A keresztény nacionalizmus és a Donald Trump körüli politikai diskurzusok egy rendkívül érdekes, de vitatott szinergiát alkotnak, amelyben a vallásos hívők nem csupán politikai szövetséget, hanem szellemi küldetést is látnak. Ez a fajta politikai vallásosság, amely különösen erőteljesen jelentkezik a fehér evangéliumi keresztények körében, olyan narratívákat hoz létre, amelyek a vallást és a politikát egyaránt saját céljaik alátámasztására használják. Az egyik legnyilvánvalóbb példa erre Stephen E. Strang könyve, God and Donald Trump, amely a Trump-kampány, a választások és Trump elnökségének első időszakát taglalja.

Strang könyvében Trumpot a "szívből hívő" elnökként ábrázolja, aki bár számos politikai és társadalmi ellenállással találkozott, mégis sikeresen diadalmaskodott. Strang kiemeli, hogy Trumpnak vallásos hite és Istenbe vetett bizalma segítette a győzelmet, még akkor is, ha sokan kétségbe vonták hiteles keresztény mivoltát. Azonban a könyvben található egy különösen aggasztó rész, ahol Strang a MoveOn.org-ot és más politikai ellenfeleket, mint a feketék jogaiért küzdő Black Lives Matter-t, vagy a La Raza nevű szervezetet, a demokráció ellenségeinek tekinti. Az ilyen típusú diskurzusok jól mutatják, hogyan próbálják a fehér keresztény nacionalisták ábrázolni a kisebbségeket és azok politikai aktivizmusát mint a társadalom rendjét fenyegető erőt.

Strang könyve tele van olyan retorikai megoldásokkal, amelyek az Amerikai Egyesült Államok ’aranykoraként’ emlegetett 1950-es évekre tekintenek vissza, és azt állítják, hogy ez a korszak tükrözte az „alapvető keresztény erkölcsöt”, amelyet a mai liberális vagy szekuláris társadalom már elfelejtett. Azonban fontos észrevenni, hogy ezt az időszakot a történelmi elnyomás, rasszizmus és a faji szegregáció jellemezte, ami a fehér keresztények számára más perspektívát jelenthetett, mint azok számára, akik nem tartoztak az etnikai többséghez. Strang ugyan elismeri, hogy a 50-es évek nem voltak tökéletesek, de a saját „aranykorának” elbeszélése során elfelejti figyelembe venni, hogy az ebben az időszakban élő fekete amerikaiak és más kisebbségek gyakran nem osztották ezt a nézetet.

A könyvben ugyanúgy hangsúlyos szerepet kapnak az evangéliumi politikai aktivisták, mint például Cindy Jacobs, aki 10.000 fős imaláncot szervezett a Trump kampányának kulcsfontosságú államaiban, vagy Lou Engle, aki háromnapos böjtöket rendezett Hillary Clinton megválasztásának megakadályozására. Ezek a vallási és politikai aktivitások nem csupán a Trump kampányának segítését szolgálták, hanem erősítették az elképzelést, hogy Trump nemcsak politikai, hanem isteni küldetés beteljesítője.

Ez a fajta vallásos politika az úgynevezett „megszakító kenet” eszméjére is épít, amely azt sugallja, hogy Trump Isten választottja, aki azért van hatalmon, hogy egy nagyobb isteni tervet valósítson meg, amely a kereszténységet helyezi a nemzet szívébe és előkészíti Jézus második eljövetelét. A keresztény nacionalizmus ezen áramlata nemcsak Trump politikai legitimitását próbálja megerősíteni, hanem egy új keresztény alapú politikai rendet is előmozdítani, amely a társadalmi és vallási normák helyreállítását célozza meg.

A fehér keresztény nacionalizmus olyan központi témákat érint, mint a faji igazságtalanságok tagadása és a „fordított rasszizmus” vádja, amely a kisebbségi csoportok politikai és társadalmi aktivitásait igyekszik a fehér többség ellen irányuló támadásként beállítani. A könyvben említett események és aktivisták gyakran olyan narratívát építenek, amelyben a kisebbségek jogai és küzdelme a fehér keresztények ellen irányuló ellenségeskedésként jelenik meg, ezzel elferdítve a történelmi igazságtalanságok és a mai napig fennálló faji egyenlőtlenségek valóságát.

A keresztény nacionalizmus és Trump politikai kapcsolata tehát nem csupán vallási kérdés, hanem egy mélyen gyökerező társadalmi és faji diskurzust is magában hordoz, amely nemcsak a vallásos közösségeken belüli politikai feszültségeket erősíti, hanem hozzájárul a társadalmi polarizáció fokozódásához is. Az, hogy ezen eszmék hogyan alakítják a jövő politikai és vallási táját, egy hosszú távú kérdés marad, amelyet még sokáig érdemes figyelemmel kísérni.

