Donald Trump, aki a Plaza Hotel és a Trump Taj Mahal tulajdonosa volt, egy időben igyekezett a szórakoztatóipar különböző területeit egybefonva növelni üzleti befolyását. A Plaza Hotel felújítása során nem spórolt, de még az apró részletekre is odafigyelt: minden hamutálra rápecsételtette a Trump logót, ezzel is erősítve márkaidentitását. Ugyanakkor a hotel 1992 novemberében csődöt jelentett, ami jól mutatja, hogy a luxus és a siker nem mindig kéz a kézben járnak.

Ebben az időszakban Vince McMahon, a WWF (World Wrestling Federation) vezetője egy merész vállalkozásba kezdett: létrehozta a World Bodybuilding Federationt (WBF), amely a testépítés világát igyekezett szórakoztatóbbá és televízióbarátabbá tenni. A WBF versenyzőit „BodyStar”-oknak nevezték, és a marketingesek a birkózók „szupersztár” megnevezéséhez hasonlóan próbálták őket felépíteni. A versenyzők karaktereket kaptak, mint például „Bat Man”, „Iron Warrior” vagy „Dark Angel”, ezzel is dramatizálva a versenyt. Ez a megközelítés azonban nem tudta eltakarni a show kevésbé sikeres pillanatait, amelyeket még Bobby Heenan és Vince McMahon sem tudott igazán izgalmassá tenni.

A WBF különleges marketingeseményekkel is próbálkozott, például a BodyStar-ok és WWF szupersztárok közti vetélkedővel, illetve speciális edzésvideókkal a WWF műsorai között. Azonban az események fogadtatása gyenge volt, a két pay-per-view show eladása alacsony, és a szteroidbotrányok miatt a szervezet nem sokáig maradt fenn. Gary Strydom, a WBF első helyezettje, aki állítólag évente 400 000 dollárt keresett, jóval többet kapott, mint a hagyományos IFBB versenyzők, ám az eredmények és a fizetések elosztása a verseny fixálására engedett következtetni.

Az egész esemény a showipar és a testépítés összeolvadásának egy különös példája volt, amelynek során a valós teljesítmény és a szórakoztatás határai elmosódtak. McMahon és Trump neve összefonódott ebben az időszakban, hiszen Trump tulajdonában álló helyszíneken zajlottak a rendezvények, és a WWF is a milliárdos személyének említésével próbált hitelességet szerezni. Sid Justice szavaival élve, a közönség egyre intelligensebbé vált, és a régi, vidéki sztereotípiák helyett egy új, urbánus, üzleti világ felé tolódott el a szórakozás.

Az események hátterében azonban komoly jogi és erkölcsi kérdések húzódtak meg. Vince McMahon 1993-ban szteroidok birtoklásával és terjesztésével kapcsolatos vádakkal szembesült, miközben egy belső titkos levél is nyilvánosságra került, amelyben utasításokat adott a szteroidok forrásának elrejtésére és a szteroidhasználat fenntartására. A szteroidbotrány nemcsak a testépítést, hanem a profi birkózást is mélyen megrázta, rámutatva arra, hogy a szórakoztatóipar mögött komoly, sötét üzleti és egészségügyi problémák húzódnak.

A WBF példája arra is rávilágít, hogy a szórakoztatás és a sport összekapcsolása nem mindig sikeres, különösen akkor, ha a hitelességet aláássák manipulációk és csalások. A színpad és a valóság közötti határ elmosódása ugyan új dimenziókat nyithat, de hosszú távon csak azok az intézmények maradnak életben, amelyek a tisztességet és az etikus versenyt helyezik előtérbe.

Fontos látni, hogy a szórakoztatóiparban a márkaépítés és a látványosság erős eszközök, de nem helyettesíthetik a valódi tehetséget, kitartást és szakmai integritást. A sport és a show világában a szteroidok és más teljesítményfokozók használata nem csupán egyéni egészségügyi kérdés, hanem rendszerszintű probléma, amelynek kezelése összetett és érzékeny. Ezért a tiszta sport, az átláthatóság és a szabályozás elengedhetetlen alapjai a hosszú távú sikernek, legyen szó testépítésről vagy bármilyen más sport- és szórakoztatóipari ágról.

Hogyan hatott Jesse Ventura WWF szereplése a politikára és a közvéleményre?

