Az ISIS médiahadjárata a reflexív mediáció iskolapéldája: a nyugati médiaformátumok és technológiák cinikus kisajátítása egy ideológiai és fizikai háború szolgálatában. A terrorszervezet nem csupán a Közel-Keletet sújtó erőszak és pusztítás révén vált globális fenyegetéssé, hanem a digitális médiaeszközök – YouTube, Facebook, Twitter – ügyes és kíméletlen használata által is. Az általuk közzétett kivégzések, túszdrámák és zsarolóvideók nem véletlenszerű, nyers felvételek voltak, hanem szándékosan szerkesztett, narratívába illesztett produkciók, amelyek dramaturgiája a nyugati tömegkultúra formáira épült.

A „digitális zsákmány” fogalma – azaz a technológia és kulturális eszközök erőszakos kisajátítása – jól illusztrálja, hogyan fordította vissza az ISIS a nyugati média logikáját saját céljaira. A szervezet olyan eszközöket alkalmazott, amelyeket eredetileg önreprezentációra, szórakoztatásra vagy információközlésre terveztek. Az ISIS nem csupán használta ezeket a platformokat, hanem tudatosan stilizálta üzeneteit a hollywoodi dramaturgia, videójáték-narratívák és hírtelevíziós sürgősség imitálásával.

Az ikonikus kivégző, „Jihadi John” – akinek hátterét brit médiumok részletesen feldolgozták – maga is egy olyan figura lett, aki egyaránt testesített meg valóságot és fikciót. Ő nemcsak gyilkos volt, hanem egy karakter is, akit a közönség ismert és elítélt, de mégis figyelemmel követett. Az általa megtestesített színház nemcsak az áldozatok megrázó halálát jelentette, hanem egyfajta kognitív disszonanciát is a néző számára: egy brit fiatalember, aki a nyugati jóléti társadalomból emelkedik ki, majd annak legbrutálisabb kihívójává válik.

Az ISIS által alkalmazott formátumokban felfedezhetők a hollywoodi gonosztevők, mint Lex Luthor vagy a Joker vonásai – túldramatizált, teatralizált gonoszság, amely egyben szórakoztató is, legalábbis médialogikailag. Az időhöz kötött kivégzések, irreális váltságdíjak, kamerába mondott üzenetek és a horrorisztikus vágóképek mind azt a tömegkultúrát idézték meg, amelyet a nyugati társadalmak generációk óta fogyasztanak – csak itt a fikció valósággá torzult.

A terror valóságshow-vá alakult: a párizsi Charlie Hebdo elleni támadás, ahol a merénylők a kamerák előtt kiáltották, hogy „megbosszulták a Prófétát”, egy újfajta háború médianyelvén íródott. A későbbi boltban történt mészárlás során Amedy Coulibaly GoPro kamerát viselt, és azt tervezte, hogy a felvételeket azonnal feltölti – nem a terrorszervezetek belső használatára, hanem a globális médiatérbe, a közönség számára. Azt akarta, hogy a nézők „élőben” kövessék a rémület forgatókönyvét, amelynek ő volt a főszereplője.

A terrorizmus ebben az értelmezésben már nemcsak politikai vagy vallási aktus, hanem performansz, amelynek sikeressége nem a fizikai pusztításban, hanem az információs környezet destabilizálásában mérhető. Az információ és a félelem menedzselése ugyanazzal a médiaracionalitással történt, amely bűnügyi sorozatokat és valóságshow-kat strukturál. A nyugati média, bár gyakran elhatárolódott a képsorok bemutatásától, mégis beágyazta azokat saját műsorszerkezetébe: „dramatikus pillanatok a kivégzések előtt” – ezek már nem hírek, hanem narratív csúcspontok lettek.

E kontextusban az ISIS sikere nem csupán az ideológiai radikalizálásban keresendő, hanem abban is, hogy képes volt beilleszkedni a globális médiakultúra sémáiba. A propagandájuk hatásossága abban rejlett, hogy nem ellene mentek a nyugati kommunikációs logikának, hanem egyszerűen alkalmazták azt – sőt, tovább is fejlesztették. A médiagenie kiszabadult, és többé nem csak az iparosodott hatalmak kezében van.

