A Costa Ricai klímapolitika története és az ország globális környezetvédelmi szerepe szoros kapcsolatban áll azzal a politikai és társadalmi dinamikával, amely a helyi elit környezetvédelmi törekvéseiből és nemzetközi politikai ambícióiból eredt. A különböző időszakokban, mint például Arias második elnöksége vagy a 2015-2019-es évek, Costa Rica különleges módon formálta meg saját nemzetközi klímapolitikai identitását, és mindeközben kihasználta azt a lehetőséget, hogy a globális közvélemény figyelmét felhívja.

A politikai táj, amelyen Arias elnöksége idején megjelenik a környezetvédelmi politika, ellentmondásosnak tűnt: míg ő magát a közép-amerikai békefolyamat megtestesítőjeként mutatta be, a saját országában az ökológiai szempontból káros bányászatot a "közérdek" védelmében támogatta. A politikai szembenállás egyértelművé vált, amikor Arias neoliberális gazdaságpolitikát alkalmazott, miközben fenntartotta az ideális környezetvédelmi arculatot. Ez a kettősség az ő második elnöksége alatt is tovább élt: nemcsak a fenntarthatóság, hanem a gazdasági fejlődés nevében is elfogadott döntései mutattak ellentmondásokat.

Az 1986-os elnökválasztás körüli időszakban Arias igyekezett felépíteni egy történetet, amely összekapcsolta a második elnöki ciklusát az elsővel és José Figueres Ferrer örökségével. Figueres Ferrer, aki a második köztársaság alapítója volt, szintén a társadalmi igazságosság és a gazdasági fejlődés egyensúlyát kereste. Arias ezt az örökséget akarta magáénak vallani, miközben a politikai térben egy új irányvonalat képviselt.

Ezzel párhuzamosan Costa Rica egy másik jelentős politikai változáson is átesett. 2015 októberében Christiana Figueres, az ENSZ Klímamegállapodásokat Készítő Szervezetének (UNFCCC) vezetője, egy beszédet tartott a norvégiai Oslóban, amely nemcsak az ő személyét, hanem Costa Rica nemzetközi környezetvédelmi szerepét is a figyelem középpontjába helyezte. Az "A klímaváltozás forradalmárja" címmel megjelent Politico-cikkben Figueres olyan egyedi hangon beszélt a globális klímaváltozás kezeléséről, hogy nemcsak országát, hanem a nemzetközi közösséget is ösztönözte a sürgető cselekvésre.

A következő években, 2018-ban Carlos Alvarado Quesada, egy fiatal és karizmatikus politikus, aki már korábban is dolgozott a szociális fejlődés és a munkaügyi kérdések területén, elnyerte a Costa Rica-i elnöki tisztséget. Ezzel egy új politikai irányvonal is kezdett kibontakozni. Alvarado, aki különösen a környezetvédelmi igazságosság mellett foglalt állást, vállalta a gazdaság dekarbonizálásának feladatát. Ezen vállalás az egyesült elit szereplőinek összefogásával, mint például Christiana Figueres, elindította Costa Rica ambiciózus klímapolitikai programját. A 2018-as dekarbonizációs terv egy újabb kulcsfontosságú lépést jelentett az ország számára, hogy nemcsak a regionális, hanem a globális színtéren is érdemi szereplővé váljon a fenntarthatóság terén.

A 2009-es koppenhágai COP15 találkozó különösen fontos állomása volt Costa Rica nemzetközi környezetvédelmi tevékenységeinek. Bár a találkozó végül nem hozott megállapodást, a Costa Rica-i delegáció egy új, de hatékony politikai alakulatot vonzott a nemzetközi figyelem középpontjába. Christiana Figueres, mint a Costa Ricai zöld elit tagja, már ekkor kulcsszereplővé vált. Az egyes delegáltak emlékeznek rá, hogy az ő javaslata – miszerint figyelembe kell venni a nemzetközi vezető szerepet – egy későbbi pályázati folyamat kezdetét jelentette, amely végül Figueres ENSZ-es kinevezéséhez vezetett.

