A McLoughlin és Ward (2017) által végzett kutatás során, amely két és fél hónapon keresztül zajlott, azt találták, hogy a Twitteren található sértő üzenetek száma viszonylag alacsony volt, csupán a tweetek 2,6%-a minősült bántalmazónak. Ezen kívül megjegyezték, hogy a gyűlöletbeszédet tartalmazó tweetek még ritkábban fordultak elő, mindössze 125 tweet (0,42%) volt ilyen jellegű. A kutatás azt is kimutatta, hogy a parlamenti képviselők 62%-a kapott legalább egy sértő tweetet, míg csupán 6,6%-uk kapott gyűlöletbeszédet tartalmazó üzenetet. Az eredmények alapján megállapították, hogy minél nagyobb egy képviselő ismertsége, annál több sértő tweetet kap. Ha a nemek közötti különbségeket vizsgálták, arra jutottak, hogy a férfiak több sértő üzenetet kaptak, mint a nők, ugyanakkor a nők a férfiaknál jelentősen magasabb arányban kaptak gyűlöletbeszédet: a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos tweetek 86%-a női politikusokat célozott meg.

Egy másik kutatás, Stambolieva (2017) munkája szerint az online bántalmazás túlnyomórészt a női politikusokat érte, különösen a színes bőrű politikusokat. A kutatás azt is kimutatta, hogy Diane Abbott (a legkiemelkedőbb fekete női közszereplő az Egyesült Királyságban) kapta a legtöbb támadást, és egy másik színes bőrű politikus, Tasmina Ahmed-Skeikh, a második leginkább bántalmazott politikus lett. Krook (2017) arra hívja fel a figyelmet, hogy különösen a fiatalabb nők, illetve a rassziai vagy etnikai kisebbségekhez tartozó nők tűnnek kiemelten sérülékenynek az online támadásokkal szemben.

Ezek a kutatások, bár képet adnak arról, hogy a parlamenti képviselők mennyire ki vannak téve a sértő üzeneteknek a Twitteren, nem mutatják meg a teljes történetet. Fox et al. (2015) hangsúlyozza, hogy a szexizmus és a rasszizmus nem feltétlenül kell, hogy nyíltan ellenséges vagy sértő formában jelentkezzen. A szexizmus és rasszizmus sokszor finomabb formákban jelenhet meg, de ez nem csökkenti a kárt, amit okoznak. Az online térben a nők másképp is elidegeníthetők, így próbálva aláásni politikai szerepüket, és emlékeztetni másokat arra, hogy nem illenek bele a politikai szféra normáiba.

Mivel a fent említett kutatások nagyrészt automatizált szoftverek segítségével végeztek alapszintű érzelem-analízist, valószínű, hogy az ilyen finomabb formájú elidegenítés nem kerülne azonosításra ezekkel a módszerekkel. Ennek a kutatásnak a célja, hogy kvalitatív elemzéssel vizsgálja meg, hogy a nők, akik színes bőrűek, LGBT+ közösséghez tartoznak, vagy fogyatékossággal élnek, hogyan válnak online elidegenítetté, és hogyan élik meg a sértéseket a Twitteren.

A kutatás során egy kisebb mintát választottunk ki az Egyesült Királyság parlamentjének politikai képviselői közül, hogy feltérképezzük, hogyan történik az online elidegenítés és diszkrimináció a női politikusok esetében. A vizsgálat során a női BAME (fajilag vagy etnikailag kisebbségi) politikusokat, valamint LGBT+ nőket és ismert fogyatékossággal élő nőket céloztunk meg, mivel ezek a csoportok hagyományosan alulreprezentáltak a parlamentben. A kutatásba bevont politikai képviselők közül kilencen leszbikusok vagy biszexuális nők, 23-an fekete vagy egyéb etnikai kisebbségekhez tartozó nők voltak. A legnagyobb érdeklődést Marsha de Cordova keltette, aki fekete nő és fogyatékossággal él.

A kutatás során összesen 12 436 tweetet gyűjtöttünk össze egy hét napos időszak alatt 2018. június 6. és június 12. között. E tweetek elemzésére tematikus elemzést (Braun és Clarke, 2006) alkalmaztunk, amely során azonosítottuk azokat a főbb tendenciákat, amelyek a legjellemzőbbek voltak az adatokban.