A kommunikáció ökológiája – a különféle médiumok egymásra hatása, az információs tér rétegződése, a vizuális narratívák dominanciája – nem csupán lehetővé tette ezt a fajta erőszakos önreprezentációt, hanem egyenesen támogatta is azt. A közönség – globális, hálózatba kötött, ingerküszöbét vesztett – már nem a brutalitástól rémül meg, hanem annak formátlan megjelenítésétől. A jól ismert sémákba ágyazott erőszak így nem taszít, hanem bevon, fogyaszthatóvá válik.

Fontos megérteni, hogy a terrorizmus ilyen formában már nem ideológiai párbeszéd része, hanem médiaesemény. A közönségre gyakorolt hatása nem elsősorban a meggyőzés, hanem a sokkolás, a bevonás, a destabilizálás révén érvényesül. Az, hogy a néző „tudja”, hogy amit lát, propaganda – nem csökkenti a hatását. Épp ellenkezőleg: az önreflexív, ironikus médiafogyasztás csak még mélyebbre ágyazza be az élményt a tudatalattiba.

A társadalmak számára tehát a kihívás nem csak az, hogy megakadályozzák az ilyen tartalmak terjedését, hanem hogy újraértelmezzék a média

Hogyan alakítja a média logikája a politikai diskurzust és a félelmeket?

A média logikájának szerepe napjaink politikai és társadalmi diskurzusában rendkívül fontos. A Donald Trump által képviselt populista retorika és a hozzá kapcsolódó politikai döntések, különösen a migrációval és a terrorizmussal kapcsolatos félelemkeltés, egy olyan társadalmi pszichológiai állapotot eredményeztek, amelyben a média hatása kulcsfontosságú szerepet játszott. Az új technológiák és az internet fejlődése révén a média nem csupán információforrássá vált, hanem a félelem és az ellenállás szociálpszichológiai motorjává is.

Trump kampánya és elnöksége alatt egyre inkább világossá vált, hogy a média képes manipulálni az emberek politikai nézeteit és érzelmi reakcióit, különösen akkor, amikor a félelemre és a bizonytalanságra épít. A "migránsok" és a "terroristák" elleni félelem folyamatos gerjesztése, amelyet a média – különösen a Fox News és a jobboldali rádiók – folytatott, segített kialakítani azt a közvéleményt, amely sok esetben hitelesnek tekintette a legabszurdabb politikai állításokat is.

A média logikája nemcsak a politikai diskurzust formálja, hanem annak módját is, ahogyan az egyének érzékelik a világot. Az egyre inkább digitálissá váló közegben az emberek szűkebb, személyre szabott információkat kapnak, amelyeket saját véleményük, ideológiájuk és érdekeik szerint válogatnak össze. Az internet és a közösségi média lehetővé teszi számukra, hogy egyéni döntéseiket másokkal megosszák, valamint azokban az információforrásokban bízzanak, amelyek megerősítik előzetes nézeteiket. Ezt a jelenséget egyre inkább a digitális média hatása kíséri, amely szoros kapcsolatban áll az egyéni identitásformálódással és a közösségi kapcsolatok átalakulásával.

Az internet fejlődésével a média fogyasztásának módja radikálisan megváltozott: 2000-ben még csak a lakosság 46%-a rendelkezett internet-hozzáféréssel, 2014-re ez az arány már 87%-ra nőtt. Az okostelefonok elterjedése, valamint a közösségi média platformok robbanásszerű növekedése teljesen új kommunikációs formákat hozott létre. Az egyes emberek mostantól saját véleményeiket és érzéseiket a közösségi médián keresztül osztják meg, gyakran anélkül, hogy figyelembe vennék azok megbízhatóságát. Az egyre inkább personalizált tartalom, valamint a félelemkeltésre építő kampányok összefonódtak, és egy új típusú közönséget hoztak létre, melyet a Pew Research Internet Project "E Audience"-ként (E-közönség) nevezett el.

A közösségi média és az internet nem csupán egy új technológiai eszközként van jelen az életünkben, hanem alapvetően átalakítja a társadalmi normákat és az egyének közötti kapcsolatokat. A digitális világ lehetőséget ad arra, hogy az egyének egyre inkább saját elképzeléseik szerint formálják meg a valóságot. Ezt a jelenséget már a tudományos közösség is figyelemmel kíséri, például Couldry és Hepp szerint, akik az önreflexív interakciók és az intézményesített médiafolyamatok fontosságát hangsúlyozzák.

