A populizmus, mint jelenség, különösen jelentőséggel bír, mivel a politikai diskurzusban olyan törésvonalat hoz létre, amely a „nép” és az „elit” között feszül, miközben egyes ideológiai képzeteket – például a „radikális iszlámot” – folyamatosan táplál. A közösségi média platformok közül különösen a Twitter játszott kulcsszerepet abban, hogy Donald Trump kommunikációja egyszerűsített, ugyanakkor rendkívül hatékony formában szólította meg követőit. A Twitter 140, majd később 280 karakteres korlátja lehetőséget biztosított arra, hogy Trump rövid, de éles megfogalmazásokkal érje el célját: egyszerű ellenségeket formáljon, közösségeket építsen és nehezen támadható szlogeneket alkosson.

A Trump által használt populista szlogen, „Make America Great Again”, tökéletes példája ennek a kommunikációs stratégiának. Bár első ránézésre tartalmilag üresnek tűnhet, valójában egy folyamatosan fejlődő, mozgásban lévő jelszó, amely újabb és újabb jelentéseket nyer a közönség reakciói és az idő múlásával. Trump kampányának ereje abban rejlik, hogy sikeresen tudta alkalmazni a Twitter sajátos kommunikációs módját, ahol a szavak gyorsan teret nyernek és széles körben elérhetők anélkül, hogy azok mélyebb elemzésre szorulnának.

A Twitter mint platform különösen jól illeszkedik Trump kommunikációs stílusához, mivel itt a tartalom minimalizált, a mondanivaló közvetlen és azonnali. A politikai diskurzust nem kell bonyolítani; a cél az, hogy minél több, a figyelmet felkeltő, egyszerű üzenet jusson el a választókhoz. A platform korlátozása miatt Trump képes volt olyan egyszerű mondatokat használni, amelyek nagy hatással bírtak a közvéleményre, miközben folyamatosan táplálta azokat a sztereotípiákat és ideológiai diskurzusokat, amelyek támogatták őt.

A Twitter kommunikációs eszközként nemcsak a politikai diskurzust, hanem a közéleti vitákat is átalakította. Trump gyakran provokatív, rövid és öntelt kijelentéseket tett, amelyek gyorsan elértek széles közönséget, miközben a hagyományos médiát, mint például a CNN-t, saját üzeneteinek terjesztésére használta. A Twitter nem csupán egy új típusú médiaformát kínált, hanem egy olyan tér volt, ahol Trump közvetlen kapcsolatba léphetett a választóival, közvetlen reakciókat generálva.

Ezek a „Twitter-tweetek” és az online diskurzus megértése szükséges ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük Trump politikai stratégiáját. A közönség számára ezek az üzenetek nemcsak politikai tartalomként jelennek meg, hanem kulturális szimbólumokként, amelyek hozzájárulnak a populista ideológia terjedéséhez. A Twitter gyorsasága és egyszerűsége lehetővé tette számára, hogy hatékonyan kezelje a politikai diskurzust és dominálja a hírciklusokat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy Trump sikere nem csupán a közösségi média hatékony használatán múlott. Az őt támogató közönség demográfiai összetétele is lényeges szerepet játszott a kampány sikerében. Az alacsonyabb jövedelmű, kevésbé iskolázott rétegek számára Trump üzenetei nem csupán politikai, hanem személyes elégedetlenségük és társadalmi frusztrációjuk kifejeződései is voltak. Az online anonim környezet lehetőséget biztosított számukra, hogy szabadon, következmények nélkül fejezzék ki haragjukat és csalódottságukat, így a közösségi média mint digitális tér kulcsfontosságú szereplővé vált Trump politikai sikerében.

A Trump-ellenes diskurzust követve más politikai személyiségek, például Hillary Clinton kommunikációs stratégiája is hasonló elemzésre érdemes. Clinton Twitter-használata nagyban eltért Trumpétól: míg ő inkább a tartalomra és a szoros kapcsolatépítésre koncentrált, addig Trump a provokatív, gyakran sztereotípiákra alapozott kijelentésekkel hódította meg a közönséget. Clinton esetében sokkal inkább a kompetencia bizonyítása volt a fő cél, hiszen nőként és politikusként sokkal több energiát kellett fektetnie a szakértelem megjelenítésébe, míg Trump esetében ez alapértelmezett volt, csupán a „performansz” számított.

A Trump-féle populizmus tehát nem csupán a közösségi médiában megjelenő, egyszerűsített üzenetekkel hozható összefüggésbe, hanem a társadalmi és kulturális realitásokkal is. A digitális média és a populista diskurzus összefonódása egy olyan politikai kommunikációs rendszert hozott létre, amely képes volt átformálni a hagyományos politikai diskurzust és új irányba terelni a politikai vitákat.

