A társadalmi mozgalmak nem csupán az elszigetelődés, a düh és az érzelmi elégedetlenség érzésein alapulnak, hanem azon kemény munkán is, amely az ideológiai harcok megszervezését és az emberek mindennapi problémáihoz való kapcsolódást jelenti. Az igazi cél egy olyan politikai azonosulás létrehozása, amelyben az emberek felismerhetik magukat, és másokkal összefogva nem csupán az elit elítélésére, hanem a hatalom struktúrájának radikális megváltoztatására is képesek. A politikai cél nem csupán az, hogy felfedjük a neoliberális kapitalizmus igazságtalanságait, hanem egy olyan antisztálinista, demokratikus szocialista társadalmi rend megalkotása, amely radikálisan átalakítja a jelenlegi társadalmi és gazdasági struktúrákat.

Egy igazán erőteljes ellenállásnak képesnek kell lennie átalakítani az emberek fájdalmát, haragját és dühét olyan kritikai megértésé, amely a kollektív ellenállás iránti vágyat szervezi meg a társadalom különböző színterein, kezdve az utcai demonstrációktól a média minden lehetséges platformjáig. Az emberek problémái az Egyesült Államokban és más autoriter kapitalista társadalmakban túl mélyek, túl szélesek, és túl sok hatalmat koncentrálnak magukban. A társadalmi és ideológiai elnyomás forrásait ki kell kihívni, miközben olyan szövetségeket kell kialakítani, amelyek összekapcsolják a munkásokat, értelmiségieket, fiatalokat és különböző antikapitalista társadalmi mozgalmakat. Az ilyen széleskörű társadalmi és politikai formációk számára létfontosságú, hogy olyan nyelven szóljanak a diszpozícióval rendelkező emberekhez, amely segít megérteni, hogyan fosztja meg őket a kapitalizmus a szabadság alapvető anyagi feltételeitől, és kényszeríti őket, hogy versenyezzenek a ritka erőforrásokért, időért és méltóságért.

A kapitalizmus a demokrácia ellentéte, és le kell győzni, mert nem képes biztosítani azt, amit Jeff Noonan „általános életjavaknak” nevez, mint a „egészséges környezet, közegészségügy, amelyet szükség alapján osztanak el, nem pedig a fizetőképesség szerint, és egy megfelelően finanszírozott közoktatási rendszer” – mindezek az életfeltételek nélkül az emberek nem élhetnek teljes életet. Az aktuális jobboldali populizmus elleni küzdelemnek olyan politikát kell kínálnia, amely nemcsak kritikát fogalmaz meg, hanem reményt is, és arra ösztönzi az embereket, hogy jobban informálódjanak, miközben világossá teszi, hogy az ellenállásnak kollektív vállalkozásnak kell lennie, amely egységesíti a küzdelmeket, amelyek célja az a tévhit elutasítása, miszerint a kapitalizmus és a demokrácia ugyanazt jelenti.

Martin Luther King Jr. helyesen érvelt, amikor azt mondta, hogy olyan politikára van szükség, amely átfogja a rendszert, amely ellen küzdünk, és hogy „nincs küzdelem kockázat nélkül”, mert a harc egy kollektív projekt, amelynek alapja az etikai normák forradalma, a polgári bátorság és az az álom, hogy egy igazságos és egyenlő világban élhetünk. A neoliberális ideológiák hatására fellépő depolitizáló erők nem alábecsülendők, hiszen azok hozzájárulnak a jobboldali populizmus felerősödéséhez. A növekvő egyenlőtlenség, az elidegenedés, a kultúra megkeményedése, a közjavak és a polgári kultúra összeomlása, a társadalmi szerződés lebontása, a társadalmi problémák kriminalizálása és a polgári analfabétizmus mind hozzájárulnak a depolitizáció különböző formáihoz.

