Nixon a busing kérdését úgy tálalta, hogy az "ellenkezik egy alapvető amerikai értékkel", miszerint a szülők "gyermekeiket a környék iskolájába küldjék". Ez az érvelés egyértelművé tette, hogy Nixon kinek szeretett volna politikai támogatást szerezni. A fehér amerikaiak vagy fehér etnikai származású választók számára a busing kérdése pontosan úgy jelenhetett meg, ahogyan Nixon bemutatta. Azonban azok a szülők, akik támogatták a busingot a túlnyomóan fekete városi iskolákban, számára a környékiskolába való jog védelmének üzenete irreleváns volt. A politikai üzenet tehát elsősorban azokhoz szólt, akik fehérként éltek a nagyvárosok környékén, mint például a Massachusetts államban élő fehér választók, akik az Anti-Busing csoportot, a Restore Our Alienated Rights (ROAR) szervezetet létrehozták, és akik a deszegregációval szembeni ellenállásukat a 70-es években Bostonban erőszakos megmozdulásokkal is kifejezték.

Nixon a Munka Ünnepén elmondott beszédében kifejtette, hogy Amerika "értékelni tudja a személyes szabadságot és a szoros családi kapcsolatokat". Folytatta, hogy a faji viszonyok terén a legnagyobb előrelépést nem úgy érhetjük el, hogy megtámadjuk alapvető értékeinket, és hozzátette, hogy adminisztrációja előrelépéseket tett a faji viszonyokban "a zavargások, a keserűség és a gyűlölet nélkül, amelyek az országot a hatvanas években jellemezték". Az üzenet során tehát a fehér választóknak szólt, és biztosította őket arról, hogy elgondolásaik helyesek.

Nixon egyik fő érvét az volt, hogy a szülők helyesen utasítják el a busingot, mert az több időt követelne gyermekük számára az iskolába való eljutásban. Az október 21-i rádióbeszédében Nixon elítélte, hogy valakit "bigottnak" nevezzenek, ha egy anya ellene van annak, hogy gyermekét a környék iskolájából távolra szállítsák. Bár elsőre logikusnak tűnik, hogy a szülők számára az iskolába való hosszú utazás nehezen elfogadható, ez az érvelés nem minden helyzetben volt releváns, mivel a busingot csak bizonyos körülmények között alkalmazták.

Nixon, Kevin Phillips tanácsára, ezt a busing kérdést arra használta, hogy összekapcsolja a déli republikánusokat a külvárosi fehér választókkal. Az 1972. október 12-i találkozón Atlantában Nixon kifejtette, hogy "mindenki, aki felületesen tekint a politikára", úgy gondolja, hogy "a déli államokban a faji kérdés a legfontosabb", de ugyanakkor a busing "sokkal égetőbb kérdés Michiganben, mint Alabamában". Kijelentette, hogy az, hogy valaki ellene van a busingnak, még nem jelenti azt, hogy az illető rasszista, és hozzátette, hogy az emberek, "akár Michiganben, akár Alabamában, akár az egész országban, jobb oktatást akarnak gyermekeiknek". Nixon beszédeiben hangsúlyozta, hogy az északi és déli államokban élők értékrendje hasonló, és a déli államok "bibliai öve" nemcsak délen, hanem az egész országban jelen van.

E stratégiával Nixon sikeresen egyesítette a déli fehér választókat az északi és nyugati fehérekkel, és a busing kérdésével rámutatott arra, hogy az amerikai értékek, amelyekhez mindkét csoport ragaszkodik, összefonódnak. Az 1972-es választások eredményei szerint Nixon szinte minden fontos választói csoport között elnyerte a többséget, beleértve a katolikusokat is, és minden régióban elutasították a busingot.

A politikai diskurzusban Nixon új eszközként alkalmazta az etnikai identitást, amikor az amerikai választók számára ideológiai érveket kínált. Az etnicitás tehát nem csupán egy szociológiai jelenség, hanem egy olyan politikai kategória, amely segített újrafogalmazni a rasszizmusra vonatkozó diskurzust. Nixon stratégiailag kihasználta ezt az etnikai érvet, hogy elutasítja a faji alapon megkülönböztetett politikákat, miközben az etnicitás révén képes volt saját politikai üzenetét különböző választói csoportok számára is elfogadhatóvá tenni.

A busing kérdése tehát nem csupán a faji megosztottságra reagált, hanem egy új politikai tábor kialakítását célozta meg, amely a fehér, de nem feltétlenül csak fehér, etnikai hátterű választók érdekeit képviselte. Nixon etnikai diskurzusát a faji kérdések háttérbe szorításával próbálta úgy alakítani, hogy a különböző származású amerikaiak, a fehér munkásosztálytól kezdve az olasz-amerikaiakig, egy új középosztály részeként tudjanak azonosulni a republikánus eszmékkel.

Hogyan alakította Nixon politikai retorikája az amerikai társadalmat és etnikai kapcsolatrendszereket?

