1888 júliusában, mikor Alice McKenzie meggyilkolásra került, a Castle Alley környéke ismét felkeltette a figyelmet. Az újabb gyilkosság hasonlóságot mutatott a korábbi Ripper-gyilkosságokkal, és sokan úgy vélték, hogy a gyilkos újra támadott a londoni Whitechapel negyedében. A gyilkosságot követően egyre több beszélgetés kezdődött a Castle Alley sötét, mocskos utcájáról, ahol a történelem egy újabb borzalmas fejezetet írt.

Castle Alley, amely egykor a Londonból kiinduló főúton található fogadók és kereskedelmi épületek területe volt, szoros kapcsolatban állt Whitechapel híres nevén, és jól ismert volt a környéken élő munkások és kereskedők számára. Az utca, eredetileg a XVII. században Moses és Aaron Alley néven ismert, az idők során rengeteg változáson ment keresztül. Az 1840-es évek végére, mikor a Wash House (mosók háza) épült a közelben, az utca valóban a szegények menedékévé vált, és a helyi lakosság mindennapi életének színhelyévé vált. Az emberek a Wash House-ot használták, hogy tisztálkodjanak és kereskedjenek, miközben az utca forgalmas, szűk területén üzletek és házak sorakoztak.

McKenzie gyilkossága a Castle Alley és annak környéke számára egy különleges jelentőséggel bírt, mivel az áldozat halála egy újabb figyelmeztetést jelentett. Alice McKenzie holtteste úgy került elő, hogy az elkövető minden egyes mozdulata a Ripper hagyományos modus operandi-jára emlékeztetett. Az áldozatot valószínűleg egy gyors, váratlan támadás érte, amelynek során a gyilkos az áldozat intim részeit is megrongálta. Az eljárás hasonlósága miatt a rendőrség úgy vélte, hogy a gyilkosságot ugyanaz a személy követte el, aki a korábbi, híres gyilkosságokat is elkövette.

A Castle Alley és környéke olyan hely volt, ahol a sötét üzletek és lakások könnyen fedezékül szolgálhattak az elkövetők számára. Az utca kanyargós és keskeny, sötét helyekkel volt tele, így ideális menedéket biztosított a bűnözők számára, miközben a helyi lakosság számára nem volt biztonságos hely a napi tevékenységek elvégzésére.

Az éjjeli járőrök, mint PC Joseph Allen, aki 1889. július 16-án járőrözött a környéken, arról számoltak be, hogy az utca rendkívül csendes volt. Allen, miután látta, hogy semmi sem történik, gyorsan megpihent a Wash House közelében, de nem vette észre, hogy az utcában valaki már készül a következő gyilkosságra. A gyilkosság tehát egy olyan helyzetben történt, amikor a rendőrök az egyre nagyobb bűnözői aktivitás és a sötét utcák ellenére is úgy érezték, hogy az esetek ritkán történnek meg.

Az elkövetett bűncselekmények jellege, különösen a Ripper gyilkosságokhoz hasonlóan, arra utalt, hogy a gyilkos nem csupán egyszerűen bántalmazta áldozatait, hanem valószínűleg szexuális indíttatású támadásokat is végrehajtott. A metódus hasonló volt a korábbi gyilkosságokhoz, de sokan, köztük Dr. Phillips és Dr. Bond, nem tartották egyértelműen bizonyítottnak, hogy ez valóban a Ripper kezétől származott. Az orvosok szakmai megközelítése és az időpontok közötti eltérések arra utaltak, hogy a gyilkos személye és indítékai még mindig kérdőjelezhetőek.

A gyilkosságok természetét, az elkövetők módszereit és a környezetet figyelembe véve, a szakértők megpróbálták rekonstruálni a történteket. Azonban a gyilkosságok és a gyilkosok azonosítása minden próbálkozás ellenére sem vezetett egyértelmű következtetésre. Az egyetlen biztos dolog, amit megállapíthattak, az volt, hogy a környék, a sötét, keskeny utcák és a rejtett menedékek tökéletes helyszínt biztosítottak a bűnözők számára.

Végül, ahogy az utcák és az épületek változtak, úgy az ilyen bűncselekmények előfordulása is elhalványult. A Castle Alley és környékének látványa a jövőben már nem lesz olyan fenyegető, mint egykor. Azonban a történelem nem felejti el azokat az eseményeket, amelyek örökre beleíródtak London borongós éjszakáiba.

Miért nem sikerült elkapni Jack Rozsdás nyomát a viktoriánus Londoni nyomozásban?

