A polgárháború utáni években a fekete amerikaiak integrációjának kérdése nem csupán a szociális és gazdasági kihívásokra korlátozódott, hanem a politikai és jogi struktúrák alapvető kérdéseit is érintette. A rabszolgaság megszüntetése és a feketék felszabadítása nem jelentette a társadalmi egyenlőség és a teljes jogú állampolgárság elnyerését. Még a polgárháború előtti időkben is világosan látszott, hogy a fekete emberek sosem voltak teljes jogú amerikai állampolgárok, és sok fehér politikai és gazdasági elit ezt követően sem változtatott ezen az elgondoláson. Az integráció kérdése nem csupán arról szólt, hogy hogyan élhetnek együtt a fehérek és a feketék, hanem arról is, hogy miként biztosítható a fehér társadalom számára, hogy a feketék soha ne kerülhessenek olyan helyzetbe, ahol egyenrangú partnereként élhetnének.

A Dred Scott ügy, amely 1857-ben zajlott le, mérföldkőnek számít a fekete emberek jogállásának meghatározásában. A döntés értelmében egyetlen fekete ember, legyen az szabad vagy rabszolga, nem válhatott amerikai állampolgárrá. Az ügy hátterében Dred Scott állt, egy szabadnak nyilvánított férfi, aki egy rabszolgatartó államból egy szabad államba költözött, majd megpróbált törvényes úton kiszabadulni a rabszolgaság kötelékeiből, miután birtokosa meghalt. Miután a bíróság hosszú éveken keresztül döntött a javára, végül a Legfelsőbb Bíróság mégis elutasította azt, és kijelentette, hogy a fekete emberek nem rendelkezhetnek állampolgári jogokkal, függetlenül attól, hogy egy szabad államban éltek-e.

A döntés hatásai messze túlmutattak Scott esetén. Az új jogi álláspont szerint a fekete emberek nemcsak jogilag nem voltak tekinthetők személyeknek, hanem a rabszolgatartók jogait is megvédték. A bíróság deklarálta, hogy a rabszolgatartók bárhol az Egyesült Államok területén birtokolhatják a rabszolgáikat, mivel azok nem rendelkezhettek a szabadság megszerzésére vonatkozó jogokkal. A Dred Scott ügy azt is kimondta, hogy a fekete emberek nem lehetnek amerikai állampolgárok, így nem élvezhetik a szabadok jogait, például a pereskedés jogát sem.

Ez a jogi döntés egy olyan társadalmi struktúra megteremtését jelentette, amely nemcsak a rabszolgák jogait korlátozta, hanem még a felszabadult feketéket is elnyomta. Az évek során sok fehér elit úgy vélekedett, hogy a feketék számára nem lehetséges a teljes társadalmi integráció, mivel az ő jogállásuk mindig is alacsonyabb lesz a fehérekénél, még a rabszolgaság eltörlésével sem változott meg a helyzetük.

Ez a gondolkodásmód azt eredményezte, hogy a feketék számára az állampolgári jogok megadása nemcsak politikai kérdéssé vált, hanem egy újfajta társadalmi és gazdasági kontroll szükségességét is felvetette. Miként lehet fenntartani a fehér társadalom uralmát egy olyan népesség felett, amely már nem él a rabszolgaság terhe alatt, de nem is élhet szabadon? Ez a kérdés már nem csupán a fehérek és feketék közötti egyenlőség problémája volt, hanem a feketék szabadságának és önállóságának korlátozására irányuló folytatódó erőfeszítések kérdése is.

A Dred Scott ügy ugyanakkor rávilágít arra, hogy a jogi és társadalmi integráció nem csupán jogi kérdés, hanem mélyen gyökerezik a társadalom által kialakított faji hierarchiában. A döntés nyilvánvalóvá tette, hogy a feketéket nemcsak a rabszolgaság korában, hanem annak eltörlésével is másodrendű polgárokként tekintették, akik számára a teljes jogú állampolgárság soha nem volt elérhető. A feketéket mindig is elnyomott csoportként kezelték, és ezt a megkülönböztetést a jogrendszer is megerősítette.