Négy fő témát találtunk a tweetekben. Az első a nyílt szexista és rasszista támadások voltak, amelyek a legexplicitebb formái voltak az elidegenítésnek. A második téma a nem kifejezetten sértő, de a női politikusokat elhallgattatásra vagy elbagatellizálásra irányuló tweetek voltak. A harmadik téma a finomabb formájú elidegenítés volt, amikor a politikusok képességeit vagy intellektusát megkérdőjelezték, ezzel sugallva, hogy nem tartoznak a politikai élet normális szereplői közé. A negyedik, váratlan téma a „jóindulatú” elidegenítés volt, amikor a tweettek látszólag dicséretet vagy pozitív értékelést fogalmaztak meg, azonban a formában és a tartalomban még mindig problémás módon erősítették meg a politikai képviselővel szembeni különbözőséget.

A gender és rasszizmus szempontjából megfigyelhetők azok a finom formák, amelyek a nők elleni szexista és rasszista támadásokat jellemzik, mint például a szexuális jellegű kérdések, a politikai képviselők megjelenésére tett megjegyzések, amelyek elterelik a figyelmet a politikai munkájukról, és azzal a sugallattal érik el a célt, hogy a nők elsődlegesen nők, és csak másodlagosan politikai képviselők. Az ilyen jellegű támadások nemcsak az egyes képviselők számára sértőek, hanem mindenki számára, aki tanúja a közvetlen bántalmazásnak. Az ilyen finom formájú támadások minden esetben arra irányulnak, hogy megkérdőjelezzék a női politikusok legitimitását a politikai szférában.

Hogyan és miért érik online zaklatások a politikai nőket?

A női politikusok online zaklatása és a velük kapcsolatos ellenséges diskurzus egyre inkább szerves részévé vált a politikai életnek, különösen a közösségi médiában zajló interakciók révén. Az interneten való támadások, amelyek célzottan nőket érintenek, nem csupán a személyes támadásokat jelentik, hanem azok a mélyebb társadalmi és politikai problémák is felszínre kerülnek, amelyek a női politikusok hatalomhoz való jogát kérdőjelezik meg.

A politikai nőkkel szembeni online zaklatások egyik fő jellemzője, hogy gyakran az őszinte intellektuális és szakmai képességeiket próbálják aláásni. A nők hatalomhoz jutása és politikai szerepvállalása sokszor olyan kérdéseket vet fel, amelyek a közönség számára, különösen a férfiak számára, kényelmetlenek lehetnek. A közösségi médiában megjelenő hozzászólások, mint például „stupid” (buta) vagy „you’re not fit to be in charge” (nem vagy alkalmas vezetésre), tipikus példái annak, hogy a női politikusokat a férfi politikai kollégáikhoz képest alacsonyabb szintűnek próbálják beállítani. Az ilyen támadások leginkább azt sugallják, hogy a női politikusok nem rendelkeznek elegendő intelligenciával vagy megfelelő képességekkel ahhoz, hogy komoly politikai pozíciót töltsenek be.

Ez a jelenség különösen aggasztó, mivel gyakran nemcsak a politikai döntéshozatalra, hanem az egyén méltóságára és jogaira is hatással van. A nők elleni ilyen típusú támadások gyakran nemcsak a politikai hivatásukat, hanem a személyes identitásukat is megkérdőjelezik. Ahelyett, hogy politikai vitákban a szakmai érdemekre vagy a döntések tartalmára összpontosítanának, a támadók sokszor a női politikusok testi és szellemi képességeit támadják.

A másik fontos aspektus, amely a női politikusokkal szembeni zaklatásokban megjelenik, az a hatalomhoz való hozzáférésük legitimitásának megkérdőjelezése. A támadásokban gyakran megjelenik a gondolat, hogy a női politikusok csupán a politikai korrektség vagy a „diverzitás” jegyében kerültek kiválasztásra, nem pedig valódi érdemek alapján. A példák, mint például „hogyan kerülhettél oda?” vagy „miért vagy még mindig parlamenti képviselő?”, arra utalnak, hogy a nők politikai pozícióit nem a képességeik vagy a választók bizalma, hanem valamilyen társadalmi nyomás, például a női képviselet növelésének igénye, határozza meg.

