Fontos megérteni, hogy a világon mindenki számára elegendő étel áll rendelkezésre. Bár a világ a mai napig 17%-kal több ételt termel személyenként, mint 30 évvel ezelőtt, mégis mintegy egymilliárd ember fekszik éhesen minden este. A hunger fenntartásának okai többnyire nem a termelési kapacitásban rejlenek, hanem az élelmiszerpolitikai és gazdasági rendszerekben, amelyek az ételt drágává teszik, így az emberek nem tudják megfizetni. Jean Ziegler, az Élelmiszerjogok Különleges Rapportőre szerint az egyik legnagyobb probléma a termények bioüzemanyagokká alakítása, amit "az emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek" nevezett. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete és a Világélelmiszer-program azonban más tényezőket is említ: a kormányzati politikák hibái és a piacok működési zavarai is súlyos éhínséget okozhatnak akkor is, ha van elég élelem. Ezen felül az éghajlati változások, aszályok és természeti katasztrófák még inkább súlyosbítják az éhínséget.

Például 2017-ben négy ország – Jemen, Nigéria, Dél-Szudán és Szomália – szenvedett éhínségtől, amelyet leginkább háború és konfliktusok okoztak. Ugyanakkor a déli féltekén, például Dél-Afrikában és Zambiában is veszélyben vannak a termények, mivel az inváziós kártevők, mint az armywormok, súlyosan károsítják a termést. A globális felmelegedés hatásai egyre inkább hozzájárulnak ezekhez a problémákhoz, mivel az ilyen katasztrófák és aszályok gyakoribbá válnak.

A helyzetet még bonyolítja, hogy miközben a gazdag országokban az elhízás már komoly közegészségügyi problémát jelent, a szegény országokban ugyanaz a jelenség más okokból jelentkezik. A gazdagok szegény országokban gyakran a nyugati étkezési szokásokhoz igazodnak, keveset mozognak, és egészségtelen ételeket fogyasztanak. Ezzel szemben a gazdag országokban a szegények gyakran a legolcsóbb, egészségtelen ételeket választják. Az alultápláltság és az elhízás egyaránt szomorú példája annak, hogy mi történik, amikor a gazdasági környezet nem képes megfelelően ellátni az embereket egészséges élelemmel.

Azt is figyelembe kell venni, hogy miközben a világon bőven van elegendő élelem, minden évben 1,3 milliárd tonna ételt pazarolnak el. Ez a mennyiség az összes termelt élelmiszer harmadát teszi ki. A gyümölcsök és zöldségek 45%-a, a halak és tenger gyümölcsei 35%-a, a gabonák 30%-a, valamint az olajnövények, húsok és tejtermékek egy jelentős része kerül a szemétbe. Ez különösen igaz a gazdag országokban, ahol a hűtési láncok és a raktározás hatékonysága miatt az ételt eldobják, miközben a fejlődő országokban inkább a szállítás közbeni romlás miatt vész el. A kidobott étel lebomlása metánt termel, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez, tehát a pazarlás nem csupán erkölcsi, hanem környezeti probléma is.

A „Zöld Forradalom” ugyanakkor súlyos ellentmondásokat hozott magával. A 20. század közepén, amikor Norman Borlaug elindította a „Zöld Forradalmat”, amelynek eredményeként génmódosított, magas hozamú növényfajtákat vezettek be, az élelmiszertermelés globálisan megugrott. Az új technológiák segítettek megelőzni a tömeges éhínségeket, de nem mentesek a kritikáktól. A GMO-k, a drága műtrágyák és a peszticidek használata, a talajerőforrások kimerülése, és a biodiverzitás csökkenése mind olyan problémák, amelyek a „Zöld Forradalom” árnyoldalai közé tartoznak. Rachel Carson már 1962-ben a „Csendes Tavasz” című könyvében figyelmeztetett a peszticidek veszélyeire, amelyek nemcsak a környezetet, hanem az embereket is súlyosan károsíthatják.