A viktoriánus Londoni nyomozás legnagyobb tragédiája, hogy egy sorozatgyilkos, aki ma már örökre a "Jack Rozsdás" néven ismert, mindössze néhány hónap leforgása alatt több ártatlan nőt ölt meg, és a rendőrség képtelen volt elkapni őt. A gyilkosságok sorozata, a környezet és a nyomozás körülményei mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyilkos, akit a közvélemény és a sajtó "Jack Rozsdásnak" nevezett, épp úgy maradt ismeretlen, mint maga az ügy.

Frances Coles 1889. február 13-i gyilkosságának körülményei jól példázzák a rendőrség kudarcát. Frances, aki az éjszaka késői óráiban épp ételt vásárolt egy Wentworth Street-i étkezőházban, úgy tűnt, hogy egyre inkább a prostitúció világába sodródott. A nyomozás szerint, miután elfogyasztotta a kis étkezését, egyedül sétált az éjjeli utcákon, és valószínűleg egy vagy több férfi támadta meg, akik a későbbiekben megölték. Az első találkozások és gyanúsítottak, mint James Sadler, nem hozták meg a szükséges választ a rendőrök számára, hogy végre megoldják a rejtélyt. Sadler, aki a gyilkosságok időpontjában a hajózással volt elfoglalva, végül nem volt bűnös, de az ő esete rámutat arra, hogyan hibázott a nyomozás, miközben egy sor téves gyanú és bizonyíték gyűlt fel.

A nyomozás számára komoly problémát jelentett, hogy nem álltak rendelkezésre a modern nyomozati eszközök, mint a DNS-tesztelés, ujjlenyomatok azonosítása, vagy éppen a számítógépes adatbázisok. Az egyetlen, amivel a rendőrség dolgozhatott, az a korabeli tapasztalatok, érzékszervek és a lassan fejlődő nyomozási módszerek voltak. Ezen kívül a rendőrség vezetése gyakran nem ismerte a bűnügyi nyomozás fortélyait, és sokszor katonai vagy közigazgatási háttérrel rendelkező vezetők irányították őket, akik nem rendelkeztek a szükséges bűnügyi tapasztalatokkal.

A "Jack Rozsdás" gyilkosságok ügyét már akkor is rengeteg kritika övezte, és ma is sokan kérdőjelezik meg a rendőrség hozzáállását. A gyilkosságok és a körülöttük zajló nyomozások eredményei gyakran vezettek téves következtetésekhez, és az ilyen hibák sorozata elmélyítette a közvéleményben a rendőrség inkompetenciájáról alkotott képet. Az akkori sajtó, amely szabadon terjeszthette elméleteit és spekulációit, csak tovább növelte a bizonytalanságot, hiszen egy-egy rosszul irányzott nyomozás nemcsak a gyilkosok elfogását nehezítette meg, hanem hozzájárult a közbizalom csökkenéséhez is.

Fontos megérteni, hogy bár a mai technikai eszközökkel sokkal könnyebb lenne nyomozni, az akkori rendőrség teljesen más kihívásokkal nézett szembe. Az egyedüli segítséget az adott nyomozási időszakban a tanúk és az egyes környékbeli személyek adták, akik a rendőrség számára némi támpontot nyújtottak a tettesek felkutatásában. Ám hiába próbálkoztak, nem tudták tisztázni, hogy ki állhatott a gyilkosságok mögött, és miért épp azokat a nőket választotta célpontjának a gyilkos.

Az egész eset arra is rávilágít, hogy a viktoriánus korban a rendőrség gyakran a társadalmi normák és előítéletek szerint ítélkezett. Az áldozatok, mint Frances Coles, gyakran nem kapták meg azt a tiszteletet, amit megérdemeltek volna, mivel a társadalom szemében sokan csak „szórakozóhelyi nőként” vagy „prostituáltként” tekintettek rájuk. Az ilyen nézetek tovább rontották a nyomozás esélyeit, mivel a hatóságok nem vették elég komolyan a gyilkosságokat, mivel nem tartották elég fontosnak, hogy felfedjék az áldozatok valódi személyiségét és körülményeit.

Fontos tehát, hogy a „Jack Rozsdás” ügyét ne csupán egy bűnügyi rejtélyként kezeljük. Ez egy komplex történet, amely több szempontból is rávilágít arra, hogy miként alakultak az 1880-as évek Londoni társadalmi és rendőri viszonyai. Az ügy kiváló példája annak, hogyan formálódott a bűnügyi nyomozás története és miként próbálkozott a rendőrség egy olyan korban, amikor minden eszközük és ismeretük a maihoz képest csekély volt.

