Miért és hogyan alakítják a tudományos kutatásokat társadalmi hiedelmek és vallási elképzelések?

A tudományos kutatás folyamatosan előrehalad, de a társadalmi és jogi akadályok gyakran gátolják a tudományos felfedezéseket és az orvosi áttöréseket. Az elmúlt évtizedekben, például az őssejtkutatások terén, az Egyesült Államok sokáig elmaradt a többi fejlett nemzettől. Ennek egyik oka a jogi korlátozásokban és az érintett kutatások iránti bizalom hiányában rejlik. A Dickey-Wicker törvény kezdeti értelmezései, amelyek szigorúan korlátozták az őssejtkutatásokat, évről évre enyhültek, mivel a tudományos közösség és a bíróságok felismertek egyre inkább az orvosi előnyöket, amelyek nélkülözhetetlenné teszik a kutatásokat. Az ilyen típusú kutatások értékét egyre nehezebb elbagatellizálni, és mégis, sok esetben az időben elveszett lehetőségek, az erőforrások hiánya és a társadalmi ellenállás elodázzák az igazi fejlődést. Még most is, az Egyesült Államok a legfejlettebb nemzetek mögött jár ezen a téren, miközben egyre inkább felmerül a kérdés: hogyan képesek a társadalom jogi és vallási meggyőződései eltorzítani a tudományos és orvosi fejlődést?

Egy másik fontos példát az oltások körüli viták szolgáltatnak. 1998 februárjában a The Lancet orvosi folyóiratban egy Andrew Wakefield által végzett kutatás jelent meg, amely összefüggést keresett a MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola) oltás és az autizmus között. Bár később kiderült, hogy a kutatás hibás volt, és a szakmai etikai normák súlyosan sérültek, a közvéleményben a tévhit még mindig jelen van. Még annak ellenére is, hogy számos tudományos kutatás megerősítette az oltás biztonságát és a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni védettség szükségességét, a közönség egy jelentős része nem hajlandó elfogadni ezt a tudományos konszenzust.

A szülők körében a vakcinák biztonságával kapcsolatos bizalmatlanság egyre erősödik, ami jelentős közegészségügyi problémákat eredményezhet. Az oltásellenes mozgalom megjelenése nem csupán egy vallási kérdés, hanem inkább a tudományos ismeretekkel szembeni szkepticizmus, amely társadalmi, gazdasági és kulturális hatásokkal is bír. Az oltások elutasítása nem csupán a szülők és gyermekeik életét veszélyezteti, hanem a közösségek egészségét is. Ezen túlmenően, az oltásokat érintő vallási mentességek és személyes meggyőződések gyakran akadályozzák a közösségi immunitás kialakulását, amely pedig a járványok megelőzéséhez nélkülözhetetlen.

Továbbá, egyre világosabbá válik, hogy a tudományos kutatás valódi előrehaladásának megakadályozásához nem csupán jogi akadályok szükségesek, hanem az emberek tudományos megértése is. Az egészségügyi kérdések iránti bizalom hiánya, mint például a vakcinák hatékonyságáról alkotott téves elképzelések, végső soron nemcsak a tudományos közösséget, hanem az egész társadalmat is hátráltatja. A tudomány és a vallás közötti szakadékot áthidalni rendkívül fontos, hiszen a közegészségügyi kérdésekben hozott döntések kihatnak minden ember életére.

A jelenlegi helyzetben kiemelkedő, hogy a tudományos kutatás területén nemcsak az orvosi szakemberek, hanem minden érintett társadalmi csoport folyamatos párbeszéde is szükséges. Az információ és az oktatás kulcsfontosságú tényezővé válik, amely segíthet lebontani az előítéleteket és tévhiteket, hogy a társadalom valóban képes legyen a tudományos alapú döntések meghozatalára, amelyek a közegészség javát szolgálják. A közösségi és vallási hiedelmek tiszteletben tartása mellett fontos, hogy a tudományos eredmények és az orvosi szakértelem elsődleges szerepet kapjanak a közegészségügyi döntéshozatalban.

Miért fontos újragondolni a vallási intézmények szerepét a válságok idején?

A vallási intézmények, különösen az egyházak, gyakran önálló szolgáltatásokként működnek, amelyek semmilyen közvetlen társadalmi vagy gazdasági haszonnal nem bírnak. Az egyházak legtöbbször olyan tevékenységeket végeznek, amelyek önmagukra, illetve belső működésükre hivatkoznak, és nem nyújtanak olyan szolgáltatást, amely közvetlenül a közösség jólétét szolgálná. Ha egy vállalkozás nem biztosít közvetlen, kézzelfogható szolgáltatásokat, akkor az egyházak szerepe még inkább kérdésessé válik, különösen a válságok idején.

A vallás és a tudomány közötti feszültség az olyan krízisekben, mint a világjárványok, világosan megmutatja az amerikai társadalom belső ellentmondásait. Míg a vallásos és nem vallásos emberek közötti különbségeket már sokszor és sokféleképpen tárgyalták, a valódi szakadék gyakran nem az, hogy egy ember hisz-e istenben, hanem inkább az, hogy vajon valóban komolyan veszi-e a vallását. Az emberek között nagy a különbség abban, hogy valóban elhiszik-e, hogy egy isten irányítja az életüket, vagy csupán hagyományból járnak templomba, hogy megfeleljenek a társadalmi normáknak, vagy a családi elvárásoknak.

