Miért szavazott a fehér munkásosztály Donald Trumpra?

A republikánus szavazók többsége – akik túlnyomórészt fehérek – a 2016-os választások idején tagadta, hogy Donald Trump rasszista lett volna, vagy hogy kampánya a rasszizmusra épült volna. A tudatlanság könnyű magyarázat lenne erre a tagadásra, ám ahogy Ibram Kendi írja: „a tudatlanság a rasszista elhallgatás mellékterméke, nem pedig az oka.” Ha Barack Obama tett volna hasonló kijelentéseket a fehér amerikaiakról, mint Trump a kisebbségekről, vajon ugyanezek a szavazók hogyan reagáltak volna?

A 2016-os választás után sokan megpróbálták mentegetni a fehér munkásosztályt, különösen azokat, akik szegényebb vagy vidéki környezetben élnek. Az akadémiai diskurzusban kialakult a „marginális fehérség” fogalma, amely azt sugallja, hogy nem minden fehér ember élvezi ugyanazokat a privilégiumokat, és hogy a fehérség sem egy homogén élmény. Ennek a felfogásnak az egyik implikációja az, hogy a társadalmi egyenlőség iránti törekvések elutasítása részben abból eredhet, hogy a marginális fehérek úgy érzik: ezek a törekvések veszélyeztetik saját anyagi érdekeiket, vagy olyan kiváltságokat tulajdonítanak nekik, amelyekhez valójában nincs hozzáférésük.

A marginális fehérség elmélete azonban gyakran nem a fehérek rasszista indíttatású politikai döntéseit bírálja, hanem a színes bőrűeket hibáztatja az empátia hiányáért. Lisa Pruitt professzor például amellett érvel, hogy a kritikai fajelmélet gyakran monolitként kezeli a fehérséget, figyelmen kívül hagyva a szegény és dolgozó fehérek létét. Pruitt szerint ezek az emberek azért szavaznak gazdasági érdekeik ellen, mert így kívánják elhatárolni magukat azoktól a fehérektől, akik nem dolgoznak – nem feltétlenül rasszista indíttatásból, hanem társadalmi megkülönböztetésből. Ám miközben Pruitt a fehérek osztályalapú differenciálódását részletesen elemzi, nem foglalkozik azzal, hogy a fekete munkásosztály is megkülönbözteti magát a nem dolgozó szegény feketék csoportjától. A különbség az, hogy a fekete munkásosztály nem ellenzi azokat a szociálpolitikai intézkedéseket, amelyek a legszegényebbeket támogatják – a fehér munkásosztállyal ellentétben.

Ez a különbség alapjaiban kérdőjelezi meg azt a narratívát, miszerint a fehér szavazók kizárólag gazdasági okokból fordultak el a Demokrata Párttól. A 2016-os választás egyik visszatérő elemzése, különösen progresszív körökben, az volt, hogy a Demokrata Párt túlzottan az identitáspolitikára koncentrált, és elhanyagolta a gazdasági kérdéseket. Bernie Sanders szenátor például Hillary Clinton vereségét annak tulajdonította, hogy pusztán a nemi identitására hivatkozott, anélkül, hogy komolyan szembehelyezkedett volna a nagyvállalatokkal vagy a gyógyszeriparral. Az ilyen érvek azonban szintén nem veszik figyelembe a fehérek saját faji identitásukhoz fűződő viszonyát.

Barbara Flagg jogtudós már az 1990-es évek elején felhívta a figyelmet arra, hogy a fehéreknek „mindennapos lehetőségük van arra, hogy ne gondoljanak magukra faji szempontból”, és ez a tudattalan kiváltság a rasszizmus egyik strukturális forrása. E faji tudattalanság azonban az elmúlt években nem tűnt el, sőt: a fehér identitás tudatosítása új formát öltött, amely gyakran a sértett fehérség érzésével társul, különösen akkor, ha a fehérek úgy érzik, hogy a társadalmi változások az ő kárukra történnek.

