A gazdagok háborúja a választások ellen: A politikai manipulációk és a választási manipulációk hatása

A modern Amerika politikai életében a gazdag elit és a hatalmasságok manipulációja évtizedek óta központi szerepet játszik. Az 1940-es évektől napjainkig az amerikai közvélemény sokkal inkább közelít a baloldali politikai álláspontokhoz, mint a mérsékelt demokraták vagy a republikánusok ideológiáihoz. Az emberek egyértelműen elutasítják a republikánus politikai állásfoglalásokat, mégis, a milliárdosok és azok politikai képviselői rájöttek, hogy el kell érniük, hogy az amerikai polgárok mégis az ő általuk támogatott politikusokat válasszák.

Az első lépés ezen a manipulációs úton az volt, hogy a gazdagok és hatalmasságok hazudtak. Az ilyen hazugságok között szerepelt Ronald Reagan híres mondása: "A kormány nem a megoldás a problémánkra, a kormány a probléma." Ezzel a kijelentéssel Reagan már a kezdetekben előkészítette a terepet a közszolgáltatások privatizálása, a társadalombiztosítás megszüntetése, a Medicare leépítése és a környezetvédelmi törvények enyhítése számára. Az amerikaiak többsége nem értette, hogy Reagan nemcsak a költségvetési kiadásokat kívánta csökkenteni, hanem a társadalmi védelmi hálót, amely sokak számára biztosította a biztonságot és a stabilitást.

A milliárdosok azonban nemcsak a hazugságra építettek, hanem a közvetlen beavatkozásra is. A Libertárius Párt 1980-as választási kampányában David Koch, aki akkoriban hatalmas összegeket adományozott a pártnak, világosan kifejtette programját, amely magában foglalta az állami juttatások eltörlését, a Medicare és a Medicaid megszüntetését, a szakszervezetek betiltását és az adók teljes eltörlését. Az emberek többsége azonban nem támogatta ezt az elképzelést, és Koch csalódottan vette tudomásul, hogy mindössze egy millió szavazatot szerzett.

Ez a csalódás azonban nem tartott sokáig. A gazdagok rájöttek, hogy könnyebb befolyásolni a Republikánus Pártot, mint a Libertáriusokat. Így, a jogi és politikai manipulációk révén, 1976-ban a Legfelsőbb Bíróság megszabta a választások finanszírozásának szabályait, és megengedte, hogy a gazdagok szinte korlátlanul támogassák a politikai kampányokat. Az azóta elfogadott döntések, mint a Buckley v. Valeo és a First National Bank of Boston v. Bellotti ügyek, alapjaiban változtatták meg az amerikai politikai tájat, lehetővé téve, hogy a vállalatok és a gazdag egyének gyakorlatilag birtokba vegyék a politikát.

A gazdag elit számára azonban nemcsak a politikai manipulációk, hanem a szociális kérdések is kulcsszerepet kaptak. Az amerikaiak többsége még mindig a közszolgáltatások, a közoktatás és az univerzális egészségügyi ellátás mellett áll, és egyre inkább tudatában van annak, hogy az amerikai politikai rendszer nem szolgálja az átlagpolgárok érdekeit. Éppen ezért a gazdagok és a republikánusok olyan kérdésekkel próbálták elvonni a figyelmet, mint az abortusz, a fegyvertartás és más társadalmi kérdések, amelyek képesek voltak megosztani az amerikai közvéleményt és elterelni a figyelmet a valódi problémákról.

Fontos megjegyezni, hogy bár a gazdagok és a vállalatok sikeresen manipulálták a politikai rendszert, a valóságban a társadalmi feszültségek és a középosztály széthullása elkerülhetetlen következményeket vonzott. Az emberek azáltal, hogy ráébredtek a politikai manipulációkra, nemcsak a politikai helyzetet, hanem a gazdasági helyzetüket is egyre inkább kritikusan kezdtek szemlélni. Ennek a felismerésnek az elmélyítése alapvető fontosságú annak érdekében, hogy a jövő politikai és gazdasági döntései valóban az emberek érdekeit képviseljék, és ne egy szűk elit profitját szolgálják.

