Barack Obama, amikor 2008-ban elindult elnöki kampányában, rendkívüli kihívásokkal nézett szembe, amelyek közvetlenül érintették faji identitását és annak politikai kezelését. A választók szemében ő egyszerre volt egy fekete politikai vezető és az Egyesült Államok első afroamerikai elnökjelöltje, miközben a hagyományos politikai diskurzustól eltérő módon kellett navigálnia a társadalmi és faji különbségek között.

Obama elnöki pályafutása elején, amikor a neves Jeremiás Wright ügy felmerült, különösen fontos döntéseket hozott. Wright, a chicago-i templomának pásztora, szenvedett a faji igazságtalanságokkal kapcsolatos szélsőséges álláspontjaival, és Obama ekkor egy komoly beszédben, az „A More Perfect Union” (Tökéletesebb Unió) című szónoklatában próbálta meg reagálni a vádakra. Obama kihívása abban rejlett, hogy miközben el kell utasítania Wright radikális nézeteit, nem utasíthatja el a fekete közösséghez való tartozás szimbolikus jelentőségét sem. Ugyanakkor nemcsak a faji igazságtalanságok, hanem saját személyes tapasztalatait is bele kellett illesztenie egy olyan beszédbe, amely nemcsak a fekete közösséget, hanem az egész amerikai társadalmat megszólította.

Obama beszédében elismerte a faji egyenlőtlenség történelmét az Egyesült Államokban, miközben kifejtette, hogy a fehér és fekete Amerika közötti szakadék az egység szükségességére mutat. A beszéd különleges fontosságú volt, mivel megalapozta Obama elnöki politikáját a faji kérdésekkel kapcsolatban. Bár később nem alkalmazta ugyanazt a retorikát, amit ezen beszéd során, mégis ennek a szónoklatnak a hangvételétől indult el abba az irányba, hogy az Egyesült Államok faji feszültségeit nem elkerülni, hanem áthidalni próbálja.

A politikai diskurzusban Obama többször hivatkozott W. E. B. Du Bois „kettős tudat” (double consciousness) elméletére, amely az afroamerikaiak faji tapasztalatait írja le. Obama maga is „kettős” identitást alakított ki, amely egyesítette a fekete közösséghez való tartozást az amerikai kultúrával, sőt, sokszor úgy beszélt magáról, mint valakiről, aki nemcsak fekete, hanem egy amerikai társadalom része is. Ez a kettősség a kampányában is kiemelt szerepet kapott, mivel a fekete közösség identitásának megértése és képviselete mellett próbált egyesíteni minden amerikai állampolgárt.

Obama elnöki kampányai során az egyik legfontosabb stratégiai döntése, hogy elkerülte a klasszikus faji témák, mint a jóléti reformok vagy a bűnözés, túlzott hangsúlyozását. A 2012-es választások előtt, amikor a gazdasági válság és a munkanélküliség kérdései dominálták a közbeszédet, Obama sokkal inkább a gazdaság és a munkahelyteremtés fontosságára helyezte a hangsúlyt. A szociális juttatásokkal kapcsolatos szóhasználata is megváltozott; nem beszélt a hagyományos „jóléti rendszerről”, hanem inkább a „vállalati jólétről” beszélt, amikor a gazdasági egyenlőtlenségek kezeléséről szólt. Ezzel egyúttal elkerülte a faji alapon támadott jóléti rendszerek védelmét, ami számos bírálatot váltott ki politikai ellenfeleiből.

Obama politikai karrierjének különös vonása volt, hogy bár saját származása révén gyakran érte támadás a faji kérdések kapcsán, ő képes volt elkerülni, hogy túlságosan egy-egy rétegre összpontosítson. Politikai diskurzusában, amelyet nemcsak a fekete, hanem a fehér, latino és ázsiai amerikai közösségek számára is világossá kellett tennie, mindig arra törekedett, hogy egyesítse a különböző közösségeket. Kampánya nemcsak a fekete közösség számára szólt, hanem mindenkinek, aki az ország jövőjét közös ügyként látta.

A 2012-es választások alatt Obama sikeresen szólította meg az afroamerikai, latino, ázsiai és fiatal amerikai választókat, miközben igyekezett fenntartani a fehér demokraták támogatását is. Ezzel a választási stratégiával biztosította, hogy a különböző közösségek között ne legyenek feszültségek, és hogy senki se érezze, hogy kizárják őt. Míg a republikánus kampány a gazdasági juttatások fekete amerikaiak felé történő átirányítását igyekezett felvetni, Obama éppen ezen vádak ellen próbálta meg erősíteni a választói bázisát, kihangsúlyozva a nemzet gazdasági problémáira adott megoldási javaslatait.

Fontos, hogy a választók megértsék, hogy Obama politikája nemcsak egy adott etnikai csoport érdekeit szolgálta, hanem az egész amerikai társadalomét. A faji kérdések kezelésére tett próbálkozásai azt tükrözték, hogy egy társadalom szolidaritása és integráltsága nemcsak az egyes csoportok egyenlőségét, hanem az egész közösség közös jövőjét is jelentheti.

Hogyan használta Trump a rasszista retorikát a politikai hatalom megszerzésére?

