Az Egyesült Államok identitása hosszú időn keresztül az "igazi amerikai" képében alakult, amely az elképzelt tökéletes nemzet összetartozására épült. Az „igazi amerikai” ideálja szorosan összefonódott a társadalmi és faji diskurzusokkal, amelyek a társadalmi kiválóságot egy szűkebb, rasszista keretbe illesztették. A 20. század elején, a Dillingham Bizottság munkája nyomán, olyan pseudotudományos elméletek és a szociális darwinizmus elvei kerültek előtérbe, amelyek a fajok közötti különbségeket és az emberek rangsorolását szolgálták. A bizottság megpróbálta megválaszolni azt a kérdést, hogy mi teszi valakit „igazi” amerikainak, miközben az ideológia nagy része a fizikai erő, a származás és a fehér bőrűség köré épült. A megfelelő amerikai identitás pedig egyesítette a szorgalmas, iparkodó, fehér, nem külföldön született, és "jól viselkedő" munkás osztályt.

A Dillingham Bizottság által támogatott politikai diskurzus az „igazi amerikai” fogalmát rendkívül szűk keretek között határozta meg. A legfontosabb ismérvek közé tartozott a fizikai alkalmasság, az idegen származás elkerülése, valamint a társadalmi elvárásoknak való megfelelés, amelyek alapján az egyének alkalmassága a közösséghez való tartozásra mérlegeltetett. A tudósok és politikai vezetők ezen az alapon próbálták kiszűrni azokat, akik a társadalomra nézve „nem kívánatosak” voltak – legyenek azok bűnözők, mentálisan betegek vagy munkanélküliek. Ez a fajta gondolkodásmód egyértelműen a bevándorlók, különösen a déli és kelet-európai országokból érkező személyek ellen irányult, mivel sokak szerint ezen népek nem tudtak volna megfelelően asszimilálódni az amerikai társadalomba.

Az 1924-es Bevándorlási Törvény, melyet Calvin Coolidge elnök írta alá, nemcsak a már létező bevándorlási politikát szigorította meg, hanem a társadalmi és rasszista normák szerint alakította a jövőbeli amerikai társadalmat. A törvény szigorúan szabályozta a bevándorlók számát, és egy új kvótát vezetett be, amely a különböző országokból érkezőket előre meghatározott számú főre korlátozta. Ez a rendszer az 1890-es népszámlálás adatai alapján jött létre, figyelmen kívül hagyva a későbbi népszámlálásokat, hogy a déli és kelet-európai bevándorlókat még inkább kizárja, előnyben részesítve az angol, német és skandináv eredetű személyeket. Az Egyesült Államok így a már meglévő európai elit csoportjait igyekezett megerősíteni, miközben az újabb, „gyengébb” európai népeket, mint a görögöket, olaszokat, zsidókat és lengyeleket, az amerikai társadalom széléről próbálta távol tartani.

Ezeket a korlátozásokat tovább erősítette az 1917-es Ázsiai Kizárt Övezet Törvénye, amely az úgynevezett „Sárga Veszélytől” való félelemre épített, és számos ázsiai ország állampolgára számára teljesen lezárta az amerikai határokat. Az 1921-es Sürgősségi Kvóta Törvény a zsidók, olaszok és más, nem kívánt etnikai csoportok bevándorlásának korlátozását célozta meg, miközben az amerikai társadalom rasszista irányvonalait próbálta meg védelmezni. A törvények alapvetően a faji tisztaság megőrzését szorgalmazták, mivel azok, akik nem feleltek meg a társadalmi és rasszista elvárásoknak, a társadalom számára elutasítottnak számítottak.

A 20. század eleji amerikai bevándorlási politika legnagyobb hatása az volt, hogy az egyes csoportok társadalmi és politikai státusza jelentősen átalakult. Azok, akik korábban a legelső bevándorlók közé tartoztak (például angolok, németek, skandinávok), hamarosan „igazi amerikaiaknak” tekintették magukat, míg az újabb bevándorlók – elsősorban a déli és kelet-európai csoportok – továbbra is elnyomott helyzetben maradtak. Az idő előrehaladtával, különösen a második világháború alatt, azonban az etnikai határok elmosódtak, és a fehér európai származásúak közötti keveredés következtében a diszkrimináció is enyhült, miközben a korábbi szigorúbb bevándorlási szabályok továbbra is érvényben maradtak.

