Hogyan változnak a közvélemények a jóléti juttatásokkal és a szegénységgel kapcsolatban?

A jóléti juttatásokkal kapcsolatos közvélemény és azok hatása az egyenlőtlenségek kezelésére különböző szociális és gazdasági környezetekben is jelentős változásokon ment keresztül. Egyes kutatások szerint a támogatás csökken, amikor a szegények számára biztosított juttatásokról van szó, még akkor is, ha a közvélemény az egyenlőtlenségek csökkentését támogatja. Az Egyesült Királyságban például 57%-uk értett egyet azzal, hogy az államnak felelősséget kell vállalnia az alacsony jövedelműek és a magas jövedelműek közötti különbségek csökkentéséért, de csak 27%-uk támogatta azt az elképzelést, hogy a kormány többet költsön a szegények jóléti juttatásaira, még akkor is, ha ez magasabb adókat eredményezne. Ezt az ellentmondást a közvélemény részéről a társadalmi igazságosság és a jóléti rendszerek működése iránti különböző elképzelések magyarázzák.

Egy 2017-es felmérés szerint az emberek attitűdjei pozitívan változtak, miután a közszolgáltatásokra fordított állami kiadások évtizedeken át tartó csökkentése után a közvélemény ismét a közszolgáltatások bővítése mellett foglalt állást. Az adóemelés és a közszolgáltatásokra való magasabb kiadások iránti támogatás 2017-ben jelentősen megnövekedett, különösen, hogy az emberek egyre inkább úgy érezték, hogy a jóléti juttatások csökkentése túl nagy terhet róna a társadalom legszegényebb rétegeire.

Bár a közvélemény kutatásai szerint az emberek gyakran elfogadják, hogy az egyenlőtlenségek bizonyos mértékben elkerülhetetlenek, sokan úgy vélik, hogy a társadalmi egyenlőtlenség igazságtalan, és nemcsak a szegénység kezelésére, hanem a szociális mobilitás előmozdítására is szükség van. A legtöbben azt is támogatják, hogy az állam támogassa a szegények lehetőségeit, különösen olyan programokban, amelyek a jobb oktatást, képzést és igazságosabb munkafeltételeket biztosítanak. A szegénység kezelésére vonatkozó politika tehát nem csupán az egyenlőség helyreállításáról szól, hanem az esélyegyenlőség megteremtéséről is.

Az egyes társadalmakban a jóléti rendszerek és a szegénység kezelésére vonatkozó politikák nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi kérdéseket is felvetnek. Az emberek hajlamosak különbséget tenni a „megérdemelt” és „nem megérdemelt” szegények között. Ezt az attitűdöt még a jómódban élők is gyakran tükrözik, és számos országban tapasztalható, hogy a közvélemény nemcsak a szegénységet, hanem a szegénység okait is moralizálja.

Fontos, hogy a jóléti juttatásokat támogató politikai diskurzusokat a társadalom történeti és gazdasági helyzete határozza meg. Például az Egyesült Királyságban a poszt-2008-as gazdasági válság után és a következő évtizedek politikai döntései után a közvélemény egyre inkább azt az álláspontot képviselte, hogy a szegénység nem csupán a rossz döntések következménye, hanem a gazdasági rendszerben rejlő strukturális problémák hatása is. A támogatás mértéke tehát szorosan összefonódik a gazdasági környezettel, a politikai döntésekkel és a társadalmi normákkal.

A jóléti rendszerek támogatásának mérséklődése nem egyedülálló jelenség. Világszerte számos országban tapasztalható hasonló attitűdváltás, amely szoros kapcsolatban áll a gazdasági válságokkal, a közszolgáltatások megszorításaival és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésével. Az emberek válaszai azt mutatják, hogy bár a közvéleményben sokáig élt a jóléti rendszer előnyeiről alkotott kép, a valós gazdasági nehézségek és a politikai diskurzus változása alapvetően átalakította az emberek hozzáállását a szociális juttatásokhoz.

Hogyan működnek a társadalmi egyenlőtlenségek a mindennapi gyakorlatokban?

A társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásának és reprodukálásának egyik legfontosabb eleme a mindennapi gyakorlatokban rejlő társadalmi interakciókban keresendő. A társadalmi struktúrák, gazdasági piacok, intézmények és szabályok nem csupán a társadalom megjelenésében léteznek, hanem folyamatosan a társadalmi interakciók által jönnek létre és formálódnak. Az emberek mindennapi tevékenységei, bár gyakran észrevétlenek, alkotják és fenntartják azokat a társadalmi rendeket, amelyek lehetővé teszik a koordinált társadalmi gyakorlatokat, és amelyek az egyének számára a világot olyan módon fogják fel, hogy az szociális kontextusban igazítják cselekedeteiket.