Ebben az időszakban a zöld elit szerepe különösen fontos volt, hiszen a nemzetközi politikai kapcsolatok és támogatások révén Costa Rica elérte, hogy a nemzetközi közösség figyelme komolyan ráirányuljon. Az ország nemcsak a regionális politikában játszott vezető szerepet, hanem egy globális mozgalom részévé vált, amely a klímakérdések kezelésére összpontosított.

Fontos megérteni, hogy a Costa Rica-i politikai dinamika, amely a helyi elit, a nemzetközi szintű politikai kapcsolatok és a környezetvédelmi célok között folyt, olyan komplex és összetett rendszert alkotott, amely egyszerre volt nemzeti és globális szintű kihívás. Az ország képes volt egymással ellentétes érdekeket összehangolni és a nemzetközi klímavédelmi erőfeszítésekkel való szoros együttműködést elősegíteni.

Miért nem fordítanak ugyanakkora figyelmet az alkalmazkodásra, mint a kibocsátáscsökkentésre?

A kis államok, amelyek szűk elitkörrel rendelkeznek, gyorsabban hoznak döntéseket az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatban, legyenek azok kedvezőek vagy kedvezőtlenek. Ez az éghajlatváltozás elleni fellépés dinamizmusát és hatékonyságát is meghatározhatja, és az ilyen országok, különösen, ha transznacionális tapasztalattal rendelkező, globálisan elismert elit tagjai vannak, nagyobb eséllyel kötnek olyan ígéreteket, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányulnak. Hasonlóan, a családi kapcsolatok révén összekapcsolódó vezető rétegek gyorsabb döntéseket hoznak, hiszen a közvetlen személyes és politikai kapcsolatok hatékonyabb döntéshozatalt eredményeznek. Azonban, ahogy az évtizedek alatt kiderült, nem minden esetben az a cél, hogy a döntések kizárólag a fenntarthatóság irányába mozduljanak el.

A zöld elit tagjai, mint például Humberto, aki a 1990-es években fontos szerepet játszott Costa Rica klímatervezési folyamatában, és több elnökkel is együtt dolgozott az ország környezetvédelmi politikáinak előmozdításában, gyakran kérdéseket vetnek fel a tényleges klímapolitika hatékonyságával kapcsolatban. Humberto egy interjú során rávilágított, hogy, bár Costa Rica aktívan hozzájárult a globális kibocsátáscsökkentéshez, az alkalmazkodás kérdései gyakran figyelmen kívül maradtak. Még az éghajlatváltozással kapcsolatos tervekkel foglalkozó 2015-ös dokumentumban is kimondták, hogy bár Costa Rica már 2006 óta folytatott klímamegállapodásokat, nem létezett egyetlen hivatalos alkalmazkodási terv sem. Mindössze 2018-ban, a dekarbonizációs terv kiadása után, jelent meg az első éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó stratégia.

Miért van szükség az alkalmazkodásra? Az éghajlatváltozással kapcsolatos hatások nemcsak a globális környezetet érintik, hanem közvetlenül befolyásolják az egyes országok gazdasági és társadalmi helyzetét is. A 2017-es Nate hurrikán, amely Costa Ricát is elérte, noha nem volt közvetlenül súlyos, számos károkat okozott a mezőgazdaságban, a közlekedésben és az épületekben. A Közép-Amerikában történtek, amelyeket a Nemzeti Meteorológiai Intézet és más nemzetközi szervezetek is nyomon követtek, 562 millió dolláros kárt okoztak, és életeket követeltek. Az ilyen események megmutatták, hogy a legkisebb éghajlati hatások is komoly gazdasági következményekkel járhatnak, ha nincs megfelelő alkalmazkodásra irányuló stratégia.