Az American National Election Studies (ANES) 2012-es felmérése szerint a fehér válaszadók 34%-a mondta azt, hogy a „fehérség” nagyon fontos vagy rendkívül fontos része az identitásának. Egy évvel később ez az arány már 40%-ra emelkedett. A válaszadók több mint fele szerint „nagyon fontos”, hogy a fehérek együtt dolgozzanak olyan törvények megváltoztatásán, amelyek szerintük igazságtalanok

Hogyan alakítja a társadalmi biztonsági háló a szavazati döntéseket az Egyesült Államokban?

A társadalmi biztonsági háló, különösen annak rejtett formái, amelyek az adórendszeren keresztül valósulnak meg, jelentős hatással vannak az amerikai társadalomra. A különböző kormányzati politikák, amelyek közvetve segítik az egyes családokat, sokszor nem is láthatók a nyilvános jótékonysági rendszerek révén. Mettler felmérése azt mutatja, hogy az átlagos amerikai ember évente 4,5 kormányzati politikát használ, amelyek az életszínvonalukat támogatják. A legnagyobb rejtett juttatásokat az olyan adómentes juttatások képviselik, mint az egészségbiztosítás és a nyugdíj, amelyeket a munkaadók biztosítanak, valamint a jelzálogkamatok adókedvezménye. Ezek a juttatások, amelyek az Egyesült Államok gazdagabb rétegeit segítik, évente 1,5 trillió dolláros költséget jelentenek az állam számára.

Azonban egy komoly paradoxon is figyelhető: míg az amerikaiak nagy része, különösen a republikánusok körében, gyakran úgy véli, hogy a társadalmi segélyek legnagyobb haszonélvezői a feketék, a valóságban az ilyen típusú segélyekben részesülők aránya nem mutat ilyen eltolódást. A hagyományos segélyprogramok, mint a Családsegítő Segélyek ideiglenes segélyezése (TANF), ugyanis a feketék és fehérek számára egyaránt hozzáférhetők. A valóságban a szövetségi segélyeket inkább a fehér amerikaiak veszik igénybe, mint bárki más. 2012-ben, miközben az afroamerikaiak 22%-a volt szegény, a szövetségi segélyekből mindössze 14%-ot kaptak, míg a fehér amerikaiak a szegények 42%-át képviselték, de az összes kormányzati segély 69%-át kapták. Azaz, míg a feketék aránya az amerikai lakosságban alig 12%, a fehérek dominanciája az állami támogatásokban egyértelmű.

Ez az ellentmondás különösen szembetűnő, amikor a Donald Trump választóinak arányát és politikai álláspontjait vizsgáljuk. Míg Trump hívei gyakran ellenzik a kormányzati segélyeket és szociális juttatásokat, sok közülük közvetlenül profitál az állami segítségből. A munkásosztályú fehér amerikaiak például, akik gyakran a kormányzati segélyek legnagyobb haszonélvezői, az állami juttatásokat támogató politikát ellenzik, és olyan elnököt választanak, aki csökkenteni kívánja a társadalmi védőhálót. Az ilyen ellentmondások az amerikai politikai és társadalmi élet szoros összefonódását mutatják, és azt, hogy az emberek sokszor nem teljesen reálisan mérik fel a saját érdekeiket.