A társadalmi rendek fenntartásához elengedhetetlen a közvetlen, gyakran alig észrevehető tevékenységek összessége, mint például az elszámolás, a koordinálás, az összegyűjtés és a szankcionálás. Mindezek a gyakorlatok hozzájárulnak a társadalmi struktúrák stabilitásához, és folyamatosan újraalkotják a társadalmi valóságot, amelyhez az egyének alkalmazkodnak. E tevékenységek nem csupán az emberek közötti interakciók során jönnek létre, hanem az olyan materiális tényezők is fontos szerepet játszanak, mint az intézmények, eszközök és más szociális rendszerek, amelyek a gyakorlatokat irányítják és stabilizálják.

A gyakorlatok minden szinten és minden interakcióban meghatározzák a társadalmi normákat és elvárásokat, amelyek az emberek mindennapi életét és helyzetérzékelését formálják. Az egyenlőtlenség érzékelése nem csupán az emberek fejében zajlik, hanem materiálisan is megnyilvánul a társadalmi jelenségekben, eszközökben, készségekben és intézményekben. A gyakorlatok fenntartása során az emberek nem csupán passzívan elfogadják a helyzetüket, hanem aktívan részt vesznek a szociális rendek fenntartásában, hiszen a mindennapi cselekvések révén válik lehetővé a társadalmi rendszerek és struktúrák működése.

Az egyenlőtlenségek nem csupán külső hatások vagy a hatalom formális képviselete révén jönnek létre, hanem a mindennapi interakciók során, a társadalmi gyakorlatok során folyamatosan újraalkotódnak. Az emberek „belátása” vagy „hozzájárulása” a társadalmi rendekhez nem csupán a tudatos beleegyezésükön alapul, hanem egy sokkal bonyolultabb, gyakorlati és társadalmilag kötelező jellegű mechanizmusok révén is, amelyek az egyének tevékenységeiben és mindennapi életükben öltenek formát.

A társadalmi egyenlőtlenség, különösen a gazdasági és osztálybeli egyenlőtlenségek, gyakran a társadalom „legnaturálisabb” és leginkább elfogadott formáiként jelennek meg. A társadalmi diskurzusok, amelyek az érdemekről, erőfeszítésekről és érdemről szólnak, a gazdasági egyenlőtlenségeket gyakran úgy ábrázolják, mint olyan természetes vagy igazságos eredményeket, amelyeket az egyének érdemei alapján értek el. A társadalmi osztályok közötti különbségek az érdemek és teljesítmény kérdéseivel kapcsolódnak össze, míg a faji és nemi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos diskurzusok esetében erősebb ellensúlyok és ellenállások formálódnak.

Azonban a társadalmi egyenlőtlenség nem csupán a „tudatos” elnyomás vagy a politikai erőszak eszközeivel magyarázható, hanem a gyakorlatok, elvárások és kollektív elismerések rendszerei is közvetlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom egyenlőtlen struktúrái fennmaradjanak. Az emberek nemcsak a hatalmi struktúrák áldozatai, hanem aktív részesei is a rendszerek fenntartásának, mivel mindennapi tevékenységeikkel és döntéseikkel erősítik és reprodukálják a társadalmi elvárásokat.

A társadalmi egyenlőtlenségek egyik legfontosabb aspektusa az, hogy a társadalom „objektív” valósága, amelyet az egyének saját helyzetükből való megértésük alapján formálnak meg, nem csupán a tudatos észlelés kérdése, hanem a gyakorlatokban rejlő mindennapi interakciók hatására is. Az egyenlőtlenség érzékelését nem lehet pusztán pszichológiai szinten vagy ideológiai konstrukcióként értelmezni, hanem fontos figyelembe venni, hogy a társadalmi egyenlőtlenség megértése a kollektív gyakorlatok, elvárások és az adott társadalmi kontextusban való részvétel révén alakul ki.

Miért fontos a mindennapi engedetlenség a társadalmi változások szempontjából?

Edwards hozzájárulásának központi eleme, hogy a rossz magatartás nem egyszerűen a szabálysértés fogalmával azonos, hanem egy olyan magatartásformát képvisel, amely új utakat keres a társadalmi rend átalakítására. Ezért érdemes különbséget tenni a "szabálysértés" és az "ellenállás" között. A szerző hangsúlyozza, hogy a látszólag apró, mindennapi engedetlenségi cselekedetek, mint a testbeszéd, öltözködés vagy a társadalmi helyzetekben való megjelenés, képesek destabilizáló hatással lenni a társadalmi normákra. Ezáltal a mindennapi zűrös viselkedőknek "megvan a potenciáljuk arra, hogy szimbolikusan megrendítsék a világot".