A neoliberálisok és protekcionisták összecsapása: A baloldal jövője

A neoliberálisok és a protekcionisták közötti konfliktus napjaink politikai diskurzusának egyik legfőbb kérdése. Wolfgang Streeck leírása pontosan rávilágít arra, hogy ez egy olyan küzdelem, amely nem csupán gazdasági, hanem kulturális és ideológiai síkokon is zajlik, és az elkövetkező évtizedekben egyre élesebbé válik. Ezt a küzdelmet a "kifejezés visszatérése" (Streeck) és a "veszélyes modernitás" (Steve Redhead) fogalmak övezik, amelyek a globalizáció és a populizmus térnyerése miatt egyre fontosabbá válnak.

A politikai táj változása, amely 2017-ben, a orosz forradalom 100. évfordulóján vált különösen éles vonásúvá, különleges figyelmet érdemel. Az évfordulóval kapcsolatos elméleti viták, amelyek a 20. századi forradalmak, például a februári és októberi orosz forradalom összefonódását vizsgálták, ma is érezhető hatással vannak a baloldal jövőjére. A hagyományos forradalmi eszmék újraértékelése és a radikális politikai gondolkodás megújítása nem csupán a régi baloldali politikai formák visszatérését jelenti, hanem egy újfajta radikalizmus lehetőségét is. Az Egyesült Államokban Donald Trump választási győzelme és a Brexit kampány különböző módokon, de ugyanazt a politikai eszmét képviselik: a fennálló politikai és gazdasági rend radikális megváltoztatását.

A Brexit, amelyet a brit jobboldali erők, mint az UKIP és az EDL indítottak, alapvetően átformálta a posztimperiális Nagy-Britanniát, míg Marine Le Pen elnökválasztási szereplése Franciaországban világosan megmutatta a szélsőjobboldal növekvő befolyását. Ezzel párhuzamosan, ahogy Richard Seymour figyelmeztetett, az Egyesült Királyságban és külföldön is egy különös "radikális politika újjászületését" tapasztalhatjuk, amit Jeremy Corbyn és a Corbyn-vezette munkáspárt képvisel. A 2017-es brit előrehozott választások, amelyek konzervatív kisebbségi kormányzást eredményeztek, jól tükrözik ezt a politikai válságot, és azt a lehetőséget, hogy a baloldali politika újraértékelésére van szükség.

Ezek a történések figyelembevétele mellett kiemelkedően fontos megérteni, hogy a baloldali politikai eszmék és értékek nem csupán a neoliberalizmus vagy a protekcionizmus logikája mentén újulhatnak meg. Az, hogy a baloldal képes-e túllépni a hagyományos politikai dichotómiákon, alapvetően meghatározza a jövő politikai táját. Az elmúlt évtizedekben a baloldali politika egyik legnagyobb problémája éppen az volt, hogy nem volt képes megtalálni a saját válaszait a globalizáció és a kapitalizmus kihívásaira. A neoliberális politikai gazdaságtan dominanciája mellett, amely a piacok szabad mozgását és az állami beavatkozás minimálisra csökkentését helyezte előtérbe, a protekcionizmus élesedő kritikai reakcióként jelent meg, mely a nemzeti érdekek védelmét és a gazdasági önállóság fenntartását hirdette.

A baloldal számára mindkét pólus – a neoliberális és a protekcionista – egy-egy válasz arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megbirkózni a modern gazdasági és politikai kihívásokkal. De a baloldalnak szüksége van egy harmadik válaszra, amely nem csupán a két véglet között lavírozik, hanem új utakat kínál a társadalmi és gazdasági igazságosság megteremtéséhez. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a baloldal elméleti és gyakorlati szinten is újraértékelje a globalizáció hatásait, és képes legyen olyan alternatívákat felmutatni, amelyek a társadalmi mobilitást és a gazdasági egyenlőséget helyezik középpontba.

A médiakultúra változása és az információs tér új struktúrája is kulcsfontosságú tényező ebben a folyamatban. A hagyományos sajtó, amely egyre inkább a szenzációra, a celeb- és életmódsztorikra összpontosít, nem képes megfelelő alternatívát kínálni a politikai diskurzusban. A digitális médiában való elmerülés, amely lehetővé teszi a közvetlen kapcsolódást, ugyanakkor kérdéseket vet fel az objektivitás és a tények kérdésében, ugyancsak hozzájárul a politikai táj eltorzulásához. A dezinformáció és az "összeesküvés-elméletek" világában a baloldalnak szüksége van olyan narratívákra, amelyek a társadalmi igazságosság, a szolidaritás és a közösségi cselekvés értékeit képviselik, nem csupán reagálva a jobboldali populizmusra, hanem aktívan formálva a politikai diskurzust.

A jövő politikai stratégiái szoros kapcsolatban állnak a média szerepével, a globális gazdaság struktúráival és a társadalmi egyenlőség kérdéseivel. A baloldali gondolkodásnak tehát nem csupán a globális és nemzeti gazdasági rendszerekkel kell szembenéznie, hanem a médiában, a kultúrában és az oktatásban is aktív szerepet kell vállalnia a társadalmi igazságosság előmozdításában.

