Hogyan alakult a Laura ültetvény sorsa és a családi élet viharos évei

A házunk bútorainak kiválasztásakor apám mindig a legjobbat akarta, és mi, a család, nem elleneztük ezt. Sőt, mi is örömmel éltünk a luxusban. Új házunk berendezéséhez elutaztunk New Orleansba, és ott választottuk ki a legszebb darabokat, köztük a két nagy francia tükröt, melyek az antik bútorokat importáló Mallard cég által kerültek hozzánk. Anyám, bár örömmel fogadta a bútordarabokat, mégis próbálta óvni apát, hogy ne költsön túl sokat, hiszen még fiatal voltam, és a ház körüli élet sokkal egyszerűbb is lehetett volna. De apám mindig a legjobbat kívánta, és mi, a gyerekek, boldogan vettünk részt a díszes életben, amit ő teremtett.

Egy hónapra rá, a boldog készülődés közepette, szörnyű hír érkezett. Levelet kaptunk Natchitochestől, amelyben arról értesítettek, hogy Irene néném, anyám egyetlen testvére, aki több mint tíz év után látogatott volna el hozzánk, váratlanul meghalt. Anyám teljesen összetört, hiszen az ő testvére tragikus házasságban élt, és nem tudta, hogyan fognak a gyermekek gondoskodásáról. Ezzel a fájdalmas eseménnyel kezdődött el a család életének egy nehéz, szomorú időszaka.

A dolgok még tovább bonyolódni kezdtek, amikor nagyanyám, Locoul asszony, bejelentette, hogy a két gyermekének szeretné felosztani a hatalmas ültetvényt. Az, amit már tíz évvel korábban meg kellett volna tennie, most, közel nyolcvan évesen vált szükségessé. A hatalmas birtok már évek óta hanyatlott, és az újabb fejlesztések elmaradtak. Amikor nagyanyám végre elkezdte a felosztást, úgy tűnt, hogy már túl késő. A birtok mindkét örököse számára anyagi csődöt jelentett, hiszen a termelés teljesen leállt, és a költségek magasak voltak.

Apám választott egy oldalt, mint az idősebb gyermek, de minden döntése után nagyanyám újabb módosításokat javasolt, így a helyzet tovább bonyolódott. A birtok felosztása egy éven át tartó kimerítő viták sorozata volt, melyek végül mindkét fél számára kudarcot hoztak. Az apám választása szerint az ültetvény déli oldalára került a fő ház, a nagygazdaság és a rabszolga-kvártélyok. Az északi oldalra került a családi cukorgyár, a munkások háza és más melléképületek. Az elosztás körüli viták és harcok végül akkor értek véget, amikor nagyanyám elfogadta, hogy pénzt ad apámnak, hogy új cukorgyárat építhessen.

Ahogy a cukorgyár felépült, a dolgok lassan kezdtek helyreállni, ám a család életét folyamatosan kísértették a nehézségek. Az első évben a cukornádot csak részben tudták betakarítani, és az időjárás is elég zord volt. De a következő évben a dolgok jobbra fordultak, és új tervekkel indultunk neki az új szezonnak. Az apám, akit a legnagyobb reményekkel teli várakozás övezett, gyorsan és okosan döntött, amikor megérkezett az új cukormalom, de a különféle problémák, mint például a rossz időjárás és a nehéz munkakörülmények, ismét próbára tették családunk erejét.

Az ültetvények története nem csupán a kemény munkáról szólt, hanem az emberek közötti kapcsolatok, a családi dinamikák és a társadalmi struktúrák változásairól is. Az apám és anyám közötti kapcsolat, amely mindig is erős volt, az ilyen nehéz helyzetekben még inkább megmutatkozott. Anyám hatalmas diplomáciájának köszönhetően apám végül belátta, hogy a munkásokkal való együttműködés segíthet a gazdaság helyreállításában.

Hogyan születtek a családok és a történetek a Louisiana-i ültetvényeken?