Fontos megérteni, hogy a rabszolgaság eltörlését követően az Egyesült Államok nem hozott létre olyan rendszert, amely biztosította volna a feketék jogainak teljes elismerését. A feketék sorsa nemcsak a politikai, hanem a gazdasági és szociális struktúrákban is alacsonyabb szintre került. A rabszolgaság megszüntetése nem jelentette a társadalmi egyenlőséget; épp ellenkezőleg, a feketék jogai és helyzete egyre inkább az irányítás és elnyomás eszközeivé váltak.

Miért a neoliberális gazdaságpolitikák növelhetik a társadalmi egyenlőtlenséget?

A neoliberalizmus, amely a gazdaság erőteljes piacorientáltságát hirdeti, alapvető változásokat hozott a politikai és gazdasági tájban a 20. század második felében, különösen Ronald Reagan elnöksége alatt. A neoliberális gazdaságpolitika célja a gazdaság állami szabályozásának csökkentése, a piacok szabadságának biztosítása, és a gazdasági növekedés elősegítése, ugyanakkor sokszor figyelmen kívül hagyja a társadalmi egyenlőséget és a kisebbségek helyzetét.

Ronald Reagan administrációja alatt a gazdaságot olyan személyek vették át, akik nemcsak hogy az állami beavatkozás csökkentését szorgalmazták, hanem olyan neoliberális eszméket is hirdettek, amelyek a gazdagok és a nagyvállalatok érdekeit előtérbe helyezték. Az állam szerepének minimalizálása és a gazdasági egyenlőtlenségek növelése egy olyan politikai környezetet eredményezett, amely súlyosbította a társadalmi polarizációt, miközben az alacsonyabb jövedelmű rétegek és a kisebbségek helyzete tovább romlott. Az állami támogatások csökkentése, a minimálbér emelésének ellenállása és a jóléti juttatások megszorítása mind hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai társadalom gazdasági szakadéka még inkább elmélyüljön.

A neoliberalizmus ezen irányvonalának gyökerei Friedrich von Hayek osztrák közgazdász és filozófus munkáira vezethetők vissza. Hayek a szabad piac és az egyéni szabadság híve volt, és ellenezte az állami beavatkozást, mivel szerinte az korlátozta a gazdasági és politikai szabadságot. Hayek a legfontosabb művében, Az úton a rabszolgaság felé, arra figyelmeztetett, hogy a szocialista rendszerekhez vezető politikai döntések előbb-utóbb totalitárius rezsimekhez vezetnek, amelyek nemcsak az egyéni szabadságot, hanem a gazdasági szabadságot is elnyomják. Hayek szerint a szabad piac elengedhetetlen a gazdasági növekedéshez, ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy a szabad piac nem mindenki számára biztosít egyenlő lehetőségeket.

A neoliberális gazdaságpolitika egyik alapvető jellemzője, hogy az egyéni érdekeket és az egyéni szabadságot helyezi előtérbe, miközben a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek figyelmen kívül maradnak. Ez különösen igaz a faji és etnikai kisebbségek esetében, akik már eleve hátrányos helyzetben vannak az oktatás, a képzés és a munkapiacon való elhelyezkedés terén. Hayek és más neoliberális gondolkodók nem számoltak azzal, hogy a szabad piacot működtető társadalmakban a társadalmi egyenlőtlenség nem csupán gazdasági szakadékot, hanem etnikai és faji szakadékot is teremt. A kisebbségek gyakran nem tudnak versenyre kelni a gazdasági rendszerben, mivel már a kezdeteknél hátrányos helyzetből indulnak, és az állami beavatkozás hiánya még tovább erősíti ezt a helyzetet.

Hayek neoliberális elvei, amelyek az egyéni szabadságra és a piac tiszta működésére építenek, nem veszik figyelembe a társadalmi igazságtalanságokat és azokat a struktúrákat, amelyek már évtizedek óta kirekesztik a kisebbségeket a gazdasági lehetőségekből. A piacok szabad működése önmagában nem oldja meg azokat a társadalmi és gazdasági problémákat, amelyek a faji és osztályalapú egyenlőtlenségekből erednek. Ráadásul a neoliberalizmus hangsúlyozza, hogy mindenki egyenlő eséllyel vehet részt a piacon, miközben figyelmen kívül hagyja, hogy a valóságban nem mindenki rendelkezik ugyanazokkal az eszközökkel és lehetőségekkel, hogy ezt a piacot valóban szabadon igénybe vegye.