Az Egyesült Államokban a keresztények túlnyomó többsége nem feltétlenül hisz egy aktívan beavatkozó Istenben. Számos ember – még azok is, akik önállóan vallják magukat keresztényeknek – sokszor úgy viselkednek, mintha a vallás csak egy kulturális jelenség lenne, nem pedig egy valódi, életformáló hit. Amikor a válságok, mint például a COVID-19 világjárvány kiütköznek, a legtöbb ember tudományos alapú válaszokat keres, nem pedig vallási megoldásokat. A tudomány számos kérdésre választ ad, míg a vallás leginkább válaszok keresésekor, nem pedig azok alkalmazásakor jelenik meg.

Amikor politikai vezetők vallási felhívásokkal zárják beszédeiket, mint például a "Isten áldja meg Amerikát", az a vallásos identitás jelenlétét hivatott hangsúlyozni, de az, hogy ez mindössze egy zárómondat, sokat elárul arról, hogy a vallásos meggyőződés mennyire nem játszik központi szerepet a valódi döntéshozatalban. Az amerikai vezetők, amikor vallási alapú cselekvést kérnek, például egy imádságos napot, ritkán követik nyomon, hogy hányan követik a felhívást vagy hogyan imádkoznak. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen megközelítés pusztán eszközként jelenik meg, amely a válság megoldásának tényleges munkája után történik.

A vallási vezetők és intézmények hosszú ideje kihasználják ezt a helyzetet, hogy különleges kiváltságokat, mentességeket biztosítsanak maguknak a törvények és adók alól. De a vallásos intézmények felelősségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor olyan helyzetek merülnek fel, amelyek közvetlen hatással vannak az emberek életére. A vallási hiedelmeket nem lehet minden esetben alkalmazni a modern problémák megoldására, különösen akkor, amikor az élet védelme a tét.

Bár az egyházak jogot formálhatnak arra, hogy mentesüljenek bizonyos törvények alól, a közjó érdekében az ilyen igényeket újra kell értékelni. Egy vallásos közösség tagjai közötti döntés, hogy a vallásos cselekedetek helyett inkább a tudományos megoldásokra koncentrálnak, alapvető fontosságúvá válik. Ez egy olyan társadalmi felelősségvállalás, amely végső soron segíthet megakadályozni a válságok súlyosbodását és a közösségek egészségére gyakorolt káros hatásokat.

Miért vált a világjárvány az LMBTQ-ellenes és rasszista gyűlölet új eszközévé?

A világjárvány nemcsak egészségügyi és társadalmi válságot okozott, hanem teret nyitott a mélyen gyökerező előítéletek újraformálódásának és nyílt megnyilvánulásának is. Egyes vallási vezetők, politikusok és közszereplők nem mulasztották el az alkalmat arra, hogy a COVID–19-et ideológiai fegyverként használják a már meglévő gyűlöletkonstrukcióik megerősítésére.

Reverend Steven Andrew az Egyesült Államokban például március hónapot „Bánjuk meg az LMBT-bűnt hónapnak” nyilvánította, sürgetve az LMBTQ közösséget, hogy kérjenek bocsánatot Istentől, mielőtt egy halálos járvány sújtaná Amerikát. Állítása szerint bibliai tény, hogy „a homoszexuálisok elveszítik a lelküket, és Isten elpusztítja az LMBT társadalmakat.” Szerinte Isten parancsainak követése védi meg Amerikát a betegségektől – így a koronavírustól is.

Ez az értelmezés, bármennyire groteszknek is tűnik, nem maradt következmények nélkül. Egy floridai rendőrfőnök felfüggesztésre került, miután azt állította, hogy egy kollégája azért halt meg COVID–19-ben, mert „homoszexuális volt, és homoszexuális szexuális rendezvényekre járt.” Ilyen nyilatkozatokat gyakran tekintenek elszigetelt, jelentéktelen szélsőségeknek, ám a szavak ereje nem a kimondó személy pozícióján múlik, hanem azon is, hogy ki hallja meg őket, és hogyan hatnak a társadalom reakcióira.

A kirekesztés más formában is jelen volt. Franklin Graham szervezete, a Samaritan’s Purse New Yorkban tábori kórházat épített a Central Parkban, ám csak olyan önkénteseket fogadott, akik aláírták a keresztény hitvallást, amely elutasítja az azonos neműek házasságát és a transzneműek létjogosultságát. A jótékonyság gesztusa tehát feltételhez kötött volt: csak a kirekesztésen keresztül volt elérhető.

A törvényhozás sem maradt mentes az előítéletektől. Andy Biggs arizonai republikánus képviselő ellenállt a „Families First Coronavirus Response Act” elfogadásának, mivel az LMBTQ párokat is „családnak” nevezte. A „belföldi partner” kifejezés önmagában elegendő volt számára ahhoz, hogy elutasítson egy életmentő törvényt. Egy rádióműsorban a törvényt azért bírálta, mert szerinte túlságosan „amorf” módon határozza meg a család fogalmát. Végül a vonatkozó passzust kivették a törvényjavaslatból.