Milyen tényezők vezethetnek a szélsőjobboldali terrorista radikalizációjához?

Brenton Tarrant élettörténete arra világít rá, hogyan vezethet egy látszólag átlagos, vidéki háttérből származó fiatalember radikalizálódásához a szélsőjobboldali terrorizmus. Grafton, az ausztrál kisváros, ahol felnőtt, nem mutatott jelentős migrációs vagy vallási konfliktusokat, a lakosság homogenitása mellett. Ennek ellenére a saját, mindennapi valóságából és családi traumáiból fakadó identitáskeresés, a halálból fakadó gyász és a kiteljesedés hiánya egy olyan pályára vezette, amely a szélsőséges nézetekhez vezetett.

Tarrant élete kezdetben mindennaposnak tűnt, apjával szoros kapcsolatot ápolt, aki lelkes sportember volt, és aki tragikus körülmények között, fiatalon halt meg. Ez a traumatikus veszteség különösen meghatározó volt, hiszen Brenton és testvére találták meg az apjuk holttestét, ami mélyen befolyásolta pszichés állapotát és életútját. Anyja, aki tanárként dolgozott és nyilvánosan az erőszak ellen foglalt állást, látszólag nem tudta megakadályozni fia elfordulását a társadalmi normáktól.

Tarrant kezdetben nem mutatott érdeklődést a tanulás vagy a karrierépítés iránt, egyszerű életet élt, miközben személyi edzőként dolgozott és közösségi tevékenységekben vett részt. Ám a belső elszigeteltség és az identitáskeresés később internetes környezetben találkozott szélsőséges ideológiákkal. Online megnyilvánulásai kezdetben bizonytalanok voltak, majd egyre határozottabbá váltak, amint a radikalizáció folyamata előrehaladt. A digitális térben szerzett tapasztalatok, valamint a világjárás során tett útjai különösen jelentős szerepet játszottak ebben.

Tarrant egyedül utazott a világban, felfedezve olyan távoli, autoriter rendszereket, mint Észak-Korea, és eljutott olyan történelmi helyszínekre, amelyek a keresztény-muszlim háborúkhoz kötődtek. Ezek a helyszínek, valamint a történelmi hadszínterek, amelyekhez politikai és ideológiai jelentést társított, megerősítették benne az elképzelést egy „tiszta” etnikai vagy vallási közösség szükségességéről. Különösen a Habsburgok elleni harcokra, a török elleni küzdelmekre, illetve a görög függetlenségi háborúra tett utalások mutatják, hogy a múlt traumái és mítoszai erős motivációs erőként szolgáltak radikális nézeteinek kialakulásában.

Az ideológiai radikalizáció egy összetett, többrétegű folyamat eredménye, amelyben a személyes trauma, a szociális izoláció, az identitásválság, a történelmi narratívák és az internet által közvetített szélsőséges tartalmak egymást erősítve hoznak létre egy olyan mentális állapotot, amelyben az erőszakos cselekedetek már elfogadhatóaknak tűnnek. A politika és történelem egyéni értelmezése mellett fontos megérteni, hogy ezek a radikális nézetek és cselekedetek nem csupán egyéni elhatározás eredményei, hanem egy komplex társadalmi és kulturális kontextusban gyökereznek.

Fontos azt is látni, hogy a szélsőjobboldali terrorista nem feltétlenül születik szélsőségesnek, hanem a környezeti hatások, személyes veszteségek, az önazonosság keresése és az ideológiai influenciák együttese alakítja ki ezt a világképet. Ezért az ilyen jelenségek megértése nem csupán az egyén pszichológiai elemzésére szorítkozhat, hanem a társadalmi, történelmi és politikai dimenziók feltárására is, hogy megelőzhető legyen a radikalizáció és a hasonló tragédiák.

Miért lett David Sonbolyból gyilkos, és miért nem tekintették tettét jobboldali terrorizmusnak?

Sonboly korai élete során kívülállóként élte meg az iskolai közösségeket. Bár iskolatársai szerint zaklatták, később osztályképviselő is volt, tehát nem volt minden tekintetben marginalizált. Ugyanakkor különc vonásai – mint a menetrendek megszállott ismerete vagy az időnkénti bicegése – társai szemében furcsává tették. Feltűnően keleti arcvonásai és nemének megfelelő normáktól eltérő öltözködése szintén hozzájárulhattak ahhoz, hogy célponttá vált. Mindezek ellenére nem tekintették veszélyesnek – sem önmagára, sem másokra.

