Elizabeth Korver-Glenn kutatása révén betekintést nyerhetünk abba a bonyolult mechanizmusba, amelynek során az ingatlanügynökök különböző módokon próbálták közvetíteni az etnikai összetételét a környékeknek azoknak a fehér ügyfeleknek, akik el akarták kerülni a fekete közösségek közelségét. Korver-Glenn megállapította, hogy a hirdetések, értékbecslések, hitelügyintézés és más ingatlanpiaci döntések során a rasszizmus folyamatos jelenléte és a fekete lakosság sztereotípiáinak megerősítése hosszú távon fenntartja a szegregációt, és elnyomja a házak értékének növekedését az ilyen közösségekben. A diszkrimináció mindezt a jogi kihívások elkerülése érdekében szándékosan rejtett módon kódolják. Ez a jelenség nem csupán emberi jogi szempontból aggályos, hanem közvetlen hatással van a városok hanyatlására is, mivel gátolja a fekete közösségek tőkéhez való hozzáférését, ezáltal csökkentve a gazdasági fejlődést.

A munkaerőpiaci diszkrimináció az Egyesült Államokban továbbra is súlyos probléma. Bár sok konzervatív politikus és vállalati vezető tagadja a létezését, a kutatások épp az ellenkezőjét mutatják. Marianne Bertrand és Sendhil Mullainathan olyan, azonos képzettségű, ám eltérő etnikai hátterű jelölteket vizsgáltak, akik ugyanazokkal a szakmai tapasztalatokkal és iskolai végzettséggel jelentkeztek állásokra. A két csoport közötti különbség csupán a nevük volt: míg az egyik csoport tagjainak nevei tipikus fekete neveket viseltek (például Lakisha, Aisha, Jamal, Darnell), addig a másik csoporté fehér neveket (Allison, Emily, Brad, Greg) kapott. Az eredmények azt mutatták, hogy a fehér nevű jelölteket sokkal nagyobb eséllyel hívták vissza állásinterjúra, mint a fekete nevűeket, még akkor is, ha minden más tényező azonos volt.

Ez a fajta diszkrimináció nemcsak egyéni szinten hat károsan, hanem az egész közösségre is, különösen olyan városokban, ahol nagyobb fekete lakosság él. A konzervatív politikai erők minden lehetséges intézkedést ellenállnak, amelyek gátolnák a vállalatok és a magánszemélyek szabad döntéshozatalát ezen a téren. Ezt az attitűdöt nemcsak a szövetségi, hanem a helyi törvények és jogszabályok is tükrözik, amelyek gyengítik a diszkriminációellenes szabályozásokat, így a diszkriminatív magatartásokat gyakran nincs értelme jogilag támadni, mivel a büntetés kockázata minimális.

A lakhatás és a munkahelyek kérdése különösen releváns az urbánus hanyatlás szempontjából, mivel ezek közvetlenül befolyásolják a közösségek vagyonát, lakhatási lehetőségeit és a jövedelmi helyzetét. Az amerikai „Rust Belt” (rozsdás övezet) városainak hanyatlása összetett jelenség, amelyet nem lehet egyetlen tényezővel magyarázni. Ugyanakkor elmondható, hogy a fekete közösségek arányának növekedése szoros összefüggést mutatott a gazdasági visszaesés különböző megnyilvánulásaival. Bár egyes kutatók és aktivisták azt állítják, hogy a rassz egy csupán a társadalmi osztály helyettesítője, és hogy nem a fehérek előítéletei, hanem a feketékkel szembeni gyűlölet eredményezi a társadalmi és gazdasági problémákat, az empirikus kutatások épp az ellenkezőjét mutatják. A fekete közösségek ábrázolása, mint veszélyforrás a fehér emberek biztonságára, politikai hatalmára és vagyonára, hat különböző módon is hozzájárul a városi hanyatláshoz.

Az első tényező a hosszú évtizedekig tartó jogi diszkrimináció maradandó hatása, amely még mindig érzékelhető a legkevésbé fehér városokban. A második tényező a fehér lakosság folytatódó elutasítása, hogy fekete közösségekkel közvetlenül éljenek, ami csökkenti a keresletet az ilyen közösségek ingatlanpiacán. A harmadik tényező a fekete közösségek politikai hatalomhoz jutása, amelyet üzleti elvándorlás, külvárosi ellenségesség és az állam részéről tapasztalható megszorítások követnek. Negyedik tényezőként említhető a célzott rendőri intézkedések és adóbehajtási módszerek, amelyek a fekete közösségeket sújtják leginkább, míg végül az ötödik tényező a magánszektorbeli diszkrimináció, amely folyamatosan gátolja a fekete közösségek gazdasági fejlődését és esélyeit.

