Foglalkozás 8–10.
ELŐADÁS
                  Téma: Az állatok országának többsejtű alvilága. Szivacsok törzse. Zselésállatok törzse.           

Kérdések:
A szivacsok, mint a legprimitívebb többsejtű állatok.
A zselésállatok szerveződésének sajátosságai. Osztályokra való tagolódás.
Rövid jellemzés a zselésállatokról.

1. kérdés. A szivacsok mozdulatlan tengeri és édesvízi állatok, egyedek és kolóniák formájában élnek. Testük formája sokféle. Sokan rendelkeznek valamelyest meghatározott formával – például csésze‑, kely­formával stb. Ugyanakkor egyes fajok egyedei növekedésük során kialakulatlan formát vesznek fel, gyakran leképezve annak az aljzatnak (kő, ág), amelyen nőnek. Testük rendkívül egyszerű a többsejtűek között, és az embriogenezis sajátosságai alapján a szivacsokat önálló törzzé választották el.
A szivacsok teste két sejtrétegből áll: az ektodermából és az endodermából (kétsoros szerveződésű állatok). A test felszíne sok pórussal átszőtt, amelyeken keresztül a víz bonyolult csatorna- és kamrarendszerbe jut. A víz a kamrák belső terébe speciális galléros sejtek ostorai által keltett mozgással áramlik be. Ezeket a sejteket nevüket az ostor külső végén található citoplazmás gyűrűs redőről (gallér) kapták. A csatornákból és kamrákból a víz a központi üregbe jut, ahonnan egy közös nyíláson – a szájadékon – távozik (koloniális szivacsoknál több központi üreg és több szájadék lehet).
A víz mozgása a szivacs testén keresztül jobb gázcserét biztosít és elősegíti az anyagcsere maradéktermékeinek eltávolítását. A víz táplálékot is szállít a szivacsba – apró vízi állatokat és növényeket, illetve bomló szervezetek részeit. A szivacsba kerülő táplálék részecskéket az ostoros kamrák sejtjei pszeudopódiumaikkal befogják és citoplazmájukban emésztik, vagy gyakran továbbítják a mezogléába, ahol amőboid sejtek veszik fel. Tehát a szivacsokban jellemző a sejten belüli emésztés. Nagy jelentőségű emellett az ozmotikus felvétel is: oldott szerves anyagok felszívása a vízből.

A fedőrétegek és az belső csatornák, kamrák bélelete között található a zselés állomány – a mezogléa, amelyben sokféle alakú és funkciójú sejtek és vázalkotók találhatók. A mezogléában kitüntetett szerepűek az ún. amebociták (poliblasztok). Ezek termelik a mezogléát alkotó anyagokat, ezekből alakulnak ki a ivarsejtek, részt vesznek az ivartalan szaporodásban, és őssejtként szolgálnak a vázsejtek kialakításához. E széleskörű potenciális lehetőség e nem szakosodott sejteknek, valamint azon tény, hogy a szivacsoknál hiányoznak a többi többsejtűben megszokott szövetek, jellemzi őket olyan állatokként, amelyek szerveződésükben deviálnak más többsejtűektől. A mezogléában találhatók továbbá pigmentsejtek, amelyek az egyedek színét adják, valamint csillagszerű sejtek, amelyek tartófunkciót látnak el.
A szivacsok váza lehet mészkőszerű, kovaszerű és szarvszerű. A mészkő és a kovavázat sok vázalkotó elem – szilánkok – alkotják, melyek változatos formájúak: tűk, csillagok stb. A szarvváz vékony, rugalmas sponginrostokból áll, amely anyag a szarvszerűséghez rokon. Az édesvízi szivacsok, a badyagák, vázukat kovaszerű tűk alkotják, amelyeket sponginrostok kötnek össze. A szivacs testében előfordulnak összehúzódó rostokat tartalmazó sejtek – mioziták. Ezek határozzák meg, hogy a szivacs nagyon gyenge és lassú mozgással tudjon reagálni külső ingerekre. Nincs idegsejtük.
A szivacsok ivartalan és ivaros úton is szaporodnak. Köztük vannak különnemű és mindkét ivarú (hermafrodita) fajok is. Az ivartalan szaporodás lehet külső rügyképződés vagy belső rügyképződés (gemmák képzésével). A gemmák a mezogléában képződnek. Ezek sejtcsoportok, amelyeket burkok vesznek körül, citoplazmájukban tápanyag-raktár található. A mi édesvízi badyagáinknál a gemmák rendszerint nyár végén képződnek. Ősszel a szivacs elpusztul, de a gemmák áttelelnek, és tavasszal új szivacsként fejlődnek ki.
Az ivaros szaporodás során az amebocitákból petesejtek és spermiumok alakulnak ki a testben. Hermafrodita fajoknál mindkét ivarsejt ugyanazon egyed mezogléájában képződik, és a megtermékenyítés a testen belül történik. Különnemű fajoknál a spermiumok a vízárammal jutnak be a nőstény testébe, ahol megtermékenyítik a petéket. A zigóta az anyai szervezetben fejlődő lárvává alakul. A lárva kijut a külvilágra, egy ideig aktívan úszik, majd rögzül az aljzaton és szivacssá alakul.
Több mint 5000 szivacs-faj ismert, amelyek többsége tengerekben él. Gyakran tapasztalható a szivacsok együttélése más állatokkal – rákokkal, tengeri tollrákokkal stb. Így például a Spongicola rákpárok – hím és nőstény – lárvastádiumban behatolnak az Euplectella üveg‑szivacs testébe, és ott töltik egész életüket. A Dromia rák hátsó két pár végtagja módosult, és funkciójuk a szivacs támogatása: a rák magára erősíti a szivacsot a hátán. A szivacs maskírozza a rákot, a rák biztosítja a mozgást. Ez a szimbi­ózis példája két különböző szervezet között, azaz kölcsönösen előnyös együttélés. Édesvízi badyagáknál együttélés figyelhető meg algákkal – zöldalgákkal, amelyek fotoszintézisük során oxigént termelnek, elősegítve a szivacs légzését.
A szivacsok gyakorlati jelentősége szerény. A Földközi-tengerben, a Vörös-tengerben és más tengerekben gyógyfürdőszivacsokat halásznak. A kifogott állatokat lebontják, és a puha, rugalmas, pórusos rostos váz marad meg, amelyet háztartási célokra használnak. A furkáló spongák, a klionok, különleges váladékot választanak ki, amely savat tartalmaz, meszes sziklákat oldva fúrják át. Néhány faj osztrigahéjakat fúr; kárt okoznak az osztriga-telepeken.
Filogenetikailag a szivacsok kapcsolódnak a koloniális galléros ostorosokhoz a Protozoa aljvilágból.

