Gramsci világképe szerint a dominancia és a hegemónia kettőssége alapvető fontosságú ahhoz, hogy megértsük, miként működnek a hatalmi struktúrák, és hogyan használhatók alternatívaként a burzsoá uralom helyett. 1920-as és 1930-as években Gramsci úgy látta, hogy a hegemónia nemcsak eszközként szolgálhat a politikai harcokban, hanem meghatározó szerepet játszik a jövő sorsának alakításában. Halála előtt, 1937-ben, már nem láthatta, hogy az orosz forradalom elakadt, végül pedig kudarcot vallott, és a globális hatalomért vívott küzdelem hegemóniája nem volt elégséges a fasizmus és reakció előretörésének megakadályozására. A kapitalizmus válsága és a nemzetközi politikai viszonyok alakulása Gramsci számára a jövőbeli hegemónia kulcsfontosságú elemévé vált.

Baudrillard – akinek munkássága szintén a hatalom és a társadalmi struktúrák alakulására fókuszált – szintén mélyen belemerült a hegemónia kérdésébe. Baudrillard számára a hiperealitás fogalma egy olyan elemző eszközként szolgált, amely lehetővé tette a globális politikai és társadalmi rendszerek alaposabb megértését. Miközben Baudrillard élete során a globális szinten elismert intellektuális figurává vált, munkássága és radikális gondolkodása számos kérdést vetett fel a modern társadalom működésével és a kapitalista rendszerekkel kapcsolatban. Különösen a 20. század második felében kialakult politikai környezetben Baudrillard azzal szembesült, hogy a hatalom szerkezete és a társadalmi viszonyok folyamatosan elmosódtak, miközben egyre inkább a "hiperreális" diskurzusok válnak dominánssá.

Paul Virilio, Baudrillard barátja, sajátos „eltűnés esztétikát” dolgozott ki, mely a modern világ gyorsuló változásait és a társadalmi kapcsolatok megszakadását próbálta értelmezni. Baudrillard és Virilio elméletei azonban jelentős eltéréseket mutattak abban, hogy hogyan értelmezik a társadalom és a hatalom viszonyát. Baudrillard számára a „eltűnés” nemcsak egy filozófiai fogalom volt, hanem saját életművének alapvető része: ő maga is többször úgy tűnt el a nyilvánosságból, hogy közben írásai és gondolatai továbbra is globálisan hatottak.

A 20. század második felében, különösen a 1970-es évek végén, Baudrillard egyedülálló és szembetűnő irányvonalat képviselt a francia intellektuális életben. Míg más filozófusok, például Foucault, a hatalom és az állami szabályozás kérdését tárgyalták, Baudrillard egy merőben más perspektívából közelítette meg a társadalom működését. 1975-ben megjelent „Forget Foucault” című munkája igencsak megosztotta a filozófiai közösséget, mivel Baudrillard kritikája Foucault állam- és neoliberalizmus-ellenes elméleteihez képest merőben új megközelítéseket kínált.

Baudrillard számára a kapitalizmus és a neoliberalizmus elméleti alapjaival kapcsolatos kritikák középpontjában az állt, hogy azok nemcsak gazdasági struktúrákat, hanem a társadalom és kultúra működését is radikálisan megváltoztatták. A neoliberális politika és a pénzügyi rendszerek bírálata nem csupán a gazdaság elméleti alapjait érintette, hanem a társadalom működését is alapjaiban kérdőjelezte meg. A 21. század elején, a globális pénzügyi válságot követően a neoliberalizmus problémái még inkább felszínre kerültek, és az új baloldali politikai mozgalmak, mint Bernie Sanders és Jeremy Corbyn, élesen szembefordultak a pénzügyi szektort és a nemzetközi politikát uraló hatalmi struktúrákkal. A politikai diskurzusban zajló változások különösen nyilvánvalóvá váltak 2017-ben, amikor Corbyn a brit parlamenti választásokon nemcsak politikai alternatívát képviselt, hanem erőteljesen ellene ment a neoliberális konszenzusnak.

A hegemónia kérdése tehát nem csupán elméleti diskurzus, hanem valós társadalmi és politikai harcok kifejeződése. A hegemónia kiterjedése, amelyet Baudrillard és Gramsci is hangsúlyoztak, nem csupán gazdasági folyamatok eredménye, hanem kultúrák, ideológiák és politikai diskurzusok összjátékának következménye. A neoliberális politikai paradigmák végső soron nem tudtak választ adni a társadalmi igazságosság kérdéseire, és a társadalom jövője továbbra is a hegemónia és a hatalom struktúráinak újrafogalmazása körül fog forogni. A kapitalizmus válsága és a baloldali politikai eszmék reneszánsza, amelyet Sanders és Corbyn képviselnek, csak egy jele annak, hogy a hegemónia kérdése még mindig élő és releváns téma.

