Miért olyan nehéz kezelni az alkohollal összefüggő májbetegséget és alkoholfüggőséget együttesen?

Az alkohollal összefüggő májbetegségek (ALD) és alkoholfüggőség (AUD) együttes kezelése komplex feladat, melyhez gyakran különböző szakemberek és kezelési irányelvek szükségesek. A májbetegség kezelésére való összpontosítás és az alkoholfüggőség figyelmen kívül hagyása gyakran eredményezi a betegek alulkezelését. Egyes kutatások szerint az alkoholbetegséggel és májbetegséggel küzdő betegek közül csupán 14%-uk kap valamilyen formában kezelést az alkohollal kapcsolatos problémákra, míg csupán 0,5%-uk részesül farmakológiai kezelésben. A kezelés akadályai különböző szinteken jelennek meg: a betegek szintjén a májbetegséggel kapcsolatos stigma, a betegség megértésének hiánya és az alkohollal kapcsolatos kezelés iránti félelem; az orvosok szintjén az alkoholizmus kezelésére vonatkozó képzés hiánya és a szűrési idő hiánya; valamint az adminisztratív akadályok, mint például a biztosítási fedezet, a kezelési költségek és a betegek szállítása.

A súlyos alkohollal összefüggő hepatitisz (AH) kezelésében jelenleg a szteroidok a legelterjedtebb farmakológiai terápia, amelyek 30%-40%-kal csökkenthetik a halálozást a kezelés első hónapjában. A szteroidkezelés mellett további kutatások szükségesek, mivel a kezelés hatékonysága korlátozott és sok beteg esetében nem eredményez tartós javulást. Ezen kívül egyre több kutatás foglalkozik a mikrobiom, a granulocita-kolonistimuláló faktor (G-CSF), valamint az interleukin-22 és a DUR-928 szerepével, amelyek ígéretesek lehetnek az AH kezelésében.

A tápanyagkiegészítés szerepe nem elhanyagolható az alkohollal összefüggő májbetegségben és hepatitiszben szenvedő betegek számára. A malnutríció gyakori, és súlyosbítja az eredményeket. A napi 1,2–1,5 g/kg fehérje és 25-40 kcal/kg kalória bevitel javasolt. Azok a betegek, akik nem képesek megfelelő mennyiségű kalóriát bevinni, enterális úton kiegészítést kell hogy kapjanak. Emellett fontos a vitamin- és ásványianyag-pótlás a hiányosságok elkerülése érdekében.

A jövőben új terápiák is várhatóak, amelyek felválthatják a szteroidokat. Az ilyen kezelések között az alkoholos májbetegségekkel kapcsolatos bélmikrobiom-terápia, a G-CSF, a DUR-928 és az interleukin-22 szerepe már elkezdett előtérbe kerülni. A bélmikrobiom transzplantáció (FMT) egyre inkább érdeklődésre tart számot, mivel segíthet csökkenteni az alkoholfüggőséget és elősegítheti az alkoholmentes életmód fenntartását.

A májátültetés szerepe az alkohollal összefüggő májcirrhosis vagy súlyos AH kezelésében kiemelkedett jelentőségűvé vált. Az alkoholtól való 6 hónapos absztinenciától való eltérés, és az alkoholos betegség súlyosbodása nem feltétlenül gátolja az átültetést, és számos kutatás megkérdőjelezi a "6 hónapos szabályt". A legfrissebb vizsgálatok azt mutatják, hogy a pszichoszociális állapot, a fiatalabb életkor és az előző rehabilitációk sikertelensége erősebb tényezők, amelyek a transzplantáció után visszaeséshez vezethetnek, mint az alkoholfogyasztás tartós elkerülését biztosító időszak.

Ezek az újabb kutatások és terápiás lehetőségek rendkívül fontosak, hiszen a jelenlegi kezelési lehetőségek korlátozottak, és egyre több beteg szembesül az alkohollal összefüggő májbetegségek és alkoholfüggőség együttes kezelésének kihívásaival.

Milyen endoszkópos technikákat alkalmaznak a nem-varixális felső gastrointestinalis vérzés kezelésére?

A nem peptikus fekélyek által okozott vérzés további kezelési lehetőségei közé tartozik a Mallory-Weiss-szakadások és Dieulafoy-elváltozások kezelése. A Mallory-Weiss-szakadások a gastroesophagealis junction vagy a gyomor kardia területén jelentkeznek, és gyakran hányás következményeként alakulnak ki, önálló vérzéssel, amely magától eláll. Endoszkópos kezelést csak folyamatos vagy súlyos vérzés esetén alkalmaznak. Az endoszkópos terápiák a fekélyek kezeléséhez hasonlóak, a szakember tapasztalata és az elváltozás helye alapján. A Dieulafoy-elváltozások az abnormálisan kitágult submucosus erekruptúrák, amelyek fekélyek nélkül jelentkeznek, jellemzően a gyomorban, de bárhol előfordulhatnak a gyomor-bél traktusban. Ezen elváltozások kezelése az endoszkópos technikák kombinációját igényli, és mivel a diagnózis nehezen állapítható meg vérzés nélkül, a visszérgyulladás elkerülése érdekében a szomszédos tetoválás alkalmazása ajánlott.

A nem-varixális felső gastrointestinalis vérzés esetén, ha az elsődleges endoszkópos kezelés nem eredményes, az alkalmazott kezelési lehetőségek tovább bővülnek. A PPI (protonpumpa-inhibitor) alkalmazása mellett az endoszkópos kezelési technikák, például az OTSC használata, továbbra is alapvető. Ha a vérzés továbbra is fennáll az endoszkópos próbálkozások ellenére, az intervenciós radiológiai transzkatéteres artériás embolizálás és a sebészeti konzultáció szükségessé válhat. Fontos tudni, hogy az endoszkópos kezelésre reagáló betegek 80-90%-a sikeresen kezelhető, míg a visszatérő vérzés esetén a második próbálkozás sikeressége meghaladja a 70%-ot, és kevesebb szövődmény is jelentkezik, mint a sebészeti beavatkozásoknál.

A gyógyszeres kezelések, mint a protonpumpa-inhibitorok, különösen fontosak a gyomorfekélyek kezelésében. A magas kockázatú fekélyek kezelése után a betegeknek folyamatos magas dózisú PPI kezelést kell adni, amely intravénás bolusokban és infúzióban történhet a kórházi tartózkodás alatt. Az alacsony kockázatú fekélyek nem igényelnek kórházi kezelést, és azokat standard dózisú PPI-val otthon is lehet kezelni. Az ideális PPI-kezelés időtartama vitatott, de az általános gyakorlat szerint 8-12 hét is szükséges.

Az endoszkópos eljárások során alkalmazott antitrombotikus kezelések szintén kulcsfontosságúak. A nem-varixális vérzés esetén a legújabb irányelvek szerint a direkt orális antikoagulánsokat (DOAC) és a K-vitamin-antagonistákat abba kell hagyni, míg a vitamin K antagonista kezeléssel rendelkező betegeknél a friss fagyasztott plazma (FFP) vagy a vitamin K alkalmazása nem ajánlott. Az életveszélyes vérzésben szenvedő betegek esetén azonban a prothrombin komplex koncentrátum (PCC) alkalmazása preferált.