2. kérdés. A zselésállatok törzse primitív többsejtű állatokat fog össze, testük fala két sejtrétegből áll: külső – ektoderma, és belső – entoderma. Közöttük az elsődleges testüreg köztes anyaggal – mezogléával – van kitöltve, amely egyes fajoknál (pl. hidra) vékony, szerkezet nélküli lemez, másoknál (medúzák) nagy tömegű zselés anyag sejtek és rostok beépülésével. A zselésállatok teste rendszerint radiális szimmetriát mutat. A szájadékot karok (csápok) övezik. Az ektoderma tartalmaz speciális csalánsejteket, melyek táplálékfogásra és védelemre szolgálnak. A bélüreg vakon végződik, ánusznyílás nincs.
A zselésállatok ivartalanul (rügyképzés) és ivarosan is szaporodnak. Sok formánál generációváltás figyelhető meg: az ivartalan polip generációt a medúza ivarossága követi.
A zselésállatok fosszilis leletei már az ősi paleozoós korban is ismertek.
Jelenleg körülbelül 9000 zselésállatfajt írtak le. Legtöbbjük tengeri élőlény, csak a hidrák és néhány közeli hidroid faj él édesvizekben.
A zselésállatok különösen érdekesek mint primitív kétsoros többsejtű állatok az evolúció magasabb szerveződésű állatok felé.
Gyakorlati jelentőségük is van.
A zselésállatok három osztályra oszlanak: Hidrozoa (hidroidok), Scyphozoa (szkifomédúzák), Anthozoa (korápoly­pok).