Hogyan értelmezzük a politikai "interregnum" korszakait és hatásait?

A politikai filozófia és a kortárs gondolkodás gyakran nehezen alkalmazható a társadalmi és politikai változásokra, különösen a jelenlegi globalizált világban, ahol az állami hatalom és identitás folyamatosan újraértelmezés alatt áll. Az interregnum, mint politikai fogalom, az állami hatalom ideiglenes ürességét jelenti, amikor az egyes intézmények és struktúrák még nem álltak helyre, miközben új politikai rend kialakulóban van. Ez a különös helyzet nem csupán a politikai elemzők, hanem a filozófusok számára is kihívásokat jelent, akik megpróbálják megérteni, hogyan formálódik az új politikai közeg.

A "szellemi vákuum" vagy a hatalom átmeneti elvesztése, amely az interregnum során fellép, mind a társadalmi, mind a filozófiai diskurzust átformálhatja. Az interregnum nem csupán a hatalom politizálásának időszaka, hanem egy olyan komplex állapot, amelyben az identitások, eszmék és társadalmi normák is átalakulnak. Az ilyen korszakokban új politikai ideológiák és gazdasági modellek születhetnek, melyek jelentős hatást gyakorolnak a közvéleményre, ugyanakkor gyakran azt is eredményezik, hogy a politikai vezetők és eszmék kiszámíthatatlanul változnak.

A jelenlegi globális politikai rend különösen érzékeny ezen válságok idején, és számos, a változásokkal szemben ellenálló népszerű ideológia és mozgalom növekvő hatása figyelhető meg. Az interregnum időszakai, mint amilyenek a 21. században, különösen a Trump-korszakhoz köthetők, különösen arra világítanak rá, hogyan alakulnak ki azok a különböző társadalmi és politikai mozgalmak, amelyek az új korszakok ideológiai harcait jelenthetik.

Azt is láthatjuk, hogy az ilyen időszakokban a politikai diskurzus azokat a szellemi megközelítéseket is újraértelmezi, amelyek korábban radikálisan eltértek egymástól. A Zizek és Baudrillard munkássága, amelyek az interregnum és a társadalmi változások komplexitására építenek, gyakran nem kapnak kellő figyelmet a mainstream filozófiai és politikai diskurzusokban. Mindez még inkább rávilágít arra, hogy a filozófiai eszközök és elméletek hiányosak vagy nem alkalmazhatók az új világ politikai és társadalmi valóságára.

A politikai interregnumok elemzése a demokrácia állapotát is tükrözi. Milyen mértékben képesek a politikai struktúrák és rendszerek fenntartani az igazságosságot és a társadalmi kohéziót olyan időszakokban, amikor a hagyományos politikai normák és mechanizmusok leépülnek? A demokratikus rendszerek fenntartásának kérdése különösen fontossá válik, amikor az interregnum ideje alatt egy-egy politikai szegmens vagy ideológia dominálni kezd, és a társadalom nem képes biztosítani az egyensúlyt.

Bár a politikai és társadalmi változások folyamatában az ideológiák gyakran torzulnak, az interregnum során egyes elemzők és filozófusok képesek olyan új, kritikát generáló diskurzust kialakítani, amely alapvetően más megközelítéseket kínál a politikai élet értelmezésére. Azonban ahhoz, hogy a politikai rendet valóban stabilizálni lehessen, elengedhetetlen, hogy a közvélemény és a politikai elitek ne csupán a gazdasági vagy ideológiai érdekeket tartsák szem előtt, hanem a társadalmi igazságosságot és a közérdeket is.

A globalizált világ, amelyet a technológiai fejlődés, a migráció és a gazdasági globalizáció alakít, alapvető változásokat hozott a politikai rendek szerkezetébe is. Az interregnumok időszakai, amikor a politikai hatalom és a társadalmi értékek egyensúlya megbomlik, alapvetően meghatározzák a jövő politikai táját. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi politikai és társadalmi válságokat, elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk, hogyan formálódnak a jövő politikai rendszerei és hogyan alkalmazkodik hozzájuk a globális közvélemény.

A jövő politikai rendjei nem csupán a hatalom megtartásáról vagy új struktúrák kiépítéséről szólnak. Az interregnumokban a társadalmi és politikai diskurzusoknak olyan mélyreható elemzésekre van szükségük, amelyek képesek túlmutatni a pillanatnyi politikai és ideológiai divisziók határain. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy egy-egy politikai rendszer hogyan reagál a válságokra, hanem az, hogy hogyan lehet olyan politikai diskurzust és elméletet építeni, amely képes kezelni a globális kihívások komplexitását.

Hogyan hozzunk létre és konfiguráljunk widgetet az Android alkalmazásunkban?
Miért volt Antoninus Pius az ideális császár Marcus Aurelius számára?
Mi történik egy elhagyatott kúrián: Craig és az Iskolai Intézet titkai