Hogyan segíthet a családi terápia a pszichózis első jeleinek kezelésében?

A pszichózis korai stádiuma, vagyis a FEP (First Episode Psychosis), a mentális zavarok között az egyik legkritikusabb pillanatot jelenti, amikor a megfelelő beavatkozás és kezelés hatására jelentős javulás érhető el. A kutatások azt mutatják, hogy a megfelelő kezelés mellett a betegek több mint 50%-a tapasztalhatja a tünetek enyhülését, míg 20–30%-uk a szociális és funkcionális javulásban is részesülhet (Wunderink et al., 2009; Henry et al., 2010; Verma et al., 2012). Az olyan nemzetközi korai beavatkozási programok, amelyek multidiszciplináris megközelítéseket alkalmaznak, beleértve a gyógyszeres kezelést és a pszichoszociális intervenciókat, mint például a kognitív viselkedésterápia, családi terápia, iskolai és munkahelyi támogatás, az interperszonális kapcsolatok erősítésére is fókuszálnak (Correll et al., 2018; Heinssen & Azrin, 2022).

A FEP kezelésére irányuló stratégia egyik kulcseleme, hogy csökkentsük a diagnózist követő késlekedési időt (DUP, vagyis Duration of Untreated Psychosis), miközben a kezelés különböző aspektusokat céloz meg, a személyes és családi szükségletek széles spektrumát is figyelembe véve. A korai beavatkozásokkal növelhetjük a klinikai belátás esélyeit, a tünetek csökkentését, a szociális működés javulását és a pszichózis krónikussá válásának megelőzését (Vlachos et al., 2023).

A családi terápia szerepe a pszichózis kezelésében a megelőzés és a visszaesés csökkentésére koncentrál. Nemcsak az egyén állapota, hanem a család dinamikája is nagy hatással van a pszichózis alakulására. A nemzetközi irányelvek azt javasolják, hogy a pszichózis spektrumába tartozó személyek számára a családi támogatás segíthet megelőzni a visszaesést, és csökkenteni a kórházi visszafogadásokat (McFarlane, 2016; NICE, 2014; Galletly et al., 2016). A családok gyakran azok, akik először észlelik a pszichózis tüneteit, és a reakciójuk jelentős hatással van a jövőbeli kezelés és felépülés folyamatára.

A prodromális (előjelei) tünetek felismerése a családtagok számára kulcsfontosságú lehet, hiszen ezek a jelek egy esetleges pszichózis kialakulását jelzik. A családoknak gyakran segítségre van szükségük abban, hogy miként kezeljék a fiatalok változó viselkedését és érzelmeit. A kutatások szerint azoknak a fiataloknak, akik a legnagyobb kockázattal bírnak pszichózis kialakulására, 22%-a három éven belül valóban pszichotikus állapotot élhet át (Fusar-Poli et al., 2020). A családok szerepe tehát kulcsfontosságú lehet a pszichózis megelőzésében, a diagnózist követően pedig az egyéni és családi stressz kezelése válik kiemelt feladattá.

A családok közötti interakciók javulása nemcsak a betegek pszichológiai állapotát és szociális működését támogathatja, hanem segítheti a családokat is abban, hogy jobban kezeljék a pszichózissal kapcsolatos megterhelést. A családtagok között kialakuló szolidaritás és megértés csökkentheti a családi feszültségeket és javíthatja az érzelmi feldolgozást, különösen a szorongás, a bűntudat és a társadalmi stigma kezelésében.

Mivel a családi terápia egy komplex folyamat, amely különböző terápiás irányvonalakat ötvözhet, fontos, hogy a kezelési megközelítés figyelembe vegye a pszichózis különböző típusait és az érintett családok egyedi szükségleteit. Az elsődleges cél az, hogy segítsük a családokat a hatékonyabb problémamegoldásban, miközben minimalizáljuk a negatív érzelmek kifejeződését, és elősegítjük az alkalmazkodó coping mechanizmusok kialakítását.

A családi beavatkozások hatékonyságát számos kutatás megerősítette, különösen a pszichotikus tünetek csökkentésében és a családok terheinek enyhítésében. Azonban fontos megjegyezni, hogy ezek az eredmények gyakran a terápiás időszak végén mutatkoznak meg, míg hosszú távon a családtagok további támogatásra szorulhatnak, hogy fenntartsák a megértést és a hatékony kommunikációt. A családi terápia tehát nemcsak a betegek állapotának javulásához járul hozzá, hanem a családtagok jólétéhez is, segítve őket a pszichózis okozta terhek kezelésében.