Ezek a neoliberális elvek, bár gazdasági növekedést hozhatnak, nem képesek kezelni a társadalmi egyenlőtlenségeket, és gyakran csak tovább mélyítik a szakadékot a gazdagok és a szegények, valamint a fehér és nem fehér amerikaiak között. Hayek és követői nem ismerték fel, hogy a piacon való részvételhez szükséges erőforrások, mint az oktatás, a családi háttér és a társadalmi kapcsolatok, nem egyformán oszlanak meg a társadalomban, és hogy a piaci verseny nem mindig biztosít egyenlő esélyeket minden résztvevő számára.

A neoliberalizmus gazdaságpolitikájának következményeként kialakult társadalmi és gazdasági rendszer a faji és társadalmi egyenlőtlenségek elmélyüléséhez vezetett, miközben a gazdasági elit továbbra is évről évre egyre nagyobb részesedést szerzett a nemzet gazdaságából. A szegényebb rétegek és a kisebbségek számára a gazdasági mobilitás továbbra is rendkívül korlátozott maradt, miközben a társadalom egyre inkább polarizálódott.

A Tea Party mint reakcionárius konzervatív mozgalom

A Tea Party politikai mozgalma az Egyesült Államokban a társadalmi és politikai feszültségek egyik legmarkánsabb megnyilvánulása, amely nem csupán politikai, hanem kulturális és társadalmi változásokra adott reakcióként is értelmezhető. A Tea Party támogatói nem csupán politikai irányzatot képviselnek, hanem egy bizonyos amerikai identitás védelmét tartják szem előtt, amelyet a demográfiai változások és az egyre növekvő kisebbségi jelenlét fenyegetettnek éreznek. Az Obama-kormányzat megválasztása, és különösen Barack Obama elnöksége, a Tea Party számára az „anti-amerikai” politika megtestesítőjévé vált, amely az elméletük szerint a hagyományos amerikai értékek erodálásához vezetett.

A Tea Party hívei számára a változás, különösen az, amely veszélyezteti a megszokott életformát, alapvetően elfogadhatatlan. A csoport tagjai, akik az amerikai társadalom bizonyos hagyományos értékeit kívánják megőrizni, úgy vélik, hogy a változások – például az etnikai sokféleség növekedése – lehetőségeket vonnak el azoktól, akiket ők „megérdemelt amerikaiaknak” tartanak. Az Obama által képviselt politikai irányvonalat sokan úgy értékelték, mint egy olyan elnöki hatalmat, amely szándékosan átalakítja Amerika társadalmi és politikai szerkezetét, és ezzel veszélyezteti a „helyes” amerikai értékeket.

A Tea Party politikai színre lépése 2008 decemberében történt, amikor az Illinois-i Libertárius Párt konzervatív elveket próbált népszerűsíteni John McCain 2008-as választási veresége után. A mozgalom igazi kiteljesedése 2009 áprilisában történt, amikor különböző, alacsony adókat és korlátozott kormányzati szerepvállalást támogató konzervatív csoportok egyesültek egyetlen központi szervezetben. A médiaszolgáltatók gyorsan felfedezték a Tea Party hangos, Obama-kritikus retorikáját, különösen az Affordable Care Act (Olcsóbb Egészségügyi Törvény) ellenállásában.

A Tea Party tagsága és szimpatizánsai, akik szoros kapcsolatot ápolnak a történelmi amerikai konzervatív mozgalmakkal, egyfajta reakcionárius konzervatívizmust képviselnek, amely elutasítja a társadalmi és politikai változásokkal való együttélést. A konzervatívizmus ezen formája, amely az egyéni szabadságjogokat és az önállóságot helyezi előtérbe, szemben áll a mainstream konzervatívokkal, akik inkább a társadalmi rend fenntartására és a törvények betartására összpontosítanak. A Tea Party számára a legfontosabb érték a nemzet identitásának megőrzése, és az azt fenyegető minden külső hatás elutasítása.