A világ mezőgazdasági rendszereinek működésében számos paradoxon figyelhető meg, amelyek még inkább nyilvánvalóvá váltak az ipari mezőgazdaság terjedésével. A legbizarrabb példák egyike, amikor például a csirkecombok, amelyeket az Egyesült Államokban nevelnek, Kínában dolgozzák fel, majd visszaszállítják az USA-ba fogyasztásra. Az ilyen típusú globális ellátási láncok 14 ezer mérföldet tesznek meg, miközben a szállítás környezeti hatásai, mint a szén-dioxid kibocsátás, hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. Az ipari élelmiszertermelés szembemegy a hagyományos gazdálkodási formákkal, amelyekben az állatok és a gazdák közötti kapcsolat sokkal közvetlenebb és tiszteletteljesebb.

Fontos, hogy a gazdálkodás és az élelmiszertermelés jövőjét szem előtt tartva olyan rendszerek kialakítására törekedjünk, amelyek figyelembe veszik a környezeti fenntarthatóságot és az emberi jogokat. A helyi élelmiszerrendszerek, az agroökológiai megközelítések és az étkezési szuverenitás mind olyan irányvonalak, amelyek visszatérnek a természetes és fenntarthatóbb gazdálkodási formákhoz.

A Zöld Forradalom és a Helyi Gazdálkodás Igazsága

A Zöld Forradalom sokáig a világ éhezésének és élelmiszerbiztonságának megoldásaként volt elismerve. Bár sikeres volt, és jelentős hatást gyakorolt a paraszti gazdálkodás kiszorítására, nem árt visszatekinteni erre az időszakra a globális mezőgazdaság történetében.

A Zöld Forradalom kezdetét Norman Ernest Borlaug, egy amerikai agronómus nevéhez kötik, aki munkásságáért Nobel-békedíjat, a Szabadság Érdemérem elismerést és Kongresszusi Aranyérmet kapott. Az ő kutatásai Mexikóban kezdődtek az 1940-es években, ahol olyan búzafajtákat keresztezett, amelyek ellenállóak voltak a rozsda ellen, és olyanokkal, amelyek nem voltak. Ezt követően pedig nagy hozamú búza- és rizsfajtákat fejlesztett ki. Bár a hozamok valóban magasak voltak, ezek a növények hatalmas mennyiségű vizet és drága műtrágyát igényeltek, ami sok gazda számára elérhetetlen volt.

A Zöld Forradalom ellenállása, mint azt az 5. fejezetben említettük, részben Rachel Carson, biológus munkásságának köszönhető, aki 1962-es "Silent Spring" című könyvével a peszticidek és műtrágyák veszélyeire hívta fel a figyelmet. Carson jelentős hatást gyakorolt a közvéleményre, és később mondhatjuk, hogy ő volt az előfutára annak a paraszti forradalomnak, amely a 1990-es években következett. Míg az Egyesült Államokban a Zöld Forradalom és a nagyvállalatok dominálták az agráriumot, addig Európában és Latin-Amerikában egyre inkább az agroökológia és a magjövedelem elveire helyezték a hangsúlyt.

A magjövedelem és az agroökológia kulcsfontosságú szerepet játszanak a fenntartható mezőgazdaságban. A fenntartható gazdálkodás nem csupán a föld megóvásáról szól, hanem a gazdálkodók jogainak és közösségi érdekeinek védelméről is. A világ számos pontján a helyi gazdák egyértelműen úgy vélik, hogy az agroökológia módszerei – mint a sokféle növénytermesztés, a közös ültetés, a vízgazdálkodás és a szélvédett fákkal való árnyékolás – lehetővé teszik a növények számára, hogy ellenálljanak a szélsőséges hőmérsékleti ingadozásoknak, valamint a szárazságoknak és az esőzéseknek.

Sokan úgy vélik, hogy a paraszti gazdálkodás módszerei, melyek évszázadok tapasztalatára építenek, felülmúlják a modern ipari mezőgazdaság módszereit. A tudomány és a gazdálkodók közötti együttműködés a kulcs a jövő fenntartható élelmiszertermeléséhez. A tudósoknak sokat tanulhatnak a gazdáktól, akik valóban ismerik a talaj, a vetőmagok, a növények, az évszakok és az időjárás hatásait a mezőgazdaságra.

A Zöld Forradalom öröksége nem csupán abban rejlik, hogy jelentős hozamokat ért el, hanem abban is, hogy az ipari mezőgazdaságot támogató politikák háttérbe szorították a gazdálkodók hagyományos tudását és az ökológiai gazdálkodási módszereket. Az ipari mezőgazdaság a nagyvállalatok hatalmát erősítette, és az élelmiszert árucikké tette. Az eredmény pedig az lett, hogy a mezőgazdaság egyre inkább elkerült a helyi szakértők, azaz a gazdák kezéből, akik a földhöz, az időjáráshoz és a helyi ökoszisztémához való közvetlen kapcsolódásuk révén igazán tudják, hogyan kell termeszteni és hogyan kell fenntartani a helyi élelmiszerkultúrát.

