Miért nem elég a vallásos eszmék és a hitéleti irányelvek a világjárványok kezelésére?

2019 októberében a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ, a Világgazdasági Fórum és a Bill & Melinda Gates Alapítvány közreműködésével egy szimpoziumot tartottak, Event 201 néven, mely egy globális járványt szimulált. Ez a szimuláció, amely politikai és ipari vezetők számára készült, az iparági, kormányzati és nemzetközi intézmények közötti együttműködés szükségességét hivatott bemutatni egy ilyen katasztrófa kezelésében. A szituáció leírása szerint egy új, zoonotikus koronavírus robban ki, amelyet denevérek adnak át sertéseknek, majd embereknek, és amely végül könnyen emberről emberre terjed. A járvány hatásai rendkívül gyorsan súlyossá válnak, ahogy a fertőzött és elhunyt emberek száma exponenciálisan növekszik.

Az Event 201 azóta sokak számára a világjárványok előrejelzésének egyik példájaként jelent meg, ám valójában azt mutatja, hogy a globális világjárványok előre jelezhetők voltak. Egy másik figyelemre méltó szimuláció, a Trump kormányának 2019 januárja és augusztusa között végzett Crimson Contagion elnevezésű gyakorlat is rávilágított azokra a problémákra, amelyek a világjárvány kezelésében felmerültek volna. A gyakorlat a fertőzés gyors elterjedését vizsgálta, és feltárta a különböző hatóságok közötti kommunikációs problémákat és a társadalmi zűrzavart.

Az egyik ilyen példa Gretchen Whitmer michigani kormányzó rendelete, amely 2020 márciusában megtiltotta az ötven főnél több embert egybegyűjtő rendezvényeket, de később kivételt tett a vallási szertartások számára. Ehhez hasonlóan Florida kormányzója is azzal a döntéssel reagált a pandémia hatásaira, hogy a vallási szertartások számára kivételt tett a bezárási intézkedések alól. Ezen intézkedések, bár politikai indíttatásúak voltak, súlyosan aláásták a járvány kezelésére tett erőfeszítéseket.

A vallásos közösségek tehát nemcsak hogy nem járultak hozzá a járvány megfékezéséhez, hanem éppen ellenkezőleg, gyakran akadályozták a közegészségügyi intézkedések betartását. Miközben más iparágak igyekeztek alkalmazkodni, a vallási intézmények kiemelt jelentőséget tulajdonítottak saját vallási szertartásaiknak, és hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni a közegészségügyi ajánlásokat és a szigorú korlátozásokat. A helyzetet tovább bonyolította a vallási vezetők által képviselt, sokszor dogmatikus hozzáállás, amely azt sugallta, hogy a vallásos gyakorlatok alapvetőbbek, mint a tudomány és a közegészségügyi irányelvek.

Ezen vallási magatartás megértéséhez fontos tisztában lenni azzal, hogy a vallás és az elköteleződés, amelyet sok vallási vezető kifejez, gyakran egy irracionális magabiztosságból táplálkozik. Az a hit, hogy a vallásos cselekedetek védelmet nyújtanak a járványokkal szemben, egyértelműen nem alapul tudományos tényeken, hanem inkább az önmagunk fontosságának érzésén és egyfajta társadalmi elzárkózáson. A hitélet védelme aligha jelenthet alternatívát a közegészségügyi intézkedésekkel szemben, amikor a tudományos kutatások és a gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy a személyek közötti közvetlen érintkezés maximalizálja a fertőzés terjedését.

Ez az önmagát felsőbbrendűnek tartó vallási meggyőződés, amely sok esetben gátolja a társadalmi felelősségvállalást, figyelmen kívül hagyja azokat az alapvető elveket, amelyek segíthettek volna megelőzni a világjárványok gyors elterjedését. A vallásos közösségek és a vallásos vezetők által képviselt álláspontok gyakran túlzottan személyesek, és nem veszik figyelembe a társadalom egészének érdekeit. Az, hogy egy közösség vagy vallási vezető saját hitelveit és ideológiáit az egész társadalom fölé helyezi, komoly következményekkel járhat a közegészségügyi intézkedések végrehajtásában.

A világjárványok kezelésében nem elegendő csupán vallásos vagy hitéleti válaszokat keresni. Ahhoz, hogy valóban hatékonyan kezelhessük a globális egészségügyi kríziseket, fontos, hogy az egyéni hitek helyett a tudományos alapú intézkedések és az orvosi szakértelem kerüljenek előtérbe. A vallás és a közegészségügy nem zárják ki egymást, de a vallási eszmék nem helyettesíthetik a közegészségügyi protokollokat. A valóság az, hogy a járványok elleni védekezésben a közegészségügyi és tudományos alapú megközelítés a leghatékonyabb, és a vallásos meggyőződések figyelmen kívül hagyása sok esetben káros hatással van a közösségekre.

Miért fontos megérteni a vallási intézmények kormányzati támogatásának hatásait?

A vallás és az állam szétválasztásának elve hosszú ideje az amerikai alkotmányos jogrendszer alapvető pillére. Azonban az egyházak és vallási intézmények kormányzati támogatása és a jogszabályok alkalmazása körüli viták, különösen a katasztrófahelyzetekben nyújtott állami segítség kapcsán, folyamatosan élesednek. A kérdés nem csupán jogi vagy politikai, hanem mélyebb filozófiai és vallási vonatkozásokat is magában hordoz. Mennyire lehet indokolt, hogy a kormányzat közpénzből támogassa az egyházakat, miközben egyértelműen meg kell védeni a vallási semlegességet és a társadalom szekuláris alapú egyensúlyát?

Bár a jogi alapvetés, amely szerint a vallási intézmények nem lehetnek jogosultak ilyen típusú állami segélyekre, világos volt, a politikai nyomás és az egyházi lobbi hatására a FEMA új irányelvet vezetett be, amely lehetővé tette a templomok számára a segélyek igénybevételét. Ez a döntés nemcsak vallási, hanem politikai és társadalmi vitákat is generált, hiszen a kormányzat közvetlen támogatást nyújtott a vallási tevékenységekhez. Azok a szekuláris jogvédők, akik az alkotmányos elvekre hivatkozva ellenálltak ennek a lépésnek, arra figyelmeztettek, hogy a vallási intézmények kormányzati támogatása végső soron a vallás és az állam szétválasztásának elvének megsértését jelenti, hiszen ha a kormány közpénzt használ vallási célokra, azzal implicit módon vallásos intézményeket támogat.

A kormány által nyújtott közvetlen támogatás, amely lehetővé tette, hogy vallási közösségek — köztük templomok és vallási szervezetek — állami támogatásban részesüljenek, hosszú távon hatással lehet a vallási intézmények függetlenségére és autonómiájára is. Az egyházak, amelyek elfogadták az állami támogatásokat, valójában egy olyan helyzetbe kerültek, ahol fokozatosan kormányzati függőséggel kellett szembenézniük. A vallási intézmények számára az ilyen típusú állami segítség elfogadása komoly kockázatokat rejt, mivel növeli a vallásos tevékenységek és a kormányzati hatalom közötti kapcsolatot, ami hosszú távon a vallási szabadság megszorításához vezethet.