A digitális média mindemellett nem csupán az egyéni percepciók alakítását segíti elő, hanem szélesebb társadalmi és politikai hatásokat is kivált. A Trump által képviselt politika és a média szerepe egyértelműen megmutatta, hogy a félelemre építő diskurzusok hogyan képesek manipulálni a közvéleményt, és miként alakítják a társadalom politikai döntéseit. A közönség manipulációja a digitális világban egy új formát öltött, amely már nem csupán politikai kampányok eszköze, hanem mindennapi életünk részévé vált.

Fontos megérteni, hogy a média nemcsak az információk közvetítője, hanem egy olyan eszközként is működik, amely formálja az egyéni és kollektív valóságot. Az olyan jelenségek, mint a közösségi média és a hírek személyre szabása, alapvetően megváltoztatták a kommunikációt és az információ áramlását. A digitális világban az emberek egyre inkább saját ideológiai buborékaikban élnek, amelyeket a média fokozatosan erősít meg. Ebben az új médiakörnyezetben a politika és a társadalom működése nem csupán a hagyományos politikai diskurzusokon, hanem a digitális interakciókon és a személyre szabott információkon is múlik.

Hogyan alakította át Donald Trump az amerikai politikát és társadalmat a félelem politikájával?

Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok története és társadalmi problémái egy sor olyan összeesküvésként jelentek meg, amelyeket kormányzati tisztviselők, tudósok és a hírmédia – a "hamis hírek" – valósítottak meg annak érdekében, hogy védjék az alulreprezentált, jogtalan és illegális kisebbségi csoportokat, bevándorlókat és nemzetközi ügynököket, miközben az igazságos amerikai polgárok jogait és érdekeit radikális, liberális, kommunista vagy sátáni projektekre pazarolták. Trump önreklámozása és hazugságai figyelmet keltettek, széleskörű válaszokat és cáfolatokat váltottak ki, miközben fenntartották azt az eltérő identitást, amelyet vagy utáltak, vagy rajongtak érte a különböző ideológiai háttérrel rendelkező közönségek (Merkovity, 2017, 2018).

Trump elnöksége alatt számos nemzetközi megállapodást felrúgott, csökkentette a szociális ellátások támogatását, dicsőítette a rasszistákat és a fehér felsőbbrendűséget, valamint durva és kultúráltalan diskurzust folytatott a kisebbségi csoportok és bevándorlók ellen. A világjárvány pusztító hatásait is tagadta, még akkor is, amikor egy rögzített interjúban elismerte, hogy halálos volt. Ezt követően nem volt hajlandó elfogadni a 2020-as elnökválasztás vereségét, és arra szólította követőit, hogy „állítsák meg a lopást” és „harcoljanak, mint az ördög”, aminek következményeként egy lázadás tört ki, és január 6-án, 2021-ben a Capitoliumot is megrohamozták, hogy megakadályozzák a kongresszusnak az elektori kollégium eredményeinek hitelesítését. Követői nem ismerték el vereségét, és sokan támogatták a Capitolium ostromát. Még 2021 áprilisában is Trump tagadta a lázadás pusztító hatását, azt állítva, hogy „nulla fenyegetés volt már az elején... nézd, bementek, amit nem kellett volna... és ölelték és csókolták a rendőröket és a őröket... nagyszerű kapcsolatokat ápoltak” (CNN, április 26, 2021).

A 2020-as elnökválasztás volt az első az Egyesült Államok történetében, amely nem zajlott le békés hatalomátadással. Trump ezzel széttörte azt az elgondolást, hogy az Egyesült Államok egy kivételes nemzet, amely ideálokhoz ragaszkodik, és nem hajlamos a széleskörű hitre, hogy az autokratikus hatalom és az anti-demokratikus kimenetek elkerülhetetlenek. Az amerikai kivételesség elve – amelyet először Alexis de Tocqueville fogalmazott meg a 19. században – az Egyesült Államok egyedi történelmére, földrajzi helyzetére, a tartós osztályharcok hiányára, egy szilárd középosztályra, a központi hatalom iránti bizalmatlanságra és az alapvető demokratikus értékek közös megosztására épült. Ezen elvek segítettek abban, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek ünnepelték az individualizmust, és kizárták a destruktív hegemóniát itthon, valamint az imperializmust és a hódítást külföldön. Trump ezzel szemben durva nacionalizmust, pettyegebb bigottságot és xenofóbiát szabadított el, miközben támadta a globális erőfeszítéseket a klímaváltozás, a nukleáris fegyverek elterjedésének megfékezése és az emberi jogok védelme érdekében. Vulgaritásokkal árasztotta el a közvéleményt, miközben elutasította a tényeket, a tudományt és a haladás, egyenlőség eszméit, valamint érvénytelenítette az elnökválasztási eredményeket (Starr, 2019).