Ezek a tényezők összességében olyan halmozott hátrányokat eredményeznek, amelyek kifejezetten a fekete közösségekre és azok lakóhelyeire gyakorolnak erőteljes hatást. Az urbánus hanyatlásnak ezek a rasszista dimenziói nem csupán a társadalmi kutatásban, hanem a politikai diskurzusban is alulreprezentáltak, noha egyértelmű hatásaik vannak a városok gazdaságának és szociális struktúrájának. A fekete közösségekkel kapcsolatos előítéletek, és azok beépítése a városi hanyatlás magyarázataiba, így komoly akadályt jelentenek az urbanizáció és a társadalmi igazságosság szempontjából is.

A városok hanyatlása tehát nem csupán egy gazdasági vagy társadalmi folyamat, hanem egy rasszista diskurzust is tükröz, amely tudatosan és szisztematikusan formálja a közbeszédet a fekete közösségek marginalizálásával.

Miért kudarcosak az amerikai városmegújítási stratégiák a szegényebb közösségek számára?

Az Egyesült Államok városi revitalizációs kísérletei az utóbbi évtizedekben gyakran sikerteleneknek bizonyultak, különösen akkor, amikor az alacsony jövedelmű, többségében feketék és más kisebbségek lakta közösségeket érintették. A hivatalos tervezési dokumentumok – mint például Detroit, Flint, Youngstown vagy Saginaw városi stratégiái – látszólag fenntartható, inkluzív jövőképet vázolnak fel, valójában azonban ezek gyakran elfedik a strukturális kiszorítás és diszkrimináció logikáját, amely a „városmegújítás” nevében zajlik.

A tervek hangsúlyozzák a területi racionalizálást, a „felesleges” infrastruktúra lebontását, és a városi földterületek újrafelhasználását, ám ezek az intézkedések nemcsak a város fizikai szövetét alakítják át, hanem a társadalmi viszonyokat is mélyen érintik. A közösségek felszámolása, a közszolgáltatások szisztematikus csökkentése és az oktatási intézmények állami átvétele sok esetben a társadalmi sérülékenységet konzerválja, sőt elmélyíti. A demokratikus kontroll gyengül, miközben a városi közigazgatás és az ingatlanpiaci érdekek szorosabbra fűzik kapcsolataikat.

A deindusztrializáció következményeivel küzdő régiók, különösen az amerikai középnyugat városai, a neoliberális városirányítás logikáját követték: csökkenő közkiadások, privatizáció, és a „racionalizálás” eufemizmusa alatt zajló kiszorítási folyamatok. A hátrányos helyzetű negyedek lakóinak érdekei szisztematikusan háttérbe szorulnak, a városvezetés és tervezés fókuszába nem a társadalmi igazságosság, hanem a fiskális egyensúly és az ingatlanfejlesztések profitabilitása kerül.

A történelmi kontextus sem elhanyagolható: a faji alapon történő lakhatási diszkrimináció hosszú múltra tekint vissza Észak-Amerikában. A restriktív lakásszerződések, a szegregációs mintázatok, valamint a Fair Housing Act körüli politikai ellenállás mind azt mutatják, hogy a faji egyenlőtlenségek strukturális gyökerei nem múltak el – csupán új formákban élnek tovább.

A kilakoltatási hullámok, a „blight removal” programok és a piaci alapú megoldások látszólag a városi hanyatlás megállítását célozzák, ám valójában gyakran újratermelik a városi tér igazságtalan használatát. A lakóhely elvesztése nem pusztán gazdasági trauma, hanem társadalmi izolációhoz, közösségi kapcsolatok felbomlásához és identitásvesztéshez is vezet. A Matthew Desmond által dokumentált kilakoltatási gyakorlatok e folyamatok mély strukturális beágyazottságát tárják fel.

A rendészeti és igazságügyi rendszerek politikai kontroll alá helyezése, valamint a rendőrségi reformok leállítása tovább nehezítik a városi marginalizált csoportok helyzetét. A városi tér nem semleges: hatalmi logikák alakítják, amelyek döntései mögött nemcsak költségvetési racionalitás, hanem mély társadalmi előítéletek és politikai érdekek is állnak.

A városi megújulás csak akkor lehet valódi, ha figyelembe veszi a történelmi kontextust, a strukturális egyenlőtlenségeket, és a közösségi részvételt nem csupán retorikai elemként kezeli. A társadalmi igazságosság nem lehet mellékterméke a várospolitikának – annak alapjául kell szolgálnia.

Fontos megérteni, hogy a piaci megoldások nem képesek önmagukban kezelni a strukturális egyenlőtlenségeket. A közösségi kontroll, az állami beavatkozás újragondolása, valamint az elszámoltatható, transzparens városirányítás kulcsfontosságú a fenntartható és igazságos városi jövő érdekében. A város nem csupán tér, hanem társadalmi konstrukció – és mint ilyen, nem lehet független a hatalmi struktúráktól, amelyek alakítják.

Mi a G-tanulás és hogyan alkalmazható a portfólió-optimalizálásra?
Miért az urbanizáció és a faji megosztottság alakította a konzervatív politikai válaszokat az Egyesült Államokban?
Milyen hatással van a rasszizmus az amerikai bevándorlási politikára, és hogyan formálja a közvéleményt?
Mi különbözteti meg a tudást a véleménytől Hobbes szerint?