Hogyan hatottak a "csendes tömegek" a Brexitre és Donald Trump sikerére?

Jean Baudrillard halála után egy évtizeddel is folytatódott a munkássága. Az ő posztumusz publikációi fontos szerepet játszottak abban, hogy a filozófus szellemi öröksége átértékelődött: a posztmodern elmélet egyik ünnepelt alakjából globális gondolkodóvá vált, aki az aktuális banalitást is képes volt értelmezni. Az egyik ilyen mű, a The Divine Left: A Chronicle of the Years 1977-1984 című kötet, különös figyelmet szentel a politikai helyzetek alakulásának a '70-es és '80-as években, rávilágítva, hogy a történelmi időszakok végének jelei már ekkor megjelentek. Baudrillard munkásságának központi eleme a „csendes tömegek” koncepciója, amelyet már az In the Shadow of the Silent Majorities című könyvében is feszegetett. A filozófus szerint a társadalom új világában az emberek már nem a hagyományos politikai struktúrák szerint formálják meg véleményüket, hanem inkább csendesen és passzívan, de annál erőteljesebben hatnak a társadalmi és politikai változásokra.

Baudrillard munkássága rendkívül releváns lehet mindazok számára, akik próbálják megérteni a Brexit 2016 júniusi eredményét, vagy azt, hogy miért tudott Donald Trump győzni az amerikai elnökválasztáson. Hiszen az ő elméleteiben a „csendes tömegek” nemcsak a passzivitásról, hanem a hagyományos politikai diskurzusokkal való szembenállásról is beszél. Az emberek, akik nem tartoznak a hagyományos elitcsoportokba, hanem inkább a háttérben maradnak, képesek egy új politikai hullámot generálni, amely elérheti a legváratlanabb eredményeket. Trump és a Brexit mögött olyan szavazó réteg állt, amely nem hallatta a hangját a mainstream politikai diskurzusban, ám amikor az ő véleményük és szándékaik végre megjelentek, azok komoly társadalmi és politikai változásokat indítottak el.

Az „elhallgatott” vagy „elnyomott” csoportok hatása ma már nemcsak filozófiai kérdés, hanem konkrét politikai realitás. A Brexit szavazás, Donald Trump választási győzelme és más hasonló politikai események azt mutatják, hogy a társadalom és a politika valóban elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor a hagyományos elit és az állandó politizálás már nem képes biztosítani a társadalmi stabilitást. A „csendes tömegek” hatása, akik nem hajlandóak a hagyományos rendszerekkel azonosulni, felboríthatja a politikai rendet. Baudrillardnak igaza volt abban, hogy ezek a folyamatok nem egy egyszerű politikai válság következményei, hanem egy új típusú társadalmi elmozdulás jelei, amely már nem a régi ideológiák és politikai elvek alapján zajlik.

A közvélemény és a politikai diskurzus is kezd egyre inkább eltávolodni a hagyományos narratíváktól. A „divatos” politikai irányzatok, mint a Brexit és Trump politikája, az emberek szándékos, de csendes döntéseire építenek, amelyek gyakran nem követik a mainstream médiában és a politikai elemzésekben megjelenő hagyományos logikát. A különféle populista és nacionalista mozgalmak erősödése ezt a szellemi és politikai elmozdulást erősítette, és egyre inkább azokat a csoportokat vonzza, akik úgy érzik, hogy a globális politikai és gazdasági rendszerek nem számolnak velük.

A posztmodern szellemét idéző, de nem posztmodern politikai mozgásokra Baudrillard már évtizedekkel korábban figyelmeztetett, amikor azt mondta, hogy „a szociális végéről” és „a csendes tömegekről” beszélt. A Brexit és Trump sikerének megértéséhez elengedhetetlen, hogy felismerjük, milyen szerepet játszanak az olyan politikai mozgalmak, amelyek a hagyományos elittől függetlenül, csendben, de hatékonyan formálják a politikai tájat. Az ilyen társadalmi változások már nem csupán a választások eredményére, hanem az egész politikai diskurzus szerkezetére is hatással vannak.

A csöndes tömegek tehát nem csupán az elhallgatott rétegek, hanem az új politikai kultúra kialakulásának előfutárai is. A politikai erők közötti új egyensúly keresése nemcsak szavazatokban mérhető, hanem abban a társadalmi kontextusban is, amelyet a hagyományos politikai és ideológiai határok átlépése alakít.

Endtext

Milyen hatásai vannak az uránbányászatnak, és miért fontos odafigyelni az etikai aspektusokra?
Hogyan és miért fontos a munkavállalók elismerése a vezetők számára?
Hogyan kezelhetjük a zűrzavart és a felesleges paramétereket a statisztikai modellezésben?
Miért fontos az Akbar és Hawa’i történetének megértése a mogul művészet kontextusában?
Miért fontos a visszafelé irányuló megerősítéses tanulás a pénzügyi modellezésben?