Fontos megérteni, hogy az "igazi amerikai" identitás nem csupán egy történelmi és politikai konstrukció, hanem egy olyan diskurzus, amely máig meghatározza az amerikai társadalom rasszizmusát és bevándorlási politikáját. Az identitás, amely a fehér, európai eredetű emberek köré épült, kizárta és marginalizálta azokat, akik nem feleltek meg a kor szűk elvárásainak. Az amerikai társadalom egyes csoportjai között ma is tapasztalhatóak a rasszista és xenofób feszültségek, amelyek nemcsak a történelmi örökségből, hanem a politikai diskurzusokból is táplálkoznak, amelyek az „igazi amerikai” ideálját fenntartják és megerősítik.

Hogyan határozza meg az állam a kapitalizmus természetét és a tőke fogalmát?

A kapitalizmus nem csupán az egyének részvételét jelenti a nyílt piacon, hanem alapvetően a tulajdonban lévő javak – tárgyi és immateriális eszközök – birtoklását és kezelését. Ezek az eszközök értéke nem kizárólag a piaci kereslet-kínálat függvénye, hanem jelentős részben jogi védelem és az állam által garantált jogi keretek alapján alakul ki. Az érték azáltal jön létre, hogy a törvény ereje által meghatározott jogok lehetővé teszik a tulajdonos számára az eszköz kereskedelmét, hasznosítását és akár kölcsönbe adását is.

Az evangélikus konzervatívok számára a kapitalizmus gyakran egyenlő a szabad piaci versennyel, melyben az egyéni szabadság kulcsfontosságú tényező. Az állam szerepét azonban inkább korlátozni kívánják, különösen az adók és kormányzati beavatkozások terén, melyeket gyakran mint akadályokat és terheket látnak a családok és a keresztény szervezetek számára. Ez a hozzáállás erősen összekapcsolódik azzal az elképzeléssel, hogy a jólét és a gazdasági siker kizárólag az egyéni erőfeszítéseken múlik, miközben figyelmen kívül hagyja a jogi és politikai struktúrák hatását a vagyon felhalmozására és újraelosztására.

A tőke nem pusztán gazdasági fogalom, hanem jogi konstrukció is, amelyet a törvényalkotás és az állami hatalom folyamatosan alakít. Ez megmagyarázza, hogy bizonyos javak, például egy elhunyt híresség képmásának jogai vagy korábban az emberi rabszolgák, miként válhatnak tőkét képező eszközökké. Ezek a jogi szabályozások egyben meghatározzák, hogy mi számít tőkének, és milyen formában történhet a tőke szabad mozgása és kereskedelme.

A kapitalizmus működésének megértése nélkülözhetetlen a politikai és gazdasági döntések átlátásához is. A tőke szabadsága nem független az államtól; az állam kényszerítő monopóliuma biztosítja a jogi keretek betartatását, amelyek nélkül a tőke semmivé foszlana. A fiskális politika, különösen az adóztatás, nem csupán bevételszerző eszköz, hanem a vagyonok láthatóvá tételének vagy elrejtésének egyik legfontosabb mechanizmusa, amely közvetlenül befolyásolja a tőke nagyságát és áramlását.

Az eddigi diskurzusokban – különösen a libertárius és evangélikus körökben – gyakran tévesen elkülönítik az államot és a tőkét, mintha azok egymás ellenfelei lennének, miközben valójában az állam az, amely megteremti és fenntartja a tőke jogi kereteit. Ez a félreértés jelentős zavarokat okoz a gazdasági egyenlőtlenségek megértésében, és túlhangsúlyozza az egyéni kezdeményezőkészség szerepét a vagyon felhalmozásában, miközben alábecsüli a politikai döntések súlyát.

Az adózás és a jogi szabályozások szerepe különösen fontos a tőke „kódolásában” – ezek határozzák meg, hogy egyes javak miként lesznek kereskedelmi eszközök, illetve milyen feltételekkel lehet azokat mozgósítani. Ez a szemlélet elmozdít a piac tranzakcióinak puszta morális megítélésétől, és lehetővé teszi a pénzügyi eszközök és a tőkepiacok komplex jelenségeinek – például a 2007-es pénzügyi válság kialakulásának – mélyebb megértését.

A jogászok és a jogi szakértők kiemelkedő befolyást gyakorolnak ezen a téren, hiszen ők azok, akik a jog keretein belül képesek újraosztani és átkódolni az eszközök természetét, befolyásolva ezzel a tőke mozgását és felhalmozódását. Így a jog nem csupán szabályozó, hanem aktív alakító tényező a kapitalizmus működésében.

Fontos tudni, hogy a kapitalizmus nem egy természetes vagy automatikus rendszer, hanem egy államilag támogatott, jogilag megalapozott rendszer, amelynek működése a politikai döntések és jogalkotás függvénye. A kapitalizmus így nem egyszerűen az egyéni szabadságok rendszere, hanem a tulajdon és hatalom összefonódásának mechanizmusa, amely megváltoztatható és újraértelmezhető a jogi és politikai viszonyok által.