A Tea Party politikai álláspontja szoros összefüggésben áll a fehér keresztény középosztály világképével, amely hagyományos értékeket kíván megvédeni az etnikai és kulturális sokszínűséggel szemben. A mozgalom tagjai különösen ellenségesek a „törvénytelen” bevándorlókkal szemben, és erőteljesen képviselik a kemikusan fehér, keresztény amerikai társadalom megőrzésének igényét. Az egyes csoportok közötti feszültségek és a többségi társadalom védelme érdekében a Tea Party olyan retorikát alkalmaz, amelyet sokan szélsőségesnek tartanak, különösen azzal a követeléssel, hogy eltöröljék a 14. alkotmánymódosítás születési jogú állampolgárságot biztosító szakaszát, amely szerint mindenki, aki az Egyesült Államok területén születik, automatikusan állampolgárságot kap.

A Tea Party, bár történelmileg konzervatív mozgalomnak tekinthető, új értelmezésbe helyezi a konzervatív ideológiát. A korábbi konzervatív mozgalmaktól eltérően nem csupán a státusz quo védelmére összpontosít, hanem igyekszik visszafordítani a társadalom fejlődését és visszatérni egy olyan ideális múlthoz, amelyet soha többé nem szeretnének változtatni. Ez a reakcionárius felfogás a Tea Party legfőbb mozgatórugója, amely elutasítja a társadalmi változásokat és igyekszik megőrizni a fehér, keresztény amerikai középosztály hagyományait, miközben elutasítja a pluralizmust és a multikulturalizmust.

A Tea Party tagjai és szimpatizánsai között a kutatások szerint erőteljesebben jelen van a más etnikai, vallási vagy társadalmi csoportokkal szembeni ellenszenv, mint a hagyományos konzervatívok között. A Tea Party számára az amerikai értékek védelme és az idegen elemek kiszorítása alapvető célkitűzés. Az amerikai társadalom átalakulásával való szembenézés helyett a Tea Party inkább a múltba való visszatérést tűzi ki célul, amelyben az ideológiai és kulturális értelemben vett "helyes" Amerikát képviselik.

Fontos megérteni, hogy a Tea Party politikai diskurzusában a szabadság, a patriotizmus és az egyéni jogok védelme nem csupán egyes csoportok számára, hanem kizárólag azok számára értelmezhető, akik osztják a fehér, protestáns középosztály hagyományos világnézetét. A Tea Party tagjai számára a társadalmi igazságosság és egyenlőség gyakran másodlagos, és azokat az amerikai elveket helyezik előtérbe, amelyek a múltbeli normák és ideálok mentén szerveződnek.

Miért támogatta a fehér evangéliumi közösség Donald Trumpot, és hogyan fonódik össze ez a támogatás a vallással és a faji identitással?

Reagan kemény kommunizmusellenes álláspontja összhangban állt azzal a nacionalizmussal, amely mélyen beágyazódott a konzervatív kereszténységbe. Az ezt követő választásokon az úgynevezett „új keresztény jobboldal” már nem elsősorban vallási meggyőződés, hanem republikánus identitás alapján támogatta George H. W. Busht. Fia, George W. Bush elnöksége alatt szoros kapcsolatokat épített ki az evangéliumi vezetőkkel, ami jelentősen hozzájárult kampányai sikeréhez 2000-ben és 2004-ben.

Barack Obama második ciklusának végén a politikai légkör feszült és egyre polarizáltabbá vált. Az evangéliumi közösség 2015-ben továbbra is jelentős réteg volt az amerikai társadalomban, de egyre inkább kimerült a liberális adminisztráció ideológiájából, és sokan a konzervatív mozgalmak, például a Tea Party felé fordultak. A Tea Party támogatottsága aránytalanul nagy az evangéliumi fehér protestánsok körében, akik – Donald Trumphoz hasonlóan – rasszizmusukat, szexizmusukat és más előítéleteiket hazafiasnak beállított politikai retorikával igazolják, amit minden jobboldali mozgalom alkalmaz, hogy elrejtsék diszkriminatív gyakorlatukat. Az ilyen mozgalmak rasszizmusa gyakran azon az elképzelésen alapul, hogy „a feketék megsértik a protestáns etikát”. Bár a Tea Party „színvak” mozgalomnak nevezi magát, ez a kifejezés elfedi a társadalmi struktúrák és politikák elutasítását, amelyek hátrányosan érintik a kisebbségeket.

