Brenton Tarrant egy látszólag jelentéktelen életet élt. Egyedül költözött Dunedinbe, Új-Zélandra, 2017 augusztusában. Egy kis, egyszobás lakásban lakott, csendes szomszéd volt, nem mutatott politikai aktivitást, nem volt barátja, se munkája. A szociális kapcsolatai felszínesek voltak, és ha beszélt valakivel, akkor az utazásairól mesélt. Az otthona személytelen volt: nem voltak faliképek, poszterek, fotók. De a látszólagos nyugalom mögött a gondosan megtervezett terror rejtőzött.

Tarrant nem rendelkezett katonai háttérrel, mégis katonás viselkedést vett fel. Edzőterembe járt, erősítette testét, és gyakorolta a lövészetet egy erdei lőtéren. 2017 novemberében fegyvertartási engedélyt szerzett, majd vadászpuskát vásárolt. Nem volt büntetett előélete, semmi nem utalt arra, hogy veszélyes lehetne – épp ez teszi történetét különösen nyugtalanítóvá. A látszólag átlagos ember ugyanis a saját világában már egy globális háború katonájának képzelte magát.

A Christchurch-i mészárlás elkövetése előtt Tarrant hosszú ideje tervezte a támadást. Két évvel a tett előtt már eldöntötte, hogy mire készül. Az akciót médiaeseménnyé akarta formálni, szándékosan választott olyan fegyvereket, amelyek hatást válthatnak ki az amerikai médiában, hogy így provokálja a fegyvertartásról szóló vitákat és mélyítse a társadalmi megosztottságot. A tettét sisakkamerával közvetítette élőben az interneten – ezzel először a világon egy merénylő valós időben osztotta meg az öldöklést. A videó, bár a platformok igyekeztek eltávolítani, gyorsan terjedt tovább alternatív csatornákon.

Tarrant egy propagandista volt, aki globális hatást akart kiváltani. Saját magával készített interjút a kiáltványában, ugyanúgy, mint a norvég Breivik, akit példaképként tekintett. Tarrant nem volt intellektuális gondolkodó – inkább egy információfüggő ember, aki az internetről szedte össze az ideológiáját. A kiáltványában "etno-nacionalista öko-fasisztának" nevezte magát, aki nem tartozik semmilyen konkrét csoporthoz, de világos, hogy az Identitárius Mozgalom hatással volt rá.

A mozgalommal való kapcsolata nem csupán eszmei szinten volt jelen: pénzt is adományozott az osztrák identitárius vezető, Martin Sellner magánszámlájára, majd e-maileztek, sőt személyes találkozót is terveztek. Tarrant utazást szervezett Ausztriába közvetlenül azután, hogy Sellner utolsó e-mailjét elküldte neki. Az elkövető úgy tekintett magára, mint egy nemzetközi hálózat szövetségesére, amely egy hosszú háborút vív.

Paradox módon ugyanebben az időszakban, 2018 októberében, Pakisztánba is ellátogatott, és teljesen más képet festett magáról: egy Facebook-bejegyzésben lelkesedve írta le az ország szépségeit és a helyiek vendégszeretetét. Ez a kiugróan pozitív értékelés egy olyan férfitól, aki később muszlimokat mészárolt le, csak tovább mélyíti a róla alkotott képet: egy ember, akinek a belső világa tele volt ellentmondásokkal, és aki kívülről teljesen más képet mutatott, mint amit valójában képviselt.

A Christchurch-i támadás nemcsak brutális tett volt, hanem kifinomult kommunikációs stratégia is. A kiáltvány címét – A Nagy Csere – a francia szerző, Renaud Camus művétől kölcsönözte, amely az európai népesség muszlimok általi „lecseréléséről” szóló összeesküvés-elmélet központi szövege. Ezzel Tarrant világossá tette, hogy ideológiája nem új, hanem egy már létező narratíva része.

Fegyverén cirill betűkkel szerepeltek a szerb és montenegrói történelem katonai figuráinak nevei – olyan nevek, amelyeket csak mélyen beavatottak ismerhetnek. A támadás alatt nacionalista szerb háborús indulókat játszott, amelyek az 1990-es évek boszniai háborújához köthetők. A balkáni konfliktus, akárcsak Breivik esetében, erős inspirációs forrása volt Tarr

Hogyan befolyásolják a virtuális platformok a szélsőjobboldali erőszakot?

