A pszichológiai diagnózisok és elemzések gyakran előkerülnek, amikor politikai személyiségekről van szó, különösen egy olyan vitatott és polarizáló figura, mint Donald Trump. A pszichológusok, elemzők és laikusok egyaránt gyakran próbálják értelmezni és leírni Trump viselkedését, még akkor is, ha nem találkoztak vele személyesen. Ennek ellenére, a pszichológusok számára a diagnózis mindig a kezelés és nem a társadalmi elítélés vagy ellenszenv kifejezésére szolgál, ahogy azt az analitikus képzésük során tanulták.

Azonban a politikai motivációk és a személyes csalódások gyakran felülírják ezt az elvet. Például a szerző, aki a klasszikus pszichoanalitikai irányzatok szerint végzett képzést, saját orvosával, aki Trumpot "skizofrénnek", "pszichopatának" és "szociopatának" nevezte, szemben érezte, hogy a diagnózis valóban megfelel a valóságnak, bár nem végeztek semmilyen klinikai értékelést Trump személyiségéről. Az ilyen diagnózisok politikai motivációval bírnak, és bár pontosak lehetnek, nem helyettesíthetik a szakmai eljárást.

Lance Dodes, pszichoanalitikus orvos és szakértő, a New York Timesban megjelent egy levélben, amelyet 35 pszichoanalitikus írt alá 2017 februárjában. Dodes szerint Trump viselkedése és beszédmódja súlyos szociopátiás vonásokat mutat, és hogy a pszichológusoknak kötelességük figyelmeztetni a társadalmat, mivel Trump viselkedése nemcsak a demokráciát, hanem a világ biztonságát is veszélyezteti, különösen a nukleáris kódok felett gyakorolt hatalma révén. Dodes úgy véli, hogy a pszichológusoknak nem kell megvárniuk, hogy a diagnózisok pontosak legyenek, hanem fel kell hívniuk a figyelmet a veszélyes viselkedésre, még akkor is, ha ezt a diagnózisok formalitásain túl kell tenniük.

A modern konfliktusteória, amely Sigmund Freud elméletein alapul, egy olyan megközelítést biztosít, amely segíthet a pszichológiai megértésben, hogyan fejlődhetett Trump, mint egy nem biztonságos, szimpatikus személyiség, aki most az Egyesült Államok elnöke. Tony Schwartz, Trump könyvének társszerzője, aki több éven át dolgozott vele, úgy jellemzi Trumpot, mint hiperaktív, figyelemzavarral küzdő, öntelt személyiséget, aki gyorsan támad, és erőteljes szükséglete van a jóváhagyásra és csodálatra. Trump viselkedésében egy primitív jellemvonás, az önkontroll hiánya és az önmagába merült gondolkodás figyelhető meg. Az ő története a kemény, domináns, ha nem is bántalmazó apáról, valamint a háttérben lévő hagyományos anyai figuráról szól.

Érdekes pszichológiai elemzés tárgya Paul Elovitz, aki arra a feltételezésre jutott, hogy Trump személyiségét egy korai anyai elhagyatottság, az anya súlyos betegségének következményeként bekövetkezett trauma formálhatta. A három feleségéből két személy is bevándorló, hasonlóan, mint az édesanyja, ami szintén pszichológiai szempontból figyelemre méltó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mindannyian fehérbőrűek és legálisan tartózkodtak az Egyesült Államokban.

Trump életében kulcsszerepet játszik a gazdagság iránti vonzalom és a grandiózus elképzelések. Maga Trump is úgy véli, hogy képes megmenteni az emberiséget a harmadik világháborútól, és világbékét hozni. Trumpnak mindennél fontosabb, hogy az emberek imádják őt, és képes legyen kontrollálni őket. Az őt körülvevő kritikus elemzők egy része úgy véli, hogy ő alapvetően gyógyíthatatlan, és pszichológiailag sérült, így nem lenne képes bekerülni egy pszichoanalitikushoz sem.

Bár sok elemző szerint Trump viselkedése súlyosan káros, és gyakran autokratikus technikákat alkalmaz, mások úgy vélik, hogy fontosabb a politikai fókuszálás, mint a személyiség, hogy hatékonyan lehet-e ellenállni neki. Luigi Zingales például, egy érdekes véleménycikkében, amely a "Trump ellenállásának helyes módját" mutatja be, azt javasolja, hogy az olasz példákhoz hasonlóan, a politikai fókuszálás és az objektív újságírás sokkal fontosabb, mint a személyiségi kérdések, mivel ezek segítenek a hitelesség fenntartásában és a társadalmi támogatás megszerzésében. Az olasz példa rávilágít arra, hogy végső soron az a politikai kérdés, amelyet a közönség előtérbe helyez, sokkal fontosabb, mint maga a vezető karaktere.

A pszichológiai és történeti elemzés kiemeli, hogy a vezetők jelleme, személyisége és motivációi rendkívül fontosak, hogy megértsük, miért és hogyan gyakorolhatják hatalmukat. A pszichológiai elemzés, különösen a karakterológiai aspektusok figyelembevételével, sokkal fontosabbá válik, mint azt sokáig gondolták, és komoly társadalmi következményekkel bírhat.

Miért volt Donald Trump politikai felemelkedése elkerülhetetlen a társadalmi és gazdasági háttérben?