Hogyan alakítják a kapcsolatok dinamikáját a digitális technológiák?

A COVID-19 járvány csak még inkább felgyorsította ezt a folyamatot. Az online tér vált a munka, az iskola, a vásárlás, a társasági élet, a szórakozás és az étkezés rendelésének elsődleges helyszínévé. Az internet előretörése alapvetően átformálta a társas interakciók színterét. Egy hónappal a pandémia kezdete után az amerikaiak 87%-a számolt be arról, hogy az internet alapvetően fontos számukra, és ha egy napra elérhetetlenné válna, az életük jelentős mértékben megváltozna (Auxier, 2021). A járvány tehát nemcsak a technológia használatát, hanem annak központi szerepét is megerősítette a mindennapi életben.

A kapcsolatokban betöltött szerep

A digitális technológia hatása nemcsak a mindennapi tevékenységek során tapasztalható, hanem a személyes kapcsolatokban is. A digitális világ a párkapcsolatok és a családi kapcsolatok mindennapi működését is átalakította. Az internet révén a párok kapcsolataikban egyre inkább struktúráltá válnak, míg a spontaneitás csökken. A digitális térbe való átállás a kapcsolatokban új rituálékat és kommunikációs formákat eredményezett. A hagyományos randik, beszélgetések és közös programok helyett a párok ma már az interneten keresztül tartják egymással a kapcsolatot, és az online tér új lehetőségeket ad az intimitás, az érzelmi kifejezés és az elköteleződés terén.

A technológia pozitív hatásai között említést nyer, hogy a párok számára a fizikai távolság leküzdése révén lehetőség nyílik az intimitás növelésére, a kommunikációra, az érzelmi kifejezésre és a kölcsönös elköteleződésre. A távolsági kapcsolatokban az internet közvetlenül hozzájárulhat a közös tér kialakításához, amely erősíti az intimitást és elmélyíti a kötelezettségvállalásokat (Kolozsvari, 2015). A családok esetében az internet segíthet megerősíteni a családtagok közötti kapcsolatokat, érzelmeket kifejezni, és lehetőséget ad arra, hogy minden egyes családtag fejlesztési igényeinek megfelelően kommunikáljanak.

A kihívások

A párkapcsolatokban a technológia használata újfajta problémákat vethet fel, például a hűtlenséget, a fokozott megfigyelést és a konfliktusok növekedését (Denes & Speer, 2018; Hertlein & van Dyck, 2020). Az olyan jelenségek, mint a „phubbing” (amikor valaki a telefonját használja ahelyett, hogy a környezetével interakcióba lépne), széles körben elterjedtek, és már sok kultúrában elfogadottá váltak (Sun & Samp, 2021). A technológia használata nemcsak pszichológiai, hanem fiziológiai kockázatokat is rejt, mint például a szexuális erőszak, a nem védett szex és a szexuális úton terjedő fertőzések növekvő kockázata (Marret & Choo, 2018; Deogan et al., 2020).

A digitális terápiák új kihívásokat is hoznak

A pszichoterápiás gyakorlatokban is komoly változások történtek. A távsegítségnyújtás (telebehavioral health) elterjedése átalakította a terapeuták és klienseik közötti interakciókat, valamint új felelősségeket szabott a szolgáltatók számára, amelyek jogi és etikai vonatkozásokkal is bírnak. A titoktartás, a biztonság, a terápiás szövetség fenntartása és a dokumentációs folyamatok mind új kihívások elé állítják a szakembereket. Az új irányelvek és szabványok folyamatosan fejlődnek, hogy megfeleljenek a digitális terápiás munka új igényeinek (AMFTRB, 2016; Maheu et al., 2020).

A Couple and Family Technology (CFT) keretrendszer

A CFT keretrendszer (Hertlein, 2012; Hertlein & Twist, 2019) célja, hogy áttekintse, hogyan befolyásolják a különböző technológiai eszközök a kapcsolatok struktúráját és működését. Az internetes kapcsolatok beindulása, fenntartása és megszakítása során új szabályok, szerepek és határok jelennek meg. A CFT keretrendszer fontos szerepet kap a családi és párkapcsolati terápiás gyakorlatban is, mivel a technológiai eszközök megfelelő használata segíthet javítani a kapcsolatokat, ugyanakkor elengedhetetlen az új típusú problémák kezelése is.

