Hogyan alakult ki Texas függetlensége és miért vált sorsfordító ténnyé?

A 19. század eleji politikai helyzet, valamint a Mexikó és az Egyesült Államok közötti viszony számos történelmi és diplomáciai esemény sorozatát indította el, melyek közül az egyik legfontosabb volt Texas függetlensége és annak egyesítése az Egyesült Államokkal. Az Adams-Onís szerződés (1819) ugyan rögzítette a két ország közötti határokat, ám a szerződés ratifikálása és érvénybe lépése csak késlekedett, így Mexikó 1821-es függetlenné válása előtt nem tudott véglegesen rendeződni a helyzet. A határ azonban mindkét fél által később ismét megerősítésre került, és Texas területét a Sabine folyó határolta Louisiana-tól. Az akkori területet gazdag földek jellemezték, amelyek az amerikai és mexikói telepesek számára is vonzóvá tették a régiót.

Moses Austin, aki az első ilyen földosztó programot kapta, végül nem tudta teljesíteni a szerződést, mivel 1821-ben meghalt. Így fia, Stephen Austin vette át az irányítást, és az ő irányítása alatt indult meg a telepesek betelepítése. Austin kezdetben a mexikói hatóságok hűséges alárendeltje volt, és sikeresen megakadályozta a Fredonia Köztársaság megalakulását 1826-ban, amelyet amerikai telepesek hoztak létre. Ám egy kérdés folyamatosan konfliktust okozott: a rabszolgaság.

A mexikói kormány a függetlenséget követően fokozatosan megszüntette a rabszolgaságot, de Austin és a texasi telepesek számára a rabszolgaság fenntartása kulcsfontosságú volt, mivel a helyi mezőgazdaság, amely főként gyapot, cukor és kukorica termesztésére épült, nagy mennyiségű olcsó munkaerőt igényelt. Stephen Austin erőfeszítései, hogy Texas mentes maradjon a mexikói rabszolgaságellenes törvények alól, részben sikeresek voltak, de 1829-ben a mexikói kormány véglegesen betiltotta a rabszolgaságot, ami komoly veszélyt jelentett a telepesek gazdasági érdekeire. Az amerikai telepesek a rabszolgaság fenntartása mellett azzal is szembesültek, hogy a mexikói kormány 1830-ban leállította a külföldi bevándorlást, aminek célja az amerikai jelenlét korlátozása volt.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok vezetése, különösen Andrew Jackson elnök, folyamatosan érdeklődött Texas iránt. Jackson, aki már korábban is próbálkozott azzal, hogy Texas területét megvásárolja, megértette, hogy a texasi helyzet komoly problémákat jelenthet Mexikó számára. A texasi telepesek közötti frusztráció, az amerikai kultúra, a rabszolgaság fenntartásának kérdése és a mexikói hatóságok közötti egyre nagyobb feszültség végül elvezetett az 1835-ös texasi lázadásig.

Az 1836-os San Jacinto-i csata győzelme után Texas kikiáltotta függetlenségét, és hamarosan benyújtották csatlakozási kérelmüket az Egyesült Államokhoz. Az Egyesült Államok, bár Jackson elnök továbbra is támogatta az annexiót, kezdetben nem reagált azonnal. Ennek oka a rabszolgaság kérdése és az esetleges háborús következmények elkerülése volt. Az Egyesült Államok végül 1845-ben, James K. Polk elnöksége alatt, elfogadta Texas csatlakozását, amely a mexikói-amerikai háborúhoz vezetett, és amely végül Mexikó területének jelentős részének átadását eredményezte.

Miért és hogyan vált Alaszka és a Fülöp-szigetek az Egyesült Államok gyarmataivá?

Az Orosz-Amerikai Társaság (RAC), amelyben az orosz állam kisebbségi részvényesként volt jelen, kezdetben rendkívül nyereséges vállalkozásnak bizonyult. A tengeri vidrák és más prémes állatok túlhalászása azonban – főként amerikai, brit és orosz tengerészek által – gyorsan kimerítette a készleteket, és a vállalat kilátásai komorabbá váltak. Az orosz kormány nem kívánta tovább támogatni a társaságot, és miután 1862-ben kedvezőtlen jelentés készült az RAC jövőjéről, elhatározta, hogy megválik Alaszkától.

Noha Oroszország felajánlhatta volna Alaszkát Nagy-Britanniának, az Egyesült Államokkal fennálló barátságosabb kapcsolatok miatt az amerikai fél lett a vásárló. Az 1825-ös angol-orosz egyezmény már korábban meghatározta a terület határait, így a tárgyalások zökkenőmentesen zajlottak. 1867-ben, 7,2 millió dollárért történt meg az adásvétel, amit az amerikai szenátus is jóváhagyott Charles Sumner szenátor háromórás, szenvedélyes beszéde után.

