Hogyan alakítják a tudás és a védekezés iránti szükségletek a konspirációs elméletekhez való viszonyulást?

A középkori idők előtt a tudás és az igazság felfedezése nem volt annyira a tényekre építve, hanem inkább metaforikus módon, szimbolikus kifejezések segítségével történt, amelyek felülírták a tények apróbb világát. Ez a szemléletmód átvette a szerepet a világ megértésében és a valóság modellezésében. Azóta a tudás megszerzése és az igazság keresése szoros kapcsolatban áll a szelf védelmi mechanizmusaival is. Az emberi cselekvések mögött nemcsak a tudás megszerzésének vágya, hanem az ego védelme is ott rejlik. Az ego védelme arra irányul, hogy megóvja magát a kellemetlen érzésektől, mint a csalódottság, szégyen vagy szomorúság, amelyek akkor jelenhetnek meg, ha valaki inkompetens módon viselkedik, vagy társadalmilag elítélhető cselekedeteket hajt végre.

A tudás megszerzésére és az ego védelmére irányuló motivációk közötti interakciók számos pszichológiai folyamatot indítanak el, mint például a fogalmak előhívását, egyszerűsített érvelési eszközök, mint a heurisztikák alkalmazását, és az információk alaposabb elemzését. A tudás és ego védelem szükségletei által indított folyamatok hatása nagyban függ a kívánt magabiztosság szintjétől. Shelly Chaiken által bevezetett „magabiztossági küszöbök” fogalma jól szemlélteti, hogyan aktiválódnak a fogalmak, és hogyan alkalmazunk egyszerűsített érvelési mechanizmusokat annak érdekében, hogy elérjük a kívánt magabiztosságot.

Alacsony magabiztosság esetén az emberek hajlamosak kevesebb erőfeszítést tenni az információk feldolgozása során, míg magasabb magabiztosság igénye esetén részletesebb elemzésre kényszerülnek. Azonban a tudás keresésére irányuló magasabb szintű feldolgozás objektívebb, kiegyensúlyozottabb megértést eredményezhet, míg az ego védelme esetén a magasabb szintű feldolgozás inkább a kívánt konklúzió racionalizálására szolgál. Ebből adódóan, amikor az ego védelme a cél, a mélyebb feldolgozás nem az objektív igazság keresésére irányul, hanem a személyes vélemények, hiedelmek megerősítésére.

Ezen kívül az emberi társadalmi integrációra való vágy is meghatározó szerepet játszik hiedelmeink kialakításában. A vallási hit, például a halál utáni élet védelme, nemcsak az egyén egoját erősíti, hanem egy spirituális társadalmi integrációs formát is kínál. A konspirációs elméletek gyakran hasonló szerepet töltenek be, mivel közösséget alkotnak a hívők között, megerősítve a társadalmi kapcsolódást, ugyanakkor megerősítve az egyén identitását is.

A konspirációs elméletek azonban nemcsak a társadalmi integrációt szolgálják, hanem a világ megértésében is szerepet játszanak. Az emberek hajlamosak különböző mintázatokra figyelni, még akkor is, ha ezek a mintázatok nem állnak valódi alapokon. A konspirációs elméletek egyik jellemzője, hogy a valóságot rendre egy olyan rendszerré formálják, amely képes minden bizonyítékot elutasítani, így a világot rendezettnek és előre láthatónak mutatják. Az ilyen típusú gondolkodásmód segíti a bizonytalanság csökkentését, mivel a világ értelmes struktúrává válik.

A kutatások szerint a konspirációs elméletekhez való hajlam három fő tényező hatására alakul ki: a mintázatok keresésének hajlama, a bizonytalanság érzése és a bizonytalanság csökkentésének vágya. A mintázatok keresése olyan jellemző, amely mindenféle elméletet képes összekapcsolni, még akkor is, ha nincsenek egyértelmű bizonyítékok vagy adatok, amelyek alátámasztanák a teóriát. Az ilyen típusú gondolkodás gyakran konspirációs elméletekhez vezet, amelyek a világ rendjét egy egységes rendszerben magyarázzák.

A konspirációs elméletek tehát segítenek az embereknek értelmezni a világot és csökkenteni a bizonytalanság érzését. A világ szervezettebbnek és előre láthatóbbnak tűnik, ha az emberek egy monolitikus rendszer keretében próbálják értelmezni azt. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ilyen elméletek gyakran nem teszik lehetővé a kritikus gondolkodást, mivel minden ellenérvet elutasítanak, így megakadályozzák a valóság objektív megértését.

