Donald Trump politikai világképe egyesek számára zűrzavaros és ellentmondásos, míg mások számára jól körvonalazható és kiszámítható. Mégis, figyelembe véve Trump beszédeit, nyilatkozatait és cselekedeteit, az ő politikai filozófiája – különösen a külpolitikára vonatkozóan – az alábbi négy főbb ideológiai keret köré építhető.

Trump világképe rendkívül összetett, mivel gyakran változó, illetve ellentmondásos elemekből építkezik. Az amerikai politikai színpadra való belépése során, már 1984-ben is azt hangoztatta, hogy ismeri a szovjet nukleáris és ballisztikus rakéta politikát, amely az ő üzleti intelligenciájától függ. Azóta Trump folyamatosan a saját képességeit, szakértelmét és üzleti érzékét helyezte előtérbe a nemzetközi ügyek kezelésében. Azonban a 2016-os választási kampány során kiderült, hogy nem ismerte a „nukleáris triád” fogalmát, ami kétségbe vonja a hangoztatott magabiztosságát.

Trump szinte minden alkalommal túlzottan magasztalta saját gazdasági teljesítményét és az általa végrehajtott politikákat, amelyeket sokszor rekordokat döntögetőnek tüntetett fel. A gazdasági növekedésről tett kijelentései, miszerint a GDP növekedés először meghaladta a munkanélküliségi rátát 100 év alatt, valójában tévesek voltak, mivel ez az esemény már 185 alkalommal megtörtént 1948 óta.

Trump világpolitikai megközelítése is gyakran alapul különböző, a valóságot figyelmen kívül hagyó elméleteken és konspirációs elveken. A „birther” mozgalom, amely Barack Obama születési helyét kérdőjelezte meg, és az a kijelentése, hogy a globális felmelegedés koncepciója valójában a kínaiak által tervezett taktika, hogy az amerikai gyártás versenyképtelenné váljon, az egyik legismertebb példája politikai szakszerűség nélküli világképeinek.

Trump személyisége és hozzáállása sok vitát generált az amerikai politikai színtéren, nemcsak bírálói körében, hanem olyan republikánus politikusok körében is, akik kezdetben támogatták őt. A politikai analitikusok Trump külpolitikáját próbálták kategorizálni, de sok esetben a kiszámíthatatlansága, az ideológiai ingadozása és a hangulatváltozásai jelentős kihívások elé állították őket. Donald Trump külpolitikai gondolkodása nem engedi meg a hagyományos politikai ideológiák alkalmazását, sokkal inkább a saját személyes érdekek és egyes pragmatikus megoldások keverékéből építkezik.

Trump megközelítése a külpolitikában gyakran „nulla összegű tranzakciós logikán” alapul. Ez azt jelenti, hogy minden egyes nemzetközi megállapodás számára egy olyan üzlet, amelyben mindkét félnek valamit „veszítenie” kell, hogy a másik fél nyerjen. Trump ezt az elvet a nemzetközi kapcsolatokra is alkalmazza, a külpolitikát gyakran egy sor tranzakcióként kezelve, ahol a kulcs az egyes üzleti megállapodásokban való személyes nyerés.

Ez a zero-sum gondolkodás azonban nem korlátozódik csupán a gazdasági vagy kereskedelmi kérdésekre. A nemzetközi színtéren is ilyen szemléletet képvisel, amelyben az egyes országok közötti kapcsolatok és szövetségek lényegében egy-egy kiemelt üzleti tranzakciónak tekinthetők. Trump így próbálta meg közelíteni az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolatainak javítását.

Az egyes országokkal való kapcsolatok során Trump gyakran a tiszteletet és státuszt helyezte előtérbe, ugyanakkor nyíltan kifejezte, hogy nem szeretne „mindig mindenki más kedvében járni.” Az ő politikáját gyakran a nemzet büszkesége és erőforrásainak maximalizálása jellemzi, amelynek célja az amerikai állampolgárok közvetlen hasznára váló nemzetközi megállapodások létrehozása.

Emellett Trump külpolitikai megközelítése a militarizmus és a Jacksoni nacionalizmus elveire is alapozódik. A Jacksoni nacionalizmus, amely a történelem során az amerikai állam egyes politikai és katonai döntéseit jellemezte, az erő alkalmazására és a nemzetközi konfliktusokban való aktív részvételre helyezett hangsúlyt. Trump hajlandósága arra, hogy keményen fellépjen és akár katonai eszközökkel is megerősítse Amerika pozícióját, szintén meghatározza külpolitikai döntéseit.

A világpolitikai diskurzusban Trump jelenléte – legyen szó gazdasági kérdésekről, nemzetközi diplomáciáról vagy katonai akciókról – mindig erőteljesen befolyásolta a nemzetközi kapcsolatok dinamikáját. Azonban az ő személyes ideológiai háttere, amely sokkal inkább a személyes érdekek és pragmatikus megoldások keverékére épít, gyakran megnehezítette a világpolitikára gyakorolt hatásának előrejelzését. A külpolitikai döntések és reakciók, legyenek azok gazdasági vagy katonai jellegűek, soha nem voltak egyszerűen kiszámíthatóak vagy hagyományosak.

