Miért működik a QAnon logikája a paranoid episztemológia és a hamis következtetések keretében?

A QAnon mozgalom követői egy olyan, tömegesen forrásolt, független kutatási programként tekintenek magukra, amely kritikus gondolkodáson alapul, és ezért határozottan elutasítják, hogy összeesküvés-elméletnek nevezzék őket. Ugyanakkor ez a hit egy mélyebb, összeesküvéses episztemológiai alapon nyugszik, amely nem egyszerű megerősítési torzításon alapul, amikor az állításokat csak azokat alátámasztó tények keresésével igazolják, és az ellentmondó adatokat figyelmen kívül hagyják. Ennél komplexebb a helyzet. A kutatók, mint Keith Harris, Steve Clarke és Brian Keeley rámutatnak, hogy az összeesküvés-hívők intellektuális kapacitása nem hiányzik; sokszor kifejezetten intellektuális igyekezetről és az igazság feltárására irányuló motivációról tesznek tanúbizonyságot, amit akár dicséretesnek is lehet nevezni.

Az összeesküvés-hívők nem a szokásos szkeptikus módszert alkalmazzák, amelyben az állításokat konzisztencia vagy ellentmondás alapján vizsgálják és fogadják el vagy utasítják el, hanem egy előre felállított, alapvető hitből indulnak ki, amelyhez igazítják a bizonyítékokat. Ez a megközelítés gyakran egy hibás logikai formán, a "modust tollens" egy téves, valószínűségi kiterjesztésén alapul. Például, ha egy adott esemény igazságos lenne, akkor az eredmény egy adott esetben valószínűtlen volna. Mivel azonban az adott eredmény megtörtént, abból következtetnek, hogy az esemény nem lehetett igazságos. Ez az érvelés azonban logikailag hibás, hiszen egy valószínűtlen eredmény megtörténte nem bizonyítja az esemény tisztességtelenségét. A Trump-kampány példája jól mutatja ezt a hibát: a COVID-tesztelés szaporítása miatt többen találtak pozitív eseteket, amiből azt a következtetést vonta le, hogy csökkenteni kellene a tesztelést, hogy ne találjanak annyi beteget.

Ez a hibás logikai sémázat áll az olyan állítások hátterében is, mint a 2020-as választások elleni csalásvád. Az a gondolat, hogy ha a választás tisztességes, akkor a vesztes nem veszíthetne, vagy ha nem találnak csalást, akkor az azt bizonyítja, hogy az egész rendszer összeesküvés része. Az ilyen gondolkodás gyakran megjelenik más QAnon elméletekben is, például a "mély állam" létezésével kapcsolatban, ahol a létezés hiányának bizonyítéka valójában az összeesküvés sikerességének tekintendő.

Ezek a hibás érvelési sémák az egész QAnon kutatási módszertanát áthatják, és ez az oka annak, hogy a valós, cáfoló bizonyítékokat semlegesítik, vagy azok az elmélet megerősítésének részévé válnak. Az összeesküvés-hívők gondolkodásmódja nem az egyes elméletek közötti koherencián alapul, hanem egy általánosabb hitrendszeren, amely szerint a hivatalos narratívák mind hamisak, függetlenül attól, hogy az egyes elméletek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Az ilyen jellegű kutatás, amit nevezhetnénk "paranoid episztemológiának", lényegében az információ forrásainak igazságtartalmát fordítja meg: a hivatalos és tekintélyes forrásokat gyanúsnak tartja, míg a hivatalosan elutasított, marginális vagy látszólag véletlenszerű kapcsolatokból származó adatokat hitelesebbnek tekinti. Ebből következik, hogy a hivatalos narratívák esetleges hibái teljes egészében megerősítik az elmélet igazságát.

Fontos, hogy a paranoid episztemológia nem csupán logikai tévedés kérdése, hanem egy egész gondolkodási és hiedelemvilág, amelyben a kritikus, szkeptikus hozzáállás helyett a bizalmatlanság és az előre megalkotott magyarázatok védelme dominál. A QAnon és hasonló mozgalmak esetében az információs források megítélése önmagában politikai és ideológiai harccá válik, ahol a valóság és a fikció összemosódik, és az igazság megértése helyett egy átfogó narratíva fenntartása válik elsődlegessé.

Az olvasónak érdemes tudatosítania, hogy az ilyen összeesküvés-elméleti gondolkodás nem egyszerűen a tények félreértése vagy a szimpla tájékozatlanság kérdése. Sokkal inkább egy olyan epistemológiai keretrendszerről van szó, amelyben a tudás és az igazság definíciója radikálisan eltér a tudományos vagy klasszikus logikai normáktól. Ennek megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy ne csak az egyes összeesküvés-elméletek tartalmát, hanem azok társadalmi és pszichológiai működését is képesek legyünk átlátni és kezelni.