A digitális világ hatása a politikai radikalizmusra, különösen a szélsőjobboldali ideológiák terjedésére, egyre inkább aggasztó kérdésévé válik. Az online platformok, mint a Steam, a Facebook és más hasonló közösségi hálózatok, hosszú ideig ártalmatlannak tűntek, mint a videojátékok vagy szórakoztató tartalmak megosztásának helyszínei. Azonban a valóság sokkal bonyolultabb, mint hogy csupán ártatlan időtöltésről lenne szó.

David Sonboly, a müncheni terrortámadás elkövetője, jól mutatja, hogyan válhat egy virtuális fórum gyilkos eszközzé. A német hatóságok, noha számos szakértő dolgozott az ügyön, végül azt a téves következtetést vonták le, hogy a Steam egy ártalmatlan játékplatform, amelynek semmi köze nincs a szélsőjobboldali erőszakhoz. Sonboly esetében egyértelmű nyomok mutattak arra, hogy egy erősen radikalizálódott fiatal emberről volt szó, aki a virtuális világban talált menedéket szélsőséges nézeteihez. Ennek ellenére a hatóságok figyelmen kívül hagyták a lehetőséget, hogy a férfi online tevékenységei mögött a szélsőjobboldali ideológia állhatott, és nem indítottak megfelelő vizsgálatokat.

A politikai erőszak figyelmen kívül hagyása nemcsak Sonboly esetében volt jellemző, hanem az általános hozzáállásban is. A német hatóságok például akkor is figyelmen kívül hagyták a szélsőjobboldali vonatkozásokat, amikor a nyilvánvaló bizonyítékok ott voltak. A politikai szélsőségesség felismerése és kezelése az online térben mindvégig elmaradt, aminek következményeként a radikalizált egyének továbbra is szabadon terjeszthették nézeteiket, anélkül hogy érdemi fellépés történt volna.

A virtuális platformok tehát nemcsak egyszerű szórakozást nyújtanak, hanem rendkívül komoly veszélyforrást is jelenthetnek, ha azok teret adnak az erőszakos ideológiák terjedésének. A platformok üzemeltetői, mint a Facebook és a Twitter, ugyan elmondták, hogy jobban figyelnek a szélsőséges tartalmak eltávolítására, de a valóság sokszor nem igazolja ezeket az ígéreteket. Bár a Facebook hivatalosan is közzétette a "terrorizmus" fogalmát, amely az extremisták tevékenységét azonosítja, a gyakorlati alkalmazás még mindig kérdéses. A közösségi médiákat fenntartó cégek gyakran szembesülnek azzal a dilemmával, hogy miként kezeljék azokat a tartalmakat, amelyek bár erősen radikalizáltak, nem feltétlenül felelnek meg a "terrorista" definíciónak.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, például kijelentette, hogy nem szeretnék eltávolítani azokat a posztokat, amelyek kétségbe vonják a holokausztot, mivel szerinte az emberek nem feltétlenül szándékosan tévednek. Ez a hozzáállás mélyebb problémákat vet fel a virtuális közösségek szabályozásának terén. Ha a közösségi média platformjai nem hajlandóak szigorúbb intézkedéseket hozni, akkor továbbra is fennáll a veszélye, hogy az ilyen tartalmak még szélesebb körben elérhetők lesznek, és újabb radikalizálódott egyének jelenhetnek meg a színen.

A politikai radikalizmus online terjedésének kérdése a nemzetközi közösség számára is kihívást jelent. Az Európai Unió például felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiának felelősséget kell vállalnia a szélsőséges tartalmak eltávolításában, de az Egyesült Államok, mely számos technológiai óriásnak ad otthont, nem csatlakozott a Christchurch-i Nyilatkozathoz, amely az online szélsőségesség visszaszorítását célozza. Ez a visszautasítás rámutat arra, hogy a globális szabályozás még nem áll készen arra, hogy hatékonyan kezelje az ilyen jelenségeket.