A "rossz magatartás" fogalmát azonban nem szabad kizárólag a "ellenállás" fogalmával azonosítani. Ez inkább a munkahelyi visszautasítás egy sajátos megközelítésére irányul, amely nem feltétlenül vezet egy nagyobb ellenállásos politikai célhoz, de fontos része lehet a munkavállalói magatartás megértésének. A különböző szakirodalomban gyakran találkozunk azzal, hogy a "rossz magatartást" és az "ellenállást" egy és ugyanaznak tekintik, holott a két fogalom között jelentős különbségek rejlenek.

Az ilyen típusú mindennapi ellenállás, amely a struktúrákkal szemben fejeződik ki, különböző társadalmi kontextusokban eltérő formákban jelenhet meg. Az elmúlt évtizedek kutatásai különböző kultúrákban, munkakörnyezetekben és társadalmi rétegekben arra mutattak rá, hogy a "mindennapi ellenállás" elmélete az egyik legismertebb irányvonal lett, amely számos szociális tanulmányban jelenik meg. A munkavállalók különböző "szórakoztató" formákat alkalmaznak a hatalmi struktúrákkal szembeni ellenállásra: irónia, viccelődés, pletykálás, a munkahelyi öltözködés módja, vagy akár az iroda falain található graffitik is mindegyike rejtett, de hatékony módja annak, hogy az egyének kifejezzék nemtetszésüket. Ezen viselkedési formák, bár nem mindig egyértelműen szembenállóak a hierarchikus hatalommal, ugyanakkor fontos szerepet játszanak a munkahelyi erőviszonyok alakításában.

Fontos, hogy a mindennapi ellenállás nem mindig szándékos politikai célokat követ, hanem sokszor csak a mindennapi élet során kialakuló reakciók és kisebb szembenállások eredménye. Az ilyen típusú viselkedés a társadalmi rendbe vetett bizalom megtörését, valamint a hatalom és az alávetettek közötti viszony folyamatos változását jelezheti. Ahhoz, hogy a társadalom szintjén valódi változások történjenek, szükség van arra, hogy ezeket a mindennapi, látszólag apró gesztusokat és viselkedési formákat figyelembe vegyük, mivel ezek együttesen jelentős hatással lehetnek a társadalmi normák átalakulására.

A kutatások azt is felvetik, hogy a mindennapi ellenállás nem kizárólag az alárendelt csoportok sajátossága, hanem egy átfogóbb, társadalmi változásokra reagáló jelenség. Az olyan apró, de szimbolikus cselekedetek, mint a munkahelyi beszélgetések, a hatalmi rendszerekkel való finom ellentét, vagy akár a "divatos" ellenállás formái, mind hozzájárulhatnak egy nagyobb társadalmi átalakuláshoz, amely talán csak hosszú távon lesz észlelhető.

Miért maradnak fenn a társadalmi egyenlőtlenségek, ha az emberek mindennapi ellenállása gyakori?

Az ellenállásról szóló elemzések gyakran a szimbolikus legitimizáció és a társadalmi rendszerek természetesnek tűnő elfogadására összpontosítanak, ám sokan vitatják, hogy ez az egyedüli vagy legfontosabb tényező. Azok, akik az ilyen elemzéseket megkérdőjelezik, hangsúlyozzák, hogy a közvetlen társadalmi megfelelés nyilvános megnyilvánulásai mellett léteznek kevésbé látható, rejtett formák is, amelyek a nemformális ellenállás különböző megnyilvánulásaiban érhetők tetten. Az emberek gyakran szándékosan elkerülik a nyílt lázadásokat, mivel érdekeltek abban, hogy elkerüljék a hatóságok figyelmét, és sok esetben az ilyen, "rejtett" ellenállás a mindennapi életben jelenik meg. Az ilyen típusú ellenállás nemcsak az elnyomó rendszerekben, hanem kevésbé represszív társadalmi kontextusokban is gyakori, ahol az emberek egyszerűen a szabályok és normák elkerülésére törekszenek.

Bár a mindennapi lázadás formái gyakran csak az adott helyzetekben való túlélésről szólnak, nem kell feltétlenül leegyszerűsíteni őket csupán alkalmazkodási mechanizmusoknak. Az ilyen formák, akár szabályellenes viselkedésről, akár önsegélyről van szó, jelzik, hogy az emberek nem tekintik elkerülhetetlennek vagy igazságosnak a fennálló társadalmi rendet. A lázadás nemcsak egyéni cselekvés vagy rövidtávú megoldás a személyes problémákra, hanem arra is lehetőséget ad, hogy az emberek valóságos változásokra tegyenek szert, amennyiben elegendő egyéni szabálysértés összegyűlik, és az összesített hatásuk messze túlmutat az egyéni cselekedeteken.

