A tudatosság, vagyis az önállóan létező tudat, alapvető része annak, hogy emberek vagyunk. Az emberi lét ezen aspektusa képes formálni mindennapi életünket, érzéseinket és viselkedésünket, hiszen elveszíteni a tudatosságot azt jelenti, hogy megszűnik az a képesség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a kérdésekre összetett válaszokat adjunk, nyelvünkkel kifejezzük a legbonyolultabb gondolatokat. Az emberek talán a leginkább önreflexív élőlények, olyan mértékben, hogy az önmegfigyelés néha megőrjíti őket, miközben állatok talán mentesek attól a belső monológustól, amely gyakran kínozza az embereket. Persze, sok állatnak is van valamilyen szintű tudatossága, hiszen például a csimpánzok képesek felismerni magukat a tükörben, de a tudatosság az emberi fajban fejlődött ki a legradikálisabban.

Hogyan alakult ki ez a tudatosság, ez a megszállott önreflexió? A régészek két különböző modellt kínálnak az emberi tudatosság fejlődésének magyarázatára. Az alábbiakban ezeket az elméleteket mutatom be, melyek a legújabb kutatásokra alapozva próbálják értelmezni a tudatosság eredetét.

Az episzodikus tudatosságtól a teoretikus tudatosságig: a Donald modellje

Merlin Donald pszichológus az 1991-es "Az emberi elme eredete" című könyvében alkotta meg az első valóban evolúciós elméletet a modern tudatosság eredetéről. Donald modellje szerint a tudatosság fejlődése a tapasztalataink tárolásának és reprezentálásának drámai változásain keresztül zajlott, és minden egyes forradalmi lépés új állapotot eredményezett a tudatban. A következő négy típusú tudatosságot különböztette meg a hominin evolúcióban:

  • Az episzodikus tudatosság (melyet a Homo nemzetség előtt minden főemlős birtokolt) rövid távú és kis terjedelmű memóriát jelentett, ami megakadályozta a mélyebb elmélyedést és az innovációt. Ennek következményeként egyfajta tudatbuborékban éltek.

  • A mimetikus tudatosság, amely mintegy 2 millió évvel ezelőtt alakult ki a Homo megjelenésével, hosszabb és finomabb emlékekkel, valamint testbeszéd és egyszerű vokalizáció alapú kommunikációval jellemezhető. Ez lehetővé tette a bonyolultabb kultúrák kialakulását és az ötletek mélyebb megfontolását.

  • A mitikus tudatosság több mint 100 000 éve alakult ki, gazdag szimbolizmus használatával. A mítoszok és hosszú narratívák segítették a gondolatok és ötletek egyre komplexebbé váló halmazának rendezését.

  • A teoretikus tudatosság, amely a görög tudományos gondolkodás megjelenésével 2000 évvel ezelőtt alakult ki, a természetes, nem pedig a természetfeletti magyarázatok keresését jelentette a világ működésére.

A kognitív fluiditás: Mithen modellje

Steven Mithen régész 1996-ban, "A tudat előtörténete" című könyvében a tudatosság fejlődésének másik evolúciós elméletét dolgozta ki. Mithen modellje szerint a modern tudatosság azáltal alakult ki, hogy az emberi elme új kapcsolatokat hozott létre az addig izolált intelligenciák között. Ezek az intelligenciák a következők voltak:

  • Társadalmi intelligencia, amelyet a bonyolult szociális kapcsolatok kezelésére használtak

  • Technikai intelligencia, amelyet az eszközök manipulálására alkalmaztak

  • Nyelvi intelligencia, amely lehetővé tette a bonyolult kommunikáció kezelését

  • Természeti történeti intelligencia, amely segített megérteni az ok-okozati összefüggéseket

Mithen szerint 4 millió évvel ezelőtt a proto-emberi elődök, az ausztrálpiték, már jól kifejlesztették társadalmi intelligenciájukat. Két millió évvel ezelőtt, amikor a Homo nemzetség tagjai elkezdtek kőeszközöket használni, jelentős fejlődés következett be a technikai és természettudományos intelligenciában. A valódi kognitív fluiditás, tehát a különböző intelligenciák közötti akadálytalan kommunikáció, csupán az utolsó 200 000 évben kezdődött el, amikor a nyelv összekapcsolta az eltérő intelligenciákat és ez szellemi forradalomhoz vezetett.

A mítoszok gyökerei

Merlin Donald elmélete szerint a mítoszok és a szimbolikus narratívák azért alakultak ki, hogy a folyamatosan bővülő és komplexebbé váló emberi memória és tudatosság szervezett formában tárolhassa a világra vonatkozó ismereteket. A mítoszok segítségével az emberek értelmezték a világot, és útmutatást nyertek arra vonatkozóan, hogyan kell élniük.

