A Trump-korszak kapcsán a közösségi és politikai viszonyok egyik kulcskérdése a részvétel kérdése volt: vajon a Trump-támogatók tudatlanul, manipuláció áldozataként követik őt, vagy tudatos, önkéntes együttműködőkről van szó? Anne Applebaum elemzése a második világháborús kollaboráció típusainak felhasználásával fontos keretet nyújt a republikánus vezetők viselkedésének megértéséhez, azonban az antropológiai megközelítés lehetőséget ad egy másfajta olvasatra, amely túllép a „önkéntes vagy kényszerű” dichotónián. Az antropológia hosszú évtizedek óta vizsgálja az együttműködés és a szolgalelkűség struktúráit, melyek központi szerepet töltenek be a társadalmi és politikai hatalom újratermelésében.

A Trump-korszak legfeltűnőbb jelensége a vezető republikánusok körében megfigyelhető strukturális szolgalelkűség volt, amely nem csupán gesztusok szintjén nyilvánult meg, hanem a hatalom gyakorlásának és fenntartásának elengedhetetlen eszközévé vált. Ez a szolgalelkűség nem egyszerű behódolás, hanem az előnyök szerzésének, a befolyás növelésének tudatos stratégiája. A Trumphoz hűség és az ő rezsimjéhez való feltétlen alkalmazkodás szabálytöréssel és erkölcsi normák áthágásával járt, melynek eredményeként a politikai elit képes volt megkerülni azokat a hagyományos korlátokat, amelyeket a jogi és etikai normák szabtak.

A kisebb szabálysértések – mint a hivatalok extravagáns berendezése vagy a nagymértékű nemzetközi utazások finanszírozása – és a súlyosabb bűncselekmények – például nemzetbiztonsági információk illegális kereskedelme vagy hamis tanúzás az FBI előtt – egyaránt részei voltak ennek a rendszernek. Ez a szabályszegés nem csupán tolerált, hanem elvárt magatartássá vált, amely a rezsim hatékonyságát és túlélését szolgálta.

Trump 2016-os kampányában a korrupció „lecsapolásának” ígérete állt a középpontban, azonban a valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatta: a legközelebbi munkatársai között számos fehérgalléros bűncselekményt követtek el, melyek mind technikai, mind erkölcsi szempontból jelentősek voltak. A szabályszegés ilyen mértékű elnézése és alkalmazása volt az, ami vonzóvá tette Trumpot a republikánus politikusok és választók széles körében, hiszen a normák megszegése nem akadály, hanem éppen ellenkezőleg, a hatalom és a kiváltság jele lett.

Az antropológiai kutatások rámutatnak arra, hogy a társadalmi szabályok megalkotása és betartatása minden emberi közösségben alapvető jelentőségű. A Trump-korszakban azonban a szabályszegés szándékos eszközzé vált a hatalom gyakorlásában, amely nem csak a politikai struktúrákat, hanem a közösségi viszonyokat is átalakította. Ez a folyamat egy olyan érzelmi dinamikát hozott létre, amely a szolgalelkűség új formáját testesíti meg, ahol a hatalomért való ragaszkodás és a szabályok megkerülése együtt járnak.

Fontos megérteni, hogy a politikai hatalom gyakorlása nem csupán formális intézmények működtetéséből áll, hanem az ezekhez kapcsolódó társadalmi normák, érzelmek és viselkedési minták komplex összjátékából. A szabályok megszegése, különösen akkor, ha azt a vezetői elit megengedheti magának büntetlenül, újfajta társadalmi rendet teremt, ahol a jog és az erkölcs határai elmosódnak. Ez a helyzet hosszú távon a demokratikus intézmények gyengüléséhez, a társadalmi bizalom csökkenéséhez és a hatalommal való visszaélések normalizálódásához vezet.