A konzervatív kereszténység szerepének csökkenése ellenére az amerikai társadalomban a fehér republikánusok támogatása Donald Trump iránt szoros összefüggésben áll a fehér rasszista identitás erősödésével. Az amerikai Nemzeti Választási Tanulmányok 2016-os pilot kutatása egyértelmű mintázatot mutat: minél fontosabb a válaszadó számára a „fehér” rasszidentitás, annál valószínűbb, hogy Trumpra szavazott. Trump elnökségének első hónapjaiban – számos botrány és konzervatív kritikák ellenére – a Trump támogatóinak többsége továbbra is nagyobb hangsúlyt helyezett fehér identitására, mint a keresztény identitásra. Például a megkérdezettek 45 százaléka szerint a fehérek szenvednek a legnagyobb diszkriminációt Amerikában, miközben más csoportok jóval kisebb arányban kerültek említésre.

A Trump-adminisztráció számos döntése, amelyek tükrözik a faji elfogultságot – mint a muszlim menekültek belépési tilalma, a fehér felsőbbrendűséget támogató csoportok kritikátlansága, vagy a latin-amerikai menekültek családjainak szétválasztása – nem tántorította el az evangéliumi fehér közösséget. 2019 augusztusában a fehér evangéliumiak 77 százaléka támogatta Trump elnököt, az aktív templomba járók aránya még magasabb volt. Ez a mély és tartós támogatás összetett, mélyen történelmi gyökerekre vezethető vissza.

Az amerikai történelem ismerete nélkül nehéz megérteni, hogy a Trump elnökség legitimációja mögött álló feszültségek nem hirtelen jelentek meg. Több évszázados politikai tervek és intézkedések sorozata tartja fenn a faji hierarchiát, amely a kisebbségeket tartósan alárendelt helyzetben tartja a fehérekkel szemben. Az első száz napban végzett Pew Kutatóközpont felmérése szerint a Trump elnökségét 78 százalékban támogatták a fehér evangéliumiak, miközben az általános közvélemény jóval alacsonyabb elégedettséget mutatott.

Trump támogatottsága nem csupán párthovatartozásból fakad, hanem egy mélyebb morális világképből is, amely az olyan kérdéseket érinti, mint a bevándorlás, a gazdaság, az abortusz és a családi értékek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a rassz komponenst: az evangéliumi közösség több mint háromnegyede fehér, és Trump idegenellenes, muszlimellenes álláspontjai kifejezetten vonzóak a fehér amerikaiak számára. Emellett Trump „autoriter machismo”-ja szorosan illeszkedik az evangéliumi hagyományokban jelenlévő patriarchális vezetői modellhez.

A Trump-elnökséget övező társadalmi és politikai jelenségek megértéséhez nélkülözhetetlen az a történelmi kontextus, amely megmutatja, hogy a vallás, a rassz és a gazdaság miként fonódik össze az amerikai konzervatív politika alakításában. A konzervatív keresztények gazdasági attitűdjei, amelyek az egyéni vállalkozói szellemet és a korlátozott állami beavatkozást hangsúlyozzák, szintén fontos tényezők, melyek összekapcsolják a vallási hitet a politikai preferenciákkal. A történelmi előzmények, a faji identitás, a gazdasági nézetek és a vallási meggyőződés komplex egysége hozza létre azt a szociopolitikai erőt, amely a Trump támogatás mögött áll.

Végezetül, a fehér evangéliumi támogatás megértése nélkül nem lehet átfogó képet kapni az amerikai társadalom jelenlegi politikai és kulturális megosztottságáról. Ez a támogatás nem egyszerűen politikai választás, hanem mélyen gyökerező identitás kérdése, amely történelmi, gazdasági és vallási elemek összjátékából ered, és amelynek megértése kulcsfontosságú a modern amerikai politikai folyamatok értelmezéséhez.

Hogyan működik a fájl-hozzáférés optimalizálás a sorozatos függvényhívások esetén?
Milyen mértékben fontosak számodra az értékek, és hogyan találd meg őket?
Hogyan használjuk a háztartási gépeket és szerszámokat hatékonyan és biztonságosan?