A poszt-truth politika, amely a tények helyett az érzelmekre és személyes hiedelmekre épít, jelentős hatással van a modern politikai diskurzusra. Különösen érdekes, hogy Donald Trump és támogatóinak relativista hozzáállása az igazsághoz gyakran összefonódik a posztmodern filozófiával, ami sokszor félreértésekhez vezet. A posztmodernizmus, mint filozófiai irányzat, arra koncentrál, hogy miként formálódik a "valóság" és az "igazság" társadalmi és kulturális környezetben. Ezzel szemben Trump poszt-truth politikája nem egy filozófiai irányzatként, hanem inkább egy hatalmi eszközként működik, amely az empirikus tényeket figyelmen kívül hagyva személyes érzéseket és véleményeket helyez előtérbe.

A posztmodern filozófia egyik alapvető tétele, hogy az igazság és valóság nem abszolút, hanem szituatív, vagyis más és más módon értelmezhető különböző kulturális és társadalmi kontextusokban. A posztmodern gondolkodók, mint Lyotard vagy Derrida, azt hirdették, hogy a nagy narratívák, amelyek az igazságot próbálják megszilárdítani, nem csupán egyetlen objektív valóságot képviselnek, hanem inkább a hatalom és a társadalmi viszonyok formálják őket. Ezzel szemben Trump politikai diskurzusában az igazság gyakran szubjektív érzéseken alapul, és a tények, amelyek nem illeszkednek a támogatói világképébe, egyszerűen figyelmen kívül hagyhatók, vagy "alternatív tényekként" tálalhatók.

A poszt-truth politikai diskurzus, amely Trumpra jellemző, figyelmen kívül hagyja az empirikus valóságot és a tudományos konszenzust, amelyek az objektív igazság keresését célozzák. Azonban a posztmodernizmus nem tagadja az objektivitás lehetőségét; inkább arra figyelmeztet, hogy a tudás mindig kontextusfüggő és a társadalmi viszonyok formálják. Ezt a különbséget fontos megérteni, mivel Trump relativizmusa nem ugyanaz, mint a posztmodern filozófia kritikai álláspontja az igazságról. Míg a posztmodernizmus célja, hogy megértse, miként épülnek fel a társadalmi igazságok és hatalmi struktúrák, addig Trump politikája a társadalmi diskurzust manipulálja, hogy megerősítse a hatalom malmára hajtsa a vizet.

Fontos azonban, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy a poszt-truth politikát a posztmodern filozófiával azonosítsuk, mert ezzel félreérthetjük a filozófia valódi célját. A posztmodernizmus célja nem az objektív igazság tagadása, hanem inkább annak vizsgálata, hogyan alakulnak ki a tudományos és társadalmi igazságok. A posztmodern filozófia tehát arra ösztönöz bennünket, hogy kritikusan szemléljük a nagy narratívákat, és ne fogadjuk el őket automatikusan igaznak, de nem tagadja azt sem, hogy létezhetnek olyan tények, amelyeket objektíven mérhetünk.

A poszt-truth politikát támogató diskurzusokban gyakran láthatunk olyan helyzeteket, amelyekben egy-egy empirikus tény vagy kutatási eredmény nem illeszkedik a hatalom vagy egy politikai csoport érdekeihez, és így azt "alternatív tényeknek" nevezik, vagy egyenlővé teszik az egyéni véleményekkel. Az ilyen megközelítés azonban nem csupán a tudományos közösség, hanem a társadalom egészének jólétét is veszélyezteti. A tudományos tények és kutatások objektív valóságot tükröznek, és a társadalmi politikák alapját kellene képezniük, nem pedig az érzelmi manipulációk, amelyek a politikai hatalom eszközeiként működnek.

Egy fontos szempont, amit figyelembe kell venni, hogy a poszt-truth politikai diskurzus nem csupán egyes politikai vezetők vagy csoportok stratégiáját jelenti, hanem egy szélesebb társadalmi jelenség része is. A közösségi médiában terjedő hamis információk, a szenzációhajhász címek és az érzelmekre alapozott kampányok mind hozzájárulnak a poszt-truth politika megerősödéséhez. A társadalom tagjai számára alapvető fontosságú, hogy képesek legyenek kritikusan szemlélni a közvetített információkat, és megértsék, hogyan manipulálják őket a politikai hatalmak saját érdekeik érvényesítése érdekében.

A posztmodern filozófia az igazság és tudás relatív jellegét hangsúlyozza, de nem tagadja azok létezését. A poszt-truth politika viszont gyakran abban a hibában szenved, hogy az empirikus tényeket és tudományos konszenzust aláássa, és helyette a személyes érzéseket és véleményeket helyezi előtérbe. Fontos, hogy a tudományos közösség és a társadalom elkerülje a két fogalom összemosását, mivel ezzel nemcsak a filozófiai diskurzust, hanem a társadalmi igazság keresését is megkérdőjelezhetjük.

Miért a "gazdasági aggodalom" elmélete eltorzítja Trump győzelmét?