Mentális betegségei, mint a szorongás, fóbiák, depresszió és autizmus diagnózisa, hosszú terápiás kezelésekhez vezettek, ám a szakemberek sem fedeztek fel nála olyan kockázatot, amely későbbi tettét előrevetítette volna. Mindez azonban párhuzamosan zajlott az egyre radikálisabb politikai és ideológiai gondolatok belső építkezésével. Xenofób megnyilvánulásai már évekkel a támadás előtt megjelentek, baráti körben nyíltan beszélt törökök elleni bosszúról, és gyűlöletkifejezéseiben gyakran használta a „Kanack” kifejezést, ami Németországban pejoratív szitokszó a migrációs hátterű emberekre.

Fegyverét egy jobboldali extrémista fegyverkereskedőtől szerezte, akit később nemcsak az illegális kereskedelemért, hanem az általa elkövetett tett közvetett elősegítéséért is elítéltek. Ez precedens értékű ítélet volt, hiszen ritkán ismerik el a felelősséget ilyen közvetett módon.

Sonboly különösen érdeklődött korábbi ámokfutások iránt: meglátogatta a winnendeni iskolai lövöldözés helyszínét, illetve Tuğçe Albayrak – egy török származású, később mártírként tisztelt nő – sírját, akinek halálát nyíltan kigúnyolta. A múltbéli sérelmek miatti bosszúvágya nem az őt bántalmazó személyekre irányult, hanem egy általánosított etnikai csoport felé, akiket bűnbaknak tekintett saját szenvedéseiért. A gyűlölet ideológiai struktúrát nyert.

A támadás napján egy hamis Facebook-profilt használva török lányként hívta meg áldozatait az OEZ bevásárlóközpont McDonald’s éttermébe. A célzott kiválasztás világos: áldozatai szinte kivétel nélkül migrációs háttérrel bírtak, amit a bűncselekmény utáni rendőrség

Miként jelenik meg a terrorizmus a társadalmi folyamatok és az egyéni elszigeteltség tükrében?

A terrorizmus szélsőséges formában tükrözi vissza a társadalom aktuális hangulatát és belső feszültségeit. A nemzeti identitás újratárgyalása globális történelmi változások közepette zajlik, különösen Európában, ahol a hagyományosan homogén társadalmaknak meg kell birkózniuk az új, sokszínűbb közösségekkel és a bevándorlók integrációjával. E folyamat eredményeként az elidegenedett fiatalok között megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek és elégedetlenségek alkalmat teremthetnek a radikalizációra, amely a helyi, „hazai” terrorizmus formájában ölt testet.

A magányosság, amelyet gyakran a „lone wolf” terrorista jellemzőjeként emlegetnek, nem egyszerűen a társadalomtól való izolációt jelenti, hanem sokkal bonyolultabb jelenség. A magány nem feltétlenül egyenlő az elszigeteltséggel; lehet valaki fizikailag egyedül, mégsem érzi magát magányosnak, és fordítva. A mai digitális világban a virtuális térben való tartós jelenlét új dimenziókat nyitott meg a magányosság értelmezésében. Egyesek számára a magányos élet idealizált vágyálom, amely a civilizációtól távol álló, Robinson Crusoe-szerű létet jelenti, míg mások mély belső szomorúsággal és bizonytalansággal küzdenek.

A magány több formája különböztethető meg: a múló, átmeneti magány (például melankólia egy adott pillanatban), a helyzethez kötött magány (például hozzátartozó elvesztése, munkahely elvesztése) és a krónikus magány, amelynek nincs konkrét kiváltó oka, de tartós bizalmatlanságot és elszigeteltség-érzést hoz létre. Ez az utóbbi különösen veszélyes, mert gyakran vált ki agressziót, különösen, ha az egyén menekülést talál a virtuális világban. A magány kapcsolódhat pszichés betegségekhez, mint a depresszió, skizofrénia vagy téveszmés zavarok, melyek egyaránt megjelenhetnek fiataloknál és időseknél. E betegségek és a magány kölcsönösen erősítik egymást, melynek tünetei a szűk társas háló, a kevés társas kapcsolat és a szubjektív elhagyatottság érzése.

Azok, akik paranoidak, üldöztetést vélnek felfedezni környezetükben, vagy más megszállottságokkal küzdenek, gyakran elutasítják a társas érintkezést, kizárják másokat életükből, fenyegetésnek vagy kellemetlenségnek tekintve őket. Az egészséges személyek gyakran távolságtartóak velük szemben, mert nem tudják, hogyan bánjanak ezekkel a furcsa, makacs vagy akár agresszív személyiségekkel. Ez a társadalmi visszahúzódás és kölcsönös elutasítás megerősíti az elszigeteltséget, és fenntartja a radikalizációra hajlamos állapotot.

