Costa Rica számára, amely egy kis, közepes jövedelmű ország a globális délen, a nemzetközi klímaváltozási lehetőségek kihasználása nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is különleges jelentőséggel bírt. 1995 előtt az országban nem létezett olyan hivatalos klímaváltozási bizottság, amely folyamatosan kapcsolatban állt volna az elnökkel, de volt egy kisebb, átmeneti testület, amely eseti jelleggel egyeztetett az elnökkel, Figueres-szel. Az igazi elindulás azonban a berlini COP1 (1995) találkozó után következett be, amely új lehetőségeket nyitott meg a fejlesztő országok számára.

A COP1 találkozón bevezetett "Közös Megvalósítás" (AIJ) program, amely lehetőséget biztosított a fejlettebb országok számára, hogy más országokban csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, nem minden fejlett ország számára volt vonzó. Néhány ország, mint Kína és India, elutasította a programot, mivel aggályaik voltak a karbonkreditek külföldi elismerésével kapcsolatban. Úgy vélték, hogy ez a rendszer a fejlettebb országok számára lehetőséget ad arra, hogy elkerüljék saját kibocsátásaik csökkentését, miközben más országok erőfeszítéseit is figyelembe veszik. A legtöbb fejlesztő ország, így Costa Rica is, nem osztotta ezeket az aggályokat, és hajlandó volt részt venni a projektekben, mivel az anyagi támogatás vonzó lehetőséget kínált.

Costa Rica vezetése számára a Közös Megvalósítás nemcsak pénzügyi, hanem politikai szempontból is kulcsfontosságú volt. Az ország környezetvédelmi politikája már ekkor is nemzetközi figyelmet keltett. A COP1-en Álvaro Umaña, a környezetvédelmi miniszter képviselte az országot, és hangsúlyozta, hogy Közép-Amerika, bár kis területű, mégis nagy biológiai sokféleséggel bír, és ezért képes arra, hogy modellezze a közös megvalósítást mint olyan rendszert, amely a környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági előnyök együttes megteremtésére irányul.

Costa Rica kormánya nemcsak hogy elfogadta az AIJ projektet, hanem aktívan keresett is lehetőségeket, hogy a programot megvalósítsa. Ennek köszönhetően az ország hamarosan előkelő szereplővé vált a globális klímapolitikában. A Közös Megvalósítás pénzügyi mechanizmusa lehetőséget biztosított Costa Rica számára, hogy kihasználja erőforrásait, különösen a fenntartható erdőgazdálkodást, amelyet a helyi közösségek is támogattak. Az ország 15 AIJ projektből 11-et az erdőgazdálkodás területén valósított meg, hogy a nemzetközi színtéren az erdőszolgáltatásokkal kapcsolatos költségeket kompenzálják.

A projektek gyors elindítását és sikeres megvalósítását a Costa Rica-i zöld elit támogatta, akik a programokat saját politikai céljaik előmozdítására használták. A Közös Megvalósítási Iroda (OCIC) megnyitása után az új hivatal gyorsan és dinamikusan kezdte meg működését, és sikeresen bonyolította le a különböző projekteket. A köztársaság vezetése számára ez a projekt nemcsak a gazdasági növekedést, hanem egyúttal a nemzetközi elismertséget is biztosította, amely fontos szerepet játszott a fenntarthatósági törekvések globális szintű érvényesítésében.

A Costa Rica-i példát tekintve jól látható, hogy miként lehet egy kis ország globális szereplővé válni a klímaváltozás elleni küzdelemben. A helyi közösségek és a zöld elit közötti szoros együttműködés, valamint az ország transzparens és jogállami alapú kormányzása kulcsfontosságú elemei voltak a sikernek. Az AIJ projekt részeként elért eredmények azt mutatták, hogy a fejlődő országok számára is lehetséges a fenntarthatóság elérésére szolgáló mechanizmusok alkalmazása, amennyiben megfelelő politikai akarat és nemzetközi támogatás áll rendelkezésre.

A Közös Megvalósítási Iroda munkatársai számára a mindennapi munka nemcsak a nemzetközi előírások betartásáról szólt, hanem arról is, hogy hogyan lehet fenntartható módon csökkenteni a kibocsátásokat. Az iroda kicsi, de hatékony csapata a kihívások ellenére is nagy előrelépést tett, és sikeresen alakította a nemzetközi finanszírozási mechanizmusokat, amelyek segítettek Costa Rica-nak elérni környezetvédelmi céljait.

Fontos, hogy megértsük, hogy bár Costa Rica az AIJ programok révén jelentős pénzügyi és környezeti előnyökhöz jutott, az ilyen programokban való részvétel nem minden fejlődő ország számára ideális. A politikai rendszerek, a jogállamiság és a kormányzati átláthatóság kulcsszerepet játszottak abban, hogy Costa Rica sikeresen navigálhasson a nemzetközi klímaváltozási politikában, míg más országok, például Kína, ideológiai és politikai okokból elutasították a programot.

Hogyan érhetjük el a szén-dioxid-mentes közlekedést Costa Ricában?