Sok zselésállatra jellemző két életforma: polip és medúza. A polipok mozdulatlan vagy gyengén mozgó életmódot folytatnak, és rögzülnek egy aljzaton. Testük hengeres alakú. Alsó részük gyakran talprészt képez, amely az állatot megtartja az aljzaton. Felső végén helyezkedik el a szájadék, melyet karok öveznek. Az ektoderma és entoderma között finom mezogléaréteg található. A polipok idegrendszere rendszerint diffúz rendszerű sejtekből áll. A polip forma a zselésállatok között elterjedtebb. A medúzák szabadon úszó organizmusok, melyek aktívan vagy passzívan mozognak a vízáramlatok és hullámok révén. A medúza teste átlátszó zselés kupolaként (ernyőként) jelenik meg. A száj az alsó középső részén található; körülötte előszájlemezek vannak. A bélüregből radiális csatornák indulnak. Az ektoderma és entoderma között vastag, vízzel telített, átlátszó mezogléaréteg helyezkedik el.
Néhány zselésállat életciklusában polip és medúza váltakozik: több generáció polip rügyképzéssel, majd egy medúza ivaros generáció követi. De sok fajnál a medúza forma hiányzik, és a polipok ivaros és ivartalan módon is szaporodnak.
A zselésállatok méretei néhány millimétertől (hidrák) több méterig (nagy óceáni medúzák) változnak. Színük is változatos. A vízben úszó medúzák teste általában átlátszó, kékes, a víz színéhez illeszkedő.
A zselésállatok burka egysejtű epitéliumként áll az ektodermából. Sejtjei között különféle specializált sejteleme­k találhatók. Ilyenek az ektoder­mális‑izomsejtek a polipoknál, amelyek test mentén nyúló nyúlványokat viselnek, miotibrillekkel. Ezek összehúzódása a test rövidülését okozza. A karokon, a száj körül és kisebb mértékben a testfelszínen érzékező sejtek helyezkednek el, melyek receptorokként működnek, érzékelik a külső ingereket. De különösen jellemzőek a karokon, a szájat körülvevő régióban található csalánsejtek (cnidociták). Ezek külső felszínén érzék­lő szál található. A sejt belsejében egy tok található, amely visszaszorítja a citoplazmát és a sejtmagot a sejt peremére. A tok spirálisan tekert üreges fonalat tartalmaz. A szál érintésekor a sejtből kioldódik a fonal, amely kiemelkedik és kifordul. A fonal tövénél nagy és kis tüskék helyezkednek el. A kilövés előtt a nagy tüskék együtt vannak hajlítva, és kifelé irányulnak. Ezek a prédába szúródnak, majd szétterjednek, növelve a seb nagyságát és megtartva a zsákmányt. A sebbe mérgező fonál jut, amely bénítja vagy elpusztítja a zsákmányt, illetve sérüléseket okoz az ellenség testén. Más csalánsejtek fonalai zsákmány befogására és megtartására szolgálnak. Minden csalánsejt egyszer „lő”.
A zselésállatok borkrétegeiben találhatók nem differenciált sejtek, amelyek képesek ivarsejtekké, csalán-, érzékelő és más sejtekké alakulni.
A polipok idegrendszere ideghálózat formájában jelenik meg, az epitélium alatti rétegben. Ezt csillagsejtes idegsejtek alkotják, amelyek nyúlványaikkal kapcsolódnak. A medúzák idegrendszere összetettebb, ami mozgékony életmódjukhoz kapcsolódik. Sokrétűsödik az idegringpez köré a kupola szélén, idegsejtcsoportokkal a szemecskék és statocisztok környékén.
A zselésállatok érzékszervei primitívek, a medúzáknál fejlettebbek: a kupola szélén statocisztok és szemecskék vannak. Érzékelő sejtek fordulnak elő sok helyen, különösen a karokon és a száj körül.
Az izomzat sajátos szerkezetű. Polipoknál a test alakváltozását az entoderma és ektoderma sejtek mezogléába nyúló izomnyúlványai okozzák. A medúzák mozgása a mezogléában elhelyezkedő izomrostoknak köszönhető, főként a kupola szélén. A korápoly polipokban hosszanti és keresztirányú izomrostok találhatók a bélperemekben.
A zselésállatok táplálkozási szervei fajonként különböznek, de mindig a bélüreg vakon végződik, mert nincs ánusznyílás. A hidráknál és rokonaiknál a szájadék közvetlenül vezet a hengeres bélüregbe. Sok faj esetén azonban a száj mögött ektodermás garat van, amely a belekbe vezet. A korápoly polipoknál a bélüregbe radikál

Hogyan használd a természetet az alkotáshoz: a kreatív megfigyelés és rajzolás művészete
Hogyan ismerjük fel a különböző étkezési eszközöket és konyhai eszközöket?
Hogyan kezeljük a titkokat az Azure Key Vault-ban Terraform használatával?
Hogyan lehet növekedési ötleteket generálni a technológia és a dizájn segítségével?
A Krasznojarszki Egészségügyi Minisztérium engedélyezési határozata az orvosi tevékenységek módosításainak elutasításáról
A Makaryev 2. Számú Középiskola Környezetvédelmi Nevelési Tapasztalata
A matematikai kifejezések egyszerűsítése és a feladatok megoldása
Az alacsony tanulmányi eredményű tanulók kísérésének rendszere: a makárjevi 2. számú középiskola társadalmi és pedagógiai lehetőségeinek elemzése
Május 5-én, 2017-ben, Makaryevban, a Győzelem Napja előestéjén rendezték meg a hagyományos atlétikai váltófutást, amely a kerületi iskolai spartakiád részeként zajlott.