Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
A nukleáris hulladék elhelyezése nem kizárólag a száraz tárolóedényekbe való elhelyezést jelenti. Egyes országok, mint például Franciaország, képesek újrahasznosítani azt. Franciaország villamosenergia-termelésének körülbelül 17%-a az újrahasznosított használt üzemanyagból származik. Nem minden ország foglalkozik a használt üzemanyag újrahasznosításával, mivel sokkal olcsóbb új üzemanyagot vásárolni. A nukleáris hulladék az idő múlásával egyre biztonságosabbá válik, ellentétben olyan anyagokkal, mint a higany, amely örökké veszélyes marad. Csak egy apró része a hulladéknak marad évezredekig veszélyes – és akkor is csak akkor, ha valaki valamilyen módon lenyeli. Az igazság az, hogy mi már nagyon jól tudjuk izolálni a használt nukleáris üzemanyagot, és megakadályozzuk, hogy bármit is szennyezzen.
A száraz tárolóedényeket körülbelül száz évre engedélyezik, azonban a használt üzemanyagnak sokkal hosszabb időn keresztül kell biztonságban maradnia a környezettől és az emberektől. Egy lehetséges megoldás a száraz tárolóedények állandó használata, minden egyes évszázadban cserélve őket. Ez egy egyszerű, kezelhető megoldás, amely nem igényel drámai változtatásokat. Bár kétségtelenül kényelmetlennek tűnhet hosszú távú hulladékgazdálkodásról gondolkodni, érdemes a dolgokat más szemszögből is megvizsgálni: az Egyesült Államok évente annyi higanyhulladékot termel, mint amennyi használt nukleáris üzemanyag keletkezik. Az összes higanyhulladék nagyrészt olyan anyagok elégetéséből származik, mint a szén vagy a fa, amelyek az atmoszférába kerülnek. A higany rendkívül mérgező, agykárosító hatású, és nem is világít a sötétben. Életveszélyes, és örökké távol kell tartani a környezettől. Mégsem hallunk arról, hogy bárki is éjszakánként attól szenvedne, hogy mi lesz a higanyhulladékkal több ezer év múlva.
Most gondoljunk a műanyagra. A műanyag a modern világ végső ellensége, és csendben fog minket kísérteni évszázadokig. Jelenleg évente 400 millió tonna műanyagot állítunk elő, ami őrült mennyiség, és a legtöbbje az óceánokba, a hulladéklerakókba, az étkezésünkbe, a véráramunkba, és most már állítólag a heréinkbe is bekerül. 2024-ben a tudósok minden egyes emberi here mintájában mikroműanyagokat találtak. Ha éjszakánként azon aggódsz, hogy néhány ezer tonna nukleáris hulladék biztonságosan el van zárva, és senkinek sem árt, akkor talán érdemes az aggódást inkább a szeméthegyekre, a higanyfelhőkre és a mikroszkopikus műanyagrészecskékre irányítani, amelyek csendben átalakítják az organikus rendszereinket tudományos kísérletként.
Ami a nukleáris hulladék hosszú távú kezelését illeti, sokak szerint a száraz tárolóedények nem lesznek elegendőek, ha például összeomlik a társadalom, ahogy mi ismerjük. Egy egész tudományág foglalkozik azzal, hogy miként lehetne közölni a hulladék veszélyét anélkül, hogy angol nyelvet használnánk, ha a jövő emberei nem értenék azt. Ezt "nukleáris szemiótikának" hívják, és a kutatók olyan ötleteket javasoltak, mint például világító macskák elhelyezése a hulladéktároló helyeken, mert a jövő emberei állítólag képesek lesznek dekódolni a veszélyt az értelmező macska szimbólumokon keresztül. Mások olyan figyelmeztető táblákat javasolnak, amelyek őrült dolgokat tartalmaznak, mint például: "Ez nem egy dicsőséges hely... itt nem ünnepelnek nagy tetteket... semmi értékes nincs itt", ami inkább egy mély létezési válságot tükröző naplós bejegyzésnek tűnik, semmint valódi figyelmeztetésnek. Bár még nem döntöttük el, hogyan figyelmeztessük a poszt-apokaliptikus embereket vagy összezavart idegen látogatókat, a tudósok egyetértenek abban, hogy a nukleáris hulladék mély, stabil kőzetekbe történő elásása biztonságos és megbízható megoldás.
Ne felejtsük el, hogy ezt az ötletet nem a semmiből húzták elő. Tudjuk, mi történik a nukleáris hulladékkal hosszú időszakok alatt, mivel a Föld természetes nukleáris reaktorai is ezt mutatják. Az Oklo például nem rendelkezett olyan mesterséges akadályokkal, amelyek megakadályozzák, hogy a hulladék elterjedjen. Ez a hulladék mégis hosszú időn keresztül stabilan a helyén maradt. A finlandi Onkalo mély geológiai tároló vezet a világ első, működő tárolójával. Ha a fancy föld alatti barlangok nem elég drámaiak számodra, van egy másik lehetőség is, a mély fúrólyuk, amely egy három mérföld mély lyukat hoz létre, és ott helyezik el az elhasználódott üzemanyagot, majd lezárják, hogy még inkább elzárják a hulladékot a környezettől.