Ezen túlmenően fontos tudatosítani, hogy a hatalom és a szabályszegés ilyen összefonódása nem csak az Egyesült Államok sajátossága, hanem egy szélesebb társadalmi jelenség része, amely más országokban és politikai rendszerekben is megfigyelhető. Az antropológiai és szociológiai elemzések segítenek feltárni ezeket a mintákat, és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük, miként működik a hatalom a mindennapok szintjén, milyen szerepe van a szolgalelkűségnek és a szabályszegésnek a politikai életben.

Hogyan formálta a retorika a COVID-19-re adott Trump-kormányzati reakciót és mit árul el ez a nyelvhasználat a hatalom természetéről?

2020 júniusának elején, miközben az Egyesült Államokat mélyen megrázta a George Floyd halála utáni tüntetéshullám, Donald Trump elnök egy konferenciahívásban a tagállamok kormányzóit szidalmazta, amiért nem lépnek fel kemény kézzel a tiltakozókkal szemben. „Dominálni kell… meg kell őket tartóztatni, bíróság elé állítani, és hosszú időre börtönbe zárni” – harsogta a vezetők felé, egy olyan helyzetben, ahol a társadalmi igazságtalanság és az intézményes rasszizmus elleni harc zajlott. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban tombolt a COVID-19 járvány, amely már több mint két és fél millió fertőzöttet és több mint százezer halálos áldozatot követelt. Az elnök azonban nem ösztönözte azonnali, központosított cselekvést, nem sürgette a járványügyi szakértők útmutatásainak betartását, hanem a pandémia kezelését egyéni választásra és felelősségre redukálta, miközben országában a fertőzési arány a világ egyik legmagasabbjává nőtt.

Ez a nyelvhasználat – amely a politikai kommunikáció egyik legerőteljesebb eszköze – megmutatja, hogyan alakította Trump és támogatói diskurzusát a neoliberális ideológia, amely a kollektivizmus helyett az egyéni felelősséget és a piac szerepét helyezi előtérbe. Az arcmaszkok mint a járvány elleni védekezés szimbólumai hamar politikai töltetet kaptak, és a viselésük körüli viták éles megosztottságot tükröztek az amerikai társadalomban. Trump szavai és cselekedetei nem csupán a járványellenes intézkedések elleni ellenállást táplálták, hanem a demokratikus képviselet alapjait is aláásták azzal, hogy a közjó helyett a saját hatalmi érdekeik szerint irányították a helyzetet.

Fontos, hogy a nyelv nem egyszerűen eszköz, hanem maga a hatalom működésének tükre és eszköze, amely képes vagy elősegíteni, vagy megakadályozni a kollektív cselekvést. Az elnöki retorika itt a felelősség megosztásától való elhatárolódást sugallta, és egyfajta hatalmi korrupcióként értelmezhető, amelyben a demokratikus mandátumot nem a közösség érdekének szolgálatára, hanem politikai önérdek érvényesítésére fordították.

A járványkezeléshez kapcsolódó diskurzus megértése érdekében fontos azt is tudni, hogy a maszkviselés körüli viták messze túlmutatnak a közegészségügyi kérdéseken, és mélyebb társadalmi, politikai és kulturális konfliktusokat tükröznek. Ezek a konfliktusok a hatalom kérdését, az állami felelősségvállalás mértékét és az egyéni szabadság fogalmát érintik. A kommunikációs stratégiák, különösen egy válsághelyzetben, alakítják a közvéleményt, és ezáltal a járvány társadalmi kezelésének sikerét vagy kudarcát.

A hatalom megértése szempontjából elengedhetetlen felismerni, hogy a nyelvhasználatban megjelenő ellentmondások – az erőszakos fellépés követelése a tüntetőkkel szemben, miközben a járvány elleni védekezést egyéni döntésre bízni – nem pusztán kommunikációs hiba, hanem tudatos stratégia részei, amelyek a neoliberális politikai rendszerek sajátosságait tükrözik. Ez a kettősség lehetővé teszi a hatalom gyakorlóinak, hogy fenntartsák vagy erősítsék pozíciójukat válság idején is, miközben az állampolgárok részvételét és bizalmát gyengítik.