Az alkalmazkodás fontosságát az is alátámasztja, hogy Costa Rica az egyik legismertebb ökoturisztikai célpont a világon. A Monteverde-i Felhőerdő Biológiai Rezervátumot, amely az ország legértékesebb ökológiai területei közé tartozik, a felmelegedés és a szélsőséges időjárás hatásai egyre nagyobb veszélyek elé állítják. Ha a jövőben még súlyosabb következményekkel kell szembenéznie, az a turisták és a tudományos közösség számára is komoly gazdasági veszteségeket jelenthet. Az ilyen ökológiai hatások nemcsak helyi, hanem nemzetközi jelentőséggel is bírnak.

Miért nem reagált gyorsabban a zöld elit Costa Ricában a klímaadaptációs politikák szükségességére? Az egyik válasz lehet a politikai és gazdasági motivációkban keresendő. A zöld elit tagjai gyakran az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló terveket a nemzetközi színtéren való előretörés lehetőségeként tekintettek, mintha ez a kezdeményezés nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is előnyös lenne az ország számára. Costa Rica a fejlődő országok között különösen is arra törekedett, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kibocsátáscsökkentési tervekkel nemcsak globális elismerést szerezzen, hanem gazdasági hasznot is elérjen, például az ökoturizmus révén.

Samuel, a volt környezetvédelmi miniszter, saját tapasztalataira alapozva elmondta, hogy miközben az alkalmazkodás szükségességét mindenki elismeri, a kibocsátáscsökkentés kérdése sokkal vitatottabb volt. Sokan úgy vélték, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló intézkedések a gazdasági növekedést és a munkahelyeket veszélyeztetik. Emiatt a zöld elit tagjai inkább a kibocsátáscsökkentésre összpontosítottak, elhalasztva az alkalmazkodási intézkedéseket.

A globális színtéren is az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések élveztek nagyobb prioritást, részben azért, mert a fejlettebb országok, amelyek az iparosodás révén jelentős mértékben hozzájárultak a klímaváltozáshoz, vállalták, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak a fejlődő országoknak az alkalmazkodási projektekhez. Azonban az ehhez szükséges globális források, különösen a fejlettebb országok ígéreteinek ellenére, továbbra is hiányosak, és a gyakorlatban az alkalmazkodási projektek alulfinanszírozottak maradtak. 2022-ben a COP27-es csúcstalálkozón ugyan elfogadták, hogy a gazdag országok pénzügyi alapot biztosítanak az alacsony jövedelmű országok számára a „veszteségek és károk” kezelésére, de a pontos részletek még mindig kidolgozás alatt állnak.

Az alkalmazkodás és a kibocsátáscsökkentés közötti egyensúly fontossága egyre inkább világossá válik, és a jövőben a két terület közötti hatékony koordináció nélkülözhetetlen lesz. A politikai döntéshozóknak nemcsak a globális kihívásokkal kell szembenézniük, hanem a helyi közösségek és gazdaságok ellenálló képességének növelésére is figyelmet kell fordítaniuk, hogy hosszú távon fenntartható módon kezelhessük az éghajlatváltozás hatásait.

A környezeti szolgáltatásokért járó kifizetések rendszere: Costa Rica példája

Costa Rica a világ egyik vezető országaként ismert a környezetvédelmi politikák terén. Az ország különösen kiemelkedett a fenntartható fejlődés és az ökológiai rendszerek megóvására irányuló innovatív megoldásokkal. A Costa Rica-i Környezeti Szolgáltatások Kifizetési Programja (PES – Payments for Environmental Services) a fenntartható erdőgazdálkodás példájaként szolgál, amely nemcsak a helyi közösségeket, hanem a globális ökológiát is védi.