Az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztása rendkívüli traumát jelentett nemcsak az amerikai társadalom számára, hanem globális szinten is. Donald Trump győzelme szinte minden tekintetben ellentmondott az akkoriban általánosan elfogadott politikai várakozásoknak, és sötét előrejelzéseket tett a sebezhető csoportok jövőjére, akik folyamatosan a rasszizmus, szexizmus és xenofóbia áldozatai voltak Trump kampányának szónoklatai alatt. Az amerikai baloldalon különösen nagy csalódottságot keltett, hogy az elnökválasztás után sokan a gazdasági aggodalomra hivatkozva próbálták értelmezni a Trump szavazóinak döntését, figyelmen kívül hagyva a rasszizmus döntő szerepét, ami valójában a szavazatokat mozgatta.

A gazdasági aggodalom elmélete szerint Trump támogatóit nem rasszizmus, hanem a gazdasági bizonytalanság és a munkahelyek elvesztésének félelme vezérelte. Az elmélet népszerűsítői, akik jellemzően liberális és baloldali politikai elemzők, gyakran hivatkoztak arra, hogy a fehér dolgozó réteg „gazdasági aggodalma” határozta meg a Trump mögötti támogatást. A gazdasági problémák tehát elsődleges szerepet kaptak, miközben elhallgatták a rasszizmus által generált társadalmi feszültségeket és a fehér felsőbbrendűség melletti elköteleződést.

Ez az elmélet gyakran keveredett a liberális politikai diskurzusokkal, amelyek arra biztatták a baloldali politikusokat, hogy ne folytassák az identitáspolitikát, és inkább az olyan gazdasági kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek a fehér választókat érdeklik. Bár első ránézésre ez egy általánosítható tanácsnak tűnhet, valójában egy fehér felsőbbrendűséghez vezető ideológiai fehérmosás részeként működik.

A Trump választási győzelmét követő elemzések jelentős része a gazdasági problémákra, a munkásosztály nehézségeire és az elhagyott gyárakra összpontosított, míg figyelmen kívül hagyták a jelenség valódi társadalmi alapjait. A gazdasági aggodalom elmélete nem veszi figyelembe, hogy Trump támogatóinak jelentős része még a legelőkelőbb, gazdagabb rétegek közé is tartozott, ahol a gazdasági helyzet nem volt olyan nyomorúságos. Trump győzelme nem csupán a munkásosztály szavazataira épült, hanem széleskörű támogatást kapott a középosztály és a gazdagabb rétegekből is, amely mind a fehér, mind a nem fehér választók között széleskörű volt.

A klasszikus marxista nézőpontból a gazdasági aggodalomra való hivatkozás éppúgy az ideológiai elterelés eszköze, mint a fehér felsőbbrendűség megerősítésére irányuló politikai cél. Ahelyett, hogy a baloldal és liberális értelmiség kritikusan szemlélte volna Trump választási támogatottságát, gyakran inkább politikai korrekt megközelítésekkel próbálták elkerülni a rasszizmus nyílt elismerését, miközben valójában egy olyan diskurzust hoztak létre, amely figyelmen kívül hagyta a szociális feszültségek valódi gyökereit.

Trump győzelme nem csupán egy gazdasági vagy politikai jelenség volt, hanem társadalmi identitás kérdése is. A fehér szavazók, legyenek bár gazdagok vagy szegények, közös nevezőre jutottak a fehér felsőbbrendűség és az idegenellenesség kérdéseiben, még akkor is, ha ezt nem mindig tudták tudatosan kifejezni. Trump győzelme mögött tehát nemcsak a gazdasági válságok és aggodalmak álltak, hanem egy mélyebb, társadalmi és kulturális félelem is, amely a „fehér Amerika” veszteségeitől való félelemre alapozódott.

A baloldali politikai elemzések gyakran figyelmen kívül hagyták, hogy Trump nemcsak a gazdasági rétegeken, hanem szinte minden fehér demográfiai csoportban népszerű volt. A gazdasági aggodalom elmélete tehát nemcsak hibás, hanem veszélyes is, mivel eltereli a figyelmet a társadalmi feszültségekről és az etnikai-politikai határokon átnyúló rasszizmus és populizmus valódi hatásairól.

Fontos, hogy az ilyen elemzéseket nem csupán a gazdasági válságra vagy a társadalmi helyzetekre vonatkoztatva kell értelmeznünk, hanem a politikai diskurzus, a média és a társadalmi mozgalmak szoros összefonódásában is. A választók motivációit nem lehet egyetlen tényezőre szűkíteni; figyelembe kell venni, hogy az identitáspolitika, a rasszizmus, és a politikai populizmus hogyan alakította át az amerikai társadalmat és politikát a 2016-os választások idején.

Hogyan formálja a technológia az emberi kreativitást és az érzelmeket?
Hogyan alakította Nixon beszédei az etnikai identitásokat és a társadalmi politikát az olasz-amerikai közönség előtt 1972-ben?
Hogyan ismerjük fel és kezeljük a spirituális és érzelmi kapcsolatokat az életben?
Miért fontosak az elfeledett detektívtörténetek és milyen hatással voltak a műfaj fejlődésére?