Mi motiválja a fiatalokat, hogy egyedülálló terrorista támadásokat hajtsanak végre?

A fiatalok különösen hajlamosak az extremisták ideológiáira, mivel az őszinte keresésük és a társadalmi konformitásra tett kísérleteik sokszor radikális irányvonalakhoz vezethetnek. Az egyedüli elkövetők, vagy más néven "magányos farkasok", akik a világpolitikai problémákra radikális, erőszakos megoldásokat keresnek, egyesek számára nemcsak egy erőszakos felhangú eszmét képviselnek, hanem igyekeznek is híres emberekké válni, hogy végrehajtott tetteik örökre beíródjanak a történelembe. Az ilyen típusú aktorok példái között találunk olyanokat, akik saját frusztrációik, mentális problémáik és radikális politikai nézeteik alapján hajtják végre tetteiket.

A támadások politikai hátterének figyelmen kívül hagyása számos kérdést vet fel. Miért nem tartották az értékelés során fontosnak a xenofóbiát és az idegenellenes hangulatot? A válasz egyszerű: a hatóságok igyekeztek csökkenteni az események politikai természetét, hogy elkerüljék a szélsőjobboldali ideológia nyilvánvalóvá válását. A későbbi szakértői vélemények, például Britta Bannenberg jelentése, próbálta az elkövetőt egy személyes tragédia – a szerelmi csalódás – áldozataként bemutatni, de a valóság ennél bonyolultabb.

Sonboly esetében nemcsak a személyes frusztrációk, hanem a politikai ideológia is jelen volt. Az ő radikalizációja nem csupán a közvetlen környezetében zajló események hatására alakult ki, hanem egy erősebb politikai háttérrel is rendelkezett, amelyet az AfD (Alternatíva Németországért) párt eszméi ihlettek. Ez egy olyan politikai irányzat volt, amely az ősi német kultúra megőrzését hirdette, miközben elítélte az idegen kultúrákat. Sonboly így saját magát a „felsőbbrendű” német nép védelmezőjének tekintette, és akcióját ennek jegyében hajtotta végre.

A politikai radikalizálódás sok esetben összefonódik a személyes problémákkal. Egy másik példaként David Copeland, a brit jobboldali terrorista, akit a londoni támadások elkövetése miatt tartóztattak le. Copeland saját magát nemcsak szélsőjobboldali ideológiák követőjének vallotta, hanem nyíltan hirdette, hogy egy fajháborút akar kirobbantani. Mint Sonboly, ő is saját frusztrációját, valamint a társadalmi és személyes kudarcaival való szembenézését a radikális ideológiában találta meg.

A fiatalkorú elkövetők radikalizálódása rendkívül komplex folyamat, amely nem csupán pszichológiai vagy személyes problémákra vezethető vissza, hanem a szélsőjobboldali ideológiák vonzerejére is. Az elkövetők nemcsak a politikai ideológia hatása alá kerülnek, hanem gyakran a körülöttük lévő társadalmi feszültségek és kulturális diszkriminációk is formálják világképüket. Az ő eseteik és a hozzájuk hasonló esetek mutatják, hogy a fiatalok számára könnyen elérhető a szélsőséges ideológiai környezet, amely erőszakos tettekhez vezethet.

Fontos, hogy a radikalizálódás megértéséhez nem csupán a politikai motivációkat kell figyelembe venni, hanem a társadalmi és személyes háttérrel rendelkező tényezőket is. A fiatalok, akik társadalmi elidegenedéssel, mentális problémákkal és identitásválsággal küzdenek, különösen érzékenyek lehetnek a szélsőséges ideológiákra. Ezek az eszmék nem csupán politikai eszmék, hanem egy új identitás és hatalomkeresés formáját is jelenthetik számukra. Az erőszakos tettek elkövetése a magányos farkasok esetében nemcsak a személyes kudarctól való menekülést, hanem a politikai üzenet közvetítését is szolgálja.

Miért kell szembenéznünk az egyéni szélsőjobboldali terrorizmussal és hogyan érthetjük meg annak új dimenzióit?