Az amerikai példán keresztül megérthető, milyen veszélyeket rejt magában az, ha a vezetők visszautasítják a kollektív cselekvést és a tudományos konszenzust, helyette a megosztásra és a szembenállásra építenek. Az olvasónak fontos tudnia, hogy a pandémiák és más társadalmi válságok nem csupán orvosi vagy technikai kihívások, hanem olyan politikai és kommunikációs küzdelmek is, amelyekben a nyelv a hatalom megszerzésének és fenntartásának kulcsa. Ezért a kritikus gondolkodás és a diskurzus elemzése elengedhetetlen eszközök a demokratikus társadalmak működésének megértéséhez és védelméhez.

Hogyan alakítja át Donald Trump az igazság fogalmát és a morális értékeket?

Adams Trumpot „bűvésznek” nevezi, aki mesterien manipulálja az igazságot, hogy ellenfeleit provokálva fenntartsa a nyilvánosság figyelmét saját személyére és eszméire. Ez az átalakítás – például a 2020-as választás „ellopásának” állítása Joe Biden által – hihetetlenül meggyőzővé válik, mert Trump támogatói egy olyan epistemikus térben mozognak, amely hasonló ahhoz, amit D. W. Winnicott „köztes élményterületnek” nevezett: egy olyan dimenzió, ahol az ember tisztában van az objektív valósággal, de mégis elfogad egy belső, vágyvezérelt valóságot. Trump színészi múltja segíti ezt a játékot, amelyben a valóság és a fikció határa elmosódik, és ahol a követők nem az objektív tényekre, hanem saját lelki belső világuk megfelelőségére fókuszálnak.

Trump verbális tabuit átlépő komédiája ideológiai munkát végez, amely túlmutat a hagyományos verbális humor keretein. Az általa kiváltott nevetés megerősíti a támogatóinak előítéleteit, szorongásait vagy összeesküvés-elméleteit, melyek nem szükségszerűen kötődnek a valósághoz, mégis „igazságosnak” tűnnek számukra. Ez a valóságtranszdukció összefonódik egy mélyebb erkölcsi irányváltással, amelyet Trump és hívei valósítanak meg, a társadalmi hierarchia és erkölcsi skála gyökeres megfordításával.

Ez az úgynevezett „mély történet” a keményen dolgozó, de kormányzati zsarnoksággal sújtott fehér amerikaiak narratívája, akik elnyomottnak érzik magukat a kisebbségek javára elköltött erőforrások miatt, és akiket a liberális elit lenéz. Hillary Clinton „a gyalázatos kosár” megjegyzése véletlenül igazolta ezt a történetet, sőt, a támogatókat arra ösztönözte, hogy büszkén vállalják ezt a bélyeget, ezzel is erősítve a morális skála felborulását. A szociális és politikai értékek hierarchiájának megfordítása lehetővé teszi Trump számára, hogy saját jogtalan gazdasági előnyét „moralizálja”: az „elitet” mocsárként ábrázolja, míg a „fehér sérelmeket” erkölcsi csúcsként.

Ez az ellentmondásos valóság átalakítása olyan bűvészi képességet követel, amelynek során a nézők hitet tesznek a látszólag irreális átváltozások mellett. Az ellenfelek számára ez csak gyenge kabaré, de a támogatók számára valódi világformáló hatalom. Ezért nem meglepő, hogy sok evangéliumi híve Trumpot bibliai hősökhez hasonlítja, akik „isteni hatalommal” bírnak, és akik az „istentelen dolgokat” döntik meg. John Fraser pásztor Trumpot az ősi izraeli királyhoz, Jehuhoz hasonlítja, aki félelem nélkül hajtott a „gonosz ellen,” ezzel igazolva Trump agresszióját és normatörő magatartását, amit csak a „hitetlenek” látnak erkölcstelennek.