A barlangrajzok, amelyek körülbelül 30 000 évvel ezelőtt jelentek meg Európában, valószínűleg már a mítoszok és rituális történetek első példáit is tartalmazták. A barlangrajzok között számos olyan jelenet található, amely vadászati mágiát, szertartásokat, valamint az élet különböző szakaszaiba való beavatást ábrázol.

A rituálék gyökerei

A rituálék a közösségi identitás és az alapvető hiedelmek fenntartásának fontos eszközeivé váltak. A rituálék célja az volt, hogy emlékeztesse az embereket közös hiedelmeikre. Bár a rituálék nyomai nem mindig maradnak fenn az archeológiai lelőhelyeken, két fontos jel, amely a rituális cselekedeteket bizonyítja, az összetett temetkezési szertartások és az organizált vallásos intézmények.

A szimbolizmus gyökerei

A szimbólumok szerepe az emberi tudat fejlődésében rendkívül fontos. Két fő típusú szimbólumot kell kiemelni: a sekély szimbólumokat, amelyek csak egy másik dolgot jelentenek, és a mélyebb szimbólumokat, amelyek komplexebb jelentéseket hordoznak. Az emberi társadalom számára a szimbólumok, különösen a vallási és társadalmi szimbólumok, az identitás és a közösség fenntartásának kulcsfontosságú elemei lettek.

Miért különböznek az emberi kultúrák?

A kultúra alapvetően olyan tanult viselkedési irányelvek összessége, amelyek segítenek az embereknek eligazodni a világban. De mi magyarázza, hogy miért különböznek az egyes kultúrák? Miért vannak olyan közösségek, amelyek a monogámiát (egy férj és egy feleség) vallják, míg mások a poligámiát (egy férfi több feleségét)? A kultúrák közötti különbségeknek több tényező is köszönhetők, amelyek formálják és alakítják egy-egy társadalom viselkedési kódjait, így nem létezik két teljesen egyforma kultúra.

Az egyik legfontosabb tényező az ökológiai hatások. A kultúráknak alkalmazkodniuk kell az adott környezethez, így a különböző földrajzi és éghajlati viszonyok hatással vannak rájuk. A sivatagi népek kultúrája nyilvánvalóan eltér attól, akik esőerdőkben élnek, hiszen minden kultúra másként alkalmazkodik saját környezetéhez. Azonban óvatosnak kell lennünk az ökológiai determinizmus fogalmával, ami azt sugallja, hogy minden kultúra kizárólag a környezet által alakított jelenség. Például a 19. században sokan úgy vélték, hogy a meleg éghajlat lustaságot idéz elő, ezért a civilizáció csak a hűvösebb Európában tudott kialakulni. Ez figyelmen kívül hagyja, hogy számos nagy ókori civilizáció, mint például Egyiptom, Sumer, vagy az aztékok, meleg éghajlatú területeken jöttek létre.

A kultúrák közötti különbségek másik oka a kultúrák közötti érintkezés. Az emberek gyakran vándorolnak, és új kultúrákkal találkoznak, így a különböző közösségek ötleteket cserélnek, ami minden egyes kultúrát egy kicsit megváltoztatja. Az ilyen típusú kultúraváltozást "diffúziónak" nevezhetjük, amely lehetővé teszi, hogy egyes kultúrák elemei átjussanak más közösségekbe, formálva és gazdagítva azokat.

Emellett belső innovációk is alakítják a kultúrákat. Minden kultúrának van egy saját fejlődési története, amely magában foglalja más kultúrákkal való kapcsolatokat, valamint a kultúra sajátos környezeti és történelmi változásokat. Az ilyen típusú innovációkat a kulturális innováció tudománya vizsgálja. A kultúrák tehát folyamatosan változnak és alkalmazkodnak, aminek következtében soha nem lehet két egyforma kultúrát találni. A kultúra tehát nem egy univerzális jelenség, hanem egy adott közösség válasza a környezeti és történelmi kihívásokra.

Bár minden kultúra sajátos, vannak olyan kulturális univerzálék, amelyek minden társadalomban jelen vannak, bár a formájuk kultúránként eltérhet. Az egyik ilyen univerzálé a kommunikáció. Minden kultúra rendelkezik sajátos nyelvvel és gesztusrendszerrel, amelyet használnak a világ leírására, és amelyet egyik generáció a másiknak továbbad. A nyelvek folyamatosan változnak, és néhány kultúra ugyanazt a nyelvet vagy annak dialektusait használja.