A legújabb amerikai viták is rávilágítanak arra, hogy mennyire gyenge a virtuális platformok önszabályozása. Az Atomwaffen Division nevű neo-náci csoport tevékenysége például továbbra is aktívan zajlik az interneten, miközben a hatóságok gyakran nem képesek vagy nem hajlandóak elég gyorsan reagálni.

A virtuális világ tehát nemcsak szórakozásra szolgál, hanem egyre inkább politikai radikalizmusok és erőszakos ideológiák melegágyává válik. Az online térben történő szélsőséges tartalmak terjedését nem lehet figyelmen kívül hagyni, és a közösségi platformoknak felelősséget kell vállalniuk, hogy ezt a jelenséget kezeljék. Azonban ehhez nemcsak a cégek részéről kell változás, hanem a hatóságoknak is új szemlélettel kell hozzáállniuk az online radikalizmus elleni küzdelemhez.

Hogyan nyomozzunk a szóló terrorista után? A magányos farkasok és az internet szerepe a radikalizációban

A darkweben zajló fegyverkereskedelem világa, és a körülötte zajló nyomozások sok esetben kiemelik a modern terrorizmus bonyolultságát. Körber, aki a Cseh Köztársaságból származó fegyvereket értékesített, éppúgy megnyilvánult a magányos farkasok típusának megfelelően, mint bárki más, aki elérte a radikalizációs folyamat azon szakaszát, amely szükséges ahhoz, hogy elkövesse a gyilkosságokat. A glock 17-es vásárlása, amit az őt körülvevő baráti kör és a megfelelő fegyverszállítók közvetítésével szerzett meg, a kezdeti figyelmeztetéshez is hozzájárult volna. Az ilyen típusú személyek nem egyedül léteznek a világban. Mindig van egy közeg, egy környezet, amely vagy támogatólag, vagy elősegítő módon hozzájárulhat ahhoz, hogy a radikalizálódás végső soron célba érjen.

Sonboly esete pontosan azt mutatja, hogy a személyes és politikai problémák összefonódása gyakran vezethet el a szélsőséges viselkedéshez. Az ő esetében a Glock 17 vásárlására irányuló kérdés egyértelmű jele volt a probléma jelenlétének, és mégis a nyomozók késlekedtek a szükséges figyelmeztetés megtételében. Az ilyen típusú fegyverkereskedők, mint Körber, olyan személyek számára biztosítanak hozzáférést, akik esetleg nem ismerik fel, hogy az eszközök, amiket megszereznek, végső soron milyen pusztítást okozhatnak.

A magányos farkasok, mint Sonboly, gyakran különböző tényezők összhatására radikalizálódnak, és ennek következtében az ő viselkedésük is egy összetett képet mutat. Az internet és a közösségi média világában való fokozatos elszigetelődés nemcsak az ő életükben, hanem az általuk keresett információkban és eszmékben is rendkívüli mértékben elősegítheti a radikalizáció folyamatát. Az a jelenség, hogy az online tér és a valós világ határvonalai elmosódnak, nem csupán elméleti kérdés. Az ilyen típusú radikalizálódásokat nem lehet kizárólag a virtuális világra hárítani. Valójában ezek az emberek aktívan kommunikálnak másokkal, és még ha nem is mindig követnek aktív kapcsolatokat, szoros kötődést éreznek bizonyos csoportokhoz vagy személyekhez.

A "lone wolf" típusú terroristák megnyilvánulásait követően általában nyilvánvalóvá válik, hogy környezetükben – akár barátok, családtagok, vagy közvetlen kapcsolatok révén – számos jel észlelhető volt, amely figyelmeztethetett volna a közelgő erőszakos cselekedetekre. Azonban ezek a jelek, bár ismertté váltak az események után, nem váltak elég figyelemreméltóvá előzetesen, így nem tették lehetővé, hogy a hatóságok időben közbelépjenek. A gyilkosok, mint például Breivik vagy Sonboly, soha nem maradnak teljesen láthatatlanok, még ha közvetlen kapcsolatuk is korlátozott. Az ő történeteik is azt mutatják, hogy a radikalizáció egy belső, fokozatos folyamat, amelynek során az illetők saját környezetükben nem ritkán szembesülnek a társadalom részéről figyelmen kívül hagyott jelekkel.

