Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
Az irodai légkör, amelyet a Lotterie személyzete sugározott, valami kényelmetlen érzést keltett bennem, mintha mindössze egy színházi előadás részese lettem volna. A munkatársak magabiztos, fényes imázsa, amelyet olyan ügyes profizmussal alakítottak ki, mint a légiutas-kísérők, akik minden bizonnyal próbálnak megnyugtatni egy feszültebb utast, nem találta meg számomra az igazi nyugalmat. Vajon a Lotterie valóban nem szorul semmilyen extra biztosítékra, ha az alapvető ígérete, hogy a kezelés biztonságos, valóban betartásra kerül?
A város központján, ahol Seri lakása található, mintha egy másik világba csöppentem volna. A napsütötte mellékutcákon elhagyatott üzletek, egy mozgásban lévő furgon, és gyerekek, akik az árnyékos kapualjakban húzódtak meg, mind valami más, szinte elfeledett valóságot mutattak, ami ellentétes volt a Lotterie hivatalos képeivel. Ahogy a taxi elhajtott, friss víz folyt az utcák árkában, a kutyák vízbe kortyolva, mintha a város túloldalán zajló életben nem lenne semmi más, csak a túlélés.
Seri lakása, melyhez egy vastag faajtón keresztül jutottam el, szintén nem volt éppen az a tágas, modern otthon, amelyet egy ilyen cégnél dolgozó személyről elvárnánk. Az apró fürdőszobában és az előszobában szanaszét hevertek a háztartási szemétkészletek, a fűre borított konténerek és elhagyott levelek. A lakás szűkös, de otthonos hatást keltett. Az ablakok kitárták a zajos városi életet, mégis mintha valami más várt volna itt. Seri, aki friss vízzel fogadott, és elmondta, hogy egy-két nap szabadságot vett ki, megnyitotta előttem egy olyan világot, amely nem csupán a munkát jelentette.
Amikor rákérdeztem, hogy miért nincs munkában, közölte, hogy elmegyünk egy rövid kirándulásra a hegyekbe. Bár váratlanul érkezett, az ajánlat nem tűnt elutasíthatónak. Ahogy elhagytuk a buszmegállót, egy olyan területre jutottunk, ahol a szegénység és a gazdagság éles kontrasztja, mint egy feszültség, szinte tapintható volt. Az útvonalunk mellett egy romos szegénynegyed terült el, ahol a házak ideiglenes, épp csak összetákolt fémdarabokból és szivárványos ponyvákból álltak. Az ott élők nyugodt, fásult tekintete és a lepusztult környezet egyértelműen arra figyelmeztetett, hogy nem mindenki részesülhet a Lotterie kínálta lehetőségekben.
Miután elhagytuk a nyomorúságos környéket, nyílt tájra értünk, ahol a hegyek magasodtak a távolban. A látvány ugyanakkor nem tudott eltüntetni egy gondolatot, ami folyamatosan ott motoszkált a fejemben: vajon ha egy ilyen környezetben élnék, mennyire lenne számomra vonzó a Lotterie ígérete? Egyesek számára a luxus, amit egy ilyen cég kínálhat, egy szép, elérhetetlen álom lehet, de mit jelent mindez azoknak, akik az élet másik oldalán élnek?
A város szélén átutazva egy kis repülőtér mellett haladtunk el, ami meglepett, hiszen az archipelágó térségében az légiforgalom szabályozott. Azonban Muriseay repülőtere minden tekintetben modern és fejlett volt, aminek a látványa, egyeseket talán még a gazdasági diszkréció árnyékában is egy furcsa kettősség érzésével tölthetett el.
A Lotterie tehát nem csupán egy elméleti eszköz, amely lehetőséget ad a gazdagodásra vagy az új életkezdetre, hanem egy olyan jelenség, amely szoros kapcsolatban áll a környezetével. Az, hogy egyesek számára mi válik elérhetővé, miközben mások számára ugyanaz az életváltó kezelés már egy másik világot képvisel, a társadalom különböző rétegeit fedi fel. A kérdés nem csupán a kezelésben rejlik, hanem abban is, hogy a közvetlen környezet és a gazdasági helyzet hogyan formálják azt, hogy ki és hogyan férhet hozzá ezekhez az előnyökhöz. Mindez pedig tovább árnyalja a képét annak a "szürreális" világnak, amelyben a gazdasági egyenlőtlenségek és a személyes vágyak ellentétben állnak a mindennapi realitással.