A családok történetei gyakran a múlt elfeledett kincseiként élnek tovább, de azok a személyek, akik elkötelezték magukat a múlt felfedezésére, egy új világot nyitnak meg, amely tele van emlékekkel, portrékkal és olyan részletekkel, amelyek nélkül a mai napig nem érhetnénk el a múltunk igazi megértését. Sophie Maugras és a Laura ültetvény történetéhez való kapcsolódása különösen értékes volt számunkra, hiszen az ő családja révén több fontos információhoz jutottunk, amelyek segítségével nemcsak egy szorosabb kapcsolat alakult ki az ültetvénnyel, hanem megismerhettük a helyi családok életét is. Sophie nemcsak a múlt kutatásához segített hozzá bennünket, hanem a kapcsolódó iratok és fényképek segítségével egy teljesen új perspektívát adott az ültetvény történetének.

A családok és az ősi ültetvények története nemcsak a régmúlt iratait tartalmazza, hanem azokat a személyeket is, akik saját életükben ezen a földön éltek. Ezek az emberek, mint Mimi Waguespack, Stephen Gore, Myra Ancira, Sophie Maugras és Clyde Norris, mind hozzájárultak ahhoz, hogy megírhassuk a mai munkánkat. A családjuk története és az ősi ültetvények sorsa összefonódott, és a kutatásunk mindvégig az ő barátságos segítségükre épült, amit sosem fogunk elfelejteni.

Az ilyen típusú kutatások nemcsak a régmúlt megértésére, hanem a családok közötti kötelékek felismerésére is lehetőséget adnak. Louise Coleman és Alfred Lemmon segítsége, valamint más kutatók, mint Emory és Jane Webre, kulcsfontosságúak voltak, amikor St. Louisban és más helyszíneken elmélyítettük kutatásainkat. De minden segítség, bármilyen kicsi vagy nagy volt, hozzájárult ahhoz, hogy egy teljesebb képet kaphassunk az ültetvények valódi történelméről és arról, hogy ezek a helyek hogyan formálták a családokat és a közösségeket.

Az ilyen családi kutatások során mindig figyelembe kell venni a helyi történelmet is. A családok és ültetvények történetének kutatása nemcsak arról szól, hogy egy-egy személy történetét megismerjük, hanem arról is, hogyan alakultak az emberek közötti kapcsolatok, hogyan formálódtak az identitások, és hogyan érintette a közösség életét minden egyes esemény. Az ültetvények sorsa szorosan összefonódik a régió történelmével, és így a családok történetei egyben a társadalmi változások tükörképei is.

Laura Locoul Gore, akinek visszaemlékezései az ültetvény történetét és a Louisiana-i életet elevenítik meg, szintén hozzáadott egy új dimenziót az ültetvények történetéhez. Az ő személyes élményei és emlékei nemcsak a családja múltját, hanem a társadalmi viszonyokat és az akkori életmódot is bemutatják. A történetek, amelyeket ő megosztott, segítenek megérteni, hogy milyen hatással voltak az egyes családok életei a közösség egészére. A családok közötti kötelékek és a különböző generációk közötti kapcsolatok formálták azt a világot, amely a mai napig meghatározza a Louisiana-i kultúrát.

Guillaume Duparc, a család őse, aki a francia forradalom idején érkezett Amerikába, szintén kulcsszereplő volt a történetben. Az ő története a párbajokkal és a francia történelem viharos időszakával kezdődött, de hamarosan egy új életet kezdett Amerikában, ahol katonaként és földművesként is jelentős szerepet vállalt. Az ő története nemcsak a család múltját, hanem egyben a francia hatásokat is tükrözi, amelyek az amerikai délvidéki kultúrára is hatással voltak.

Fontos, hogy megértsük, hogy a családok történetei nemcsak személyes elbeszéléseket tartalmaznak, hanem olyan társadalmi és gazdasági háttérrel is rendelkeznek, amelyek segítenek a történelem egészének megértésében. Az ültetvények, mint gazdasági és társadalmi központok, fontos szerepet játszottak abban, hogy a családok hogyan formálták az identitásukat és hogyan éltek a társadalmi hierarchiában. Az ősi ültetvények történetei a helyi kultúra részévé váltak, és a családok történetei, amelyek ezekhez a helyekhez kötődtek, hozzájárultak a helyi közösségek kialakulásához.

Hogyan formálódott egy család története az amerikai délen, és mit mesélnek az egyes tagok életei?

