próbálták javítani közéleti imázsát.

A politikai adományok és a támogatók szerepe azonban McMahon pályafutásának másik kulcseleme volt. Donald Trump, aki már ekkor a médiában és a politikai színtéren is figyelemfelkeltő személyiség volt, többször is támogatását fejezte ki McMahon kampányai iránt. A 2012-es választás idején Trump 5000 dollárt adományozott McMahon-nak, míg 2016-ban a Trump elnöki kampányát támogató Rebuilding America Now PAC számára 6,5 millió dollárt adományozott. Mindez jelentős politikai támogatást biztosított számára, ám az ilyen kapcsolatok politikai kockázatot is jelentettek.

A kapcsolat McMahon és Trump között nem korlátozódott csupán kampányadományokra. A két személy közötti szoros kapcsolatot jól tükrözi a WWE-ben való közös szereplésük is. Trump, aki 1980-as évek óta aktívan támogatta a WWE-t, különleges vendégként szerepelt a 2007-es WrestleMania XXIII eseményen, ahol McMahon-nal vívott egy különleges mérkőzést. Trump szoros kapcsolata a WWE-hez és annak népszerűsítése, valamint a vállalkozói háttere végül nemcsak McMahon politikai karrierjét, hanem Trump elnöki pályafutását is segítette.

A Trump és McMahon közötti kapcsolat nemcsak személyes, hanem politikai szinten is jelentőséggel bírt. McMahon számára a WWE-től való elhatárolódás nehézkes volt, mivel a cég története és a hozzá kapcsolódó botrányok folyamatosan a politikai karrierje árnyékaként lebegett. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy McMahon és Trump személyes kapcsolata, valamint az üzleti világban való jelenlétük és médiában való szereplése mind hozzájárultak a politikai és társadalmi diskurzus alakulásához. A két személy példája jól mutatja, hogyan válhatnak a média, a szórakoztatóipar és a politika összefonódó világai egy sikeres politikai karrier alapjaivá.

Hogyan formálta a profi birkózás és a média Donald Trump politikai és üzleti imidzsét?

A profi birkózás a 20. század végén és a 21. század elején nem csupán szórakoztatásként, hanem komplex kulturális és politikai jelenségként is jelentős hatást gyakorolt a közvéleményre és a közéletre. Donald Trump karrierje szoros összefüggésben áll ezzel a médiával átitatott világgal, ahol a show-elemek és a politikai kommunikáció határai elmosódtak. A „Steel Wheels” turné, a WrestleMania rendezvények, valamint a médiaállítások tömegei mind azt példázzák, hogy a profi birkózás, annak látványos dramatikája és színpadi szerepjátszása hatékony eszköz volt Trump számára, hogy saját karakterét és imázsát formálja, majd politikai karrierjéhez használja fel.

A profi birkózás nem egyszerű sport; egy komplex színjáték, amelynek a célja a nézők érzelmi bevonása, a karakterek (mint Hogan, The Giant vagy Jesse „The Body” Ventura) mítoszosítása és a történetmesélés. Trump ezen a színpadon saját szerepét egy karizmatikus, domináns és provokatív figuraként építette fel, amely később az üzleti világban, majd a politikában is ismertté vált. A médiában megjelenő riportok, cikkek és dokumentumok – például a Philadelphia Inquirer, Hartford Courant vagy a New York Times beszámolói – folyamatosan fenntartották ezt a narratívát, amely a profi birkózás szórakoztató, ugyanakkor erőteljes eszköz volt a tömegek befolyásolására.

A birkózás és a politika közötti áthidalás kulcsa a kommunikáció művészete volt. Trump azon képessége, hogy profi birkózóként a rivalizálás, az erőfitogtatás és a színpadi jelenlét mechanizmusait politikai kampányaiban is alkalmazta, új dimenziót nyitott a politikai szereplők hatékonyságának megértésében. A profi birkózás narratívái, amelyekben a „jó” és a „rossz” karaktere közti konfliktus középpontban áll, szimbolikusan hasonlítottak arra, ahogy Trump a politikai színtéren pozícionálta magát, mint aki a „rendszer ellen harcol”. Ez a fajta kommunikációs stratégia hozzájárult ahhoz, hogy széles körű médiavisszhangot és támogatást szerezzen, különösen az olyan rétegekben, amelyek a hagyományos politikai narratíváktól eltávolodtak.

Fontos felismerni, hogy a profi birkózás és az azt körülvevő média nem pusztán egyszerű showműsor, hanem egy kulturálisan meghatározó közeg, amely összekapcsolja a populáris kultúrát és a politikai hatalmat. Ez a jelenség rámutat arra is, hogy a modern politikában a megjelenés, a karakter és a színpadi jelenlét legalább olyan fontos, mint a program vagy a politikai üzenet maga. A birkózás által kialakított dramatikus és kontrasztos figurák révén a politikai szereplők képesek erőteljes érzelmi reakciókat kiváltani a közönségből, így alakítva ki saját narratívájukat és legitimitásukat.

Az olvasónak érdemes tudatosítania, hogy az ilyen típusú szórakoztató média és a politika összefonódása a társadalmi értékek, a tömegmédia hatása és az egyéni identitás kérdéseit is felveti. A profi birkózás megértése nélkül nehéz átlátni a politikai kommunikációban megjelenő spektákulumok jelentőségét és azok társadalmi következményeit. A politikai színpadot egyfajta „ringként” értelmezve világosabbá válik, hogy az üzeneteket nem csupán racionális érvek, hanem erőteljes érzelmi impulzusok és vizuális retorikák formálják, amelyek sokszor a nézők közvetlen bevonódását célozzák.

Hogyan alakítják a közvéleményt a politikai botrányok és médiával kapcsolatos diskurzusok?
Hogyan számoljuk ki az atomok és molekulák tömegét, és miért fontos ez?
Miért elengedhetetlen a rácsszintű energiatárolás a megújuló energiaforrások korszakában?
Hogyan konfiguráljuk és telepítsük a Winlogbeat-et TLS titkosítással Windows és Linux rendszereken