Az Egyesült Államok lakossága a 2020-as választások után hónapokig megosztott maradt, mint ahogy nem történt ilyen megosztottság a polgárháború óta. Soha nem próbálták még olyan mértékben korlátozni a választási jogokat, mint a rasszista Jim Crow törvények idején, amelyek a rekonstrukciót követték. Azok a polgárok, akik Trumpot támogatták, nem voltak hajlandóak együttműködni a legjobb szándékú közegészségügyi intézkedésekkel, amelyek a legpusztítóbb járvány kezelésére irányultak az elmúlt 100 évben. Néhány kongresszusi képviselő nem viselt védőmaszkot, amit Trump hívei a volt elnök ellen indított demokratikus ármányként értékeltek. Amikor Trump lánya, Ivanka beoltatta magát és arra szólította az amerikaiakat, hogy „oltsák be magukat, amint tudják”, az oltásellenesek gúnyolódtak rajta: „Reméltem, hogy nem állsz be ebbe a fajta erkölcsi szónoklásba” (Chapman, 2021). Sokan, akik hajlandóak voltak elfogadni egyes demokraták által kínált alapvető társadalmi programokat, féltek attól, hogy keresztülmennek a volt elnök által irányított politikai hullámvasúton, amely 74 millió szavazatot kapott a 2020-as választáson. Liz Cheney, aki megszavazta Trump 2020-as impeachment-jét, ezzel elásta jövőjét mint republikánus vezető (Russonello, 2021). Trump háborút hirdetett azon tizenhárom kongresszusi képviselő és hét szenátor ellen, akik megszavazták a letartóztatásához szükséges impeachmentet, és megpróbálták eltávolítani Cheneyt a képviselőház harmadik rangú vezetői pozíciójából.

Trump ezen eljárása nem csupán szimbolikus erőszak volt, hanem egy figyelmeztetés minden választott tisztviselő számára, aki képes lenne elfogadni, hogy a választásokat tisztességesen elvesztette. Ez a támadás a Kongresszus ellen politikai erőszakot jelentett. Trump személyes támadása és a Kongresszus megzavarására tett kísérlet egy új erkölcsi hegemóniát és a társadalmi rend hatalmát dramatizálta. A digitális média által közvetített szórakoztató tartalom és szimbólumok fogyasztása révén a választók érzelmileg beágyazódtak Trump ellenállásának és felszabadulásának narratíváiba, és az ilyen üzenetek erősen rezonáltak a társadalom egyes rétegeivel.

A digitális média logikája lehetővé tette, hogy a követők érzelmileg elköteleződjenek Trump politikai üzenetei iránt, amelyek elutasították a politikai intézményeket, demokratikus szertartásokat és szakszerűséget. Az ő politikája egy szolidaritásra építő, érzelmi felszabadulást kínáló politika volt, amely az érzelmi közösség és a közös identitás megerősítésére épült.

Miért váltak a média és a propaganda a modern társadalom központi tényezőivé?

A digitális kommunikáció és a média globális hálózata ma már minden egyes aspektusát meghatározza mindennapi életünknek. A technológiai fejlődés, különösen az internet és a közösségi média megjelenése, alapvetően megváltoztatta, hogyan érzékeljük a világot, hogyan alakítjuk véleményeinket, és hogyan éljük meg a politikai diskurzust. A politika, mint kulcsfontosságú terület, különösen érzékeny a médiával való manipulációra, mivel ez a terület határozza meg leginkább a közvéleményt és irányítja a társadalmi diskurzust.