A Tea Party és a társadalmi identitás válsága: Az amerikai politikai reakciók és a fehér identitás megőrzésének vágya

A Tea Party politikai mozgalma olyan reakciós konzervatív csoportosulás, amely az amerikai társadalom identitásának megőrzésére és a demográfiai változások ellen való védekezésre épít. A 21. századi politikai környezetben a Tea Party tagjai és szimpatizánsai gyakran érzik úgy, hogy az Egyesült Államok eltávolodik tőlük, és hogy az amerikai nemzeti identitás veszélybe került. Az USA népessége az elmúlt negyven évben exponenciálisan nőtt, miközben a fehér, nem spanyolajkú lakosság aránya jelentősen csökkent. 1970-ben ez a csoport a lakosság 83%-át tette ki, míg ma már csak 63%-ot. Az egyre növekvő bevándorlás hatására a Tea Party szimpatizánsai úgy érzik, hogy a bűnözés növekedése és a társadalom destabilizálódása következik. Míg a mainstream konzervatívok inkább a "törvény és rend" kérdései iránt érdeklődnek, addig a Tea Party tagjai azzal vádolják a bevándorlókat, hogy „átveszik az országot”. A helyzet, amelyet ők látnak, nem csupán politikai, hanem kulturális és identitásbeli kérdés is.

A bevándorlás kérdése különösen fontos a Tea Party tagjai számára, akik a demográfiai változásokkal kapcsolatos félelmeiket próbálják egyre inkább hangosabban artikulálni. A Tea Party számára az amerikai identitás védelme nemcsak politikai, hanem vallási és társadalmi kötelesség is. Az Obama elnökségével kapcsolatos aggodalmak különösen élesek voltak: egyes fehér amerikaiak számára az elnök választása azt jelentette, hogy „elvesztették a helyüket” a társadalmi hierarchiában. A Tea Party mozgósítása mögött az a rasszista nacionalizmus húzódik meg, amely szerint „egy fekete férfi, még ha fehér is, nem ülhet az amerikai elnöki székben”. Ez a félelem a politikai és társadalmi hatalmon kívül egy olyan kulturális ellentétet is tükröz, amely már évszázadok óta jelen van az amerikai társadalomban, beleértve a rabszolgaság, Jim Crow törvények, és a bevándorlásellenes politikák történelmét.

A Tea Party politikai stratégiája az érzelmi polarizációra épít, amely azt jelenti, hogy a csoport önmagát nemcsak saját hiedelmeivel határozza meg, hanem azzal is, hogy ellenségképet alakít ki a másik oldalon. Az érzelmi polarizáció, amely már a 2016-os elnökválasztások szavazatain is visszatükröződött, lehetővé tette Donald Trump számára, hogy kihasználja azokat a társadalmi félelmeket, amelyek az amerikai társadalom egy jelentős részét jellemezték. A politikai helyzetet nemcsak gazdasági kérdések, hanem az amerikai kultúra és identitás megőrzése köré is összpontosították. Azok, akik attól féltek, hogy elveszítik a kultúrájukat, sokkal inkább a rasszizmus és a bevándorlásellenesség üzeneteit támogatták, mint a gazdasági problémákra adott válaszokat. Trump kampánya a kulturális eltolódás elleni harc szimbólumává vált.

Bár a fehér amerikaiak továbbra is élvezik a társadalmi és gazdasági privilégiumaikat, az Obama elnöksége alatt tapasztalt politikai feszültségek és a színes bőrű emberekkel szembeni előítéletek elmélyülése rávilágítanak arra, hogy a fehér identitás védelme, a „megfelelő” amerikai kultúra megőrzése és az új demográfiai trendek elleni védekezés központi szerepet kapott. A Tea Party és Trump szavazóinak számára az Amerikai Egyesült Államok jövője egyfajta helyreállításként jelenik meg, amelyet a fehér értékek és hagyományok megőrzése biztosít.

A Tea Party politikai mozgásának és a Trump-támogató bázisának legfontosabb tényezője nem csupán a gazdasági válságra adott reakció, hanem az a mélyen gyökerező félelem, hogy az amerikai társadalom elfordul a fehér identitástól és a vallási hagyományoktól. Ezen belül is a migráció, az iszlám vallás és a színes bőrű emberek növekvő száma mind olyan kérdések, amelyek veszélyeztetik az amerikai hagyományos életformát, és így a szavazók számára az elnökválasztások során a legfontosabb tényezővé váltak.