Alaska, egy másik példa, jól tükrözi a "két arcú" társadalmi védőhálókat. Az állam, amely hagyományosan republikánus és Trump támogatója, évente kormányzati juttatásokat oszt szét lakóinak, miközben elutasítja a szövetségi kormányzásra vonatkozó beavatkozásokat. Az Alaszka Állandó Alap, amely az állam olajbevételének egy részéből biztosít éves juttatásokat, minden egyes állampolgár számára garantált minimum jövedelmet biztosít, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem. Ez a rendszer segíti az államot abban, hogy a legkisebb jövedelmi egyenlőtlenséggel rendelkező területet biztosítja az Egyesült Államokban, ám mindezt egy olyan politikai rendszer keretein belül, amely hivatalosan elutasítja a szövetségi kormánytól érkező segélyeket. Az állam azonban nem habozik a szövetségi segélyekért kiáltani, amikor például katasztrófahelyzetek történnek, ahogyan az történt 2018-ban, amikor Anchorage-ban egy erős földrengés rázta meg az államot. A katasztrófa után Trump azonnal kinyilvánította, hogy a "szövetségi kormány nem kímél semmilyen költséget". Ez a hozzáállás jól mutatja a politikai diskurzus és a valós társadalmi igények közötti szakadékot.

További fontos tényező, hogy míg a republikánus platform az állami kiadások csökkentését sürgeti, sok olyan állam, amely hagyományosan republikánus, jelentős mértékben függ a szövetségi kormány segítségétől. Mississippi, például, a legnagyobb kormányzati támogatást kapó állam, ahol a szövetségi segélyek az állami bevételek 45%-át teszik ki, míg Texas, bár alacsonyabb szinten, szintén jelentős mértékben támaszkodik a szövetségi forrásokra. Ennek ellenére ezek az államok nem változtatják meg politikai hovatartozásukat, és továbbra is politikailag konzervatívak maradnak.

Fontos megjegyezni, hogy bár a társadalmi védőháló rendszerei az Egyesült Államokban a társadalmi osztályok és rasszok közötti különbségeket is felerősíthetik, a politikai diskurzus gyakran nem tükrözi a valóságot. Az ilyen rendszerek mindkét oldalon jelentős mértékben segíthetnek, ám a politikai diskurzus nem mindig veszi figyelembe ezt a bonyolult összefüggést, különösen, ha a segélyek és a támogatások faji alapú előítéletekkel keverednek.

A republikánus retorika és annak hatása a párt jövőjére

A republikánus párt belső politikai versenyei és választási küzdelmei egyre inkább a radikálisabb és szélsőségesebb retorikák irányába mozdultak el. Ez a jelenség nem csupán a párt identitásának átalakulását hozta magával, hanem jelentős társadalmi és politikai feszültségeket is generált. A modern amerikai politikában, különösen a republikánus politikusok körében, a rasszizmusra és etnikai kérdésekre vonatkozó megnyilvánulások gyakran a közvélemény célpontjává váltak. A szélsőséges kijelentések, mint például a diverzitás vagy a fekete közösségek helyzete iránti tiszteletteljesen elutasító hozzáállás, már nem csupán marginalizált politikai vélemények, hanem a főáramú politikai diskurzus részévé váltak.

Az ilyen kijelentések, amelyek a társadalmi különbségeket és feszültségeket a felszínre hozzák, gyakran a párt szavazóbázisának egyes szegmenseit célozzák meg, ugyanakkor hosszú távon komoly károkat okozhatnak a párt egységében és társadalmi elfogadottságában. Az olyan politikai figurák, mint például David Duke vagy Paul Nehlen, akik az alt-right mozgalom élére álltak, radikális nézeteikkel komoly vitákat generáltak, és kérdésessé tették, hogy a republikánus párt hogyan viszonyul a történelmi rasszizmushoz és a kisebbségi közösségek jogaihoz.

Egy másik érdekes jelenség, amely az utóbbi években figyelemre méltóvá vált, az az, hogy a politikai viták egyre inkább az úgynevezett "fehér felsőbbrendűség" narratívájára összpontosítanak. Az olyan retorikai fogások, mint a "nagyobb kormányzati ajándékok a kisebbségeknek" vagy a "szociális jóléti rendszerek a feketék számára" tematika, szoros összefüggésben állnak a gazdasági versenyhelyzettel, amelyet a fehér választók gyakran a saját társadalmi és gazdasági helyzetük romlásának okaként érzékelnek. Az ilyen jellegű politikai diskurzus valójában a társadalmi feszültségeket és félelmeket próbálja kihasználni, hogy egy-egy politikai csoportot mobilizáljon.