Miért nem akarunk meghalni? A halál elkerülésének illúziója
"Azt érzem, de nem tudom megmagyarázni, miért." – mondta Peter. "Azt gondolom, hogy lehetőséget kaptál arra, hogy valami olyat élj meg, amit csak keveseknek adatik meg, és amit sokan szeretnének. Nem kellene hátat fordítanod ennek, amíg nem vagy biztos benne. Ez megakadályozza, hogy meghalj, Peter. Ez nem jelent semmit számodra?" – válaszolta Seri, próbálva elmagyarázni, miért fontos, hogy ne hagyja figyelmen kívül a lehetőséget, amelyet a kezelés ad neki.
"Végül mindannyian meg kell halnunk." – mondta Peter, védelmi reflexből. "Még a kezelés mellett is. Csak egy kicsit elhalasztja." A halál elkerülhetetlenségét Peter nem tagadta, de nem akarta elhinni, hogy bármit is tehetne azért, hogy megelőzze. Seri azonban arra próbálta felhívni a figyelmét, hogy talán mégis valami többről van szó.
"Senki sem halt még meg." – válaszolta Seri. "Az irodában minden évben kaptunk jelentéseket azoknak az embereknek az állapotáról, akik már átestek a kezelésen. A nyilvántartásaink az elejétől kezdve fennmaradtak, és a lista mindig hosszabbodott. Az emberek jól voltak, amikor visszajöttek az ellenőrzésekre."
Peter gyanakodva kérdezte: "Milyen ellenőrzések?" Seri válasza, miszerint létezik egy lehetőség az állapot folyamatos nyomon követésére, Peter számára csak egy újabb kétséget ébresztett: "Tehát még az sem biztos, hogy a kezelés működik?"
Seri próbálta megnyugtatni őt, de Peter, aki sosem érzett igazi félelmet a halál iránt, nem találta meg a választ a kérdéseire. "A klasszikus illúzió", mondta Seri, ami azt jelenti, hogy az emberi elme hajlamos elkerülni a halál tényeit, míg élünk, mintha valamilyen életenergia mindvégig megóvna minket a végzettől.
Peter saját megközelítésében igyekezett tisztázni, hogy ő nem fél a tudatos haláltól, de azt sem tudja elképzelni, hogy valaha elérné. Az identitás és az emlékezet folytonossága számára valami állandó, ami mindvégig összetartja az ént.
Seri saját történetét is megosztotta. Gyermekként édesanyja hosszú évekig szenvedett betegségben, és bár tudták, hogy a Lotterie által kínált kezelés megmenthette volna, nem volt rá lehetőségük. Az ő fájdalma, hogy az élet esélyei elérhetők mások számára, de nem azok számára, akik igazán szükségük lenne rá, egy mély ellentmondásokat ébresztett benne.
Az élet, amíg egészségesek vagyunk, illúziónak tűnik, és ha sosem találkozunk igazi betegséggel, akkor a halál gondolata valóban elvont marad. Peter számára ez a valóság csak akkor vált fontossá, amikor először szembesült vele, hogy az élet nem garantált, és hogy a halál valóban létező veszély.
Ez az ellentét – hogy egyesek, mint Peter, nem érzik a halál közvetlen közelgését, míg mások, mint Seri, folyamatosan a veszélyeztetett élet határain belül élnek – arra emlékeztet minket, hogy az emberi elme képes tagadni a valóságot. Az egészség, ha jól érezzük magunkat, egy kényelmes fikció. A halálról való gondolkodás nem csupán egy filozófiai kérdés, hanem egy szembenézés az élet végességével.
Seri és Peter közötti különbség azonban nemcsak a halálhoz való viszonyukban rejlik, hanem abban is, hogy képesek-e elfogadni, hogy mások nem ugyanúgy élik meg az életet, mint ők. Seri, aki évekig figyelte édesanyja haldoklását, fájdalmasan tapasztalta, hogy az élet és halál kérdései nem egyformán érintenek mindenkit. Míg Peter számára a halál távolinak tűnt, addig Seri számára mindennapi tapasztalat volt, hogy az élet végessége folyamatosan ott lóg a fejük felett.
Az emberi lét egyik alapvető jellemzője, hogy hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a végességünket, és csak akkor szembesülünk vele, amikor valami drámai módon rávilágít erre. A kérdés tehát nem csupán az, hogy hogyan kerülhetjük el a halált, hanem az, hogy hogyan éljük meg ezt a végességet, miközben próbáljuk elkerülni a fájdalmas szembesülést vele.
A technológiai fejlődés és a modern orvostudomány ígéretei, mint az "athanasia" kezelés, lehetőséget adnak arra, hogy a halált egy kicsit távolabbra toljuk, de sosem fogják képesek teljesen eltüntetni azt az alapvető kérdést, hogy mit kezdünk azzal a tudattal, hogy mindannyian egyszer meghalunk. Minden egyes élethelyzet más és más válaszokat ad erre a kérdésre, de az a fontos, hogy miként éljük meg a jelenünket, míg lehetőségünk van rá.