A médiateória és a kommunikációs elméletek, mint például a médiadús elmélet (Daft & Lengel, 1984), alátámasztják a CFT keretrendszer elveit, miszerint különböző típusú média más-más hatással van a kapcsolatok dinamikájára. A gazdagabb médiumok, amelyek gyorsabb visszajelzést és világosabb kommunikációt tesznek lehetővé, erősíthetik az összekapcsolódás érzését, ugyanakkor a helytelen használatuk konfliktusokat és félreértéseket okozhat.

Miért fontos a "virtuális harmadik" fogalom a párterápiában?

A párterápia digitális térbe való áthelyezése az utóbbi évtizedekben új kihívások elé állította a terapeutákat és a párokat egyaránt. Az online térben való munkavégzés nemcsak technológiai kihívásokat, hanem mélyebb érzelmi és interperszonális kérdéseket is felvetett. A terápia és a technológia közötti szoros kapcsolatot a „virtuális harmadik” fogalma adja meg, amely a terapeuta, a párok és a használt technológia közötti dinamikát írja le.

A terapeuta és a párok közötti kapcsolatot a digitális térben való jelenlét (telepresence) kulcsszereplőként befolyásolja. Azok, akik képesek ezt a digitális jelenlétet elérni, gyakran úgy érzik, hogy az online terápia nemcsak elfogadható, hanem előnyös is lehet. Az ilyen párok számára az otthoni környezet egy biztonságos és védett helyszínként működik, amely lehetővé teszi számukra, hogy jobban átéljék az érzelmi kényelmet és a kapcsolatukban megélt biztonságot.

Fontos, hogy a párok különböző határvonalak között választhatnak, amikor az online terápiáról van szó. Néhányan szigorúbb kereteket keresnek, amelyek megfelelnek az offline terápiás tapasztalataiknak, míg mások inkább a rugalmas, kevésbé formális légkört részesítik előnyben. Azok a párok, akik inkább az offline terápiás kereteket szeretnék visszaállítani, úgy érzik, hogy a strukturált és a terápia számára kijelölt időpontok és helyszínek segítik őket a mélyebb jelenlét elérésében.

A virtuális harmadik fogalmának bevezetése különösen fontos, mivel segít megérteni, hogyan hat a technológia, a jelenlét, a kapcsolódás és a határok együttes dinamikája a párterápiában. A virtuális harmadik nemcsak a technológia eszközként való használatát jelenti, hanem azt is, hogy hogyan alakítják a párok és terapeuták tapasztalatai a terápiás tér mentális és érzelmi formáját. A technológia tehát nem semleges eszköz, hanem aktívan formálja a terápiás kapcsolódást, befolyásolva a párok és a terapeuták érzéseit, véleményeit és tapasztalatait.

Ez a fogalom különösen fontos azok számára, akik a világjárvány előtti időszakban nem tartották előnyösnek az online terápiát, és akik a személyes találkozókat preferálták. Azok, akik már hozzászoktak a digitális kapcsolattartáshoz, mint a Facebook vagy Zoom, könnyebben alkalmazkodtak az online terápia világához, ami elősegítette a telepresence és a terapeutikus kapcsolódás kialakulását. Az online terápia különböző mértékű elfogadása és a technológiai ismeretek hatása mind kulcsfontosságú tényezők a sikeres terápiás élmény szempontjából.

Egy másik fontos tényező, amit a kutatás kiemel, hogy a párok, különösen azok, akik gyermekekkel együtt élnek, gyakran nehezen tudják fenntartani a magánéletüket otthon. A magánélet hiánya nemcsak a biztonságérzetet csökkenti, hanem a terápia hatékonyságát is befolyásolja, mivel a terápia védett, biztonságos helyszínt kíván.

A virtuális harmadik fogalmának megértése tehát lehetőséget biztosít arra, hogy jobban megértsük a párterápiás folyamatok összetettségét az online térben. A telepresence és a terapeuta-pár kapcsolatának kialakulása nem csupán technikai kihívás, hanem mélyebb pszichológiai és szociális összefüggéseket is rejt, amelyeket a digitális technológia és a terápia ötvözése alakít. A virtuális harmadik fogalma segít megragadni és összefoglalni mindazon szempontokat, amelyek a párterápia online térbe helyezését értelmezhetik, és lehetőséget ad arra, hogy a terapeuták és a párok jobban eligazodjanak ezen az új, komplex színpadon.