A bennszülött lakosság – mintegy 26–27,5 ezer fő – érdekeit a döntéshozók figyelmen kívül hagyták. Mivel a fehér telepesek száma alig haladta meg a négyszázat, és közülük is csak 150 volt amerikai, a terület önkormányzati státuszt nem kapott. Ehelyett katonai irányítás alá került, ami nem volt szokatlan az amerikai birodalomépítés gyakorlatában, ám Alaszkában ez a fajta kormányzás a szokottnál is tovább húzódott.

A lakosság növekedése lassan indult meg, egészen az 1896-os klondike-i aranyleletig, amely lavinaszerű telepesáradatot indított el: tíz év alatt a fehér lakosság 6 ezerről 34 ezer főre nőtt. Ez elméletileg elegendő lett volna az önkormányzati státuszhoz, de a hivatalos elismerés még így is késlekedett. C

Hogyan változott az amerikai jövedelemeloszlás a 20. század végén és 21. század elején?

A következő évtizedekben, különösen 1973 után, az Egyesült Államokban tapasztalt jövedelmi átrendeződés figyelemre méltó volt. Az előző negyven évben (1933-1973) a jövedelemarányok viszonylag stabilak maradtak, és a legfelső 10 százalék csupán a jövedelem növekedésének 30%-át kapta. Ezzel szemben 1973 után, különösen az ezt követő harmincöt évben, az átrendeződés drámaian felgyorsult. Az új gazdasági struktúrában a legfelső 10 százalék a jövedelem növekedésének 98%-át vette át, és a legfelső 1 százalék részesedése 7%-ról majdnem 70%-ra nőtt.

A Nagy Recesszió idején, amikor minden jövedelmi csoport keresete csökkent, a legfelső 10 százalék volt a legnagyobb vesztes. Ennek oka nem csupán a jövedelem csökkenése volt, hanem az is, hogy a jövedelemarányuk is visszaesett. Azonban 2009 után, amikor ismét növekedés következett be, a gazdaság újra visszaállt a régi rendbe. A legfelső 10 százalék részesedése meghaladta a korábbi szintet, és az átlagos jövedelmek ismét emelkedtek. Ennek eredményeképpen 2009 és 2014 között a legfelső 10 százalék vette el az összes jövedelemnövekedés közel 90%-át.

A jövedelem növekedésének ilyen egyenlőtlen eloszlása különösen a középosztály számára aggasztó. Az amerikai közvélemény számára, amelyet gyakran ellentmondásos statisztikai adatok bombáznak, az a legkönnyebben érthető, ha a reálbéreket és a fizetéseket vizsgáljuk. A "legalacsonyabb 90%" jövedelme erősen függ a reálbérektől, mivel a kormányzati transzferek nem tükrözik a piaci jövedelmek áramlásának irányát. Az amerikai statisztikai hivatal, a BLS (Bureau of Labor Statistics) a 1979-től kezdődő béradatokkal szolgál, amelyek a reálbér növekedését mutatják, figyelembe véve az inflációt.

Az adatok azt mutatják, hogy míg a bruttó hazai termék (GDP) növekedett, és a munkaerő termelékenysége, valamint az oktatás szintje emelkedett, az átlagos keresetek 40 év alatt szinte nem változtak. 1979-ben az átlagos heti kereset 332 dollár volt, 2015-ben pedig 341 dollár, azaz egy közel negyven éves időszak alatt alig volt növekedés. Ezen belül a férfiak keresete csökkent, 401 dollárról 377 dollárra. A háztartási jövedelmek figyelembevételével kicsit kedvezőbb a kép, de itt is fontos figyelembe venni, hogy a gazdagabb családok jövedelme jelentős növekedést mutatott.

Az amerikai társadalomban kialakult társadalmi mobilitás csökkenése is az egyenlőtlenségek növekedésének következménye. A társadalmi mobilitás azt mutatja, hogy az emberek társadalmi és gazdasági helyzete mennyire változik generációról generációra. Az Egyesült Államokban a legfrissebb kutatások szerint a társadalmi mobilitás jelentősen csökkent, és az Egyesült Államok mára az egyik legkevésbé mobil társadalommá vált az iparosodott világban. Ezt mutatják a statisztikák, amelyek szerint az Egyesült Államok 13 OECD-ország közül mindössze 11. helyen áll. Az intergenerációs jövedelemeloszlás mérőszáma, az úgynevezett intergenerációs jövedelmi rugalmasság (IGE), amely azt mutatja, hogy a jövedelmi különbségek mennyire öröklődnek, az Egyesült Államokban szintén magas és emelkedő. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy az IGE 0,5 körül mozog, ami azt jelenti, hogy a gazdagabb családok gyermekeinek nagyobb esélyük van arra, hogy megőrizzék társadalmi helyzetüket.

A növekvő egyenlőtlenségek és a csökkenő mobilitás mind az egyének, mind az egész társadalom számára komoly következményekkel jár. Az amerikai közvélemény sok esetben zűrzavart és dühöt érzett a társadalmi és gazdasági különbségek miatt. A mélyülő jövedelmi szakadékok és a nehezen változó társadalmi hierarchia miatt a kemény munka és az elkötelezettség már nem biztosítja ugyanazt a társadalmi felemelkedést, mint a múltban.