Miért fontos megérteni az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokat?

A Trump-adminisztráció irányítása alatt az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok új dimenzióba léptek, és a nemzetközi gazdasági diskurzus középpontjába kerültek. Az Egyesült Államok, különösen Donald Trump elnöksége alatt, folyamatosan kritizálta Kínát, elsősorban a kereskedelmi politikáját és a Kínai Kommunista Párt gazdasági stratégiáit. Trump kemény retorikával hívta fel a figyelmet a Kínával való kereskedelmi hiányra, és számos gazdasági gyakorlatot — mint a valutamanipuláció, a kötelező technológiai átadások, a szellemi tulajdon ellopása és az ipari támogatások — fenyegetésként említett, amelyek szerintük megkövetelik az amerikai gazdaság védelmét és protekcionizmusát.

A kereskedelmi háború, amely 2019 májusáig 250 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámokat eredményezett, mindkét ország számára hatalmas gazdasági veszteségeket hozott. Az amerikai autóipar, a technológiai szektor és a mezőgazdaság különösen súlyosan érintettek voltak. Különös irónia, hogy még ha a Trump-adminisztráció eléri is a célját, és Kína kénytelen lesz változtatni gazdasági politikáján, a megvalósított intézkedések nem biztos, hogy hosszú távon az Egyesült Államok érdekeit szolgálják. Például, ha Kína vállalja, hogy évente több mint egy trillió dollár értékben vásárol amerikai termékeket és szolgáltatásokat, a magas amerikai termelési költségek miatt a cégek sok esetben új gyárakat kénytelenek építeni Kínában, ami növeli a kínai állami hatóságok befolyását az amerikai cégekre.

A Kínával kapcsolatos aggályok, különösen a kereskedelmi egyenlőtlenség és a gyártási láncok sebezhetőségei, önmagukban is bonyolult kérdések, amelyek nem feltétlenül oldódnak meg egyoldalú és kemény retorikával. Ezzel szemben, ha az Egyesült Államok sikeresen kialakítaná a megfelelő diplomáciai kapcsolatokat Kínával, és közös gazdasági projekteken dolgozna, mint például a BRI (Belt and Road Initiative) vagy az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB), akkor egy win-win helyzetet teremthetne mindkét fél számára, miközben Kína viselkedését is pozitívan alakíthatná. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok mélyítése alapvetően jótékony hatással lenne mindkét fél számára, hiszen 2017-ben az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelem összértéke meghaladta a 635 milliárd dollárt.

Kína gazdasági felemelkedése, valamint a kereskedelmi gyakorlatok, mint a szellemi tulajdon ellopása, nem egyedülállóak. A történelemben más emelkedő nagyhatalmak is alkalmaztak hasonló stratégiákat, és az Egyesült Államok sem mentes ettől a fajta gazdasági magatartástól, mikor a 19. században felemelkedett. A gazdasági fejlődés azonban az ilyen gyakorlatok fokozatos csökkenését vonja maga után, így Kína viselkedése várhatóan idővel változni fog. A gazdasági növekedés és a nemzetközi normák iránti elkötelezettség hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Kína csökkentse az agresszív kereskedelmi politikáját.

Fontos azonban megérteni, hogy a két ország közötti folyamatos ellenségeskedés és a diplomáciai kapcsolatok további megromlása nem biztos, hogy megoldást hoz. Az ilyen feszültségek, különösen egy hegemonikus hatalom és egy feljövőben lévő kihívó közötti verseny, hajlamosak hosszú távon konfliktushoz vezetni. Az Egyesült Államok számára nem biztos, hogy stratégiai érdekeket szolgál a Dél-Kínai-tengeren való fokozott katonai jelenlét, mivel a régióban való aktív szerepvállalás nem hoz közvetlen nemzetbiztonsági előnyöket. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek közötti kölcsönös védelmi megállapodás kibővítése, amely a tengeri támadásokra is vonatkozik, inkább a térség politikai dinamikájának feszültségét növeli, mintsem hogy hatékonyan mérsékelné Kína terjeszkedő törekvéseit.

A két ország közötti verseny és konfliktus kimenetele alapvetően attól függ, hogy milyen diplomáciai stratégiákat alkalmaznak. A közelgő globális hatalmi váltások és a fokozódó bizalmatlanság ellenére, egy rugalmas és körültekintő külpolitikai megközelítés, amely hajlandó engedményeket tenni és új partnerségeket keresni, valószínűleg eredményesebben csökkentheti a feszültségeket és segíthet egy tartósabb, kooperatív kapcsolatrendszer kialakításában.

Miért vált az Egyesült Államok a világ domináns hatalmává a 20. század végére?