Az elmúlt évtizedekben a szélsőjobboldali terrorizmus egy új arculatot öltött, amelyben egyre gyakrabban találkozunk az úgynevezett „magányos farkas” jelenséggel. Ezek az egyéni elkövetők nem feltétlenül kapcsolódnak nagyobb szervezetekhez, csoportokhoz, vagy hagyományos mozgalmakhoz, hanem gyakran önállóan, személyes motivációk és ideológiák alapján követik el tetteiket. Ez a folyamat nem kizárólag helyi jelenség, hanem globális méretűvé vált, különösen az internet és a digitális kommunikáció adta lehetőségek révén. A korábbi, jól körülhatárolt csoportok helyett ma már virtuális platformokon, chat-szobákban, online játékokban és titkosított fórumokon találkoznak hasonló gondolkodású egyének, akik így nemcsak azonosulnak egymással, de radikalizálódnak és egymást bátorítják is.

A terrorizmus történetében eddig négy hullámot különböztetünk meg, melyeket újabban egy ötödik, az ún. magányos farkas-hullám követ. Az első anarchista hullám az 1800-as évek végén és a 20. század elején jellemző, amikor uralkodók és államfők ellen követtek el merényleteket. A második hullám az antikolonialista harcok időszaka volt, a harmadik a baloldali szélsőséges terrorizmus korszaka, a negyedik pedig az iszlamista terrorizmusé. Az ötödik hullám az internet nyújtotta technológiai lehetőségek és az egyéni elkövetők radikalizációjának időszaka, mely a nyugati demokráciákban egyre inkább megfigyelhető.

Az „egyéni terrorista” vagy „magányos farkas” nem követi a hagyományos csoportosulások formáit. Nem szükséges számára párttagság, sem rendszeres találkozók, sem fizikai közösségi tér. Ezek az emberek önállóan, gyakran a társadalomban meglévő elégedetlenség, gyűlölet vagy frusztráció motiválásával cselekszenek. Ez a gyűlölet elsősorban etnikai kisebbségek, bevándorlók ellen irányul, akiket az elkövetők saját problémáik okozóiként bélyegeznek meg, ezzel igazolva tetteiket. Nem ritkán a szélsőséges cselekedetek egyfajta „csináld magad” ideológiára épülnek, ahol az egyén saját maga teremti meg az eszközöket és az alkalmat az erőszakra.

A média és a politikai diskurzus gyakran nem képes megfelelően kezelni ezt a jelenséget. Mivel nincs mögötte egy jól látható és szervezett „színtér”, nehéz a társadalom számára érthetővé tenni, és ezáltal hatékonyan szembeszállni vele. Az elkövetők személyének és motivációinak túlzott központba állítása veszélyes lehet, mivel ezzel akár hősiesítjük őket, miközben az áldozatok gyakran eltűnnek a figyelem középpontjából. A megértés és a megelőzés ezért nem csupán az egyéni elkövetőkről szól, hanem a társadalmi környezetük feltárásáról is, amely teret ad az ilyen gyűlöleteknek és radikalizációnak.

A terrorizmus nem természeti katasztrófa, hanem társadalmi jelenség, amely elleni fellépés nem lehet sem fatalista, sem paranoiás. A társadalomnak objektív, érzékeny és kiegyensúlyozott vitára van szüksége, amely nem hajlamos a túlzásokra vagy a pánikkeltésre. A cél egy olyan korai figyelmeztető rendszer kialakítása, amely képes felismerni a radikalizáció korai jeleit, és amely egyszerre foglalkozik az egyéni motivációkkal és a társadalmi háttérrel.

Fontos tudatosítani, hogy az internet és a digitális világ új lehetőségeket teremtett az egyéni szélsőségesek számára, de ugyanakkor eszközt ad a társadalom kezébe is, hogy ezeket a folyamatokat nyomon kövesse és befolyásolja. A szélsőjobboldali terrorizmus megértése és kezelése nélkülözhetetlen a demokrácia és a társadalmi béke megőrzése érdekében. Az ilyen jelenségek csak akkor kezelhetők sikeresen, ha a társadalom minden szintjén felismerjük és kezeljük a gyűlölet és az intolerancia gyökereit, valamint azokat a digitális és társadalmi körülményeket, amelyek elősegítik ezek terjedését.