A média logikája és propagandája mindössze egy eszközként funkcionál a hatalom kezében, amely a közvélemény formálását célozza. A politikai kampányok, a választások, a közéleti diskurzusok mind-mind egy-egy olyan teret képviselnek, ahol a média képes irányítani, manipulálni és különböző narratívákat terjeszteni. A politikai retorika ma már nem csupán az üzenetek egyszerű közvetítésére épít, hanem arra, hogy azokat olyan módon formálja, amely az emberek érzelmeit és félelmeit célozza meg.

A „nagy hazugság” fogalma jól tükrözi ezt a manipulációs technikát, ahol a közvélemény számára egy olyan narratíva alakul ki, amely valóságosnak tűnik, miközben a mögötte álló tények és igazságok teljesen más irányba mutatnak. A politikai manipuláció tehát nem csupán a szavazók befolyásolására irányul, hanem az érzelmi reakciók és félelmek erősítésére is, amelyek a közvélemény elterelésére, polarizálására, vagy éppen kontrollálására szolgálnak. Ez a típusú politika egyfajta szimbolikus terrorizmus formáját ölti, ahol a társadalmi rend fenntartására vagy éppen annak megbontására irányuló stratégiák a médiumok manipulációjával érik el céljukat.

A különböző társadalmi és politikai események – mint például a Black Lives Matter mozgalom vagy a bostoni maratoni robbantás – egy-egy újabb teret biztosítanak a média és a politika összefonódásának. Az ilyen események könnyen képesek újabb ideológiai irányvonalakat generálni, amelyek gyorsan elérhetik a társadalom szélesebb rétegeit, miközben gyakran elfeledkezünk a mögöttes valóságról, amelyet az események manipulált narratívája kiszorít a figyelem középpontjából.

A média szerepe tehát nem csupán az információ átadásában rejlik, hanem abban is, hogy képes megváltoztatni a valóságot, amelyet az emberek egy-egy eseményről vagy politikai helyzetről alkotnak. Az identitásépítés, mint például a politikai kampányok során végbemenő narratívaformálás, a digitális média segítségével még erőteljesebbé válik. A szimbolikus identitások, amelyek a társadalom különböző csoportjait jellemzik, most már nem csupán a valóság egyes aspektusaival kapcsolódnak össze, hanem a médián keresztül épülnek fel és válnak elfogadottá.

A közösségi média felületei, a Facebook, a Twitter és a hasonló platformok kiemelt szerepet kapnak ebben a narratívaformálásban. A médiarendszerek közötti összefonódás és a hibrid média rendszerének hatása lehetőséget biztosít arra, hogy egy-egy populista politikai szereplő gyorsan elérje célját, manipulálva a közvéleményt, miközben a valóság torzítása elérhet egy szélesebb, de mélyebb szintet.

Az identitás-politika emellett olyan kérdésekhez is vezethet, mint a nacionalizmus, a vallási vagy etnikai alapon történő megkülönböztetés, illetve a migrációval kapcsolatos kérdések. A közösségi média mint eszköz arra szolgál, hogy az ilyen kérdések mentén polarizálja a társadalmat, miközben a valóság gyakran figyelmen kívül marad. Az emberek számára könnyűvé válik elfogadni a valóságról alkotott képet, amelyet a média sugall, ahelyett, hogy saját tapasztalataik és ismereteik alapján alakítanák meg.

A hatalom és a média közötti összefonódás tehát egy rendkívül veszélyes és hatékony eszközzé válhat, amellyel a politikai elit képes befolyásolni és irányítani a társadalom széles rétegeit. Az eszközök rendelkezésre állnak, és a média, mint a társadalom új politikai terepe, mind nagyobb szerepet kap a jövőben is.

Miért nem mindig a nyilvánvaló válasz a helyes?
Hogyan befolyásolják az alapvető értékek és a pártpolitikai identitás a tényekhez való viszonyulást?
Milyen mikrotápanyag-hiányok és túladagolások fordulhatnak elő, és hogyan kezeljük a rövidbél szindrómás és akut hasnyálmirigy-gyulladásos betegek táplálkozási problémáit?
Hogyan kezeljük a párbeszédeket és értesítéseket Android alkalmazásokban?
Hogyan formálja a félelem a társadalmat: A média és a népszerű kultúra hatása