Fontos megérteni, hogy a nők politikai képviseletének ezen jellegű támadása nem csupán személyes ügy, hanem szélesebb társadalmi és politikai jelenség is. Az ilyen online zaklatások nemcsak a politikai nőket érintik, hanem azt is sugallják, hogy a nők, különösen a színes bőrű nők, nem valódi részei a politikai intézményeknek. Azt, hogy egy nő képes-e politikai pozíciót betölteni, nemcsak a személyes képességei, hanem a társadalom egészének előítéletei és diskurzusai is befolyásolják. A politikai nőkkel kapcsolatos ilyen típusú zaklatásokat gyakran arra használják, hogy megerősítsék a hatalmi egyensúlyt, amelyben a férfiak dominálnak.

Egyes támadások, amelyek a női politikusokat szakmai hibákra, például rossz döntésekre vagy helytelen számításokra alapozva kritizálják, szintén problémásak, mivel tükrözik azt a nemi alapú kettős mércét, amely szerint a női politikusok hibái sokkal inkább reflektálnak a képességeik hiányosságaira, míg férfi kollégáik esetében ezek a hibák sokkal inkább személyes hibák vagy véletlenek, nem pedig a szakmai kompetenciájuk kérdései.

Az ilyen online zaklatások és másodlagos megbélyegzés során gyakran előfordul, hogy a támadók kétségbe vonják a női politikusok valódi munkáját is. A politikai életben való részvételükre vonatkozó kérdések, mint például „mit tettél már az emberekért?” vagy „miért nem dolgozol többet?”, gyakran irányulnak a nőkre, mintha őket folyamatosan bizonyítékokkal kellene alátámasztaniuk ahhoz, hogy elfogadják őket legitim politikai szereplőkként.

A sztereotípiák és a szexista megjegyzések folytatásaként nemcsak a nők politikai pozícióinak kérdőjelezése történik meg, hanem a nők alapvető jogait is sértik, hogy szabadon véleményt nyilvánítsanak, döntéseket hozzanak és elfogadják őket az általuk választott pozíciókban. Az online zaklatásra adott válaszok, amelyekben sokszor a politikai nőket vádolják azzal, hogy nem reagálnak kellőképpen a támadásokra, tovább növelik a szorongást és elidegenítést, amelyet a női politikusok tapasztalhatnak. Még ha az érintett személyek nem is reagálnak minden egyes támadásra, a politikai szintű zaklatás mindig továbbra is áthatja őket.

Miért fontos figyelembe venni a fiatalok szexuális másodlagosságát a digitális térben?

A fiatalok szexuális identitásának felfedezése és megértése egyre inkább összefonódik a digitális médiával, amely lehetőséget biztosít számukra arra, hogy információkat gyűjtsenek, kapcsolódjanak másokhoz, és kifejezzék szexuális vágyukat. A digitális világ új lehetőségeket kínál a szexuális identitás megtalálására, miközben egyre több kutatás és szakirodalom foglalkozik a fiatalok online szexuális viselkedésével. Azonban a fogyatékkal élő fiatalok tapasztalatai ezen a téren elmaradnak a mainstream kutatásoktól. A szexuális oktatás gyakran nem veszi figyelembe a fogyatékkal élők szükségleteit, és az online térben is számos kihívással kell szembenézniük, miközben a digitális technológiák biztosította lehetőségekkel élnek.

A fogyatékkal élő fiatalok szexuális élete és identitása gyakran alulreprezentált vagy félreértett, és a társadalom gyakran a szexualitásukat nem létezőnek tekinti. Ez a "szexuális másodlagosság" szoros kapcsolatban áll a társadalmi kirekesztéssel és a fogyatékossággal kapcsolatos sztereotípiákkal. A szexualitásra vonatkozó tudás hiánya, a heteronormatív keretben történő oktatás, és a szexuális kapcsolatokkal kapcsolatos kulturális normák nem megfelelő alkalmazása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyatékkal élő fiatalok szexuális identitásuk kibontakoztatása során küzdelmekkel nézzenek szembe. Ezen kívül a szexuális oktatás, amelyet gyakran családok és iskolák nyújtanak, nem veszi figyelembe a fogyatékossággal élő fiatalok sokszínű identitásait, különösen a szexuális orientációjuk terén.