Ezen túlmenően fontos figyelembe venni a társadalmi rendszerekben való működésük határait is. Még ha az emberek a szabályok betartásának látszólagos hiányosságai nem is vezetnek azonnali társadalmi változásokhoz, az ilyen mindennapi viselkedések felhalmozódása hosszú távon mégis alapvető hatással lehet a hatalom struktúráira. Ezen viselkedések, amelyek egyszerre jelenthetnek egyéni túlélési mechanizmusokat és társadalmi alrendszereken belüli elkerülést, egyszerre tükrözik az egyenlőtlenségek jelenlétét és azt is, hogy az emberek a fennálló rendet nem minden esetben fogadják el passzívan. A társadalmi egyenlőtlenségek és alávetettség fenntartása nem mindig szimbólumokban, hanem a mindennapi életben alkalmazott praktikus korlátozások révén történik, és az emberek gyakran találnak módot arra, hogy ezeket a korlátozásokat saját céljaikra alkalmazzák.

A társadalmi gyakorlatok anyagi világa és a korlátozott objektiválás határai

A gyakorlatok objektiválásának egyedüli formája nem csupán az interakciók szintjén zajlik, hanem a társadalmi struktúrák, például intézmények, technológiák és eszközök segítségével is stabilizálódik. A tárgyak és technológiai eszközök, mint például a szenzorok, számítógépek, algoritmusok, de akár a mindennapi tárgyak is (például az irodai asztalok, a székek elrendezése vagy az iskolai padok), mind-mind hozzájárulnak a társadalmi világ "látványos" rendjének kialakulásához. Ezen eszközök és tárgyak nem csupán a cselekvést segítik, hanem azt is meghatározzák, hogy az egyének milyen módon és hogyan élik meg a gyakorlatokat. Így a társadalmi struktúrák nem csupán az emberek közötti interakciók következményei, hanem az azokhoz kapcsolódó tárgyak és eszközök is formálják azokat.

A társadalmi rendek tartósságát nemcsak a személyek közötti interakciók határozzák meg, hanem a technológiai, anyagi összetevők is, amelyek az interakciók keretét adják. Az ilyen összetevők nem csupán tükrözik a társadalmi világot, hanem aktívan formálják azt. A mindennapi tárgyak, mint a számítógépek vagy az algoritmusok, képesek irányítani a társadalmi gyakorlatokat és elősegíteni azok elterjedését. A példák jól mutatják, hogy a társadalmi rendszerek nem csupán az emberek tudatos interakcióinak eredményei, hanem azok az anyagi összetevők, amelyek a gyakorlatok stabilitását biztosítják.

A társadalmi rendek anyagi aspektusa lehetővé teszi számunkra, hogy a társadalom működését objektívnak tartsuk, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a társadalmi gyakorlatok és eszközök közötti összetett kapcsolatot. Az eszközök nem csupán passzívan tükrözik a társadalmi világot, hanem aktívan befolyásolják azt. A technológia és a társadalom közötti kölcsönhatás lehetőségeit folyamatosan figyelembe kell venni ahhoz, hogy megértsük a társadalom működését.

A társadalmi gyakorlatoknak az anyagi világon keresztüli objektiválásának korlátai is vannak. Mivel a gyakorlatok, a technológia és a társadalmi környezet összefonódása folyamatosan változik, a társadalmi struktúrák nem csupán a materiális összetevőktől függenek. Az emberek interakciói nemcsak az azonnali körülmények és technológiai eszközök határozzák meg, hanem a múlt és jövő eseményei is, amelyek a társadalmi gyakorlatok kontextusát formálják. Az aktorok nemcsak a jelenlegi helyzetekre reagálnak, hanem a társadalmi és történelmi viszonyokra is figyelemmel kell lenniük, hogy megfelelő módon értsék meg és alkalmazzák a gyakorlatokat.

A társadalmi struktúrák nem csupán a hatalmi viszonyok, hanem az eszközök, mint például az algoritmusok, a munkahelyi elrendezések, vagy éppen a szociális ellátórendszerek által is formálódnak. Az ilyen eszközök nemcsak irányítják a társadalmi interakciókat, hanem az emberek értelmezését is befolyásolják, mivel azok a gyakorlatok részévé válnak. Az algoritmusok például nem csupán az adatok feldolgozását végzik el, hanem a társadalmi döntéseket is befolyásolják, például a hitelek, szociális juttatások vagy a munkavállalói döntések esetén.

A társadalmi rendszerek és gyakorlatok nem csupán a látható rend és szabályok összessége, hanem azok a strukturális és technológiai összetevők is, amelyek meghatározzák, hogy miként értelmezzük és éljük meg a társadalmi valóságot. Ahhoz, hogy megértsük a társadalmi világot, figyelembe kell venni, hogy ezek a gyakorlatok és rendszerek hogyan formálódnak a különböző technológiai, intézményi és társadalmi összetevők hatására. Ezen összetevők kölcsönhatása teszi lehetővé a társadalom működésének és stabilitásának megértését.