Ezek a beszédmódok és megnyilvánulások azonban nem csupán a politikai tájat formálják, hanem hatással vannak a társadalom egészére is. Az amerikai politika elmélyült megosztottságát és a fehér és fekete közösségek közötti feszültségeket táplálják, miközben a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség elhalványul. A republikánus párt jövője szoros kapcsolatban áll annak képességével, hogy miként tudja kezelni ezt a radikális beszédet, miközben megőrzi hagyományos politikai értékeit, és képes lesz válaszolni a társadalmi változásokra és új kihívásokra.

A radikális retorika hosszú távon azonban a párt számára is kockázatot jelenthet. Ahogy a történelem példái mutatják, az egyes politikai stratégiák, amelyek a társadalmi frusztrációkat és félelmeket kihasználják, gyakran rövid távon sikeresek, de hosszú távon a társadalom által elutasítottá válhatnak. Az olyan politikai diskurzusok, amelyek szándékosan erősítik a rasszista előítéleteket, nem csupán a kisebbségek helyzetét rontják, hanem a politikai konszenzust is aláássák.

A pártnak végül mérlegelnie kell, hogy mennyire érdemes fenntartani ezt a típusú retorikát, különösen annak fényében, hogy a társadalom és a közvélemény egyre inkább érzékenyebb a diszkriminációra és a faji előítéletekre. Egyes politikai elemzők szerint a radikális megnyilvánulások gyakran a politikai mozgástér szűküléséhez vezethetnek, hiszen a fiatalabb, sokszínűbb választók, akik a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség mellett teszik le voksukat, egyre inkább elfordulnak azoktól a politikai szereplőktől, akik nem képesek új értékekkel előállni.

Ahhoz, hogy a republikánus párt fenntartható módon megőrizze társadalmi és politikai relevanciáját, elengedhetetlen, hogy újragondolja, milyen irányba kell elmozdulnia a jövőben. A társadalmi elfogadás, a különböző kultúrák és etnikai csoportok közötti párbeszéd és a rasszizmus elutasítása nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem politikai szükségszerűség is.

Hogyan alakítják a rasszizmus és a politikai stratégiák a választási rendszert és a közpolitikát?

A rasszizmus és a politikai manipulációk összefonódása mély hatással van a társadalmi és politikai struktúrák alakulására. Az Egyesült Államok politikai táját is erőteljesen meghatározzák a rasszista stratégiák és azok a választási manipulációk, amelyek gyakran rejtett formában jelennek meg a közéletben. Az egyes politikai csoportok, különösen a Republikánus Párt, az úgynevezett "dog whistle" stratégiát alkalmazzák, amely a rasszizmus finom, de hatékony eszközeként működik. Ezzel a technikával a politikai vezetők gyakran egyértelmű üzenetet közvetítenek a fehér közönség számára, miközben elkerülik a nyílt rasszista retorikát, és úgy tüntetik fel magukat, mint akik a társadalom minden rétegének érdekeit képviselik.

A rasszizmus tehát nem csupán a nyílt gyűlöletkeltésről szól, hanem sok esetben a társadalmi rétegek közötti szakadékok elmélyítésére is szolgál. Az egyes csoportok közötti politikai küzdelmek gyakran nemcsak gazdasági, hanem etnikai és kulturális alapú konfliktusokkal is összefonódnak, amelyek a közpolitikák alakítását is meghatározzák. A politikai vezetők számára nemcsak az a fontos, hogy a választásokat megnyerjék, hanem az is, hogy egy-egy választási ciklus során miként alakíthatják át a politikai tájat úgy, hogy a legfontosabb szavazókat, például a fehér vidéki közösségeket, saját oldalra állítsák.