A terrorizmus esetében a magány nem csupán személyes lelkiállapot, hanem társadalmi jelenség, amely a politikai és kulturális válságok, identitáskeresés és társadalmi kirekesztettség összetett kölcsönhatásában gyökerezik. A radikalizáció és a terrorista cselekedetek ezért nem érthetők meg teljes mélységükben, ha nem vesszük figyelembe a társadalmi kontextust, amelyben ezek az egyének kialakulnak. Ez a komplex jelenség egyszerre tükrözi a társadalmi feszültségeket, az egyéni pszichés sérülékenységeket és a globális kulturális átalakulások kihívásait.

Fontos felismerni, hogy a társadalmi integráció hiánya, a kirekesztés, valamint a mentális egészségügyi problémák kezelésének elégtelensége mind hozzájárulhatnak az elszigetelődéshez és radikalizációhoz. Ezért a prevenció nemcsak a biztonsági intézkedéseken, hanem a társadalmi kohézió erősítésén, az inkluzív politikákon, a mentális egészség támogatásán és a közösségi hálózatok fejlesztésén alapul. Az egyéni sorsokat nem csupán a személyes döntések, hanem a történelmi és társadalmi környezet formálja, ezért a megértés és a beavatkozás csak ezen összefüggések feltárásával lehet eredményes.

Hogyan lehet megakadályozni a radikalizálódást és a jobboldali szélsőségességet?

A társadalmi probléma gyökerei gyakran a mélyebb, belső frusztrációkban és a mentális zűrzavarokban keresendők. Azok, akik hosszú időn keresztül tervezték el borzalmas tetteiket, gyakran súlyos személyes problémákkal küzdenek, amelyeket nem kezeltek megfelelően. Az ilyen személyek számára a rasszista nézetek vonzó alternatívát jelenthetnek, mivel azok egyszerű magyarázatot kínálnak a belső szenvedésekre, és más embereket vádolnak meg saját kudarcokkal. Az ilyen ideológiák nemcsak hogy lehetőséget adnak a személyes frusztrációk projekciójára, hanem igazolják is az erőszakos cselekedeteket, mint a társadalom rendjére gyakorolt hatást.

David Sonboly példája is azt mutatja, hogy a jobboldali szélsőségesség, amelyről sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ritka jelenség, sokkal inkább szerves része a mai társadalmi dinamika. 2016 júliusában, öt évvel Anders Behring Breivik borzalmas norvégiai mészárlása után, Sonboly, a német-iráni származású fiatal, Münchenben egy ártatlan nyári este indította el saját rémálmát. A város több ezer fős biztonsági erői, a szórakozóhelyek és a boltok zavartalan működésének megakadályozása mellett, a világ minden tájáról érkeztek hírek. A média gyorsan spekulációkba kezdett, és megpróbálta a támadást iszlám motivációval magyarázni, miközben a tettes mentalitásának valódi okait figyelmen kívül hagyták. Ez a fajta álhírek és félrevezető információk gyors terjedése csak növelte a már így is rendkívül magas feszültséget és félelmet.

Ez a mentalitás különösen veszélyes, mert lehetőséget ad arra, hogy az ilyen típusú erőszakos eseményeket egyéni, személyes tragédiaként tálaljuk, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat a szociális és politikai struktúrákat, amelyek táptalajt adnak a szélsőjobboldali ideológiák terjedésének. Ahhoz, hogy valóban megértsük és megelőzzük az ilyen eseteket, elengedhetetlen, hogy mélyebb összefüggéseiben vizsgáljuk meg a radikalizálódás folyamatát, figyelembe véve a mentális egészségi problémákat, a társadalmi elidegenedést és a politikai diszfunkciókat.

A jobb megértés érdekében fontos, hogy ne csak az egyes elkövetők tetteit és azok körülményeit, hanem az általános társadalmi légkört is elemezzük. A médiának és a közvéleménynek felelőssége van abban, hogy hogyan formálják a radikalizálódásról alkotott képet, és hogyan kezelik azokat az ideológiai tényezőket, amelyek hozzájárulnak a szélsőjobboldali terrorizmus terjedéséhez. A hatóságoknak pedig proaktívan kell dolgozniuk a szélsőséges ideológiák terjedésének megállításán, és erősebben kell koncentrálniuk a megelőzésre és az integrált társadalmi válaszokra.