Donald Trump politikai felemelkedése, különösen a 2016-os választások során, nemcsak az amerikai társadalom gazdasági és politikai átalakulásának, hanem rasszista és etnikai előítéletek kihasználásának is köszönhető. A politikai stratégiája különösen a fehér amerikaiak félelmeire, haragjára és gazdasági problémáira épített, miközben egyre inkább az amerikai politikai élet központjává vált. Trump sikeresen összekapcsolta a fehér amerikaiak etnikai és faji feszültségeit az egyre súlyosbodó gazdasági válsággal. Ezt a taktikai megközelítést, bár sok kritika érte, különösen a nem konzervatív médiától, valójában nem tekinthetjük új jelenségnek a republikánus párt politikai kampányain belül. A republikánus politikai diskurzusban a rasszista üzenetek már hosszú ideje jelen vannak, és Trump személyében egy olyan politikus jelent meg, aki képes volt ezeket a kérdéseket a legnagyobb nyilvánosság előtt is szívesen és hatékonyan felvetni.

A média kritikusai gyakran említik Trump kijelentéseit, amelyek sok esetben a rasszizmus és a bigottság vádjait hozták elő. A New York Times 2016 júliusában megjelent szerkesztőségi cikkében úgy fogalmazott, hogy Trump több mint négy évtizede tartó pályafutása során egyértelmű rasszista narratívát épített ki. Azonban még a The New Yorker is megjegyezte, hogy meglepő, hogy Trump kampányában az afroamerikaiak szerepe viszonylag alacsony volt, bár a rasszista provokációk célzottak voltak a fehér középosztály számára. A kritikák ellenére Trump az amerikai választási rendszerben egy olyan retorikát alkalmazott, amely inkább megerősítette, mintsem gyengítette támogatottságát, és számos elemzés arra mutatott rá, hogy a rasszista diskurzus kulcsfontosságú tényező volt a győzelmében. A választási eredmények alapján a kutatók, mint Sean McElwee és Jason McDaniel, arra a következtetésre jutottak, hogy az afroamerikaiakkal és az immigrációval kapcsolatos rasszista attitűdök fontos szerepet játszottak Trump támogatottságának növelésében.

Trump azon politikai stratégiája, amely a fehér középosztály gazdasági és társadalmi frusztrációit összekapcsolta a faji kérdésekkel, egyre inkább a fehér nacionalizmus támogatóit is maga mellé állította. A politikai diskurzusban megjelenő, explicit rasszista csoportok, mint a Ku Klux Klan vagy a náci szimpatizánsok, Trump mellett álltak, és ő, bár kezdetben elutasította őket, később szándékosan elkerülte, hogy végleg eltávolítsa őket politikai környezetéből. A választási győzelem után például David Duke, a Ku Klux Klan egykori vezetője, nyilvánosan gratulált Trumpnak, és Trump válasza, hogy nem ismeri őt, egy szándékos ambivalenciát mutatott a fehér nacionalisták támogatásával kapcsolatban.

A médiával szembeni Trump-féle támadások egy másik fontos stratégiai elemet jelentettek: a "fake news" (hamis hírek) és a liberális sajtó elleni állandó küzdelmet. Ezzel a technikával Trump képes volt elérni, hogy támogatói ne vegyék komolyan a rasszizmus vádjait, amelyek szerinte az "olyan túlságosan érzékeny baloldal" támadásai voltak. Azáltal, hogy Trump a médiát ellenségként ábrázolta, az emberek hajlandóak voltak kételkedni a sajtó objektivitásában, miközben a Trump által használt rasszista retorika és a politikai korrektség elleni harc egyesek számára legitimitást biztosított.

Trump retorikájában az egyes rasszista vádak folyamatos támadása mellett megjelentek a nyelvi küzdelmek is, amelyek arra összpontosítottak, hogy kitüntessenek egy-egy kijelentést a politikai korrektség keretein belül. A médiától való távolságtartás, és az, hogy Trump nem tagadta meg teljesen a fehér nacionalisták támogatását, lehetővé tette számára, hogy saját politikai üzenetét folyamatosan erősítse, miközben folyamatosan reagált a negatív kritikákra.

Fontos megérteni, hogy Trump nemcsak egy politikai stratégiát alkalmazott, hanem egy mélyebb társadalmi és kulturális törést is kihasznált. A választók, akik Trumpot támogatták, gyakran nemcsak gazdasági problémákra vagy politikai hovatartozásra reagáltak, hanem egy sokkal összetettebb társadalmi feszültségre, amely a faji és etnikai ellentétek köré szerveződött. Az olyan fogalmak, mint "politikai korrektség" és "fake news", lehetőséget adtak a támogatóknak, hogy ne érzékeljék a Trump által képviselt rasszista diskurzust valódi problémaként. Ez a dinamika egy új politikai kultúra kialakulásához vezetett, amelyben a fehér középosztály frusztrációja és az identitás kérdései egyre inkább a politikai diskurzus középpontjába kerültek.

Hogyan tükrözik Mussolini és Trump módszerei egymást?
Miért fontos a három? Az ősi mesék és a numerikus szimbolika
Hogyan alakultak ki az emberi vallási tapasztalatok és mi a vallás szerepe a társadalomban?
Hogyan dolgozhatunk a Photoshop rétegekkel és filmcsíkokkal?
Mikor költözhetek be?