A XXI. század mezőgazdasági forradalma éppen ezért a paraszti gazdálkodók tudásának tiszteletben tartásával valósulhat meg. Ők ismerik legjobban, hogyan kell megmenteni a vetőmagokat évről évre, hogyan kell védekezni az extrém időjárási körülményekkel szemben, és hogyan lehet fenntartani a közösségek számára elérhető, egészséges élelmiszert. A fenntartható mezőgazdaság és az agroökológia kulcsszereplői azok a gazdák, akik a helyi tudásra és az ökofolyamatok tiszteletben tartására építenek, elutasítva a fosszilis tüzelőanyagokra építő ipari gyakorlatokat.

A fenntartható mezőgazdaság elősegítése nem csupán a gazdák jólétének javítását jelenti, hanem hozzájárul a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemhez is. A világ élelmiszerbiztonságának megteremtése csakis úgy valósulhat meg, ha figyelembe vesszük a helyi élelmiszerek népszerűsítését, a biológiai sokféleség megőrzését, valamint a gazdálkodói tudást. Az agroökológia olyan módszereket kínál, amelyek képesek ellenállni az éghajlatváltozás következményeinek, miközben tiszteletben tartják a közösségek élelmiszerválasztásait és gazdálkodási hagyományait.

Endtext

Milyen megoldásokkal csökkenthetjük a szén-dioxid kibocsátást és a globális felmelegedést?

A szén-dioxid (CO2) kibocsátás csökkentésének számos megközelítése és technológiai újítása létezik, amelyek közvetlen hatással vannak a globális felmelegedés mérséklésére. A legfontosabb eszközök között szerepelnek a szén-dioxid kvóta- és kereskedési rendszerek, az innovatív repülési navigációs rendszerek, az új típusú szén-dioxid-leválasztó technológiák, valamint különböző mezőgazdasági és ipari kezdeményezések.

A kibocsátási kvóták és az ETS (Emissions Trading System) rendszerek biztosítják a piac alapú megoldást a szén-dioxid kibocsátás korlátozására. Az ilyen rendszerek, mint például az Egyesült Államokban működő Regionális Üvegházhatású Gázok Kezdeményezése (RGGI), lehetővé teszik a szén-dioxid kibocsátás csökkentését, miközben piaci alapú megoldásokat kínálnak a kibocsátási jogok kereskedelme révén. A legfontosabb célja ezen rendszereknek, hogy a kibocsátók ne lépjék túl az előre meghatározott szén-dioxid-kibocsátási keretet, így hozzájárulva a globális felmelegedés mérsékléséhez.

A légiközlekedés is jelentős szereplő a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében, ahol a teljesítmény alapú navigációs rendszerek (PBN) alkalmazása segít a kibocsátások csökkentésében. A hagyományos földi navigációs rendszerekhez képest a PBN lehetővé teszi az optimális és rugalmas útvonalválasztást, ami csökkenti a légiközlekedéshez kapcsolódó szén-dioxid kibocsátásokat. Ezen technológia fejlődése révén egyre inkább egyértelművé válik, hogy a globális légiközlekedésnek jelentős szerepe van a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében.

A szén-dioxid közvetlen leválasztására irányuló technológiák, mint a Direct Air Capture (DAC) rendszerek, szintén komoly előrelépést jelentenek. Ezek az eszközök képesek közvetlenül a levegőből kivonni a szén-dioxidot, ezzel segítve a globális felmelegedés mérséklését. Bár ezek a rendszerek még fejlesztés alatt állnak, az ipari alkalmazások, mint például a NRG és az Adidas által kifejlesztett CO2-ből készült műanyagcipők, arra utalnak, hogy a jövőben ezek a technológiák kulcsfontosságú szereplővé válhatnak.