A hiedelmek és a konspirációs elméletek tehát nemcsak pszichológiai szükségleteinket elégítik ki, hanem segítenek minket a világ megértésében is. Azonban, miközben egy-egy elmélet könnyen biztosíthatja a megnyugvást és az integrációt, fontos megérteni, hogy ezek a hiedelmek gyakran nem szolgálnak a valóság objektív megismerésével, hanem csupán az egyéni érzések és a társadalmi normák védelmét szolgálják. A valóság objektív megértése érdekében elengedhetetlen a tudás, a kritikusan gondolkodás és a bizonyítékok figyelembevétele, nem pedig az előre meghatározott válaszok keresése.

Hogyan befolyásolják az önbizalom, a stressz és az önértékelés a konspirációs elméletekhez való ragaszkodást?

A Whitson és Galinsky (2008) kutatásának egy korlátozása, hogy nem tartalmazott kontrollt, amely lehetővé tette volna a kiinduló állapotok mérését. Ennek ellenére van Prooijen és Acker (2015) hasonló kísérletet végeztek, amelyben a résztvevők írtak egy olyan eseményről, amikor úgy érezték, hogy elvesztették a kontrollt, vagy amikor úgy érezték, hogy kontrollálják a helyzetet. Ezt követően a résztvevők információkat olvastak egy amszterdami metróvonal építésének korrupciójáról, és kérdéseket tettek fel a kontraktusokkal kapcsolatban. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a résztvevők, akik úgy érezték, hogy kevesebb kontrolljuk van, erősebb konspirációs hiedelmeket vallottak, mint azok, akik magabiztosabbnak érezték magukat. A kontroll érzetének megszorítása tehát növeli azt a hajlamot, hogy az emberek értelmet és célt keresnek a világban, és hajlamosak a konspirációkban való hitre.

Van Prooijen és Acker egy másik érdekes kiegészítést is tettek, amikor az Y2K hibával kapcsolatos konspirációs hiedelmeket vizsgálták. Az Y2K bug veszélyének érzékelése erős kapcsolatot mutatott más, Y2K-tól független konspirációs elméletekkel. Az emberek hajlamosak voltak összekapcsolni a világ működésére gyakorolt veszélyeket a konspirációs magyarázatokkal, még akkor is, ha azok semmilyen közvetlen kapcsolatban nem álltak az Y2K hibával.

A konspirációs elméletek iránti hajlamot több pszichológiai tényező befolyásolja, köztük a stressz, a szorongás és az önértékelés. A Swami és munkatársai (2016) által végzett kutatás során a résztvevők stresszes élethelyzetei, a percepciójukban érzékelt fenyegetések és a szorongás mértéke pozitív korrelációt mutattak a konspirációs elméletek iránti hajlammal. Ezt a megfigyelést más kutatások is alátámasztják, amelyeket az Egyesült Államokban végeztek, és amelyek arra utalnak, hogy a magasabb szintű szorongás és a stressz növeli a konspirációs elméletekbe vetett hitet.

A személyes kontroll elvesztésének hatásait gyakran az önértékelés és az önbizalom szintjével is összefüggésbe hozzák. Az alacsony önértékelésű egyének gyakrabban hisznek konspirációs elméletekben, mivel ezek segíthetnek abban, hogy kívülről keresnek magyarázatokat a világ rendellenességeire, amelyek nem tűnnek kontrollálhatónak. Az alacsony önértékelés azt is okozhatja, hogy az emberek hajlamosak negatívan értékelni az őket körülvevő világot, és ennek következtében a konspirációs elméletek vonzóbbá válhatnak számukra.

Bár a kutatás egyértelmű kapcsolatot mutatott az alacsony önértékelés és a konspirációs hiedelmek között, érdekes, hogy az önértékelés nem mindig az egyetlen tényező, amely befolyásolja ezt a hajlamot. A nárcizmus például szorosabb kapcsolatban áll a konspirációs elméletekkel, mint az önértékelés, és a nárcisztikus egyének gyakrabban érzik úgy, hogy mások összeesküsznek ellenük, mint a nem nárcisztikusak. A nárcizmushoz kapcsolódó paranoia gyakran közvetlen hatással van a konspirációs elméletekbe vetett hitre, és ez az önértékelés alacsonyabb szintjénél is erősebb hatással bírhat.

A kutatások tehát azt mutatják, hogy a személyes kontroll és az önértékelés érzékelése kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy milyen mértékben hajlamos valaki a konspirációs elméletekbe vetett hitre. Az alacsony önértékelés, a szorongás, a stressz és a nárcizmus mind hozzájárulnak ehhez a hajlamhoz. Fontos figyelembe venni, hogy ezen tényezők hatása nem csupán a személyes meggyőződésekre van kihatással, hanem az egyén cselekvésére is. Ha valaki elveszíti a kontroll érzését, az nemcsak pszichológiai terhet jelent, hanem megnehezíti a világban való hatékony cselekvést is, mivel a kognitív disszonancia kialakulásához vezethet.