Hogyan segíthetik a digitális interaktív módszerek a párkapcsolati problémák kezelését?

Az IMI-k a párkapcsolatok számára különféle módokon nyújtanak támogatást, beleértve a megelőzést és a kapcsolat minőségének fenntartását, a konfliktusok kezelését, a kapcsolat folytatásával vagy megszakításával kapcsolatos döntéshozatal támogatását, valamint a kapcsolat megszakadása utáni segítést. A mai napig azonban csak kevés olyan IMI létezik, amely megfelelő minőségű a párok számára (Pilsl & Heitkötter, 2020). Ezen kívül az IMI-k használatának potenciális hátrányai is léteznek, mint például az elégtelen adatvédelem (Schuster et al., 2018). Továbbá, az IMI-k korlátozott válaszadási képessége a fokozott konfliktusokkal, a párkapcsolaton belüli fizikai vagy lelki erőszakkal, akut pszichológiai válságokkal és öngyilkossági gondolatokkal szemben is hátrányként említhető (Sander et al., 2020).

Az IMI-k alkalmazása minimum nyelvi és technológiai készségeket igényel a felhasználóktól, valamint internet-hozzáféréssel rendelkező eszközöket és stabil internetkapcsolatot (például Domhardt et al., 2021b). A legtöbb IMI jelenleg kognitív-viselkedésterápiás háttérre épít, mivel e megközelítés nagy mértékben manuálizálható, és hangsúlyosak a pszichoedukációs komponensek, valamint az önálló kezelési technikák (ibid.). Azonban egyre inkább fejlődnek olyan IMI-k, amelyek alternatív elméleti háttéren alapulnak, például az elfogadás- és elköteleződés-terápia vagy a pszichodinamikus terápia elméletén (Lin & Baumeister, 2015).

A rendszerszemlélet ritkábban alkalmazott elméleti alapként az IMI-k fejlesztésében, mivel ennek alapfogalmai (pl. társadalmi konstrukcionizmus, körkörösség, strukturális és stratégiai elméletek) bonyolultak, és nehezebb ezeket digitális formátumokra lefordítani. Tudomásunk szerint jelenleg nincs olyan rendszerszemléletű IMI a párok számára, amely megfelelne a szükséges minőségnek, annak ellenére, hogy a rendszerszemléleti terápia széles körben alkalmazott a párkapcsolati tanácsadásban és terápiában.

A következő fejezet bemutatja, hogyan adaptálhatók a rendszerszemléleti megközelítések és módszerek digitális formátumokba a párok támogatása érdekében. A rendszerszemléletű IMI-k kifejlesztésének példájaként a „Couple Time” IMI fejlesztési folyamatát ismertetjük.

A „Couple Time” célja, hogy támogassa a párokat kapcsolatuk minőségének javításában. További céljai közé tartozik a kölcsönös kommunikáció, az érzelmi intimitás és a támogatás javítása. Az intervenció arra is törekszik, hogy csökkentse a kapcsolatban jelentkező problémák súlyosságát és növelje a pozitív interakciókat. Ezen kívül elősegíti az egyéni pszichológiai jóllétet, az életminőséget és az egyéni működőképességet. A „Couple Time” során a párok egyéni célokat határoznak meg, amelyeket a program keretében kívánnak elérni.

A „Couple Time” a rendszerszemléleti terápia elméleti keretére épül. A rendszerszemléleti terápia egy olyan pszichoterápiás megközelítés, amely főként a pszichológiai problémák társadalmi kontextusára összpontosít. A terápiában nemcsak az úgynevezett index beteget, hanem más, a szociális rendszerből származó hozzátartozókat is bevonnak, és az index beteg interakcióit a szociális környezetével központi szerepben vizsgálják (Colacicco, 2022). A pár egy önszerveződő, dinamikus társadalmi rendszerként jelenik meg (Andolfi & Mascellani, 2022), ahol az egyén által megjelenített problémák vagy tünetek a társadalmi rendszer működési zavarainak kifejeződései (Hunger et al., 2017). Ebből adódóan a rendszerszemlélet a rendszer tagjait a saját rendszerükben, a komplex körkörös interakciókban vizsgálja.

A rendszerszemlélet alapelvei az IMI-kben is alkalmazhatóak, és az alábbiakban bemutatjuk, hogyan jelennek meg ezek a digitális formátumokban:

1. Körkörösség és homeosztázis – az IMI-k minden releváns rendszertagot be kell vonjanak. Ha egy IMI egyéni felhasználóra van szabva, a rendszer más tagjai is figyelembevételt nyernek.