Az üvegházhatású gázok csökkentésének számos más módja is létezik, mint például a nitrogén-oxidok (N2O) kibocsátásának csökkentése. A nitrogén-oxidok elsősorban a műtrágyák alkalmazása, a mezőgazdasági állatok trágyája és vizelete, valamint az ipari termelés következményeként keletkeznek. A nitrogén-oxidok globális felmelegedési potenciálja 310-szerese a szén-dioxidénak, és az ózonréteg rombolásában is szerepet játszanak. A mezőgazdaságban végrehajtott helyes trágyakezelés és a fenntarthatóbb gazdálkodás, mint például az integrált agro-erdészeti rendszerek alkalmazása, kulcsfontosságú a kibocsátások csökkentésében.

A hűtő- és légkondicionáló rendszerek által használt hidrofluorokarbonok (HFC-k) szintén jelentős hatással vannak a globális felmelegedésre. Az ilyen gázok globális felmelegedési potenciálja akár 12 000-szerese is lehet a szén-dioxidénak. Az ipari termelés és a fejlődő országokban növekvő kereslet miatt az HFC-k kibocsátása folyamatosan növekszik, és a jövőben az éghajlatváltozás egyik komoly akadályává válhat. Az 2016-os Kigali megállapodás, amely célul tűzte ki az HFC-k globális csökkentését, előremutató lépés, és segíthet jelentős CO2-kibocsátások csökkentésében.

A metán, amely az állati emésztési folyamatok eredményeként keletkezik, szintén fontos üvegházhatású gáz. A mezőgazdaságban, különösen a szarvasmarhák tenyésztésében, jelentős metánkibocsátás tapasztalható. A metán csökkentésére irányuló különböző kutatások, mint például a tengeri algák alkalmazása az állati takarmányban, szintén eredményesek lehetnek. A tengeri algák jelentős mértékben csökkenthetik a metánkibocsátást, miközben javítják az állatok egészségét és termelését.

A műanyagok okozta környezeti válság sem elhanyagolható. A műanyag palackok világszerte évente több mint egymillió darabos számban kelnek el, és ez a szám folyamatosan növekvő ütemben emelkedik. A műanyagok termelése és fogyasztása egyre nagyobb mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez, a hulladékkezelés problémájához és az óceánok szennyezéséhez. Ennek megoldása érdekében sürgető, hogy a műanyagok újrahasznosítása és alternatív anyagok alkalmazása minél szélesebb körben elterjedjen.

Fontos megérteni, hogy a globális felmelegedés és a környezeti válságok leküzdése érdekében nem elegendő csupán egyetlen megoldás alkalmazása. A különböző technológiák és politikai intézkedések kombinációja, mint például a kibocsátási kvóták, az ipari innovációk, a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok és az alternatív anyagok alkalmazása mind hozzájárulnak a klímaváltozás megfékezéséhez. Az egyéni cselekvés, az ipari vállalatok felelősségvállalása és a nemzetközi együttműködés mind szükségesek ahhoz, hogy tartós és hatékony megoldásokat találjunk a globális felmelegedés ellen.

Miért fontos a globális összefogás a klímaváltozás megállításához?

Bárhogy is nevezzük, az alapvető üzenet ugyanaz: ha nem dolgozunk együtt, elkerülhetetlen a katasztrófa. Az, hogy melyik kifejezést választjuk, attól függ, honnan jövünk és milyen történelmi tapasztalataink vannak. Az amerikaiak inkább a „demokratikus” kifejezést preferálják, míg a kubaiak a „kommunista” kifejezést részesítik előnyben. De végső soron mindegy, hiszen egy dologban mindannyian egy hajóban evezünk: ha nem dolgozunk együtt, a céljaink elérésére nem lesz esélyünk.

A Fidzsi-szigetek miniszterelnöke és elnöke, Frank Bainimarama világosan kifejtette, hogy az egész világnak—minden országnak és minden embernek—együtt kell működnie, egyenlő félként, hogy lassítson a bolygó felmelegedésén, megújuló energiaforrásokat alkalmazzon, reagáljon a vészhelyzetekre és közösen ossza el az erőforrásokat. Az igazi akadály, amely a globális összefogás előtt áll, a faji egyenlőtlenség. Minél nagyobb a fekete bőrűek aránya egy ország lakosságában, annál rosszabbak az egészségügyi mutatók. Más szóval, ahhoz, hogy valóban egyenlő felekként működjünk együtt a globális felmelegedés megállításában, szükség van arra, hogy mindenki számára egyenlő esélyek biztosítassanak. Azoknak az országoknak, amelyek túlnyomórészt fekete, vagy túlnyomórészt fehér lakosságúak, egyaránt meg kell kapniuk a szükséges erőforrásokat és eszközöket a klímaváltozás megoldásához.