A kutatások azt is mutatják, hogy a fogyatékkal élő fiatalok a digitális médián keresztül próbálnak szexuális információkat gyűjteni, elkerülni a szülők közvetítését, és felfedezni szexualitásukat. Ez a digitális tér valódi esélyt ad a fiataloknak, hogy olyan tudásra és tapasztalatokra tegyenek szert, amelyekhez más módon nem férhetnek hozzá. Az internet segítségével olyan kapcsolatokra is szert tehetnek, amelyek szorosabbak, intimebbek, és lehetővé teszik számukra a szexuális kifejezésmódokat, amelyek az offline világban nem lehetségesek számukra. Az online tér ugyanakkor veszélyeket is hordoz, hiszen a fogyatékkal élő fiatalokat gyakran nagyobb kockázatnak teszi ki a digitális zaklatás, az online szexuális zaklatás, a sexting, vagy a nem kívánt pornográf tartalom.

A kutatás kiemeli, hogy a szülők szerepe elengedhetetlen a digitális médiával kapcsolatosan, mivel ők az elsődleges mediátorai annak, hogy a fiatalok miként használják a digitális technológiákat, és hogyan tudják elkerülni a káros online tartalmakat. Azonban a fogyatékkal élő fiatalok esetében a szülők gyakran nem tudják megfelelően segíteni őket, mivel nem ismerik azok sajátos szükségleteit a szexuális oktatás és a digitális média használata terén. Az ilyen fiatalok számára sokszor nem biztosítottak azok az oktatási eszközök és támogatás, amelyek segítenék őket a szexualitásuk egészséges megélésében. Ezért fontos lenne olyan programok és kutatások indítása, amelyek a digitális tér szexuális egyenlőségét és biztonságát célozzák meg, különösen a fogyatékkal élő fiatalok számára.

A kutatás arra is rávilágít, hogy a fiatalok szexuális másodlagossága nemcsak a fizikai, hanem a digitális térben is folytatódik. A digitális médiát ugyanakkor eszközként használják arra, hogy elkerüljék a szülői kontrollt és felfedezzék saját szexualitásukat. A kutatás során végzett etnográfiai és video-napló elemzések segítenek megérteni, hogyan válnak a fiatalok a digitális térben autonómabbá a szexuális önkifejezésükben, miközben folyamatosan küzdenek a szociális és kulturális korlátokkal.

Fontos, hogy a jövőbeli kutatások a fogyatékkal élő fiatalok szexuális életét ne csak offline, hanem online kontextusban is vizsgálják. A fiatalok digitális élete és annak hatása a szexualitásukra éppoly fontos, mint az offline kapcsolatok és tapasztalatok. A digitális technológia gyorsan fejlődik, és folyamatosan új kihívások elé állítja a társadalmat, így a szexuális edukáció és a médiával kapcsolatos szabályozásnak is alkalmazkodnia kell a fiatalok élethelyzeteihez, különös tekintettel a fogyatékkal élő fiatalokra.

Hogyan szabályozható az online diszkriminatív gyűlöletbeszéd? A nemzetközi jog és a technológiai platformok szerepe

A gyűlöletbeszéd elleni jogi intézkedéseknek és társadalmi politikáknak figyelembe kell venniük a fogyatékos emberek online és offline kommunikációval kapcsolatos eltérő tapasztalatait. Mivel a hálózati kommunikáció ma már mélyen beágyazódott a társadalmi és gazdasági életbe, a legjobb megoldás nem az, hogy az embereket arra kérjük, kapcsolják ki az internetet, ha gyűlöletbeszéddel találkoznak. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az online gyűlöletbeszéd közvetlen hatással van a való világban történő gyűlöletbeszédre és gyűlöletbűncselekményekre (The Economist, 2017), így sürgetve a digitális platformok szabályozásának szükségességét. Az online gyűlöletbeszéd elleni küzdelem nem csupán nemzeti kérdés, hanem nemzetközi jogi keretet is igényel, amely segíthet a globális technológiai vállalatokkal szembeni állásfoglalásban, különösen annak fényében, hogy ezek a cégek gyakran azzal érvelnek, hogy a gyűlöletbeszéd szabályozása túl bonyolult ahhoz, hogy megvalósítható legyen.