A PES programot 1997-ben indították el Costa Ricában, hogy ösztönözzék a gazdákat és földtulajdonosokat az erdőterületeik fenntartására és védelmére. A program célja, hogy kifizetéseket biztosítson azoknak, akik hozzájárulnak a környezeti szolgáltatások, például a biodiverzitás megőrzéséhez, a vízminőség javításához és a szén-dioxid megkötéséhez. Az alapvető elv az, hogy a fenntartható földhasználat nemcsak környezeti előnyökkel jár, hanem gazdasági haszonnal is, amely biztosítja a helyi közösségek számára a szükséges ösztönzőket a fenntarthatóbb gazdálkodásra.

Costa Rica sikeres PES programja egy globális példává vált, és más latin-amerikai országok, valamint világszerte más régiók is figyelemmel kísérik, hogyan lehet hasonló modelleket alkalmazni a környezetvédelem és a gazdaság közötti egyensúly megtartására. A program hatékonysága nemcsak a környezetvédelmi célok elérését szolgálja, hanem hozzájárul a társadalmi igazságossághoz is, mivel a kifizetések közvetlenül azokhoz kerülnek, akik a leginkább érintettek a fenntarthatóság fenntartásában. Ezáltal a program nemcsak a környezetvédelmet támogatja, hanem a társadalom alsóbb rétegeit is segíti.

A program sikerének egyik kulcsa az állami intézmények és a magánszektor közötti együttműködés. Costa Rica kormánya az állami erőforrásokat és jogalkotást egyesíti a helyi közösségekkel és magántulajdonosokkal való partnerségek kialakításával. Az állami szinten végzett erőfeszítések mellett az olyan nem kormányzati szervezetek, mint a Costa Rica por Siempre, szintén aktívan részt vesznek a program népszerűsítésében és a helyi közösségek mobilizálásában.

A PES program ugyanakkor nem mentes a kritikáktól. Néhány szakértő rámutatott, hogy a program hatása nem mindig egyértelmű, és a pénzügyi ösztönzők nem mindig biztosítják a hosszú távú fenntarthatóságot. Egyesek azt is kritizálják, hogy a program a közvetlen kifizetéseken kívül nem biztosít elegendő támogatást az érintett közösségek számára a fenntartható gazdálkodás más aspektusainak megértésében és gyakorlati alkalmazásában. Ezenkívül, mivel a program fókusza a fenntartható erdőgazdálkodásra összpontosít, előfordulhat, hogy nem minden földtulajdonos számára vonzó vagy megfelelő alternatívát kínál.

Costa Rica példája azonban világosan mutatja, hogy a környezeti szolgáltatásokért történő kifizetések nemcsak a környezeti célok elérését szolgálhatják, hanem hosszú távon a fenntartható gazdasági fejlődést is elősegíthetik. Az ilyen programok alkalmazása különösen fontos a globális éghajlatváltozási kihívások és a biológiai sokféleség csökkenésének fényében.

A fenntarthatóságra irányuló nemzetközi erőfeszítések és a helyi közösségek együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi változásokat érjünk el. A fenntartható gazdálkodás, az erdőterületek védelme és a biodiverzitás megőrzése nem csupán globális felelősség, hanem a jövő gazdasági és társadalmi stabilitásának kulcsa. A PES és hasonló programok segíthetnek abban, hogy a környezeti szolgáltatások, mint a tiszta víz, a levegőminőség és az éghajlati stabilitás, mind a helyi, mind a globális közösségek számára elérhetők maradjanak.

Costa Rica programja tehát nemcsak példát ad a latin-amerikai országok számára, hanem újabb megerősítést nyújt a globális környezetvédelmi politikák hatékonyságáról. Az ilyen típusú kezdeményezések megerősíthetik a helyi közösségeket, miközben hozzájárulnak a globális ökológiai és társadalmi célok eléréséhez.

Miért fontos megérteni az elkerülhetetlen változásokat a kapcsolatokban?
Miért nem csupán a győztesek tanulságaiból vonunk le következtetéseket a 2024-es választások után?
Milyen titkok скрываются в процессе выпечки: от простых ингредиентов до изысканных вкусов