Richard Nixon elnöksége alatt egy új típusú politikai retorika alakult ki, amelyben a társadalmi kérdések és etnikai identitások kezelése kulcsfontosságú szerepet kapott. A republikánus párt számára Nixon új politikai stratégiákat dolgozott ki, melyek célja nemcsak a belső politikai egyensúly megteremtése volt, hanem az amerikai társadalom különböző etnikai csoportjainak, különösen a fehér etnikai csoportoknak a megszólítása is. Az „első amerikai” retorika, amelyet Nixon számos beszédében kifejtett, egy olyan társadalmi modell előmozdítását célozta, amelyben a különböző nemzetek és kultúrák egyesülnek, de mégis megőrzik saját nemzeti és vallási hagyományaikat.

Az 1972-es évben Nixon rádióbeszédeiben hangsúlyozta, hogy Amerika "nemzetek nemzete", amely mindenféle színű és vallású emberek közreműködésével alakult. Ezen kijelentések mögött egy olyan politikai ideológia húzódott meg, amely megpróbálta a különböző etnikai és társadalmi rétegeket egyesíteni, miközben a fehér munkásosztály számára olyan értékeket közvetített, amelyek a társadalmi rend és a stabilitás megőrzésére helyezték a hangsúlyt. Nixon az egyesült államok belső feszültségeit kezelve a „törvény és rend” retorikáját hirdette, amelyet a konzervatív szavazók számára érthető és vonzó üzenetként használt. A „kínos” fekete lázadásokat és a polgári jogi mozgalmakat elítélve egy olyan politikai képet festett, amely a fehér etnikai közösség védelmét tűzte ki célul.

A fehér etnikai közösségek – különösen az olasz-amerikaiak – számára az ilyen retorika különösen fontos volt. A Nixon-adminisztráció politikai stratégiái között megtalálhatóak voltak azok a megszólítások, amelyek kifejezetten a fehér munkásosztály számára készültek, hogy biztosítsák nekik a politikai hatalom megtartását a hagyományos demokrata politikai diskurzus elutasításával. Az olasz-amerikai közösség számára, amely a történelmi előítéletek és társadalmi kirekesztés ellenére próbált előrelépni, az ilyen nyilatkozatok különösen vonzóak voltak, hiszen Nixon különös figyelmet fordított arra, hogy az ő kultúrájuk és identitásuk is szerepet kapjon a nemzeti diskurzusban.

A Nixon-adminisztráció ezen retorikai stratégiái nemcsak a fehér munkásosztályt szólították meg, hanem az egész amerikai politikai tájat alapvetően formálták. A szociális jóléti reformokkal kapcsolatos diskurzusok és a jóléti állam csökkentésére tett javaslatok szoros összefüggésben álltak ezzel a politikai irányvonallal. Nixon igyekezett a társadalmi feszültségeket nem a közvetlen társadalmi reformok, hanem a kulturális és identitáspolitikai diskurzusok szintjén kezelni, ezzel is erősítve a fehér középosztály érezhető védelmét.

A jóléti reformokkal kapcsolatos beszédek egyúttal egy másik fontos aspektust is megvilágítottak, mely a „szociális biztonság” kérdéseit érintette. Nixon próbálta a szociális kiadások csökkentésével és a neoliberális gazdasági politikák alkalmazásával elérni a jóléti állam leépítését. Ezáltal arra próbálta terelni a figyelmet, hogy a jóléti rendszer nem csupán gazdaságilag fenntarthatatlan, hanem társadalmi harmóniát is veszélyeztet. Nixon „a dolgozó amerikai ember” védelmezőjeként jelent meg, aki megértette, hogy a jóléti juttatások rendszere milyen terhet ró a középosztályra, miközben a szegényebb rétegek helyzetét nem oldotta meg.

Az amerikai politika ezen átalakulásának hátterében a faji és etnikai identitások politikai kihívása állt. Nixon és az őt támogató politikai körök próbálták visszaszorítani az etnikai politikát, miközben az egyes csoportok, például a fekete-amerikai közösségek vagy az alacsonyabb társadalmi osztályok, az ilyen politikai diskurzusokban való részvétel lehetőségéért küzdöttek. Nixon politikájában a "fehér" Amerika védelme és előmozdítása gyakran a társadalmi kirekesztés eszközeként jelent meg, ugyanakkor próbálta fenntartani a multikulturalizmus eszméjét, amennyiben az segíthette a nemzet egységét és gazdasági stabilitását.

Nixon retorikája tehát nem csupán politikai, hanem kulturális és társadalmi dimenziókban is hatással volt az amerikai társadalomra, miközben az etnikai közösségek és a szociális jóléti kérdések összefonódása új formákat öltött. A politikai diskurzusban rejlő hatalom és a kulturális identitások, amelyekre a politikai üzenetek építettek, hosszú távon meghatározták az amerikai politikai tájat, és számos hatást gyakoroltak a későbbi politikai stratégiákra és választási diskurzusokra.

Miért fontos az önazonosság keresése és hogyan hat ez életünkre?
Hogyan rendszerezzük Agatha Christie novelláit és miért fontos a megértésük?
Hogyan befolyásolják a vásárlói útvonalak és ajánlások a vásárlói döntéseket?