A radikalizálódás személyes terjedelme az internetes és valós társas kapcsolatokban való keveredésében rejlő kettősségre épít. Különböző szakértők és nyomozók egyetértenek abban, hogy a pszichológiai vizsgálatok és a terrorista cselekedetekre adott reakciók, még ha teljesen különbözőek is, ugyanazt a motívumot követik: a környezetükből való kommunikáció keresése. A nyomozók és családtagok általában az események után látnak rá, hogy a jelek már régóta jelen voltak, de nem értelmezték megfelelően.

Terrorizmus esetén gyakran a személyes betegségek és társadalmi problémák okozzák a mélyebb gyökereket. Az elmagányosodás, a társadalmi izoláció, a drog- és alkoholfüggőség, vagy a kilátástalanság érzése mind hozzájárulhatnak a végzetes döntésekhez. A radikalizálódás tehát nem csupán ideológiai, hanem mentális és szociális folyamat is, amely a magányos egyénekben jelentkezik leginkább, és végső soron a társadalom figyelmének elkerülése miatt válik erőszakos cselekedetekké.

A legfontosabb megérteni, hogy a "magányos farkasok" nem kizárólag a saját elméjükben ragadnak, hanem környezetük hatására formálódnak. Az állami szervek, hatóságok és közösségek szerepe abban rejlik, hogy észrevegyék a figyelmeztető jeleket, és aktívan válaszoljanak rájuk, még akkor is, ha ezek a jelek nem minden esetben egyértelműek. A társadalmi integráció, a közösségi felelősségvállalás és a figyelem a személyes problémák kezelésében alapvetően fontos szerepet játszanak abban, hogy megelőzhessük az ilyen típusú szélsőséges cselekményeket.

Hogyan lehet felismerni és megelőzni az egyedülálló szélsőjobboldali terrorista fenyegetéseket?

A szélsőjobboldali terrorizmus, amelyet gyakran egyedülálló terrorista csoportok hajtanak végre, komoly veszélyt jelent a társadalom biztonságára és integritására. Az ilyen cselekmények mögött számos pszichológiai, társadalmi és politikai tényező áll, amelyek a közvetlen megelőzést és a radikalizációs folyamatok felismerését igénylik. A következő szöveg a szélsőjobboldali terrorizmus és az úgynevezett "egyedülálló farkasok" által képviselt fenyegetésekkel kapcsolatosan nyújt betekintést, valamint azok megelőzésére szolgáló intézkedéseket.

A szélsőjobboldali terrorizmus egyik jellemzője, hogy az elkövetők gyakran egyedül vagy kisebb, jól titkolt csoportokban tevékenykednek. Az ilyen támadások előrejelzése rendkívül nehéz, mivel az elkövetők gyakran nem hagynak egyértelmű nyomokat, és a hatóságoknak sokszor nincs elegendő információjuk a cselekmények közelgő végrehajtásáról. A különféle hatóságok és civil szervezetek számára létfontosságú, hogy jobban megértsék, miként működnek ezek a "magányos farkasok", és hogyan lehetne előre jelezni a potenciális támadások veszélyét.

David Sonboly, a müncheni támadó példája jól mutatja, hogy az egyedülálló támadók esetében az előjelek gyakran ott vannak a környezetükben. Sonboly egy fiatal, magába forduló személy volt, aki számos rasszista megnyilvánulást tett, és egyre inkább elmélyült az erőszakos fantáziákban. Az ő esetében is felmerült, hogy barátai és osztálytársai többször jelezték az iskolai hatóságoknak, hogy a fiú rendkívül veszélyes ideológiai elképzelésekkel rendelkezik, de nem történt semmiféle hatékony intézkedés. Az ő története azt is megmutatja, hogy a közvetlen környezet, akár barátok, osztálytársak, tanárok vagy más társadalmi kapcsolatok, fontos szerepet játszanak az ilyen szélsőséges gondolkodás felismerésében és megállításában.