A dekarbonizációs terv, amely Costa Rica éghajlatváltozással kapcsolatos törekvéseinek középpontjában áll, egy átfogó megközelítést kínál a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére, különös figyelmet fordítva a közlekedésre és az energiafelhasználásra. Costa Rica számára a megújuló energiák bővítése már nem az elsődleges cél, mivel az ország energetikai infrastruktúrája már jelentős részt megújuló forrásokból származik. Az igazi kihívás a közlekedés, ahol az ország igyekszik csökkenteni a fosszilis üzemanyagok használatát, és az elektromos közlekedésre való áttérést sürgetni. Félix, a terv egyik szószólója szerint a cél nem csupán a globális decarbonizáció, hanem a helyi problémák, mint a levegőminőség és a hulladékgazdálkodás javítása is. Szerinte Costa Rica már elérte azt a szintet, hogy "miért ne csinálhatnánk meg mi is", és az ilyen típusú lépések nemcsak a bolygónk számára fontosak, hanem a helyi közösség számára is.

A dekarbonizációs terv a közlekedési rendszer átalakításával kívánja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, és fontos lépésnek tartják az elektromos autók elterjedésének ösztönzését. Azonban nem minden szakértő ért egyet a magán elektromos járművekre helyezett hangsúlyos fókuszálással. Gerardo, aki korábban részt vett más éghajlatvédelmi intézkedések kidolgozásában, úgy véli, hogy a terv nem tartalmaz elegendő figyelmet a közlekedési járművek számának csökkentésére. Szerinte az elektromos járművek elterjedése nem oldja meg a problémát, ha közben nem csökkentik az autóhasználatot, és nem helyeznek nagyobb hangsúlyt a közlekedési infrastruktúra, mint például az elektromos buszok és vonatok fejlesztésére.

A közlekedés terén való fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a döntéshozók egy komplexebb, átfogóbb megközelítést alkalmazzanak, figyelembe véve a társadalmi, gazdasági és környezeti hatásokat. A magánautók növekvő jelenléte nemcsak a szén-dioxid-kibocsátást növeli, hanem a városi forgalom zsúfoltságát és az energiafogyasztást is. Ezen problémák kezelésére a közlekedési politikák nem csupán az egyéni autókat, hanem a közösségi közlekedést is kiemelt figyelembe kell vegyék. Bár a közlekedési vonatok és buszok szerepe említésre kerül a tervben, a valóságban Costa Ricában az ilyen projekteket gyakran lassú fejlődés jellemzi, ami a globális dél fejlesztési kihívásaihoz kapcsolódik. Az egyéni közlekedési eszközökre való fókuszálás pedig végső soron nem oldja meg a probléma gyökerét, amely a túlzott autóhasználat és a közlekedési infrastruktúra hiányosságaiban rejlik.

Egy másik fontos tényező a fosszilis üzemanyagok adóztatásának kérdése. Costa Rica gazdasága jelentős mértékben függ a benzin és dízel adóbevételektől, amelyeket különböző környezetvédelmi alapokba, például a FONAFIFO-ba juttatnak. Ez egy "belső probléma" Costa Rica számára, mivel a jövőben, amikor az elektromos járművek elterjedése miatt csökken a fosszilis üzemanyagok használata, az adóbevételek csökkenésével kell szembenézniük. Ezzel kapcsolatban Félix arra figyelmeztet, hogy Costa Rica rendelkezik idővel, hogy kidolgozza, miként pótolhatja ezt a kieső bevételt, de fontos, hogy a döntéshozók hosszú távon is gondolkodjanak.

Bár a decarbonizációs terv pozitív visszajelzéseket is kapott, mint például Andrés optimizmusa, aki szerint Costa Rica példát mutathat a világ többi országának a fenntartható fejlődés irányába, az ország jövője nem mentes a kihívásoktól. A terv hosszú távú stratégiát jelent, és célja, hogy 2050-re elérjék a karbonsemlegességet, miközben figyelembe veszik az olyan specifikus problémákat is, mint a mezőgazdaság, a szarvasmarha-tenyésztés és a közlekedés. Azonban az ilyen átfogó tervekkel mindig fontos tisztában lenni a társadalmi és gazdasági környezettel, amelyben végrehajtásra kerülnek.

A Costa Rica-i példa rávilágít arra, hogy egy ország hogyan integrálhatja a fenntartható fejlődést és a környezetvédelmet a gazdasági növekedésbe, ugyanakkor figyelembe kell venni a hosszú távú hatásokat és a gyakran lassú fejlődést a különböző szektorokban. A közlekedésre, az energiafelhasználásra és a társadalmi struktúrák átalakítására irányuló lépések valódi hatékonysága azon múlik, hogy mennyire sikerül összhangba hozni őket az ország gazdasági és politikai realitásaival.

Miért fontos a megfelelő felszerelés és kommunikáció egy hajóúton?
Milyen típusú természetes fa felületkezelő anyagok léteznek és hogyan használhatók biztonságosan?
Miért nem használunk névelőt a spanyol foglalkozások megnevezésekor?
Hogyan befolyásolják a milliárdosok a demokráciát és mi vár ránk?