Hogyan változtatják meg az egyetemi kampuszok a faji diskurzust és a szabadságot?

A modern egyetemi kampuszok nem csupán a tudományos gondolkodás és a tanulás helyszínei, hanem a társadalmi és politikai diskurzusok melegágyai is. Az Evergreen State College 2017-es eseményei és a köré kirobbant botrány rámutattak arra, hogyan válhatnak a felsőoktatási intézmények a társadalmi és politikai viták központjaivá, és hogyan érvényesülhetnek az egyes ideológiák. Az egyetemek olyan helyek, ahol a szabadság és a faji kérdések kerülnek középpontba, de ugyanakkor az egyéni jogok, a szólásszabadság és a politikai nézetek összecsapása is egyre élesebbé válik.

Az Evergreen State College esetében 2017-ben a kampuszon történt viták és megmozdulások világítottak rá a faji identitás és a társadalmi igazságosság kérdéseire. A botrány akkor robbant ki, amikor Bret Weinstein, a biológia professzora elutasította a campus egyes diákjainak kérését, miszerint a fehér embereknek nem lenne szabad részt venniük egy évről évre megtartott eseményen, amely a faji diverzitást népszerűsíti. Ez a döntés komoly társadalmi és politikai feszültségeket váltott ki, és széles körű diskurzust generált a faji előítéletek és a fehér emberek jogainak védelme kapcsán. Weinstein, aki később egy szólásszabadságot védelmező aktivistává vált, nyilvánosan kifejtette, hogy minden egyes embernek joga van szólni, akkor is, ha véleménye nem felel meg az aktuális politikai normáknak.

A vita nem csupán az Evergreen State College kampuszán zajlott, hanem gyorsan elérte a társadalmi médiát és az országos híradásokat is. A témát különböző online platformokon, mint például a YouTube-on, élőben közvetítették, és hamarosan a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. A Rubin Report, a Joe Rogan Experience és más ismert podcastok is nagy figyelmet szenteltek az eseményeknek, és Bret Weinstein szerepe egyre inkább a társadalmi szólásszabadság védelmezőjeként vált ismertté.

Ez a diskurzus azonban nem csupán egyetemi keretek között zajlott, hanem szélesebb társadalmi problémákat is felvetett. A kérdés, hogy mennyire szabad egyetemi közösségben vitázni, és hogyan kezeljük a faji különbségeket az oktatásban, egyre inkább az amerikai politikai táj része lett. Az olyan ideológiai irányzatok, mint a kritikai rasszizmus, és azok ellenállói, mint a politikai korrektség és a szólásszabadság védelmezői, éles vitákat generálnak a mai társadalomban.

Fontos, hogy a tanulóknak és oktatóknak megértsék, hogy a faji és politikai kérdések nem csupán ideológiai diskurzust generálnak, hanem valós társadalmi hatásokkal is bírnak. Az Evergreen eseményei és azok tanulságai rávilágítanak, hogy az egyetemek és azok közösségei hogyan formálják és alakítják a jövő társadalmi normáit és politikai diskurzusait. A különböző platformokon zajló viták és azok hatásaival kapcsolatos ismeretek segíthetnek jobban megérteni, mi zajlik az egyetemi kampuszokon, és hogyan formálják az oktatást, valamint a társadalom fejlődését.

A tanulás során fontos tisztában lenni azzal is, hogy az egyetemi közösségek sokszor nem csupán tudományos intézmények, hanem politikai és ideológiai diskurzust generáló helyek is. Az Evergreen State College története a szólásszabadság, a faji egyenlőség és a politikai korrektsség határvonalán zajló harcot szemlélteti. Az egyetemi közösségek számára alapvető fontosságú, hogy hogyan kezelik az ilyen diskurzust, és hogyan biztosítják a különböző vélemények szabad kifejezését, miközben tiszteletben tartják a társadalmi és etikai normákat.

Az Evergreen State College történetének figyelemmel kísérése rávilágít arra is, hogy a faji és politikai viták nemcsak egyetemeken, hanem a társadalom minden rétegében jelen vannak. Az oktatás nem csupán a tudás átadásáról szól, hanem az értékek és normák formálásáról is. Az ilyen események tanulmányozása segíthet abban, hogy jobban megértsük a mai társadalom faji és politikai dinamikáját, és hogyan találhatunk közös nevezőt a különböző társadalmi csoportok között.