Hogyan alakítják a politikai kommunikációt a gazdag elit érdekei szerint?

A gazdagok számára a politika és a média már régóta nem csupán a hatalom megszerzésének vagy megtartásának eszköze, hanem egy jól megtervezett stratégia része, amely a társadalom egészére kiterjed. Az amerikai konzervatív politika és annak kommunikációs technikái, amelyek az elit érdekeit szolgálják, évtizedek óta alakítják a közvéleményt és a politikai diskurzust.

A 1980-as évek Reagan-kormányzata alatt kezdődött el a milliárdosok számára kedvező gazdaságpolitika, amely az adók radikális csökkentésére épített. A gazdagok adóterheinek csökkentésével és a vállalatok számára kedvező szabályozásokkal a republikánus párt azt ígérte, hogy ez mindenkinek, még az átlagos amerikaiaknak is, esélyt ad a gazdagság elérésére. Bill Gates és Steve Jobs történeteiként szolgáltak a középosztály számára, mint a kemény munka és a vállalkozói szellem jutalma. De valójában nem mindenki számára volt elérhető az a gazdagság, amelyet a politikai kommunikáció eladott.

Az ilyen típusú politikai kommunikáció célja, hogy a gazdagok számára biztosítsa a folyamatos vagyontöbbletet, miközben az átlagemberek számára olyan illúziót kelt, hogy ők is részesei lehetnek annak a gazdasági sikertörténetnek, amelyet a milliárdosok és a politikai elit felépítettek. Az adócsökkentések és a deregulációk, amelyek a legnagyobb cégeket és bankokat segítik, nem hoztak jelentős előnyöket a társadalom többsége számára, ugyanakkor a hatalmas vagyonok tovább koncentrálódtak.

Az ilyen típusú kommunikáció hatékonysága és elterjedtsége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a republikánus párt elérje politikai céljait. A médiumok, mint például a Fox News, és a széleskörű jobb oldali talk rádiók, amelyek milliárdosok érdekeit szolgálták, hozzájárultak a párt által képviselt ideológiai alapok megerősítéséhez. Rupert Murdoch médiabirodalma, amely Amerika mellett más országokban is jelentős hatást gyakorolt, a szólásszabadságot és a független médiát a politikai jobboldal érdekének megfelelően formálta. Murdoch nem csupán hírműsorokat készített, hanem politikai platformot is teremtett, amely erősítette a gazdag elit gazdasági érdekeit, miközben a közvéleményt a konzervatív értékek irányába formálta.

A politikai kommunikáció tehát nem csupán információátadás, hanem a társadalom rétegeinek manipulációja is. A gazdagok és azok támogatóik által irányított média és politikai nyelvezet hatékony eszköze annak, hogy elérjék saját érdekeik maximalizálását, miközben az átlagemberek számára olyan illúziókat keltenek, amelyek szerint bárki elérheti a gazdagságot és sikeres lehet. Az ilyen típusú politikai kommunikációt nem csupán Amerika, hanem számos más ország is tapasztalja, és a politikai elitet szolgáló hatalmi struktúrák világszerte hasonló módon működnek.

Fontos megérteni, hogy a politikai diskurzus nem csupán eszmék ütköztetése, hanem a hatalom megszerzésének és megtartásának stratégiai játéka, amelyet a gazdagok és hatalmas médiacégek irányítanak. A demokratikus intézmények védelme érdekében elengedhetetlen, hogy a választópolgárok felismerjék a politikai nyelv manipulációját és megértsék, hogy a valódi esélyegyenlőség és társadalmi mobilitás nem a gazdagok érdekeit szolgáló politikai stratégiákban rejlik.

Hogyan befolyásolja a választások titkos privatizálása a demokráciát?