A régi francia katonai poszt, a Fort St. Jean-Baptiste, ahol ma Natchitoches városa található, fontos helyszíne volt a családom történetének. Itt élt Emmanuel Prud’Homme, Nanette Prud’Homme testvére is, akinek leszármazottai ma is ott élnek. Nagyanyám, Nanette Prud’Homme, 94 évesen hunyt el, amikor még csecsemő voltam. Emlékezetemben az ő történetei és szokásai örökre megmaradtak, amiket az életének végén osztott meg velem.

Nanette-t sokféleképpen megemlegették, leginkább szeretettel és humorral. Egyik ilyen történet, amit mindig elmondott, hogy fiatal korában milyen borzalmas volt, amikor egy magas, ügyetlen amerikai férfi rálépett a lábára egy bálon. Történetei, amelyekben saját fiatalságát felidézte, mindig úgy zárultak, hogy "Ma is fáj a lábam". Azt is gyakran említette, hogy a franciák az igazi úriemberek, és az amerikaiak, akikkel találkozott, sosem érték el ezt a szintet.

A család történetének egy másik izgalmas aspektusa Louis „de Meziere” Duparc története. Nem tudom, honnan jött a "de Meziere" név, de egy érdekes egybeesésre figyeltem fel, amikor Lyle Saxon Louisianai történelmét olvastam. Azt találtam, hogy egy „Marquis de Meziere” részt vett a Kolonizációs háborúban, és ugyanabban az időben állomásozott Pointe Coupee-ban, ahol az én ükapám, Louis de Meziere Duparc volt a parancsnok. Lehetséges, hogy egy közeli barátság kötődött a két férfi között, vagy hogy a fiatal Louis az ő tiszteletére adta fiának a "de Meziere" nevet.

Louis de Meziere Duparc, akit a helyiek „Tüzes Embernek” neveztek, Franciaországba ment tanulni, és az ottani katonai akadémián folytatta tanulmányait. Jellemét a heves temperamentum jellemezte, amit gyakran mutatott. Azonban élete legnagyobb tragédiája a lánya, Eliza korai halála volt. Eliza, miután orvosi kezelés alatt állt, hogy megszabaduljon az arcán lévő pattanásoktól, lázas betegséget kapott és hamarosan meghalt. A család mindent megtett, hogy emléket állítson neki: egy évig Párizsban maradtak, hogy festett portrét készíttessenek Eliza halotti maszkjából. A gyermek arcképét ma is őrzik a család otthonában, de az évek alatt jelentősen megfakult.

Flagy Duparc, Louis testvére, nem élvezhette ugyanazokat az oktatási előnyöket, mint bátyja, ezért inkább a családi birtok vezetését kérte. Miután édesapja meghalt, Flagy átvette a birtok irányítását, és jelentős vagyont szerzett. Azonban élete tele volt magányos pillanatokkal, amit saját gátlásossága és feszültségei okoztak. Ő és felesége, Mercelite Cortes gyermektelenek maradtak, de örökbefogadták Mercelite unokahúgát, Odile Carr-t, aki hosszú éveken át velük élt a plantációjukon.

Elisabeth Duparc, aki végül örökölte a családi birtokot, férjhez ment George Raymond Locoul-hoz, akit New Orleans-ban ismert meg. Raymond kedves, szelíd természete sok feszültséget oldott fel a családban, mivel az ő személyisége mindig egyensúlyt hozott a családi kapcsolatokba. Nagyanyám és nagyapám együtt éltek a plantáción, és két gyermekük született: Louis Raymond Emile Locoul, apám, és Aimee Locoul, aki később egy francia férfit vett feleségül.

A család történetének legfontosabb tanulsága, hogy mindegyik tagja különböző módon járult hozzá a közös örökséghez, legyen szó akár a boldogságról, a tragédiákról vagy a szoros családi kötelékekről. Ahogy a generációk változtak, úgy alakultak a családtagok sorsaik is, és minden egyes történet hozzájárult a család kollektív emlékezetéhez. Az, hogy a múltban történt események hogyan formálják a jelenlegi életünket, mindig fontos kérdés marad, hiszen a történelem tudása segíthet megérteni a mai társadalmat és az egyéni életutakat.