Minden kultúra rendelkezik valamilyen etikai és igazságszolgáltatási rendszerrel is. Bár ezek a rendszerek különbözhetnek, mindegyik kultúra rendelkezik szabályokkal az igazmondás, a gyilkosság és a lopás kérdésében, és mindegyiknek megvan a saját módja az igazságosság megvalósítására, amikor ezen szabályok megsértéséről van szó. A kultúrák ezen belső normákat és elvárásokat követve működnek.

A családszerkezetek is sokféleséget mutatnak, de minden kultúra meghatározza, hogy mi számít családnak: egy társadalmi egység, amely jellemzően párban élő emberekből, azok utódaiból és esetleg más rokonokból áll. A család szerepe minden kultúrában alapvető, és az etikai, gazdasági és szociális normák mind ezt az egységet formálják.

A kultúrák közötti különbségek az étkezési szokásokban, a ruházkodásban és a szexualitással kapcsolatos szabályokban is megmutatkoznak. Minden kultúra meghatározza, mi számít megfelelő ételnek, mikor és milyen étkezési szokások vannak, valamint hogy melyek azok a viselkedési normák, amelyek a szexualitással kapcsolatosak, például az incestszabályok, amelyek megelőzik a genetikai betegségeket.

Egy másik példa a BaAka pygmeusok kultúrája, akik a közép-afrikai esőerdőkben élnek. Az ő életüket teljes mértékben meghatározza az erdő, amely számukra a túlélést jelenti. Tudniuk kell, hogyan vadászhatnak, mely növények ehetők és gyógyszerként is használhatók, valamint hogy hol találhatnak vizet. Mivel ennyire elválaszthatatlanok az erdőtől, nem meglepő, hogy számukra az erdő egy élő entitásnak számít. A gyermekek a szüleiktől tanulják meg, hogyan lássák a "Ejengi" szellemet, amely az erdő szelleme. Az erdő szelleme évről évre előbújik, és az ejengi tánc formájában jelenik meg, amikor a felnőttek és gyerekek együtt ünneplik a kapcsolatot az erdő szellemével.

Ezek az elemek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kultúrák különböző módon alakuljanak ki, alkalmazkodva az adott környezethez, más kultúrák hatásaihoz, és az egyes közösségek saját innovációihoz.

Miért vagyunk mindannyian különbözők? Az etnikum és a kultúra szerepe a társadalmi különbségekben

Az emberi sokféleség és a „faji” kategóriák kérdése az emberi történelem során mindig is összetett és ellentmondásos téma volt. A tudományos világban mára egyértelművé vált, hogy az emberi populációk nem egyértelműen, biológiailag elkülöníthető csoportok, mint ahogyan azt régebben gondolták. A történelem folyamán, amikor különböző csoportok találkoztak, azok keveredtek, és a genetikai anyag folyamatos megosztása fenntartotta az emberiséget egyetlen fajként. A történelmi kutatások azt mutatják, hogy a „faj” fogalma mindig több jelentéssel bírt, mint csupán fizikai különbségekkel; valójában az emberi faj fizikai variációi csak azokat a társadalmi jelentéseket tükrözik, amelyeket mi magunk rendeltünk hozzájuk.

Ma már a tudósok széles köre állítja, hogy a „faj” fogalma, ahogyan az az Egyesült Államokban elterjedt, valójában egy társadalmi mechanizmus, amely a 18. században alakult ki, hogy megkülönböztesse az amerikai gyarmatokon élő csoportokat: az angol és egyéb európai telepeseket, az elnyomott indián népeket és azokat az afrikaiakat, akiket rabszolgamunkára hoztak. Az antropológia egyik alapvető tana szerint minden normális ember képes bármely kultúra viselkedését elsajátítani. Az Egyesült Államokban tapasztalt bevándorlói hullámok, amelyek különböző nyelvekkel és kulturális háttérrel rendelkező embereket hoztak, jól bizonyítják ezt a tényt. Az emberek, akik különböző fizikai változatokkal rendelkeznek, képesek különféle kultúrák viselkedését elsajátítani, és folytatják ezt, ahogy a modern közlekedés lehetővé teszi a milliók mozgását a világban.

A „faji” világnézetet arra találták ki, hogy egyes csoportokat örökre alacsony státuszra soroljanak, míg másoknak hozzáférést biztosítsanak a kiváltságokhoz, a hatalomhoz és a gazdagsághoz. Az Egyesült Államokban mindez tragédiává vált, mivel az ebből származó politikák és gyakorlatok sikeresen alakították át az európaiak, az indiánok és az afrikai származású emberek közötti egyenlőtlenségeket. Az antropológia legújabb megértése szerint tehát a mai „faji” egyenlőtlenségek nem biológiai örökség eredményei, hanem társadalmi, gazdasági, oktatási és politikai körülmények termékei.