Ezen túlmenően érdemes kiemelni, hogy az amerikai társadalom identitásválságának egy másik dimenziója, hogy miközben a fehér középosztály tagjai elveszítették a politikai dominanciájukat, továbbra is jelentős gazdasági előnyökkel rendelkeznek. Az amerikai társadalom ebben a változó környezetben nemcsak gazdasági, hanem kulturális fronton is komoly kérdésekkel szembesül. A változó demográfiai összetétel és az identitáskeresés közepette egyre inkább előtérbe kerül az a dilemma, hogy mi jelenti a valódi amerikai identitást. Ez a kérdés nem csupán a politikai diskurzust, hanem a társadalom egészét formálja, és a jövőben is meghatározza majd az amerikai politikai tájat.

Hogyan alakult ki az amerikai jövedelmi egyenlőtlenség és az identitáspolitika hatása az evangéliumi támogatottságra?

Az Egyesült Államokban a jövedelmi egyenlőtlenség növekedése komplex társadalmi, politikai és gazdasági folyamatok eredménye, amelyek a modern kapitalizmus szerkezetével és a politikai döntéshozatali mechanizmusokkal összefüggnek. A különféle kutatások (Lin és Tomaskovic-Devey 2011, 2013; Krippner 2005, 2011; Davis 2009) rámutatnak arra, hogy a vagyon koncentrációja, a piaci erőviszonyok átalakulása és a pénzügyi szektor dominanciája olyan folyamatokat indított el, melyek hosszú távon fokozzák a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az ilyen gazdasági folyamatokat nemcsak a jövedelmi különbségek növekedése jellemzi, hanem azok kulturális és politikai vetületei is, melyek az identitáspolitika formájában manifesztálódnak.

Az evangéliumi közösségek támogatása a politikai szereplők, különösen Donald Trump esetében, összetett társadalmi dinamikákra vezethető vissza. Az evangéliumi szavazók jelentős része nem kizárólag vallási elköteleződés alapján dönt, hanem olyan társadalmi és identitáspolitikai faktorokat is figyelembe vesz, amelyek a politikai polarizáció erősödését tükrözik. Az ilyen támogatottság hátterében áll az a megítélés, hogy Trump „védi a hitet” és az „amerikai értékeket” egy olyan világban, amelyet sokan veszélyeztetettnek látnak (Fea 2018; Brophy 2016; Whitehead, Perry, Baker 2018). Ez a megközelítés azonban nem csupán a hagyományos vallási normák támogatására korlátozódik, hanem magában foglalja a kulturális és politikai identitás megerősítését is, amelyet a társadalmi fragmentáció és a növekvő polarizáció táplál.

A politikai és társadalmi megosztottság nem csupán az egyéni vagy csoportos gazdasági érdekekkel magyarázható, hanem az identitások, hiedelmek és értékek összetett hálózatával is. A politikai polarizáció, amely 2016 után új dimenziókat nyert, nemcsak a pártok közötti szakadékot jelenti, hanem a társadalmi kohézió erózióját is, melyben az evangéliumi csoportok jelentős szerepet játszanak (PRRI 2019; Washington Post-ABC News 2017).

Az evangéliumi támogatottság vizsgálata során figyelembe kell venni, hogy a vallási elkötelezettség mellett a gazdasági helyzet, a kulturális kihívásokkal szembeni védekezés és az identitáspolitikai narratívák egyaránt befolyásolják a választók döntéseit. Ezzel párhuzamosan a vallási diskurzusok szekularizálódása és a „közszereplői vallásosság” új formái is hozzájárulnak a politikai viselkedés változásához (Delehanty, Edgell, Stewart 2019; Stewart, Edgell, Delehanty 2018).

Az érintett kutatások hangsúlyozzák, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség és az identitáspolitika közötti összefüggések megértése nélkülözhetetlen a mai amerikai társadalmi és politikai folyamatok feltárásához. Fontos felismerni, hogy az egyenlőtlenség nem csupán anyagi kérdés, hanem mélyen áthatja a társadalmi értékeket, identitásokat és politikai magatartásokat is.

A fentiek mellett a társadalmi mobilitás korlátozottsága, a gazdasági bizonytalanság és a demokratikus intézményekbe vetett bizalom csökkenése tovább mélyíti az egyenlőtlenségek és a megosztottság problémáját. A társadalmi kohézió megerősítése érdekében elengedhetetlen olyan politikai és gazdasági megoldások kidolgozása, amelyek nemcsak az anyagi egyenlőtlenségeket mérséklik, hanem az identitáspolitikai feszültségeket is csökkentik, ezáltal elősegítve egy inkluzívabb társadalmi légkört.

Hogyan kezeld a kisebb sérüléseket és állapotokat: A szükséges elsősegély
A poszt-truth politika és a posztmodernizmus összefonódása: A tudás és az igazság viszonya
Hogyan kezeljük a politikai ellenállást és hogyan formáljuk sikeres kezdeményezéseinket?