V. A. Zsukovszkij: A kozákok táborának énekese — Platov és a partizánok

В. А. ЖУКОВСКИЙ

A HARCOS OROSZOK TÁBORÁBAN ÉNEKES
Dicséretek, mi Viharkapitányunk,
Sérthetetlen vezérünk, Platov!
Bűvölt hurkád
Rettegés az ellenségre.
Sas módjára zúgsz a felhők közt,
Farkasként jársz a mezőn,
Rettegést röppentesz a hátukba,
Bajjal fütyülsz a fülüknél;
Csak a fákhoz mennek — és a erdő felébred,
A fák nyilakat szórnak;
Csak a hídhoz mennek — a híd eltűnik;
Csak a falvakhoz — a falvak lángolnak.

К. Ф. РЫЛЕЕВ

PARTIZÁNOK
A sűrű erdőn, a tisztáson
Egy lovascsapat ül.
A környék ködös szürkeségben;
Mindenütt őszies szél susog,
Sötét felhők olykor
A bágyadt holdra érkeznek;
Fekete folyó megdagadt,
Messze villámlik a mennybolt.
A köpenyek sátorként lógnak
A lándzsákon, mélyen földbe szúrva;
Táborok az éj félhomályában,
Körül tábortüzek lobognak;
Köztük zsoldosok tömegei:
ahtyriak, bugyciak és doniak.
A fürge lovasok lakomáznak,
Merész portyát végrehajtva;
Harci gondok nehezek,
De éjjeli szállásuk vidám zaja;
Élő szóval rövidítik
Egymásnak az éji órát;
Hazájuk vezéreinek dolgain
Emlékezetükben élnek,
És a komor, sűrű erdőt
Vidám énekkel ébresztik fel.

Ó, DE HÁT MIÉRT IS, HADSEREG FELBOLYDULT?
Ó, hát miért hát, vagy miért
Ez a mi kis hadseregünk,
Mi az, hogy felbolydult?
Felbolydult a mi kozák
Hadseregünk,
Felbolydult a sötét éjszakán.
Mint ahogy jár a hadseregen
A mi atamánunk,
Hejh, jár, felriadtatja őket:
„Ó keljetek fel, ébredjetek,
Ej, hát ti kozákjaim,
Keljetek fel, ébredjetek:
Bonaparte, íme, a mi gonoszunk,
Íme, jár-kel —
Tönkreverte, elpusztította,
Íme ő, francia barbár,
Elpusztította az egész kővárost, Moszkvát!”
Mert ami fekete, olyan mint a mezőn,
Nem por, nem az, a tiszta mezőn,
De mi az a feketeség a mezőn?
Feketéllik ez a kis föld,
És fel van szántva ez a kis föld,
Ez az orosz kis föld,
Nem lópaták szántották;
Ó, bevetették ezt a földet,
Ez az orosz föld,
Nem csírázó vetőmagokkal van vetve,
Ó, tele van ez a föld,
Ez az orosz föld,
Ej, kozákfejekkel van bevetve;
El van takarítva ez a föld,
Ez az orosz föld,
Nem tölgyvasakkal találták;
Be van borítva ez a föld,
Az orosz kis föld,
Színes kozákruhával van takarva.
Ahogy itt a mi atamánunk
Járja a hadsereget,
Jár, saját maga körbejár;
És maga a mi atamánunk
A saját kozákjait
Szavaival ő vigasztalja:
„Ahogy ti vagytok, kozákaim,
Íme ti tanyáim,
Ej, gyermekeim, ifjak!
Ha az Isten adná,
Íme tanyáim,
Ha adna nekünk tolvajt elfogni —
Na akkor, akkor,
Gyermekeim,
Elküldenélek titeket a csendes Donhoz!”

ПЛАТОВ-КАЗАК
Tiszta szívünkből
Koszorút fonunk Platovnak.
A fejére tesszük,
Mi magunk énekelünk dalokat,
Mi magunk énekelünk dalokat,
Hogy milyen életet élünk a hadseregben.
Mi jártunk a hadseregben,
Ellátmányt kaptunk,
Ellátmányt kaptunk,
Semmiben sem ismertük a szomorúságot.
Nálunk sok a golyó — szóromány,
Nincs hová tartanunk azokat.
Elkezdtek lőni a mieink,
Csak a füst oszlopban száll —
Mily vörös a nap,
Nem látszik a füstben,
A katonai lázban.
Nem tiszta a sólyom röpte —
Platov kozák lovagol,
Dombon, hegyen át,
Ő maga a fekete ló hátán.
Átment, megvágtatott,
Három szócska szólalt meg:
„Ti vagytok, ti harcos kozákok,
Élénk ifjak!
Igyatok hát mérték nélkül
Zöld bort,
Vegyétek csak számolás nélkül
Az államkincstár javait!”
Ahogy a por nem kavarja fel a mezőt
A francia a hadával dől,
Fenyegeti a generálisokat: — „Én is majd titeket, generálisok,
Lerúglak a lábatokról,
Bemászom a kőmoszkvába,
Átütöm a kőfalat,
Átütöm a kőfalat,
Őrségeket mind felváltom, —
Az őrségek erősek,
A váltások ritkák,