A szoftverek, melyeket két keresztény végidő-raptúra-hívő testvér indított el, majd az évek során más, republikánus kapcsolatokkal rendelkező kezekbe kerültek, kulcsszerepet játszanak az Egyesült Államok választási rendszereiben. A hackerek évről évre különböző választási gépeket demonstrálnak, amelyek szinte mindegyikét könnyedén meg lehet hackelni. 2018-ban egy 11 éves gyerek mindössze 10 perc alatt feltörte a floridai választási rendszer egy klónját. Ez az eset jól illusztrálja, hogy miért adta el Írország az amerikai választási gépeket egyetlen választás után, mindössze 79 ezer dollárért, miután eredetileg 80 milliót költöttek rájuk. Az ország nem hajlandó volt újra eladni őket más országoknak, nehogy azok hibás döntést hozzanak a jövőbeli választások során. A New York Times és más híroldalak beszámoltak arról, hogy az amerikai hírszerzés aggódik a külföldi kormányok, például Oroszország, Kína és Észak-Korea választási rendszerekbe való könnyű beavatkozása miatt. Az államok, különösen a republikánus irányításúak, azonban továbbra is elutasítják a biztonságosabb rendszerek bevezetését, annak ellenére, hogy Kalifornia már 2004-ben minden választási gépét érvénytelenítette.

Az Egyesült Államokban, ahol évszázados hagyományai vannak a választási csalásnak, főként a fekete lakosság ellen irányuló manipulációk formájában, a választási csalások gyakran rejtve maradnak. A példák, mint a memória kártyák elvesztése vagy a gépek titkos frissítései, könnyen felvethetik annak gyanúját, hogy egyes választásokat manipuláltak, de ritka, hogy ezt egy évtizedeken átívelő nemzeti összeesküvésként értelmezzük.

A választásokat az államoknak kellene birtokolniuk, és a választási infrastruktúrát is az állami felügyeletnek kellene biztosítania. Az ideális esetben az elektronikus szavazás rendszereinek nyílt forráskódúaknak kellene lenniük, és a választási gépeket az államoknak kellene megvásárolniuk, nem pedig bérbe venniük. Ezzel elérhető lenne, hogy a választások valóban a köz érdekeit képviseljék, és megszülethessenek a demokráciát megóvó szabályozások.

A választásokat érintő privatizálás nem csupán technikai problémát jelent, hanem alapvetően a demokrácia jövőjére is hatással van. A HAVA törvény, amely lehetőséget ad arra, hogy azok is szavazhassanak, akik törlésre kerültek a választói névjegyzékből, szándékában jónak tűnik, de valójában a helyi és állami hatóságok gyakran elkerülik a megfelelő eljárásokat. A provizórikus szavazólapok, amelyek az eljárás során felajánlhatók, gyakran nem kerülnek figyelembevételre. Azok, akik ezeket kapják, kénytelenek személyesen igazolni magukat és a választójoguk érvényességét, ám ez sok esetben lehetetlen vagy túl bonyolult. A tapasztalatok alapján az ilyen szavazatok számos helyen el sem jutnak a számításba, így komolyan aláásják a választási rendszerek megbízhatóságát.

Fontos, hogy a választási rendszerek átláthatósága és megbízhatósága érdekében mind az állami, mind a nemzetközi közösségek hatékonyan fellépjenek a privatizáció ellen. A választások nem csupán jogi kérdés, hanem a demokrácia alapvető építőeleme, amit nem lehet az üzleti érdekek szolgálatába állítani.

Miért ellenzik a republikánusok a „For the People Act of 2019” törvényt?

A republikánusok több módosító javaslattal éltek, például elítélték volna az „illegális bevándorlók szavazását”, noha ilyen nem szerepel a törvényjavaslatban. A törvényt végül 234–193 arányban fogadta el a Képviselőház, kizárólag pártvonalak mentén. A Fox News címoldala tömören összegezte a republikánus álláspontot: „A Képviselőház demokrata tagjai elfogadják a hatalomátvétel törvényét; McConnell szerint esélytelen a Szenátusban.”