A Trump-adminisztráció alatt például számos politikai döntés szoros kapcsolatba hozható a rasszista politikai stratégiákkal, különösen azokkal a lépésekkel, amelyek hátrányosan érintették a színes bőrű amerikaiakat. A politikai döntéshozók gyakran arra hivatkoznak, hogy a közpolitikákra vonatkozó javaslataik nemcsak a gazdasági problémák megoldására, hanem a társadalmi feszültségek csökkentésére is irányulnak. Azonban a valóságban sok esetben épp azokat a közösségeket sújtják, amelyek már így is hátrányos helyzetben vannak. A költségvetési javaslatok, amelyek a Medicare és Medicaid megszorítását célozzák, különösen a fekete közösségeket érinthetik hátrányosan, mivel ezen csoportok tagjai nagyobb mértékben támaszkodnak az állami támogatásokra az egészségügyi ellátás terén.

A szavazati jogok és a választási rendszerek manipulációja is szoros összefüggésben áll a rasszista politikai stratégiákkal. A választási törvények és azok végrehajtása gyakran célzottan befolyásolják a színes bőrű közösségek részvételét. Az Egyesült Államokban az olyan intézkedések, mint a szavazati jogok korlátozása vagy az egyes körzetek újrarajzolása, gyakran arra irányulnak, hogy csökkentsék a színes bőrű állampolgárok politikai hatalmát. Az olyan esetek, mint a "poll tax" vagy a szavazói azonosítási törvények bevezetése, gyakran azzal a céllal születnek, hogy hátrányos helyzetbe hozzák azokat a közösségeket, akik számára a politikai hatalom elérése már eleve nehezebb.

Ezek a stratégiák és politikák hosszú távú következményekkel járnak, amelyek nemcsak a politikai tájat, hanem a társadalmi és gazdasági struktúrákat is alapjaiban formálják. A rasszizmus nem csupán egyéni attitűdök és tettek összessége, hanem egy komplex, rendszerben működő jelenség, amely mélyen beágyazódott az állami intézményekbe és a politikai diskurzusba. A politikai hatalom megszerzése érdekében gyakran alkalmazott manipulációk nem csupán a közvetlen választásokat befolyásolják, hanem az egész társadalom működését is.

Fontos továbbá, hogy megértsük, hogy a rasszizmus nem mindig nyilvánvaló vagy könnyen észlelhető. Az olyan politikai stratégiák, mint a "dog whistle", gyakran rejtve maradnak, és csak azok számára nyújtanak egyértelmű üzenetet, akik a rasszizmus kérdésében érzékenyek vagy akik számára ez a fajta politikai üzenet fontos. A választási rendszerek manipulálása és a közpolitikák formálása során nemcsak a jelenlegi politikai tájat, hanem a jövőt is formálják, mivel a történelmi előítéletek és a politikai stratégiák hatásai évtizedekig érezhetőek maradnak.

A választók számára különösen fontos, hogy felismerjék, hogyan működnek ezek a finom, de hatékony stratégiák. A tudatosság növelése és a politikai diskurzusban való aktív részvétel nemcsak a politikai döntéshozatalban való részvételt segíti, hanem hozzájárul a társadalmi igazságosság előmozdításához is. A politikai manipulációk felismerése és elutasítása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy igazságosabb és befogadóbb társadalmat építhessünk.

Hogyan határozza meg az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az alapvető jogokat és az etnikai diszkriminációt a választási törvényekben?

A választási jogok és a politikai pártok működése terén az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága számos precedenst alkotott, amelyek meghatározzák a választások lebonyolításának és a politikai jogok biztosításának alapvető kereteit. Az alapvető jogok, mint például a választójog, mindig is fontos szerepet játszottak az Egyesült Államok jogrendszerében, és az igazságszolgáltatás számos alkalommal mérlegelte a különböző jogi szabályozások összhangját az alkotmányos alapelvekkel.