Jesse Ventura, Minnesota kormányzója, váratlan módon lépett be a profi birkózás világába, amikor a 1999-es Summerslam rendezvényen játékvezetőként jelent meg. Ez az esemény egyedi keveréke volt a politikának és a szórakoztatásnak, amely új fényt vetett a kormányzói pozíció és a szórakoztatóipar közötti határokra. Ventura ezzel nemcsak saját magát, hanem Minnesotát is a figyelem középpontjába helyezte, miközben egy jól ismert birkózó becenevéhez igazított szlogent, az „Out of Body Experience”-t használta, hangsúlyozva saját „teste szabályait”.

A politikai körökben, különösen a Republikánus Párt részéről, erős ellenállás és kritikák érkeztek, hiszen sokan úgy vélték, hogy Ventura viselkedése, stílusa és megjelenése nem méltó egy kormányzóhoz. A Minnesota GOP elnöke, Ron Eibensteiner például "abszolút botránynak" nevezte a kormányzó fellépését. Ugyanakkor Ventura szándéka az volt, hogy rendet teremtsen a WWF-ben, kihangsúlyozva saját hatalmát a szervezet felett, és ezzel egyfajta politikai performanszt nyújtott, amelyben a politikai és szórakoztató elemek keveredtek.

Az eseményen jelen voltak a birkózó közösség és a média képviselői is, akik vegyes érzelmekkel fogadták a kormányzó részvételét. Míg egyesek nevetségesnek tartották, mások számára egyfajta bátorság és őszinteség szimbóluma volt, hogy egy politikus ilyen nyíltan vállalja korábbi birkózói múltját. Ventura nyíltan beszélt arról, hogy büszke arra, hogy birkózó volt, és hogy a show részeként kemény szavakat intézett a résztvevőkhöz, amelyek a közönség számára hitelesnek és szórakoztatónak bizonyultak, még ha politikai szempontból botrányosnak is.

A politikai visszhang nem maradt el. Egyes képviselők és szenátorok, mint Dean Johnson, csalódottak voltak, hogy Ventura inkább magára irányítja a figyelmet, mintsem a társadalmi problémákra. Konfliktusérdekek miatt panasz is érkezett azzal kapcsolatban, hogy kormányzói pozícióját arra használja, hogy előnyökhöz jusson a WWF eseményeken. Ez rávilágít arra a bonyolult viszonyra, amely egyes politikusok és a szórakoztatóipar között fennállhat, amikor szerepek keverednek és az etikai határok elmosódnak.

Az esemény kulturális jelentősége túlmutatott az egyedi szituáción. Együtt mutatta be azt, hogy a politika és a popkultúra milyen mélyen képes összefonódni, ahol a politikai figura nemcsak a hivatalos szerepében, hanem a médiában és a tömegkultúrában is megjelenik. Ez a jelenség új kérdéseket vet fel a hatalom megjelenítéséről és a politikai személyiségkultuszról.

Ugyanebben az időszakban Hulk Hogan, egy másik híres birkózó, bejelentette elnökjelöltségét, amely szintén a profi birkózás és a politika összefonódásának újabb példája volt. Hogan kampánya azt sugallta, hogy a politikai színtéren is elkel a változás, amely a showbizniszben megszokott karaktereket és eszközöket hozza magával. A birkózás és politika kapcsolatát egyes politikusok humorosan, de kritikusan is szemlélték, például a WWF lehetséges politikai pártként való regisztrációját pedzegették.

Az ilyen események megmutatták, hogy a politikusok és szórakoztató személyiségek egyaránt használják a média erejét arra, hogy befolyásolják a közvéleményt, akár saját népszerűségük növelése, akár ideológiai célok érdekében. Az ilyen szituációk megértése fontos a politika és média interakciójának tanulmányozásában, hiszen rávilágítanak arra, hogyan válhat a hatalom a látványosság eszközévé, és milyen hatással lehet ez a demokratikus folyamatokra.

Fontos megérteni, hogy a politikai szereplők részvétele a szórakoztatóiparban nem csupán egyéni döntés kérdése, hanem komplex társadalmi és etikai kérdéseket is felvet. A hatalom reprezentációjának ilyen formái megkérdőjelezik a hatalmi intézmények hagyományos tekintélyét és funkcióját, miközben a populáris kultúra eszközeivel szereznek új legitimitást és támogatottságot. Ez a kettősség pedig arra ösztönzi a közvéleményt és a szakértőket egyaránt, hogy kritikusan vizsgálják meg a politikai színház és az igaz politikai felelősségvállalás határait.