Ez a bibliai párhuzam az igazság átalakításának újabb rétegét nyitja meg: a hazugság és igazság, a mocsár és magas erkölcs, a liberális erény és a gonosz között megvalósuló háromszoros transzdukciót. Ez a Manicheus kettősség abszolút jó és abszolút rossz harcát hangsúlyozza, ahol nincs semleges terep. A QAnon hívei is egy szekularizált szent háború narratíváját követik, amelyben Trump a „liberális, sátánimádó pedofilok” ellen harcol. Az ő gondolkodásuk apoféniára, azaz véletlenszerű összefüggések és minták felfedezésére épül, amely szüntelen összekapcsolásokat és magyarázatokat hoz létre a világban.

A Trump-hívők szerint, ha Trump néha zavarosan beszél, az nem értelmi hanyatlás, hanem egy mélyebb, „igazságos” intelligencia megnyilvánulása, amely csak a beavatottak számára érthető kódokat használ. Ez azt mutatja, hogy Trump nem egyedül hozza létre ezeket a transzdukciókat, hanem egy támogató kör segíti őt abban, hogy minden baklövését igazságos ravaszsággá alakítsák.

Ez az erkölcsi fordulat és az igazság átalakítása megakadályozza, hogy a Trump korrupciójával kapcsolatos állítások hitelesek legyenek, mivel minden kritika automatikusan „álhírként” fordul vissza, s a morális hierarchia megfordulása miatt az elítélő maga kerül rossz helyzetbe.

Fontos megérteni, hogy Trump hatalma nem csupán a politikai pozíciójában, hanem ezen komplex szimbolikus és pszichológiai mechanizmusok által is érvényesül. A támogatók számára a politikai események egy belső, pszichés valóság részei, ahol a hagyományos igazság és erkölcs normái nem relevánsak. Így a hatalom és igazság viszonya radikálisan átalakul, ami különösen érthetővé teszi a Trumpizmus hosszú távú hatását és társadalmi dinamikáját.

Hogyan védik meg Trumpot a 4chan "Bread Baker"-ei és hogyan formálják a politikai diskurzust?

A 4chan, az internet sötét oldalának gyakran nevezett fórumja, lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy névtelenül bármit posztoljanak. A weboldal hírhedt a felhasználói által kifejezett gyűlöletbeszédről és vulgáris tartalmakról, különösen azután, hogy 2016-ban a szélsőjobboldali nézeteket valló felhasználók áramlottak át rá a nagyobb platformokról, mint például a Reddit, Twitter és Facebook. Ebben az időszakban a 4chan "politikai korrektséget elutasító" (/pol/) fóruma vált az egyik legaktívabb helyszínné, ahol a felhasználók megosztják véleményüket, amelyek más platformokon gyakran túl radikálisnak vagy elfogadhatatlannak minősülnek. A politikai diskurzust a "mémek", a szórakoztató vagy provokatív képek és szövegek jellemzik, amelyek célja sokszor a rend és a rendszer bomlasztása.

A 4chan-es felhasználók egy része Trump elnöksége alatt folyamatosan védelmezte a politikai diskurzust, amelyet sokan, különösen liberális médiumok és politikai körök, korrupcióval vádoltak. A "President Trump General" (PTG) elnevezésű szál folyamatosan fennmaradt a fórumon, és a felhasználók számára egy olyan szentélyt jelentett, ahol elutasították a Trumpot ért kritikákat, és azt védelmezték, hogy a mainstream média és a liberális politikai diskurzus támadása minden kritikát hamis és manipulatív, szándékosan elferdített információnak tekint.