A neoliberalizmus és a fasizmus összeolvadása egy új társadalmi és politikai formációt eredményezett, amely nem csupán az Egyesült Államokban, hanem világszerte is kezdett teret nyerni. A neoliberális fasizmus egy olyan globális jelenség, amely elnyomja a dolgozókat, az értelmiségieket és a szegényeket, miközben erősíti a szolidaritás elpusztítását, és elnyomja a társadalmi és politikai igazságosságot. Az ilyen hatásokkal szemben nem csupán a baloldali populizmus, hanem egy új narratíva szükséges, amely egy radikálisan új politikai víziót kínál. A politikai harcnak új alapokat kell keresnie a globális hatalom struktúráinak, és fel kell készítenie az embereket arra, hogy feloldják a neoliberális fasizmus börtönét.

Bármilyen kihívás is áll előttünk, nem szabad elfelejteni, hogy egy igazságos világ építése nem lehetséges, ha nem küzdünk a gazdasági, politikai és szociális igazságosságért. Az igazi változás egy társadalmi projekt, amely nem csupán a rendszeren való alapvető változtatásra irányul, hanem új politikai nyelvet és stratégiát kínál, amely mindenki számára biztosítja a szükséges szabadságot és egyenlőséget.

Hogyan éljünk túl a globális járványok közepette: Az egyenlőtlenség és a neoliberalizmus problémája

A világjárványok, mint a COVID-19, rámutattak a társadalmi egyenlőtlenségek súlyos következményeire, és egy olyan társadalmi-politikai rendszer romlottságát tükrözték, amely az egyes emberek életét alárendeli a gazdasági érdekeknek. A vírus nemcsak az egészségügyi rendszereket, hanem a globális igazságtalanságokat is felfedte. Ahogyan a UNICEF is megjegyezte, a világ egyharmadának nincs tiszta ivóvize, több mint 300 millió afrikai ember számára nincs folyó víz, és ez már a járvány előtt is súlyosan sújtotta a szegényeket. A koronavírus világjárvány nemcsak a betegséget hozta, hanem egy újabb szintet lépett a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek terjedésében, amely elősegítette a szegénység és a közegészségügy elhanyagolását.

A világjárványok idején különösen nyilvánvalóvá vált, hogy a szegénység és az egyenlőtlenség nem személyes vagy karakterbeli problémák, hanem rendszerszintű kérdések. Curtis Bradford, aki San Franciscóban a szegények jogaiért küzdő kampány részeként nyújtott be tanúvallomást, hangsúlyozta, hogy a szegénység nem egyéni, hanem struktúrális probléma. A társadalomnak végre el kell ismernie, hogy az egyenlőtlenség a kapitalizmus gazdasági és ideológiai rendszerének szerves része, amely csak akkor változhat, ha az emberek megértik, hogy nem a magánéleti döntések, hanem a közpolitikák és a gazdasági struktúrák felelősek az ilyen problémákért.

A neoliberalizmus és a kapitalizmus összefonódása továbbra is elnyomja azokat, akik nem férnek hozzá alapvető emberi jogokhoz, mint az oktatás, az egészségügyi ellátás, vagy a tisztességes munkafeltételek. Az Egyesült Államok példája jól mutatja, hogyan működik egy olyan gazdasági rendszer, amely a piaci logikát érvényesíti minden más értékkel szemben, beleértve az emberi szükségleteket és az élethez való alapvető jogokat. Trump adminisztrációja például az egészségügyi ellátás megszorításával és a környezetvédelmi szabályozások feloldásával aláásta a közegészségügyi rendszert és az emberek biztonságát, miközben tovább mélyítette a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A neoliberalizmus alapvetően a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek fenntartására épít, miközben az embereket kizsákmányolja, és az élet minőségét mérlegelés alá helyezi. A gazdagok tovább növelik hatalmukat, míg a szegények élete még inkább elviselhetetlenné válik. Az egyes emberek jóléte és jogai csak akkor lesznek védettek, ha az egész társadalom és a politikai rendszerek az emberi élet és méltóság védelmét helyezik előtérbe, nem pedig a tőke felhalmozását és a gazdasági növekedést.