A nemzetközi jog már most is biztosít jogi eszközöket a nemzeti kormányok számára, hogy fellépjenek a gyűlöletbeszéd ellen. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és az Európai Unió (EU) jogalkotása, különösen az Egyesült Királyság jogrendszerének fejlődésére gyakorolt hatása, az egyik legfontosabb jogi forrás a fogyatékos személyek elleni gyűlöletbeszéd kezelésében. Az ENSZ 1965-ös Rasszizmus Elnyomása Elleni Nemzetközi Egyezménye (ICERD) az első, amely kriminalizálja a rasszista gyűlöletbeszédet. Ezt követte az 1966-os Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye (ICCPR), amely már a vallás, nemzetiség vagy etnikum alapú gyűlöletbeszédet is büntetendővé tette. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény (ECHR) szintén tartalmazza a szólásszabadságot biztosító 10. cikket, amelyet a diszkrimináció elleni védelemre vonatkozó 14. cikk egészít ki. A szólásszabadság jogának és a diszkrimináció ellen védekező jogoknak az egyensúlya alakította az Egyesült Királyság jogalkotását, különösen a 1986-os Public Order Act (POA), amely a rasszizmus elleni intézkedéseket beemelte a brit jogrendbe.

Az 1995-ös Fogyatékosok Diszkriminációja Törvénye (DDA) az Egyesült Királyságban védelmet biztosított a fogyatékos személyek számára, ezzel is megerősítve a gyűlöletbeszéd ellen hozott jogszabályokat. A fogyatékosok jogait a 2006-os Fogyatékos Személyek Jogainak Egyezménye (CRPD) is támogatja, amely a "szociális modell" alapján határozza meg a fogyatékosságot, figyelembe véve, hogyan befolyásolja a fogyatékosság a társadalmi részvételt.

Az Európai Unió szintén fontos szereplő a globális technológiai vállalatok szabályozásában. A 2000-es évek elején, az E-kereskedelmi irányelv révén az EU jogi keretet biztosított az online platformok számára, amelyeket a Facebook, a Twitter, a Microsoft és a YouTube 2016-ban közösen aláírták a "Gyűlöletbeszéd elleni magatartási kódexet". Az EU jogi forrásai lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy fellépjenek a gyűlöletbeszéd ellen, ugyanakkor kritikus szemlélettel közelítik meg a globális internetes vállalatok hatalmát és a "net szabadságának" kérdését.

A gyűlöletbeszédet szabályozó törvények hatékonyságának növelése érdekében elengedhetetlen, hogy felismerjük: az internet intézményei és gyakorlatai nemcsak új technológiák, hanem azok a politikai és gazdasági erőviszonyok termékei is, amelyek a digitális világot létrehozták. Az internet nem egy autonóm, önálló világ, hanem a globális kapitalizmus terméke, amely az államok és a piacok kapcsolatát tükrözi. A platformkapitalizmus üzleti modelljei hozzájárulnak a gyűlöletbeszéd terjedéséhez, miközben a gyűlöletbeszéd áldozataira hárítják a felelősséget a jelentések megtételére, nem pedig a platformokra, hogy megakadályozzák azt.

A gyűlöletbeszéd, amely az online térben elterjed, nem csupán jogi kérdés, hanem társadalmi és gazdasági kontextusban is értelmezendő. Az internet szabadságának kikiáltása nem indokolhatja a gyűlöletbeszéd védelmét, és a szabályozásnak figyelembe kell vennie, hogy a digitális platformok működése egy szélesebb társadalmi-politikai struktúrában van elhelyezve. Az online gyűlöletbeszéd elleni küzdelem nem csupán jogi szabályozást, hanem a társadalmi felelősségvállalás és a gazdasági érdekek újragondolását is igényli.

Hogyan alkalmazzuk a Gram-Schmidt algoritmust ortogonális vektorrendszerek létrehozására?
Miért erősödik az újságírás és hogyan alakítja a közvéleményt a mai világ?
Trump és a fasizmus: Mi rejlik a vádak mögött?
A bélflóra és a táplálkozás hatása az IBD és autoimmun betegségekre