A Royal Ripper és a Szabadkőművesek: Mítoszok és Tények

A Jack the Ripper (Fehérchapeli Gyilkos) legendája nemcsak hogy több mint egy évszázada foglalkoztatja a közvéleményt, de az elmúlt évtizedek során számos, sokszor teljesen alaptalan elmélet is szárba szökkent a gyilkos személyét illetően. Az egyik legismertebb és legvitatottabb elképzelés szerint a gyilkos nem más, mint a brit királyi család egyik tagja, méghozzá Albert Victor, Viktória királynő unokája. A legenda szerint Albert Victor, aki szifiliszben szenvedett, elméje megzavarodása következtében egy borzalmas mészárlást végzett London keleti részén, ahol prostituáltakat gyilkolt meg és csonkított meg. A teória szerint a herceg vadászként rendkívüli anatómiai ismeretekkel rendelkezett, így képes volt az áldozatok testét hasonló módon megcsonkítani, ahogyan azt a Ripper tette. Egy másik indok, hogy az ő megjelenése, állítólag, hasonlított egy másik lehetséges gyanúsítotthoz, Montague John Druitthez. Azonban, még ha ez valóban így is lenne, a hasonlóság semmiképpen sem szolgálhat alapot a bűnösség bizonyítására.

A történetnek azonban nincs történelmi alapja, és semmi olyan adat nem áll rendelkezésre, amely Albert Victor herceget a gyilkosságokhoz kötné. Ellenkezőleg, a herceg hollétét pontosan dokumentálták, és minden egyes gyilkosság időpontjában egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nem tartózkodott a bűncselekmények helyszínein. 1888. augusztus 31-én, amikor Mary Nichols életét oltotta ki a gyilkos, Albert Victor a Viscount Downe vendégeként Grosmontban tartózkodott. Szeptember 8-án, Annie Chapman meggyilkolásának napján a Cavalry Barracks-ban volt, Yorkban. A királynő naplójában azt írta, hogy szeptember 30-án, amikor Catherine Eddowes és Elizabeth Stride áldozatul estek, a herceg a skót Abergeldie-ben ebédelt vele. November 9-én, amikor Mary Kelly, az utolsó áldozat életét vesztette, a herceg a norfolki Sandringhamban tartózkodott. Ez világosan cáfolja a herceg elkövetői szerepét, és bármifajta összefüggést a gyilkosságokkal.

Egy másik, még bonyolultabb és merészebb teória szerint a gyilkosságok valójában egy szabadkőműves összeesküvés részét képezték, amelynek célja, hogy elnyomja egy potenciálisan botrányos királyi házasság titkát. Az elképzelés szerint Albert Victor titokban feleségül vette egy katolikus lányt, Annie Elizabeth Crookot, akitől gyermeke is született. Az, hogy a brit trón örököse titokban házasságot kötött egy katolikus nővel, komoly politikai problémát jelentett volna a korabeli Angliában, és a történet szerint a szabadkőművesek, élükön Sir William Gull-lal, Viktória királynő orvosával, elhatározták, hogy megszabadítják a tanúkat. A teória szerint a gyilkosságok valójában egy szabadkőműves rituálé részeként történtek, és az elkövetők, akik a titkot tudták, sorra el lettek hallgattatva. A szabadkőművesek, köztük Robert Cecil miniszterelnök is, állítólag részt vettek ebben az összeesküvésben, míg a gyilkosok – a férfiak, akiket Mary Kelly, az utolsó áldozat, állítólag elárult – mind meghaltak, miután a gyilkosságok helyszínére csalták őket. Mindezek azonban csupán egy szórakoztató elmélet, tele alapvető hibákkal és valóságtól elrugaszkodott feltételezésekkel. Még ha mindez igaz lenne, semmi olyan bizonyíték nem áll rendelkezésre, amely megerősítené, hogy a gyilkosságokat szabadkőművesek követték el, vagy hogy bármifajta összeesküvés zajlott volna.

A Jack the Ripper történetéhez kapcsolódóan tehát számos elmélet született, de a történelmi bizonyítékok és a tudományos kutatások rendre megcáfolják ezeket. A hercegi és szabadkőműves elméletek egyaránt csupán szórakoztató mítoszok, amelyek a gyilkosságok hátterét próbálják értelmezni, miközben figyelmen kívül hagyják a valódi, bizonyított tényeket. A gyilkos személyének rejtélye tehát továbbra is él, és sokak számára érdekes spekulációs alapot jelent, de valószínűleg soha nem fogunk teljes bizonyossággal választ kapni arra a kérdésre, hogy ki is volt valójában a Fehérchapeli Gyilkos.

Milyen szerepe van a táplálkozásnak a szenvedélybetegségek kezelésében és rehabilitációjában?
Hogyan hallgassunk hatékonyan a stakeholder interjúkon, és miért fontos ez a megértés?
Miért virágzik a használt fényképezőgépek piaca a digitális korszakban?