Donald Trump politikai felemelkedését nem csupán személyes karizmájának köszönhetjük, hanem a társadalmi és gazdasági környezetnek, amely az ő politikai üzeneteit támogatta. Az Egyesült Államok történetében mindig is jelen volt egyfajta társadalmi-politikai törés, amely válságok idején erősödött fel. E válságok után sokszor politikai polarizáció kísérte a társadalmat, és Trump nem csupán kihasználta, hanem erősítette is ezt a polarizációt. A populizmus különböző irányzatai mind kisebbségi vélemények voltak, miközben a "kifáradt többség" egyre inkább különböző irányokba húzott. A populista kisebbségek és a kifáradt többség egyaránt azt érzik, hogy a politikai rendszer nem működik, és Trump éppen ezt az érzést ragadta meg.

Az amerikai kapitalizmus mindig is központi elem volt az amerikai állampolgári vallásban, amely a gazdasági prosperitásra és az egyéni lehetőségekre épített. Amikor komoly gazdasági kudarcok következnek be, az amerikai politikai pszichében törés történik, és gyakran paranoiás stílusú politikai diskurzus alakul ki. A társadalmi és gazdasági problémák okai gyakran külső csoportokban keresendők, legyen szó az imigránsokról, muszlimokról vagy más idegenekről. A gazdasági nehézségeket követően politikai polarizáció jellemezte az amerikai társadalmat. Trump ezt a meglévő frusztrációt használta fel, és maga is célzott a közönség félelmeire, amelyek az amerikai életmód fenyegetettségére összpontosítottak.

A választási kampányok sajátos rituáléja is hozzájárult Trump felemelkedéséhez. Az elnökválasztások során a jelöltek gyakran szinte vallásos módon próbálják eladni magukat, azt sugallva, hogy ők a politikai megváltók, akik képesek megmenteni az országot a veszélyes hanyatlástól. A politikai kampányok versenyképessége arra ösztönzi a jelölteket, hogy magukat mások felett álló, felülmúlhatatlan vezetőkként tüntessék fel, miközben a tömegek vágyait és félelmeit manipulálják. A politikai propaganda és a személyes imázs kiemelése különösen fontos szerepet kapott Trump esetében, aki ügyes márkaépítéssel és önmaga felfújt imázsával szerezte meg a közönség támogatását.

Az amerikai kiválóság eszméje, amely a 17. századi Massachusetts-ben, John Winthrop híres "város a hegyen" beszédében fogalmazódott meg, folyamatosan jelen volt az amerikai politikai diskurzusban. Alexis de Tocqueville 1835-ben ezt nevezte amerikai kiválóságnak. Ez az érzés a 20. században is megmaradt, különösen a két világháború közötti időszakban, valamint a hidegháború alatt. Trump azonban ezt az amerikai kiválóságot nativista, rasszista fordulattal élesztette újjá, félelmeket keltve az idegenekkel szemben. A Trump-i populizmus gyakran erőteljesen kiemeli az amerikai életforma védelmét, amit külső fenyegetések veszélyeztetnek, így az ő kampányai egyfajta védelmi reflexet szabadítottak el.

Trump politikai stílusa különösen a mély társadalmi válságok idején vált vonzóvá. Az 2008-as gazdasági válság után sokan, akik elégedetlenek voltak az akkori kormányzással, elutasították a status quót, és egy radikális változást szorgalmaztak. Trump sikeresen képviselte ezt a változást, de nem csupán politikai megoldásokat, hanem egy erős, jellemzően populista retorikát is alkalmazott. E retorika egyaránt szólította meg azokat, akik gazdasági nehézségekkel küzdöttek, és azokat, akik politikai, kulturális és identitásbeli problémákkal találkoztak.

Bár Trump határozottan kihasználta a politikai diskurzusban rejlő polarizálódási lehetőségeket, nem mindenki tartja őt fasiztának. A "fasiszta" címke könnyen használható, de a politikai elemzők, mint Paul Gottfried is rámutatnak, hogy a Trump-ra vonatkozó ilyen vádak gyakran túlzóak és félrevezetők. Míg egyesek a Trump-i politikai stílust a fasizmusra hasonlítják, Gottfried hangsúlyozza, hogy az amerikai populizmus nem felel meg teljes mértékben a történelmi fasizmus definíciójának.

Trump tehát egy olyan politikai jelenség, amely az amerikai történelemben egyedülálló módon képviseli a populista, nacionalista és anti-establishment elemeket. A média, a márkaépítés és a személyes kultusz révén ő lett a középpontban, miközben egyesek számára szinte megváltóként, mások számára pedig káros destruktív erőként jelent meg. Az ő felemelkedése egy nagyobb társadalmi és gazdasági kontextus része, amely évről évre egyre inkább a politikai polarizáció és társadalmi feszültség irányába mozdul.

A választások, a gazdasági válságok és a társadalmi félelmek mindig is hatással voltak a politikai diskurzusra, és Trump esetében ez a hatás még erősebbnek bizonyult. Az, hogy Amerika politikai jövője hogyan alakul, szoros összefüggésben áll a társadalom jelenlegi válságaival, valamint a politikai elittel szembeni bizalomhiányával.

Hogyan telepítsünk és konfiguráljunk fejlesztői környezetet egy RedHat Linux szerveren a VS Code és IBM Granite használatával?
Miért fontos a klímaváltozás hatása az élelmiszerbiztonságra és az élelmiszerellátásra?
Hogyan élt a Tea Party a republikánus párton belüli belső háborúval?