Ami azonban még ennél is fontosabb: a használt üzemanyag újrahasznosítása. A használt üzemanyag egy kis része az, amit valóban nem akarunk, de több mint 94%-a még mindig felhasználható energiatermelésre. Ez olyan, mintha eldobnánk az egész hálaadási vacsorát, mert nem akarjuk megenni a áfonyaszószt. Az összes hulladék olyan sziklákba lesz elzárva, amelyek évmilliók óta nem mozdultak el. Távol lesznek bármely vízforrástól, és szigorúan lezárt, speciálisan tervezett tárolókban lesznek. Szeretném látni, hogyan fog egy olyan civilizáció, amely már elfelejtette, hogyan kell olvasni vagy dekódolni az emberi nyelvet, ipari szintű ásóeszközöket újratervezni csak azért, hogy feltörje ezeket a tárolókat. Ezt a kíváncsiságot és elhatározást őszintén csodálom.
És most jön a legnagyobb meglepetés: ha az Egyesült Államok minden energiáját nukleáris erőművekből nyerné, akkor minden egyes ember évente mindössze 34 gramm használt nukleáris üzemanyagot termelne. Ez kevesebb, mint egy 12 unciás Coca-Cola cukor tartalma. Ha az egész életedet nukleáris energiával működtetnéd – minden egyes autós túra, görgetés és mosás – az összes elhasznált üzemanyag, amit valaha is előállítasz, egy szódásüvegben elférne. Ezt összehasonlítva a szén, amely évente több mint 10 000 kilogramm CO2-t termel ugyanannyi elektromos energia előállításához, mindössze egyetlen nap alatt harminckétszer több hulladékot termel, mint minden amerikai nukleáris erőmű az elmúlt 45 évben. A foss
Miért nem működik a "degrowth" koncepció az energiahasználat terén?
A "degrowth" elmélete, amely arra összpontosít, hogy a fenntarthatóság érdekében csökkentsük a gazdasági növekedést és az energiafogyasztást, sokak számára vonzó alternatívát kínál. Ezen gondolat szerint, ha csökkentjük az erőforrások felhasználását, fenntarthatóbb jövőt építhetünk, miközben a társadalmi és környezeti problémákat is kezelhetjük. Azonban ezen elképzelés alkalmazhatóságát és hosszú távú hatásait erőteljesen megkérdőjelezik.
Először is, a "degrowth" sokak számára azt jelenti, hogy vissza kell térnünk egy egyszerűbb életformához, ahol kevesebb dolgunk van, kevesebb energiát használunk, és kevesebb árut állítunk elő. Ez a gondolat sok esetben a kapitalizmus bírálatában gyökerezik, mivel azt állítja, hogy a túlfogyasztás, az erőforrások pazarlása és a környezetpusztítás a rendszer inherent hibáiból fakad. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az energiahasználat növekedése nem csupán hedonista pazarlást eredményezett, hanem sok esetben a társadalmi fejlődés és az életminőség javulását is.
Az energiafogyasztás fokozódása az iparosodás és a technológiai fejlődés természetes következménye, amely alapvetően az életminőség javulásához vezetett. Még a 20. század közepén is az amerikai háztartásokban a napi feladatok elvégzése, mint a mosás vagy a főzés, hatalmas időráfordítást igényelt. Például egy háziasszonynak akár napi négy órát is el kellett töltenie fa vagy szén begyűjtésével és a tűzhely fenntartásával. Az ilyen tevékenységek nem csupán fizikailag kimerítőek, hanem időben is jelentős áldozatot kívántak. Az ipari forradalom és az elektromos készülékek megjelenése ezt radikálisan megváltoztatta: a mosás időtartama jelentősen csökkent, így az emberek több időt tölthettek fontosabb dolgokkal, például munkával, tanulással vagy pihenéssel.
A "degrowth" elmélet kritikusai úgy vélik, hogy a fosszilis energiaforrások használatának csökkentése és a gazdasági növekedés megfékezése nem biztos, hogy fenntartható jövőt eredményez. A fejlődő országok, ahol az életminőség jelentősen alacsonyabb, sokkal több energiára van szükségük ahhoz, hogy elérjék azokat az életkörülményeket, amelyek lehetővé teszik a társadalmi és gazdasági előrelépést. Az energia nem csupán az ipar számára szükséges: alapvető a mindennapi élethez is, hiszen az élelmiszerek frissen tartása, a kényelmes lakhatás biztosítása és a tiszta ivóvíz elérhetősége mind-mind energiafogyasztással kapcsolatos kérdések.
A fejlődő világ számára az energia nem csupán kényelmet biztosít, hanem alapvető szükségletek kielégítésére is szükséges. Ezért ha azt akarjuk, hogy a világ többi része is elérje azt az életminőséget, amit a fejlettebb országok élveznek, akkor elengedhetetlen, hogy több energiát használjanak, és ne próbáljuk őket visszatartani a modern életformáktól.
A "degrowth" koncepció alapvetően téves megközelítést képvisel, ha figyelembe vesszük az emberi fejlődést és a társadalmi előrehaladást. A 19. századi életformákhoz való visszatérés nem csupán nem fenntartható, de a társadalom számára is rendkívül káros lenne. Az ipari forradalom és a technológiai fejlődés révén az energiahasználatunk számos szempontból lehetővé tette, hogy élhetőbb, kényelmesebb és hosszú távon fenntarthatóbb életet éljünk. Az energia kulcsfontosságú tényező ahhoz, hogy az emberek ne csak túléljenek, hanem valóban élhessenek is.
Végső soron az energiahasználat csökkentése nem jelent megoldást a globális problémákra. A fenntartható jövő érdekében nem a teljes életmódunk visszafogására van szükség, hanem a hatékonyabb, tisztább és okosabb energiafelhasználásra. A globális energiaigény növekedésével párhuzamosan az új technológiai megoldások, például a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia, azok a kulcsfontosságú eszközök, amelyek lehetővé teszik a fejlődő országok számára, hogy fenntarthatóbb módon emeljék életminőségüket anélkül, hogy veszélyeztetnék a környezetet.