A gazdasági egyenlőtlenség szintén egy komoly akadály. A Zöld Klíma Alap célja, hogy a gazdag országok támogassák a szegényebb országokat a megújuló energiaforrások beszerzésében. Ez igazságos, hiszen a jelenleg gazdag országok azok, amelyek nagyrészt felelősek a légkörben még mindig jelen lévő szén-dioxid kibocsátásáért. A gazdasági egyenlőtlenség azonban nemcsak ebben a formában játszik szerepet. Ha a gazdagság vagy a jövedelem egy szűk elit kezében összpontosul, akkor azt joggal érzik igazságtalannak a nem gazdagok. A gazdagok gyakran felelőtlenek és önzők, és bárhol is legyenek, ez igaz. Különösen az Egyesült Államokban. Az amerikai háztartások leggazdagabb 10%-a körülbelül a teljes jövedelem 28%-át szerzi meg. Az Egyesült Államokban a vagyoni egyenlőtlenség messze nagyobb, mint más fejlett országokban: a leggazdagabb 10%-nak 76%-a van az összes amerikai vagyonban. Igaz, hogy a globalizáció hatására a világ minden táján nőtt az egyenlőtlenség, de az Egyesült Államokban ez a növekedés sokkal drámaibb.

Az egyenlőtlenség nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szinten is hatással van a közérzetre. A társadalmi felelősségvállalás alapja az empátia és az együttérzés. Minél nagyobb az egyenlőtlenség egy társadalomban, annál inkább elzárkóznak a gazdagok a többség elől. Ez különösen igaz az Egyesült Államokra, ahol a gazdasági rétegek közötti távolság egyre inkább megfigyelhető.

A klímaváltozás miatt a világunk szenved a szélsőséges időjárási jelenségektől, amelyek hatalmas viharokat, árvizeket, aszályokat, olvadó jégtakarókat és mezőgazdasági változásokat hoznak, amelyek veszélyeztetik az élelmiszerbiztonságot. Mindezek a tudományos előrejelzésekkel összhangban vannak, amelyek megerősítik, hogy 2016 volt a rekordév a légkörben lévő szén-dioxid-koncentrációk tekintetében. Az emberek milliói világszerte szenvednek, és teljesen tehetetlenek a rájuk leselkedő erőkkel szemben. A vezetők feladata, hogy a rendelkezésünkre álló minden eszközt felhasználva válaszoljunk a szenvedésre. Ide tartozik az a képesség is, hogy együtt dolgozva lehetőségeket találjunk az elkerülhetetlen átmenetben, amelyre szükség van.

A párizsi megállapodás hatékonyságának biztosítása, valamint a klímamozgalom ambícióinak növelése előtt 2020-ig kulcsfontosságú. Ne hagyjuk cserben a népünket! Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a párizsi megállapodás működjön, és teljesítsük annak legambiciózusabb célját: hogy a globális átlaghőmérsékletet 1,5 °C-on tartsuk a pre-indusztriális korszakhoz képest. Az emberi történelemben soha nem volt lehetőség arra, hogy egyetlen ember vagy egyetlen ország elpusztítsa a világot. Ez talán Trumpra vonatkozik, de ha az Egyesült Államok újra csatlakozik a párizsi megállapodáshoz, akkor az egész világ építhet erre a sikerre.

A klímaváltozás kezelésére tett globális összefogás az esély arra, hogy a jövőben még nagyobb közös célokat érjünk el: például elérjük a globális élelmiszerbiztonságot, megszüntessük a hajléktalanságot, felhatalmazzuk a nőket, biztosítsuk az univerzális oktatást, támogassuk a menekülteket és befejezzük a háborúkat.

Milyen szerepet játszanak a különböző tartósítási módok és italok a gasztronómiában?
Hogyan optimalizáljuk a teljesítményt és végezzünk profilozást a Visual Studio 2022 segítségével?
Miért fontos az írók műveinek vizsgálata a detektívregények fejlődésében?
Miért volt a buszozás ellenállása nemcsak faji, hanem politikai kérdés is az Egyesült Államokban?