A világjárvány rávilágított arra, hogy a közegészség nem csupán egyéni vagy országos ügy, hanem globális közjó. A társadalmi igazságosság és egyenlőség fogalmának újragondolására van szükség, mivel ezek az alapvető értékek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megteremtsük a fenntartható és igazságos társadalmat. Egy igazságos társadalomnak, ahol a közszolgáltatásokat és az erőforrásokat nem a piaci mechanizmusok irányítják, hanem az emberi szükségletek és jogok, alapvető feltétele annak, hogy sikeresen szembenézzünk a jövő kihívásaival.

A neoliberalizmus által generált egyenlőtlenség nemcsak gazdasági szintű problémát jelent, hanem alapvető politikai és társadalmi válságot is, amelynek következményei az emberek életének minden aspektusában megmutatkoznak. A kormányzatoknak és a politikai vezetőknek végre fel kell ismerniük, hogy az egyenlőtlenség nem természetes állapot, hanem egy olyan rendszer eredménye, amelyet szándékosan fenntartanak. Az egyenlőség és igazságosság hiánya nemcsak a gazdaságot, hanem a demokráciát is aláássa.

A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség mindazonáltal nem egy elkerülhetetlen következmény, hanem egy olyan probléma, amelynek gyökerei a politikai döntéshozatalban, a gazdasági rendszerekben és a társadalmi normákban rejlenek. A válság, amelyet a pandémia kiélezett, felhívja a figyelmet arra, hogy milyen súlyos következményekkel jár az olyan politikai és gazdasági ideológiák alkalmazása, amelyek az egyenlőség, a közjólét és a társadalmi igazságosság helyett a kapitalista profitot helyezik előtérbe. Az egyenlőség megteremtése érdekében a társadalomnak el kell utasítania azokat a neoliberális politikákat, amelyek a gazdasági igazságtalanságokat és az egyenlőtlenséget természetesnek tekintik.

Hogyan alakította át a világot a pandémia: társadalmi igazságosság, hatalom és ellenállás

A pandémia nem pusztán egészségügyi válság volt, hanem egy olyan pillanat, amely megmutatta, mennyire törékenyek és egyenlőtlenek a társadalmi, politikai és gazdasági rendszerek. Ez az időszak ráirányította a figyelmet a hatalmi struktúrákra, a gazdasági igazságtalanságokra, a rasszizmusra és az elnyomás különféle formáira, melyek nem újkeletűek, de most látványosabban bontakoztak ki a társadalmi feszültségek és az ellenállás formáiban.

A világ számos pontján felerősödtek a követelések az igazságosságért, amelyeket régóta elnyomtak vagy figyelmen kívül hagytak. A Black Lives Matter mozgalom például a járvány idején is folytatta harcát az intézményesített rasszizmus ellen, rámutatva, hogy a pandémia által sújtott közösségek között nem csupán egészségügyi, hanem társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek is fennállnak. Az ilyen mozgalmak újraértelmezték a szabadság és igazságosság fogalmát, egyben kihívást intézve a hagyományos hatalmi centrumokhoz.

Az autoriter rendszerek, amelyek amúgy is kihívásokkal küzdöttek a társadalmi kontroll fenntartásában, a járványt ürügyként használva erősítették meg pozícióikat, korlátozva a szabadságjogokat és növelve a társadalmi megfigyelést. Ezzel párhuzamosan a gazdasági válság és a neoliberalizmus mély válságba sodorta a legsebezhetőbb rétegeket, akik még inkább kiszolgáltatottá váltak. A fogyasztói társadalom és a pénzügyi spekuláció visszaszorultak, de a társadalmi rétegek közötti különbségek még inkább élesedtek.

A pandémia azonban nem csupán válságot, hanem lehetőséget is hozott a változásra. Az aktivizmus új formái, a társadalmi mozgalmak összefogása és a globális együttműködés igénye megerősödött. A demokratikus értékek és az állampolgári részvétel fontossága újra előtérbe került, egyúttal megmutatva a társadalmi igazságosság és a környezeti fenntarthatóság szoros kapcsolatát.