2. Konstrukcionizmus, kontextus és semlegesség – az IMI-knek segíteniük kell az egyént abban, hogy új értelmezéseket alakítson ki, figyelembe véve

Hogyan alakíthatja a digitális családi terápia a családok kapcsolatait és hogyan segíthet az új kihívások kezelésében?

A digitális családi terápia számos változást hozhat a hagyományos, személyes terápiás beavatkozásokhoz képest, különösen, amikor olyan nehéz helyzetekben alkalmazzák, mint a globális járványok vagy egyéb társadalmi bizonytalanságok. Az online terápia nem csupán a fizikai tér korlátozottságát hidalja át, hanem új lehetőségeket is ad a családoknak és terapeutáknak a közös munka, valamint az érzelmi és relációs problémák kezelésére.

A terápia végét gyakran különböző módon élik meg a családok és a szakemberek. Míg a szakemberek gyakran megkönnyebbülnek, amikor a terápiás munka véget ér, mivel ezzel csökkenhet a munkaterhelésük és a családok problémái is “megoldódnak”, addig a családtagok, különösen azok, akik hosszabb ideje dolgoztak a problémáikon, a terápia befejezését gyakran veszteségként élik meg. Ők aggódhatnak amiatt, hogy a szakmai támogatás nélküli önálló életvezetés nem lesz elég ahhoz, hogy fenntartsák az elért változásokat.

A gyerekek szociális szolgáltatásainál dolgozó szakemberek gyakran úgy látják, hogy a terápia befejezése a problémák “meggyógyulását” jelenti. Ezáltal csökkenthetik a nyilvántartott esetek számát, mivel úgy vélik, hogy a beavatkozás már nem szükséges, hiszen a problémák megoldódtak. Azonban a terápia valódi célja nem csupán a problémák megszüntetése, hanem az is, hogy a folyamat egyfajta metamorfózist hozzon létre a résztvevők számára, legyenek azok családtagok vagy terapeuták. A terápia befejezése nem feltétlenül jelenti a szakmai kapcsolatok véglegességét; sőt, az ilyen tapasztalatok gyakran új formában is folytatódhatnak, mint például közös írásos munkák formájában.

Egy konkrét eset, a Hall család példája jól mutatja a digitális terápia alkalmazásának sajátosságait. Sami, az édesanya és tizenhat éves lánya, Jerry, akik már korábban pszichológiai támogatásban részesültek Jerry öngyilkossági kísérletei és önkárosítása miatt, egy különleges helyzetben találták magukat, amikor a terápia során úgy döntöttek, hogy külön fizikai helyszínekről csatlakoznak a digitális találkozókhoz. Jerry saját döntéséből nem kapcsolta be a kameráját, míg Sami egy elhunyt családtagjának otthonából csatlakozott, ami érzelmi támogatást nyújtott számára, miközben a család veszteségeiről is szó esett. Ez az élmény lehetőséget adott arra, hogy a család különböző perspektívákból közelítse meg problémáikat, miközben a távolság és a fizikai tér feletti kontroll mindkét fél számára biztonságosabbá tette a közös munkát.

A terapeuta csapat számára fontos volt, hogy az online térben végzett munka nem csupán a családok érzelmi és kapcsolati dinamikáját segítette elő, hanem segített számukra abban is, hogy személyesen és szakmailag is fejlődjenek. A végső cél nem csupán a probléma megoldása volt, hanem a terápia hatására történő változás – mind a családtagok, mind a terapeuták számára. A terápia befejező szakasza során a csapat figyelmet fordított arra, hogy segítsenek a családnak abban, hogy az elért eredményeket hogyan tudják tovább építeni, mi az, amit meg akarnak tartani, és hogyan tudják fenntartani a változásokat hosszú távon.

A digitális családi terápia tehát különleges előnyöket kínál olyan helyzetekben, amikor a személyes jelenlét nem lehetséges, és amikor a családok számára fontos, hogy olyan környezetben dolgozzanak, ahol biztonságban érzik magukat, és képesek kifejezni azokat az érzelmeket, amelyeket egyébként talán nehezebben tennének meg a személyes találkozások során. Az online tér adta flexibilitás segíti a családokat abban, hogy jobban reagáljanak a változó helyzetekre, miközben fenntartják a terápia alapvető céljait: az önreflexiót, a kapcsolat erősödését és a tartós változások elősegítését.