A legtöbb modern antropológus számára a „faj” fogalma már elavult. Biológiai vagy bűnügyi okokból a genetikai származás fontos lehet, de a színkódolt faji kategóriák, amelyek viselkedési jellemzőkkel terheltek, lényegében önkényesek. Ezt az antropológia világos szemléletváltozása is tükrözi: egy évszázaddal ezelőtt az iskolai tankönyvek még külön fejezeteket szenteltek a különböző fajok jellemzőinek, ma azonban a tankönyvek egyetlen fejezetben tárgyalják az emberi sokféleséget, amelyet földrajzi alkalmazkodásként magyaráznak. Ez a változás a 1950-es évektől kezdődött, amikor az antropológusok egyre inkább az emberi földrajzi variációk evolúciós folyamataira összpontosítottak.

De mi magyarázza az emberi viselkedés változatosságát, ha nem a „faj”? A válasz egyszerű: a kultúra. A kultúrák azért különböznek egymástól, mert az emberek különböző környezeti, gazdasági, társadalmi feltételek között élnek. A kultúrák saját egyedi történeteik, innovációik és más kultúrákkal való kapcsolataik révén alakultak ki, így rengeteg kulturális variáció jött létre. Minden kultúra tehát végső soron egy egyedi (és folyamatosan változó) alkalmazkodás a környezeti és társadalmi feltételekhez, amelyek között fejlődik. Az Amazonas vidéki vadászó-gyűjtögetők kultúrája sajátos jellemvonásokkal bír, és saját értékrendjét képviseli, mert egy adott ökológiai környezethez alakult ki, eltérően a magashegységi skótok kultúrájától, amely szintén saját környezetéhez alkalmazkodott. Az emberi kultúrák több ezer éve fejlődnek, és a modern korban, a tömeges kommunikáció és a népek közötti mozgás révén a kultúra gyors változáson megy keresztül. Ma már sokkal kevésbé könnyű látni, hogy bármely emberi viselkedés közvetlen ökológiai okokra vezethető-e vissza; valójában valószínűleg a történelem szele formálta a modern kultúrákat legalább olyan mértékben, ha nem inkább, mint az ökológiai alkalmazkodás.

A faji fogalmat felváltotta az etnikai identitás fogalma. Az etnikai csoportok olyan emberek közösségét jelentik, akik közös kulturális jellemzőkkel bírnak, mivel közös történelmet osztanak meg. Ez a történet magában foglalhatja azokat a házasságokat is, amelyek gyakran azonos fizikai típusú emberek között jönnek létre, mint például az 1950-es évek Amerikájában a fehérek fehérekkel, vagy az olaszok, akik az Egyesült Államokba való bevándorláskor olaszokkal házasodtak. Az etnikai csoportok tehát egy nagyobb kultúra részeként jelennek meg, és mint a kultúra, maguk is nehezen definiálhatóak. Az etnikai identitás ereje gyakran fontos szerepet játszik a közösség tagjainak összetartásában és a közös hagyományok, rítusok megőrzésében.

Az etnikai alapú konfliktusok sokszor rendkívül hevesek lehetnek, mivel az ellentétes etnikai csoportok világképei alapvetően inkompatibilisek. Az etnikai kisebbségek gyakran nagyon óvatosak identitásuk megőrzésében, mert ez lehet az egyetlen, amit valóban birtokolnak, így hajlamosak védeni történelmüket, földjeiket és vallásukat. Az etnikai identitás hatalmát sokszor zsarnoki vezetők használják ki, akik igyekeznek megosztani és uralni a társadalmat, például egy etnikai csoportot a másik ellen uszítva. Az etnikai tisztogatás, amelyet egyes vezetők alkalmaznak, valójában a népirtás egy formája, mint ahogyan azt a volt jugoszláviai háború alatt láthattuk, amikor Milosevic etnikai albánokat és horvátokat gyilkoltatott meg a szerb állam egységének védelmében.

Hogyan lehet megkülönböztetni a különböző epeúti obstrukciókat és hasnyálmirigy betegségeket képalkotó módszerekkel?
Hogyan segíthet az NgRx és a React.js az alkalmazások architektúrájának javításában?
Hogyan érjük el a legpontosabb diagnosztikai eredményeket röntgenfelvételek készítésekor?
Hogyan készítsünk fotót az alapértelmezett kameraalkalmazással Androidon, és hogyan mentsük el nyilvános mappába?
Hogyan alakítja át a "Gonzo Kormányzás" az amerikai politikát és a demokráciát?