A PTG szálban aktívan részt vevő felhasználók között egy új társadalmi szerep formálódott: a "bread baker" (kenyérsütő). A "bread baker" kifejezés a "thread maker" (szálalapító) szóra utal, és azokat a felhasználókat jelöli, akik folyamatosan gondoskodnak arról, hogy a Trump védelmét célzó szál ne szűnjön meg. Az ő tevékenységük kulcsfontosságú volt a szál fenntartásában, mivel minden egyes szál limitált számú hozzászólást és képet tartalmazhat, ezért ha elérte a maximumot, új szálat kellett nyitniuk. Bár nem rendelkeznek moderátori jogkörökkel, mégis úgy érzik, hogy ők biztosítják a közösség érvényesülését, és a szál létezését.

A "bread baker"-ek tevékenysége a "dark participation" (sötét részvétel) fogalmát idézi, amelyet Thorsten Quandt médiakutató és filozófus írt le. Ez a fogalom azt a jelenséget írja le, amikor a politikai részvétel olyan médiaháborúvá válik, amely a zűrzavart és az elterelést szolgálja, miközben az ellenséget hibáztatja mind a valós, mind a képzelt problémákért. A PTG közösség tagjai folyamatosan provokálják a Trumpot kritizálókat, miközben elutasítják minden ellenvetést, mint valóságtól elrugaszkodott liberalizmus támadását. A kritika, amely Trump és támogatói ellen irányul, a "liberális hisztéria" megnyilvánulásaként jelenik meg a fórum diskurzusában.

A PTG-en belüli diskurzus nemcsak politikai védelmet ad Trumpnak, hanem olyan kulturális és politikai diskurzust is formál, amelynek középpontjában a populizmus, a védekezés és a társadalmi szembenállás áll. A felhasználók számára a PTG nem csupán egy fórum, hanem egy virtuális „ellenállás” is, ahol saját igazságukat, valójukat hirdetik, elutasítva minden kritikát, amely a Trump adminisztrációval kapcsolatos korrupcióval foglalkozik. Ez a közösség nemcsak hogy védelmezi Trumpot, hanem tagjai egyfajta szabadságot, igazságot és igazolást is keresnek, amelyet ők maguk képesek megszerezni a mainstream diskurzus ellenében.

Ezek a felhasználók nemcsak politikai diskurzust alakítanak, hanem a "dark participation" eszközeivel próbálják manipulálni a közvéleményt és elősegíteni a diskurzus erejét. A provokáció, a szarkazmus, az agresszív trolling és a mélyen gyökerező rasszizmus mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre erősebbé váljon a közösség érzése, miszerint egyfajta küzdelemben vesznek részt, ahol minden kritikus támadás csak a saját igazságuk igazolását szolgálja.

A 4chan és hasonló fórumok egyre inkább a politikai diskurzus szélén álló, radikális nézeteket valló felhasználók számára váltak eszközzé, hogy megvalósítsák saját ideológiájukat és erősítsék identitásukat. Az online trollkodás és a folyamatos provokáció ezen a fórumon nemcsak hogy politikai stratégiává vált, hanem olyan kulturális és közösségi kötődéseket is kialakított, amelyek erősítik a csoport tagjainak érzését, hogy ők „az igazság őrzői”, akik elutasítják a hagyományos, liberális diskurzust.

Fontos megérteni, hogy a PTG és hasonló fórumok szerepe nem csupán politikai védelmet biztosít Trump számára, hanem segít a felhasználóknak saját világképük megerősítésében is. A közösség tagjai számára a Trump védelme nemcsak politikai aktus, hanem kulturális identitás is. Az online diskurzusban való aktív részvétel nemcsak a politikai elveik kifejezését jelenti, hanem egy szocializálódási folyamatot is, amelynek során megerősítik és formálják közösségi identitásukat. A "dark participation" tehát nemcsak destruktív, hanem egyben identitásképző erővé is válik az ilyen típusú online közösségekben.

Miért fontos a személyre szabott kezelés neurodegeneratív betegségeknél?
Hogyan alakítják a választási és jogi döntések a rasszizmus és a társadalmi normák jövőjét?
Hogyan alakítják a biomedikai kutatások és őssejtkutatások a jövőt a tudományos világban?
Milyen bölcsességeket hagyott ránk Alexios császár?