Miért van szükség az ökoszocializmusra a negyedik ipari forradalom idején?

A negyedik ipari forradalom, amelyet Klaus Schwab az ipari forradalmak sorozatának legújabb állomásaként jellemzett, az információs és digitális technológiák integrációján alapul. A digitális, biológiai és fizikai rendszerek közötti határok elmosódása új gazdasági lehetőségeket, átalakulásokat és kihívásokat egyaránt magában foglal. De hogyan illeszkedik ebbe az ökoszocializmus koncepciója, és miért elengedhetetlen az átállás egy olyan gazdasági rendszerre, amely a közjón alapul?

A negyedik ipari forradalom gyors ütemű fejlődése lehetőséget adhatna arra, hogy a veszélyes, monoton vagy egészségkárosító munkákat gépek végezzék, miközben az emberek több szabadidőt élvezhetnének. Azonban a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Patrick Craven szerint a technológiai fejlődés nem csupán lehetőségeket, hanem súlyos társadalmi és gazdasági problémákat is generál, amelyek következményei már most is érzékelhetők. Az automatizáció következtében az ipari munkák és a kiskereskedelmi szektorban dolgozók milliói veszítik el munkahelyeiket. A gépek és algoritmusok egyre nagyobb részesedést kapnak a munkaerőpiacon, miközben a jövedelmi egyenlőtlenségek növekednek.

A negyedik ipari forradalom hatásai különösen aggasztóak az Egyesült Államokban, ahol az automatizálás következtében mintegy 47%-ra becsülik azoknak a munkahelyeknek a számát, amelyek a következő két évtizedben eltűnhetnek. Andrew Yang, a demokrata elnökjelölt, aki a technológiai fejlődés és a munkaerőpiac kapcsolatát vizsgálta, hangsúlyozza, hogy a negyedik ipari forradalom az amerikai politikai tájat is átalakította, közvetlenül hozzájárulva Donald Trump megválasztásához. A gépesítés következtében a középosztály egyes csoportjai, mint a munkásosztály, nemcsak gazdasági szinten, hanem politikai és szociális téren is súlyos következményekkel néznek szembe.

Klaus Schwab a gazdasági fejlődés gyors ütemére reagálva azt állítja, hogy az állami szabályozás már nem képes lépést tartani a technológiai változásokkal. A döntéshozók nem képesek hatékony választ adni a gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetre. Schwab világosan megfogalmazza, hogy a hagyományos közpolitikai mechanizmusok nem alkalmasak a negyedik ipari forradalom kezelésére, mivel ezek a második ipari forradalom környezetére építettek.

A kapitalizmusra gyakorolt hatásokat azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Patrick Craven szerint Schwab nézetei figyelmen kívül hagyják azt a fundamentalista ellentmondást, amely a kapitalizmus magvát alkotja: a problémák, amelyekről Schwab beszél, magából a rendszerből fakadnak. A kapitalizmus lényege, hogy a munkaereje által megtermelt többletértéket a tőke elvonja a munkásosztálytól, miközben a munkaerő alapvetően szükséges a kapitalizmus fenntartásához. Marx a Munkaérték-elméletében világosan kifejtette, hogy a munkaereje értéke nem csupán a munkás életfeltételeit határozza meg, hanem az egész gazdaságot, a profit létrejöttét is.

A negyedik ipari forradalom kontextusában a Munkaérték-elmélet továbbra is releváns, mivel a munkaereje értéke és a profit közötti kapcsolat nem szűnt meg, sőt, az új technológiai környezetben még nagyobb figyelmet igényel. A robotizált rendszerek és algoritmusok ugyan képesek lesznek számos munkafolyamatot automatizálni, de az a kérdés, hogy ki profitál majd ebből, továbbra is központi. A gazdasági egyenlőtlenségek növekedése és a társadalmi feszültségek fokozódása szükségessé teszik a társadalmi és politikai változásokat.

A jövőben különös figyelmet kell fordítani arra, hogyan formálódik a munkaerőpiac és miként biztosítható a munkavállalók jogainak védelme a technológiai fejlődés fényében. Az ökoszocializmus, amely a tőke és a munka közötti igazságosabb elosztást tűzi ki célul, válhat a jövő gazdaságának alapjává. A kapitalista gazdasági rendszer és a negyedik ipari forradalom hatásai között húzódó ellentmondások arra utalnak, hogy a globális ökológiai válság megoldása elengedhetetlenül összefonódik a gazdasági igazságossággal.

Hogyan lehetne a Facebookot a szocializmus szellemében átalakítani?