A politikai diskurzusban egyre hangsúlyosabbá vált az igazságosság, a hatalom decentralizálása, és az emberi jogok érvényesítése, miközben a társadalmi együttműködés hiányosságai is láthatóvá váltak. Az oktatás és a kritikai gondolkodás szerepe kulcsfontosságúvá vált az információs társadalomban, ahol a dezinformáció és a manipuláció gyakran akadályozza a demokratikus folyamatokat.

Fontos megérteni, hogy a pandémia által feltárt problémák nem átmenetiek, hanem mélyen gyökereznek a globális kapitalizmus és a hatalmi viszonyok struktúráiban. Az egyéni és közösségi ellenállás, valamint a társadalmi összefogás erősítése nélkül a társadalmi igazságtalanságok és az autoriter tendenciák tovább mélyülhetnek. A változás kulcsa nem csupán a válságkezelésben rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e újragondolni a társadalmi szerződést, és olyan rendszereket létrehozni, amelyek valóban mindenki számára biztosítják az élethez és méltósághoz szükséges feltételeket.

Hogyan alakítják a társadalmi egyenlőtlenségek a politikai és gazdasági rendszereket?

A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése, bár régóta jelen van a világ politikai diskurzusában, a modern politikai és gazdasági rendszerekben olyan dinamikákat indít el, amelyek szoros kapcsolatban állnak a hatalom, a gazdasági érdekek és a társadalmi struktúrák átalakulásával. Az egyenlőtlenség, mint a társadalom szinte minden területét átható jelenség, meghatározó szerepet játszik a globalizált világ működésében. A piaci mechanizmusok, a neoliberalizmus és az állam szerepe egyaránt hozzájárulnak a különbségek növekedéséhez, miközben a társadalom különböző rétegei közötti távolság folyamatosan bővül.

A neoliberalizmus eszméje, amely a piaci mechanizmusok szabad működését hirdeti, az egyenlőtlenséget nemcsak gazdasági, hanem kulturális és politikai szinten is elmélyíti. A közszolgáltatások privatizálása, a közvetlen állami beavatkozás csökkentése, valamint a piac orientált állami politikák előtérbe helyezése olyan rendszert alakított ki, amely az elit csoportok érdekeit szolgálja, miközben a társadalom többi tagja számára egyre nehezebbé válik a gazdasági mobilitás. A gazdasági hatalom koncentrációja, amely az egyes piacok és cégek dominanciájában ölt testet, egyre inkább elválasztja a társadalom különböző rétegeit, miközben a gazdasági és társadalmi mobilitás lehetőségei korlátozódnak.

A középosztály tapasztalata, amely hosszú évtizedeken keresztül viszonylag stabil pozíciót képviselt a társadalomban, egyre inkább alá van ásva. Az állandóan változó globális gazdaság és a munkaerőpiac instabilitása folytán sokan a munkaerőpiac alacsonyabb szintjein találják magukat, míg az elit csoportok továbbra is megőrzik gazdasági előnyüket. A középosztály fokozatos hanyatlása a társadalom szerkezeti átalakulásával is összefonódik, amely a szociális védőháló és a jóléti állam csökkentésére irányuló politikákat von maga után.

Az oktatás, mint a társadalmi mobilitás egyik fő pillére, szintén a gazdasági egyenlőtlenségek szorításában él. A felsőoktatás egyre inkább kommercializálódik, a hozzáférhetőség pedig nemcsak az egyéni képességektől, hanem a családi háttértől is függ. Az elit iskolák és egyetemek, amelyek gyakran szoros kapcsolatban állnak a gazdasági és politikai hatalommal, továbbra is biztosítják a kiváltságos helyeket a társadalom szűk rétegei számára, míg a szegényebb családok gyermekei gyakran nem tudják megfizetni a magas szintű oktatást, így az esélyegyenlőség gyakorlatilag illúzióvá válik.