A H.R. 1 célja, hogy növelje az amerikai választópolgárok hozzáférését a szavazáshoz, visszaszorítsa a nagy pénzek befolyását a politikában, és megerősítse az etikai szabályokat a közszolgák számára. A republikánus ellenállás történelmi mintát követ: több mint egy évszázada akadályozzák a választójog bővítését, különböző technikákkal. A demokraták viszont úgy látják: a törvény „elveszi a hatalmat az elit kezéből és visszaadja a népnek”.

A H.R. 1 három fő pilléren nyugszik: szavazás, kampányfinanszírozás és etika. A törvény a választójog szélesítésével közvetlenül fenyegeti a jelenlegi hatalmi struktúrákat, amelyek a pénzügyi elit és a politikai közvetítők érdekeit szolgálják ki. Az amerikai demokrácia alapelve, hogy a nép jelzi akaratát a kormányzat felé a választások révén, amely aztán ezt törvények, intézkedések és programok formájában megvalósítja. Az ideális rendszerben minden állampolgár jogosult szavazni, és mindenki számára adott a lehetőség, hogy eljusson a szavazóhelyiségbe, ahol voksát pontosan számlálják.

A valóság azonban ettől messze van. Sok polgár nincs regisztrálva. Republikánus irányítású államok nehezítették a regisztrációt, például állampolgársági igazolványt tettek kötelezővé, miközben bezárták a fekete lakosságú térségek gépjármű-nyilvántartóit. Sok választót egyszerűen törölnek a listákról inaktivitásra hivatkozva. A választásokat hétköznap tartják, sokan nem kapnak szabadságot. A szavazóhelyiségek gyakran elérhetetlenek, alulfinanszírozottak, hosszú sorokat eredményezve. A szavazógépek megbízhatatlanok, a szavazólapok félrevezetőek lehetnek, vagy manipuláció történhet. És még ha minden technikai akadályt el is hárítunk, a politikát átszövő pénz és a média torzítása miatt a választók sokszor rosszul tájékozottak.

A törvény egyik legjelentősebb eleme az automatikus választási regisztráció bevezetése országos szinten. Ez két dolgot ér el: először is, a regisztráció opt-out rendszerűvé válik, azaz minden állampolgár automatikusan regisztrált, kivéve, ha kifejezetten lemond róla. A viselkedéstudomány bizonyította, hogy az opt-out rendszerekben jelentősen magasabb a részvétel, mert az aktív leiratkozás macerásabb. Ugyanez a logika magyarázza, miért alacsony az amerikai szervdonorok száma – míg Európában, ahol az emberek automatikusan donorok, csak kevesen választják az opt-out lehetőséget. A szavazási regisztrációnál ugyanez a mechanizmus működik.

Másodszor, az automatikus regisztráció elektronikus nyilvántartást hozna létre, amely megosztható a választási szervekkel, szemben a jelenlegi papíralapú rendszerrel, amelyben gyakori az adminisztratív hiba vagy a szándékos manipuláció. Svédország például automatikus regisztrációs rendszert működtet, amely nyomon követi minden állampolgár nevét, címét, születési adatait és családi állapotát – a választások előtt pedig automatikusan küldi a szavazási értesítőket.

A republikánus ellenállás nem elsősorban a technikai részletek ellen szól, hanem az ellen a történelmi trend ellen, amely szerint a hatalom a nép kezébe kerülne. A demokrácia kiterjesztése mindig fenyegetést jelent azok számára, akik a jelenlegi rendszerből profitálnak. Az, hogy az emberek könnyebben szavazhatnak, tájékozottabbak lehetnek, és hogy a pénz hatása csökken a politikában, alapjaiban rengetheti meg a politikai status quót. Éppen ezért, a H.R. 1 nem csupán egy választójogi reform, hanem nyílt kihívás a hatalmi elit ellen.