A közösségi média legnagyobb szereplői, mint a Facebook, elengedhetetlen részeivé váltak mindennapi életünknek. A globális kommunikáció, a hírmegosztás és a társadalmi kapcsolatok terén végbemenő forradalmi változások lehetővé tették számukra, hogy egyesek számára szinte elengedhetetlenné váljanak. Azonban, ahogy a média világában történtek legújabb válságai is mutatják, a közösségi platformok nem mentesek a hibáktól, sőt, a rájuk épített gazdasági és politikai rendszerek mélyen ellentmondásosak. Ezt felismerve felvetődnek olyan kérdések, amelyek a közösségi média jövőjére vonatkoznak: Lehet-e egy ilyen gigantikus rendszer átalakítása? Milyen alternatívák merülhetnek fel a kapitalista modellt követő, adatalapú üzleti struktúrával szemben?

Az egyik lehetséges válasz a Facebook és hasonló platformok „államosítása” lenne, amint azt Jeremy Corbyn és más baloldali gondolkodók is javasolták. Ugyanakkor, mint azt Bassett (2018) is kiemeli, egy techóriás, mint a Facebook, nem a hagyományos értelemben vett „területet” birtokolja, hanem olyan dinamikusan változó erőforrásokkal rendelkezik, mint az adatok és az aktív felhasználók. Ezért a klasszikus értelemben vett államosítás nem tűnik életképes megoldásnak. A vállalatok közötti adatáramlás és a felhasználói bázis globális jellege miatt a nemzetközi szabályozás és egyéb közösségi megoldások, mint például a „közszolgáltatásként működő platformok”, tűnhetnek inkább életszerűnek.

Az alternatíva egy olyan „szocialista Facebook”, amely nemcsak a felhasználói bázist, hanem a tartalomkezelést is demokratikus módon alakítaná. A Corbyn által javasolt BBC-szerű, demokratikus irányítói testület, amelyet a platform munkatársai és felhasználói választanának meg, egy olyan példát adhat, amely figyelembe veszi az egyéni jogokat, miközben elérhetővé teszi a széleskörű részvételt. Ebben a rendszerben a technológiai fejlődés nem a kizsákmányolás vagy a manipuláció eszközeként, hanem az emberek közötti szolidaritás és együttműködés elősegítésére szolgálhatna.

Bassett (2018) szerint a kulcs abban rejlik, hogy a Facebook üzleti modelljét kellene felszámolni, különösen a politikai és kereskedelmi reklámok betiltásával. A reklámipar jelenlegi dominanciája lehetővé teszi a nagyvállalatok számára, hogy formálják a közvéleményt, manipulálják a felhasználók döntéseit, és profitáljanak azok adataiból. A közszolgáltatásként működő platformok, mint a Wikipedia, mintájaként, az ilyen platformok célja nem a pénzszerzés, hanem az információszabadság és az aktív közösségi részvétel.

Az igazi kihívás abban rejlik, hogy bár a közösségi média világában egyre inkább egyesekben felmerül a vágy a kapitalizmuson túli új modell után, nem szabad megfeledkezni a hagyományos baloldali eszközökről sem. A digitális tér nem pótolhatja a valóságos utcai, munkahelyi és iskolai küzdelmeket. A szocialista forradalomnak tehát dialektikus módon kell összekapcsolnia a hagyományos osztályharcot az online térben zajló küzdelmekkel. Az online közösségi küzdelmek és az utcai politikai harcok között nem csupán átfedés, hanem kölcsönös erősítés is van. A szocializmus számára a végső cél nem csupán a gazdasági átalakulás, hanem egy új társadalmi rend, amelyben az igazságosság, a természet védelme, és az emberi közösségek közötti szolidaritás állnak a középpontban.

A jövőben tehát kulcsfontosságú, hogy a baloldal felismerje: a digitális technológia és az internet világának kihívásai nemcsak új problémákat hoznak, hanem új lehetőségeket is. A szocialista eszmék és a globális összefogás egyre inkább a közösségi média és a digitális technológia világában érdemes keresni a megoldásokat, hiszen ezek a platformok a jövő társadalmi és gazdasági struktúrájának átalakításában kulcsszerepet játszhatnak. A baloldali politikai mozgalmaknak fel kell készülniük arra, hogy a technológia és a média világában is aktívan küzdjenek a kapitalizmus és a kizsákmányolás ellen.

Miért nem minden váratlan esemény kis fekete hattyú? A gépi tanulás és a pénzügyi elméletek előrejelzése
Milyen tényezők formálták a krimiirodalom arculatát a 20. század első felében?
Hogyan használhatjuk a kódelemző eszközöket a Visual Studio-ban a kódminőség javítására?