A neoliberális gazdasági modell másik következménye a "trickle-down" gazdaságpolitikák népszerűsége, amelyek azt ígérik, hogy a gazdagok által felhalmozott vagyon végül a társadalom alsó rétegeihez is eljut. A gyakorlatban azonban a gazdagok továbbra is gyarapodnak, míg a szegények helyzete nem változik, sőt gyakran romlik. A szociális mobilitás lehetőségei korlátozódnak, és a társadalmi rétegződés egyre mélyebbé válik.

A neoliberalizmus hatásait a politikai diskurzusban is érezhetjük. A politikai közép egyre inkább elmosódik, míg a populista politikai irányzatok egyre nagyobb teret nyernek. A jobboldali populizmus, amely a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésére reagálva gyakran a nacionalizmus, a kirekesztés és az idegengyűlölet retorikáját alkalmazza, a politikai tér középpontjába került. Az ilyen politikai mozgalmak és vezetők gyakran képesek hatékonyan kihasználni a gazdasági válságok és a társadalmi feszültségek okozta frusztrációt, miközben egyre inkább eltorzítják a demokratikus intézményeket és a jogállamiságot.

A társadalmi egyenlőtlenségek hatásai nemcsak a gazdasági és politikai rendszerekre korlátozódnak, hanem mélyebb kulturális és társadalmi következményekkel is járnak. A rasszizmus, a xenofóbia és a vallási fundamentalizmusok felerősödése, valamint a társadalmi csoportok közötti szakadékok növekedése olyan újfajta társadalmi feszültségeket eredményez, amelyek aláássák a társadalmi kohéziót. Az emberek közötti szolidaritás, amely mindig is a társadalmi változások motorja volt, egyre inkább háttérbe szorul, miközben az egyéni érdekek és a verseny kerülnek előtérbe.

A társadalmi igazságosság és a gazdasági egyenlőség kérdése nem csupán filozófiai vagy elméleti probléma, hanem egy konkrét, mindenki számára fontos társadalmi és politikai kihívás. A gazdasági és politikai rendszerek, amelyek fenntartják az egyenlőtlenségeket, folyamatosan erodálják a demokratikus elveket és a társadalmi stabilitást. Ahhoz, hogy ezeket a problémákat megértsük és kezelni tudjuk, alapvető fontosságú, hogy ne csupán a gazdasági mutatókat vagy a politikai hatalmat vizsgáljuk, hanem azt is, hogy miként formálódnak a társadalmi viszonyok és milyen hatással vannak az egyes emberek életére.

Miért volt a Trump-adminisztráció kezelése a COVID-19 válságban katasztrofális?

A COVID-19 világjárványra adott válaszában a Trump-adminisztráció számos hibát vétett, amelyek nemcsak az Egyesült Államok közvetlen válaszát gyengítették, hanem a globális közegészségügyi válság kezelését is komolyan veszélyeztették. A Fehér Ház vezetése és több republikánus kormányzó, különösen Texasban, Arizonában és Georgiában, Trump politikai nyomására nem reagáltak kellő gyorsasággal, amikor a világjárvány egyre fenyegetőbbé vált. Ez nemcsak a helyzet súlyosbodásához vezetett, hanem olyan közvetlen következményekkel járt, amelyek számos életet követeltek.

Trump kezdetben tagadta, hogy a vírus komoly fenyegetést jelentene, és a járvány kitörése utáni első hetekben nem indították el a szükséges tesztelési és egészségügyi előkészületeket. Az amerikai kormányzat nem tudott megfelelő védőfelszereléseket biztosítani az egészségügyi dolgozók számára, akik az első vonalban dolgoztak, miközben a vírus terjedése szabad utat kapott. Az egészségügyi intézmények gyakran nem rendelkeztek elegendő ágyakkal, lélegeztetőgépekkel és más alapvető eszközökkel a betegek kezelésére, ami tovább súlyosbította a válságot.

Trump, aki évek óta aláásta a tudományos tényeket és az intézmények hitelességét, az országos válaszadás során is szándékosan figyelmen kívül hagyta a tudósokat és a közegészségügyi szakembereket. Ezen kívül a pandémiai válasz késlekedése és az állami hatóságok kormányzati irányítás alóli kiszorítása súlyos következményekkel járt. Trump nemcsak a tudósokkal és az egészségügyi szakemberekkel való konfliktusokat generált, hanem arra is bátorította az embereket, hogy bagatellizálják a vírus veszélyeit, ezáltal lassítva a reagálást és a megelőzési intézkedéseket.