Fontos megérteni, hogy a szavazás akadálymentesítése nem csak adminisztratív vagy technológiai kérdés, hanem morális és politikai döntés. Aki ellenzi, az a népszuverenitás alapelvét kérdőjelezi meg. A valódi demokrácia nem a kiváltságosok, hanem a közösség minden tagjának részvétele révén valósul meg. Ha a választás csak kevesekhez fér hozzá, az nem demokrácia, hanem oligarchia.

Hogyan segíthetik a választási reformok a demokratikus rendszer megerősítését?

A választási rendszerek tökéletesítése évtizedek óta kiemelt téma a demokratikus országokban. Az Egyesült Államokban, a választások lebonyolítása során tapasztalt problémák, mint a választási helyek túlterheltsége, a szavazói regisztrációs problémák, illetve a technológiai hibák, mind-mind arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi rendszert nem lehet tovább fenntartani anélkül, hogy jelentős reformok ne történjenek. Az egyik legfontosabb lépés, amit számos szakértő és civil szervezet javasol, a korai szavazás kiterjesztése és a papíralapú szavazás visszaállítása.

Bár a szavazás bővítése és megkönnyítése érdekében tett egyéb kezdeményezések gyakran politikai viták tárgyát képezik, a korai szavazás kiterjesztése szinte egyetértést váltott ki a politikai spektrum mindkét oldalán. 2016-ban a Brennan Központ a justíciáért arról számolt be, hogy az amerikai választók többsége, több mint 70%-uk, támogatja a korai szavazás lehetőségét. A kutatások és felmérések azt mutatják, hogy a választók különböző politikai hátterüktől függetlenül elismerik, hogy az ilyen intézkedések megkönnyítik a választási részvételt és javítják a választások átláthatóságát.

A szavazás papíralapú visszaállítása szintén kulcsfontosságú téma. Az elektronikus szavazási rendszerek, mint amilyeneket például 2002-ben Georgiában használtak, számos kérdést vetettek fel a választások tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatban. A Diebold által gyártott gépeken történt szoftverfrissítések lehetővé tették, hogy a szavazatok manipulálhatóak legyenek, és mivel nem volt papíralapú nyilvántartás, a választások után nem lehetett teljeskörűen újraszámolni a szavazatokat. Ez az átláthatóság hiánya számos választási vitát eredményezett, és felvetette annak szükségességét, hogy a szavazási rendszerek visszatérjenek a papíralapú szavazatokhoz. A papíralapú szavazás biztosítja a választási eredmények hiteles és megkérdőjelezhetetlen megőrzését, amit az elektronikus rendszerek nem tudnak garantálni.

A választások legfontosabb alapelve az, hogy minden polgár egyenlő eséllyel vehessen részt a szavazásban, és biztosítva legyen, hogy szavazatuk tisztán és pontosan tükrözze akaratukat. Az elektronikus szavazási rendszerek fejlődése ugyan vonzó lehetőségnek tűnik, de a biztonsági kérdések és a magánszemélyek adatainak védelme szempontjából komoly aggályokat vet fel. A legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb választási rendszer továbbra is a papíralapú szavazás, amely lehetővé teszi a választási eredmények hitelesítését és az esetleges hibák korrigálását.

Továbbá fontos hangsúlyozni, hogy a választási rendszerek reformja nemcsak technikai kérdés, hanem egyúttal társadalmi és politikai feladat is. Az emberek jogának biztosítása, hogy szabadon és igazságosan szavazhassanak, alapvető fontosságú ahhoz, hogy a demokratikus rendszerek fenntarthatóak maradjanak. Az ilyen reformokkal kapcsolatos diskurzusban mind a technológiai, mind a politikai kérdésekre választ kell adni, hogy végül olyan választási rendszerek születhessenek, amelyek biztosítják a polgárok jogait és megerősítik a demokratikus intézményeket.