A fiatalok számára a digitális tér, különösen az internetes játékok, a közösségi média és a csetprogramok olyan platformok, ahol a radikalizáció gyorsan és szinte észrevétlenül történhet. Sonboly is órákon át játszott számítógépes játékokkal, és egyre inkább bezárkózott, elidegenedve a társadalomtól. Az online kommunikációs tér és a radikális eszmék terjedése közvetlen kapcsolatban áll egymással. Egyre több tanulmány mutat arra, hogy a számítógépes játékok és az erőszakos video-játékok hatása a fiatalok mentális állapotára, valamint az online szélsőjobboldali csoportokkal való kapcsolatfelvétel jelentős szerepet játszanak a radikalizációban.

Ezen túlmenően a szélsőjobboldali ideológiák gyakran szoros kapcsolatban állnak a személyes sérelmekkel, a társadalmi kirekesztettséggel és a világképi torzulásokkal. Az ilyen gondolkodásmódot gyakran "képzeletbeli bosszúvágy" táplálja, amelyet a támadók a saját elnyomottságuk vagy csalódottságuk kifejezéseként élik meg. A tanulmányok arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen személyek gyakran keresnek szerepeket, amelyek megerősítik a szélsőséges eszméiket, és egyre inkább a hatalom és a dominancia vágya motiválja őket. A radikalizálódott egyedek gyakran az online térben keresnek olyan közösségeket, amelyek megerősítik őket, és segítenek abban, hogy cselekvésre ösztönözzék őket.

A megelőzéshez kulcsfontosságú, hogy figyelmet fordítsunk az ilyen jelekre, még akkor is, ha azok nem mindig egyértelműek. A hatóságoknak és az iskolai személyzetnek tisztában kell lenniük azzal, hogy a fiatalok mindennapi kommunikációja és viselkedése sokszor az online térben zajlik, és a hagyományos megfigyelési módszerek nem elegendőek ahhoz, hogy észrevegyék a potenciális veszélyeket. Fontos, hogy az iskolák és közösségi intézmények olyan programokat indítsanak, amelyek a digitális kompetenciák fejlesztését célozzák, és segítenek a fiataloknak felismerni a radikális eszméket az online térben. A tanároknak és szociális munkásoknak fel kell készülniük arra, hogy a fiatalok számára elérhető támogatási rendszerek könnyen hozzáférhetők legyenek, hogy megakadályozzák az elszigetelődést, amely a radikalizáció kulcsfontosságú tényezője.

Ezen felül fontos, hogy az oktatásban ne csak a személyes tapasztalatok és társadalmi interakciók legyenek a hangsúlyosak, hanem a politikai radikalizmus online formáit is vizsgálják. A szélsőjobboldali ideológiák terjedése az interneten és a különböző online platformokon egyre nagyobb kihívást jelent a hatóságok és az oktatási intézmények számára. Az ilyen jellegű megelőzési programoknak holisztikus megközelítést kell alkalmazniuk, amelyek figyelembe veszik a személyes, társadalmi és digitális tényezőket egyaránt.

Milyen tényezők állnak a magányos farkas terrorizmus mögött, és hogyan értelmezzük ezt a jelenséget?

A mentális betegségek továbbra is tabunak számítanak, bár az utóbbi években a média tudatosság-növelő kampányokat indított ebben a témában. Vizsgálhatjuk a gyermek- és serdülőpszichiátria szerepét is, például David Sonboly esetén. Bár orvosi segítséget kért, a veszély lehetőségét nem ismerték fel. A kórház nem látott okot arra, hogy veszélyes legyen idegenekre, és a rasszista felhangokat tartalmazó erőszakos, gyilkos fantáziákat leértékelték. Így félrevezető lenne csak a társadalmat hibáztatni, amikor a szakemberek is alábecsülték a fenyegetést. Ezt a manipulációt maga az elkövető is jól használta ki: az utolsó terápiás alkalmaira már képes volt tudatosan elrejteni a tüneteket, így letagadta a súlyos veszélyt, amit a szakemberek el is hittek. Az ő esetén az is látszik, hogy egyre nagyobb kihívást jelent a kezelésük, különösen a számítógépes addikcióval és az erőszakos videojátékok iránti túlzott hajlammal rendelkező fiatalok esetében.