A 20. század fordulóján az Egyesült Államok egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy globális hatalommá váljon, melynek következményei azóta is érezhetők a világpolitika alakításában. Az Egyesült Államok belépése az I. világháborúba, melyet Woodrow Wilson a demokrácia védelmére hivatkozva indított, nem csupán a nemzet biztonságának megőrzésére irányult, hanem arra, hogy az Egyesült Államok a világ vezető hatalmává váljon. Wilson, bár késlekedve, de belépett a háborúba, hogy az Egyesült Államok megszerezze a helyét a globális hatalmak között, miközben hangsúlyozta, hogy Amerika célja az emberiség szolgálata.

Az amerikaiak, akik hagyományosan idegenkedtek a külföldi katonai kalandoktól, hirtelen elfeledték Washington és Adams figyelmeztetéseit, és a gazdasági világválság hatásai alatt elzárták a piacokat, súlyosbítva a globális pénzügyi válságot. A gazdasági visszaesés következményeként Amerika, bár távolról figyelte Japán ázsiai agresszióját és a náci Németország terjeszkedését, végül közvetlenül is részt vett a harcokban.

A II. világháborút követően az amerikai politikai vezetés három kulcsfontosságú tanulságot vont le: a globális kereskedelem békét hoz, az agressziót meg kell állítani, és szükség van egy erős világvezetőre, aki globális normákat érvényesít. Az Egyesült Államok ezen normák védelmezőjeként jelent meg, és számos elemzés mutat arra, hogy a nemzetek közötti gazdasági összefonódás, a liberalizmus értékeinek terjedése, valamint a nukleáris fegyverek elrettentő hatása hozzájárultak a világbéke fenntartásához. Az amerikai katonai erő szerepe azonban meghatározó maradt a világpolitikában, ami fokozatosan erősítette a katonai ipari komplexumot.

Eisenhower elnök, bár elismerte a szovjetekkel való versengés szükségességét, figyelmeztetett a hadsereg és az amerikai érdekek közötti egyensúly fontosságára, elkerülve azt, hogy a katonai hatalom túlzott kiépítése veszélybe sodorja a nemzet jólétét. Az amerikai katonai gépezet növekedése a hidegháború idején valóban nemcsak a szovjet fenyegetés ellen volt szükséges, hanem az ország katonai költségvetésének is jelentős politikai következményei lettek. A hadsereg iránti támogatás olyan társadalmi és politikai erővé vált, amely az egyes katonai kalandok iránti vonzalmat is generálta, miközben elkerülhetetlenül nagy hatással volt a külpolitikai döntésekre.

A vietnami háború, valamint Reagan külpolitikája, mely a "béke az erő által" elvet hirdette, hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államok a globális hatalom egyedüli megtestesítőjeként jelenjen meg. Reagan ugyanakkor elkerülte a nagy háborúkat, és inkább korlátozott katonai beavatkozásokra szorítkozott, mint például a libanoni, grenadai vagy líbiai intervenciók. A hidegháború vége felé a Szovjetunióval való közvetlen háború esélye minimálisra csökkent, de a világpolitika továbbra is az amerikai dominanciát tükrözte.

A hidegháború után George H. W. Bush elnök és tanácsadói, Brent Scowcroft és James A. Baker, egy új világpolitikai rendet próbáltak kiépíteni, melyben az Egyesült Államok központi szerepet játszott. A berlini fal leomlása 1989-ben és a Szovjetunió összeomlása új esélyeket kínáltak a globális hegemónia megerősítésére. A hidegháború vége, bár elhozhatta volna a nemzetek közötti feszültségek enyhülését, egy új típusú globális konfliktust hozott: a terrorizmus elleni harcot, mely 2001. szeptember 11-e után új fejezetet nyitott az amerikai külpolitikában.

A hidegháborút követő évtizedek és a 2001-es események azt bizonyították, hogy az Egyesült Államok hatalmának fenntartása és globális befolyása nem csupán gazdasági és diplomáciai erőfeszítések kérdése, hanem egyben a katonai és politikai stratégia folyamatos alkalmazásának eredménye is. Az amerikai kormányzat számára a világon való aktív jelenlét és a nemzetközi normák érvényesítése alapvető fontosságúvá vált, mivel a katonai és gazdasági hatalom mellett az új kihívások, mint a globális terrorizmus, folyamatos alkalmazkodást igényeltek.

A történelem ezen szakasza különösen fontos abban a tekintetben, hogy világossá teszi: az Egyesült Államok szerepe a világpolitikai arénában nem csupán a hidegháború öröksége, hanem a modern nemzetközi rendszerben való aktív és folyamatos részvétel szerves része. Az Egyesült Államok globális jelenléte alapvető a nemzetközi normák, a béke és a biztonság fenntartása érdekében.

Hogyan lehet kiterjeszteni a QLBS modellt portfólióoptimalizálásra és tranzakciós költségek figyelembevételére?
Miért és hogyan alakultak ki az első mezőgazdasági közösségek?
Miért fontos az akut veseelégtelenség (AKI) kezelése a cirrhosisban szenvedő betegek számára?
Miért nem kell aggódnunk a nukleáris hulladék miatt?
Hogyan segíthetik a vizualizációs eszközök a matematika oktatását?
Hogyan alakította Trump a nemzetbiztonsági politikát és miért fontos a kemikáliák és nukleáris fegyverek kérdése?