Az egyik kulcsfontosságú ügy, amely az alapvető jogok védelmét és a politikai diskurzust érinti, a California Democratic Party v. Jones (2000) ügy, amelyben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a pártok jogot formálhatnak a zárt előválasztások megtartására. Az ítélet hangsúlyozza, hogy a választási eljárások során a pártoknak joguk van korlátozni a választók körét, hogy biztosítsák az általuk képviselt politikai eszmék védelmét. Az ilyen zárt rendszerek alkalmazása nem csupán a pártok belső működésére van hatással, hanem a választások kimenetelét is befolyásolhatja. A bíróság megjegyezte, hogy a szabad választás joga, amennyiben elnyomás alá kerül, alapvető jogi garanciát jelenthet az alkotmányos jogvédelmi mechanizmusok számára.

Az Arlington Heights v. Metro. Housing Dev. Corp. ügyben (1977) a bíróság az etnikai diszkriminációval kapcsolatos döntéseket mérlegelve hangsúlyozta, hogy a törvényalkotóknak és az állami adminisztrációknak egyensúlyozniuk kell a különböző társadalmi és jogi szempontokat. Az ügyben az ítélet kiemelte, hogy ha a döntésben etnikai diszkriminációs szándék van jelen, akkor a bíróságnak nem szabad jogi toleranciát tanúsítania, és szigorúan kell mérlegelnie az alkotmányos jogok védelmét.

A politikai és választási jogok védelme terén a Legfelsőbb Bíróság folyamatosan alkalmazza a szigorú vizsgálati eljárást, ha az alapvető jogokat, mint a választójogot, megkérdőjelezik. Az ügyek közül kiemelkedő a Bush v. Gore (2000) döntés, amely az elnökválasztások során kialakult jogi kérdésekkel foglalkozott. Az ügy során a bíróság a választások tisztaságának biztosítására hivatkozva állást foglalt a választási szabályok betartása mellett, és egyértelművé tette, hogy a választási eljárásokat minden körülmények között alkotmányos normák szerint kell végrehajtani.

A Shelby County v. Holder (2013) ügyben a Legfelsőbb Bíróság a választási törvények régi, de még mindig alkalmazott szabályait vizsgálta, különös figyelmet fordítva a választási jogok védelmét célzó szövetségi jogszabályokra. A bíróság döntése értelmében a régi előírások, amelyek a szavazók jogainak védelmét szolgálták, már nem érvényesek a jelenlegi politikai és társadalmi környezetben. Ennek következtében az új választási törvényeknek alkalmazkodniuk kell a modern demográfiai és politikai valósághoz, elkerülve a diszkriminációt és biztosítva minden állampolgár választójogának védelmét.

A választások manipulációjának és az etnikai diszkriminációnak a kérdése más, a szavazók jogait érintő ügyekben is megjelenik. A Schuette v. Coalition to Defend Affirmative Action (2014) ügyben a Legfelsőbb Bíróság annak ellenére, hogy elismerte az affirmative action intézkedések jelentőségét, megjegyezte, hogy nem szabad a választók politikai érdekeit etnikai alapon meghatározni. A választói jogokat nem lehet rasszista vagy etnikai megfontolásokkal korlátozni, ugyanis ez ellentétes lenne az alkotmányos garanciákkal.

A választási jogok védelme nem csupán a jogi szakemberek vagy politikai elemzők számára fontos. Minden választópolgár számára elengedhetetlen megérteni, hogyan alakítják az egyes jogi döntések a választások tisztaságát, és hogyan befolyásolják a társadalmi és politikai rendszereket. A Legfelsőbb Bíróság döntései a választási jogok védelmében nem csupán jogi elvek alkalmazását jelentik, hanem valós társadalmi hatásokkal is járnak, amelyek hosszú távon alakítják a politikai kultúrát és a demokratikus intézmények működését.