A magányos farkas terrorizmus jelensége összetett és globális probléma, bár régiónként eltérő mértékben jelenik meg. Kutatók megjegyzése szerint az ázsiai (a volt Szovjetunión kívüli), afrikai és dél-amerikai térségekben kevés ilyen eset van, ami felveti a kérdést, vajon kulturális tényezők, például a nyugati életstílusok individualizálódása játszik-e központi szerepet. Az is megfigyelhető, hogy ahol a nyugati értékek és életmód elterjedtek, ott nő a magányos farkas fenyegetés kockázata, például Kelet-Ázsia egyes területein, Dél-Afrikában vagy Dél-Amerika bizonyos részein.

Egy fontos megközelítés a magányos farkas terrorizmus értékelésében, hogy a gyilkos cselekményeket politikai kontextusban kell vizsgálni, nem szabad azokat „depolitizálni” vagy „patologizálni”. Több esetben – mint Franz Fuchs, David Copeland vagy Peter Mangs – az elkövetők személyiségzavarait emelték ki, nem pedig a kirekesztő indíttatásokat. Az alkotmányos állam nehézségekkel küzd az ideológiai motivációk felismerésében, amelyek más térségekben gyakran meghatározóak. Az olyan esetek, mint Sonbolyé, jól példázzák, hogy a társadalom és az emlékezetkultúra gyakran elutasítja a terrorizmus jellegének elismerését. Sonboly nem egy klasszikus „amokfutó” volt, hanem egy tudatosan tervezett, célzott gyilkos, aki bizonyos csoportokat politikai indíttatásból megvetett. Ez a tény különösen nehéz a hozzátartozók számára, hiszen az események nem hirtelen, kontrollálatlan kitörések voltak, hanem hosszú előkészületek eredménye.

Fontos megérteni, hogy a magányos farkas nem csupán az egyéni pszichopatológia vagy a társadalmi kirekesztettség terméke, hanem egy olyan komplex jelenség, amelyben a személyes sérülékenység, ideológiai radikalizáció, technológiai hatások és társadalmi kihívások összefonódnak. Az egyén kreatív és független gondolkodása, amely eredetileg társadalmi fejlődéshez vezethetne, ebben az esetben torzult formában válik pusztító erővé. A társadalmi összetartozás helyett az antiszociális robbanóerő kerül előtérbe, amely a másik ember egyéni értékeit tagadja meg, és így képes elidegeníteni, megosztani a közösséget.

A magányos farkas jelensége tükrözi a mai világ problémáit, amelyekkel nem szeretünk szembenézni. Ez a terrorizmusforma az időszakunk egyik legjelentősebb fenyegetése, amely elleni védekezés csak átfogó, multidiszciplináris megközelítéssel lehet eredményes. A társadalmi, pszichológiai és biztonsági szempontok összehangolása nélkül nem lehet hatékony stratégiákat kialakítani.

Az említett esetekből és kutatásokból világosan látható, hogy a prevencióban kulcsfontosságú a veszélyeztetett fiatalok, különösen az internet és a videojátékok iránt erősen függőké váló személyek figyelemmel kísérése. A szakemberek számára kihívás, hogy felismerjék és kezeljék a manipulációt és az elrejtett radikalizáció jeleit. Emellett a társadalom egészének nyitottságára és tudatosságára is szükség van, hogy ne stigmatizálja automatikusan a mentális betegségeket, hanem komplex összefüggéseiben értse meg a jelenséget.

Fontos, hogy az olvasó ne csak a felszínt lássa meg, hanem megértse, hogy a magányos farkas terrorizmus mögött egy szélesebb társadalmi és pszichológiai hálózat húzódik meg. A politikai kontextus, az egyéni pszichológia, a kulturális környezet és a technológiai változások együttesen alakítják ezt a veszélyes jelenséget. Csak akkor lehet eredményesen fellépni ellene, ha nem szűkítjük le egyetlen dimenzióra, hanem átfogóan, kritikusan vizsgáljuk a jelenséget, és megőrizzük az emberi értékekhez való ragaszkodást a társadalmi biztonság érdekében.

Hogyan tükrözi a fikció a valóságot a jog és társadalom konfliktusában?
Miért válnak az utazások a valóság és a képzelet határán elhelyezkedő élménnyé?
Hogyan alapozzuk meg az elektromos áramkörök törvényeit az elektrodinamika elvein?