A vírus hatásainak enyhítése érdekében elengedhetetlen lett volna a gyors, koherens és szakértők által irányított döntéshozatal, amit a Trump-adminisztráció ismételten elodázott, ehelyett inkább saját politikai előnyei érvényesítése érdekében, a gazdaság megmentésére fókuszált. A döntéshozatal során nemcsak a tudományos tanácsokat és szakértői véleményeket hagyták figyelmen kívül, hanem a közegészségügyi előkészületek erőteljes leépítése is hozzájárult a válság elhúzódásához. A kormányzat nem biztosította a szükséges forrásokat, így az alulfinanszírozott közegészségügyi intézmények képtelenek voltak hatékonyan reagálni a válságra.

Az Egyesült Államok válasza nemcsak politikai inkompetenciára vezethető vissza, hanem arra is, hogy Trump rendszerszintű tiszteletlenséggel viszonyult az állami intézményekhez, a tudományhoz és az egészségügyi szakemberekhez, akik egy világjárvány kezelésében kulcsfontosságú szerepet játszanak. Az adminisztráció rendszerszintű lebecsülése és a kormányzati struktúrák leépítése nemcsak a jelenlegi válságot tette még súlyosabbá, hanem megteremtette a feltételeket a jövőbeli válságok kezelésének kudarcaihoz is. Az, hogy Trump közvetlenül szembemegy a közegészségügyi intézményekkel, mint például a CDC-vel, és titkolja el azokat az adatokat, amelyek figyelmeztetnék a közvéleményt a járvány potenciálisan halálos kimeneteleire, még inkább erősítette a veszélyt.

A Trump-adminisztráció működése alatt tapasztalt politikai opportunizmus és a kormányzati válaszadás elodázása a legnagyobb veszteséget azoknak a legsebezhetőbb rétegeknek okozta, akik a neoliberalizmus alatt már így is hátrányos helyzetben voltak. Az idősebbek, a szegények, a színes bőrűek, az illegális bevándorlók és a fogyatékkal élők közvetlenül szenvedtek a kormányzat mulasztásaiból, de legalább annyira szenvedtek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek nem voltak meg a megfelelő védőeszközeik és eszközeik a vírussal való küzdelemhez.

Trump politikája nem csupán a saját politikai érdekeinek szolgálatában állt, hanem az ország közegészségügyi struktúráinak szisztematikus leépítésében is megnyilvánult, amelyeket nemcsak hogy nem erősítettek meg, hanem direkt módon ellehetetlenítettek. Ezzel a cselekedetével Trump a tudományos közösség elhanyagolásával egy olyan katasztrófát generált, amelynek áldozatai a legsebezhetőbb rétegek, illetve a legfontosabb egészségügyi dolgozók lettek.

Trump kormányzása nem csupán személyes hibák sorozataként értékelhető, hanem a neoliberalizmus következményeként megvalósult közegészségügyi leépítések eredményeként, amely az egész társadalmat érintette. Az elvárható szakértelem és felelősség nélküli döntéshozatal következményeként az Egyesült Államok, és rajta keresztül a világ is egy tragikus példává vált, amely a járvány kezelésének kudarcaiból tanulva figyelmeztethet minket a jövő kihívásaira.

Milyen terápia a legjobb achalasiás betegek számára és hogyan kell követni a kezelést?
Miért alakult ki a venezuelai válság, és milyen nemzetközi szereplők befolyásolják azt?
Mi okozza a haj- és körömproblémákat, és hogyan kezelhetők?
Hogyan működik a Generatív Ellenséges Imitációs Tanulás (GAIL)?
Hogyan konfiguráljuk és kezeljük a Winlogbeat-et és egyéb naplószerző eszközöket Windows rendszereken?